Megteremti az egyensúly lehetőségét

“… az emberi morál kérdése a legfontosabb kell hogy legyen számunkra …, ehhez a kérdéshez csak a legszentebb tisztelettel közeledhetünk.

…a legmagasabb morális elvekhez és azok megértéséhez csak a bölcsességre való törekvés végén jutunk el, másrészt a morális és szociális közösségek és művek morál nélkül nem állhatnak fenn.

…a bölcs teremtés, a fejlődés bölcs menete nem várt addig, amíg az emberek felfedezik a morális elveket, hanem adott már előbb is morális tevékenységet, morális tetteket a világnak. …van az emberi lélekben egy eredeti moralitás, amit ösztönös moralitásnak nevezhetnénk, ami mint isteni örökség lehetővé teszi az emberiség számára, hogy kivárja azt az időt, mikor majd a morális elvek mélyére tud hatolni. (…) Azzal viszont meg lehet teremteni a morált, ha az embert elvezetik azokhoz a forrásokhoz, amelyekből ezeket az impulzusokat merítheti, amelyekből a morális tettekhez vezető erőket kapja. (…)

A misztériumi iskolák tanítványainak, akik legmagasabb eszménykép gyanánt arra törekedtek, hogy lassanként eljussanak a teljes szellemi valóság megismeréséhez, mindenütt, ahol a misztérium szellemében helyesen dolgoztak, morális alapokból kiindulva kellett dolgozniuk. (…) Megmutatták a misztériumi tanítványoknak, hogy az ember nem akkor viselkedik helyesen, ha azt mondja: ez helyes, ez nem helyes. A helyes viselkedést csak úgy tanulhatja meg az ember, ha életének minden pillanatában abba a helyzetbe kerül, hogy hat rá a vonzás az egyik oldalról is és a másik oldalról is. A kettő között pedig az egyensúlyt, a középutat neki magának kell megteremtenie. A misztériumi tanítványoknak ezt tanították, hogy egyáltalán nem lehetséges olyan jó, amire egyszer és mindenkor, mint állandó jóra nyugodtan törekedhetünk. A jó csak azáltal jöhet létre, hogy az ember, mint az inga, két irányban is kilenghet, de a belső erejével megteremti az egyensúly lehetőségét, és megtalálja a középutat.(…)

Ezzel mindent elmondtam, ami lehetővé teszi önök számára, hogy megértsék az akarat szabadságát, az értelem és bölcsesség jelentőségét az emberi tevékenységben. Az élet szabadsága éppen abban áll, hogy az embernek megvan a lehetősége arra, hogy két irányban is eltévelyedjen. Ez persze megteremti a rossznak, a gonosznak a lehetőségét is. Mert mi a gonoszság? Az, ami akkor jön létre, ha az ember önmagát veszti el a világban, vagy ha a világ veszíti el az embert. Ha mind a kettőt elkerüljük, akkor jön létre az, amit jónak nevezhetünk. A fejlődés folyamán azáltal vált lehetővé a rossz, hogy az emberek, mialatt inkarnációról-inkarnációra haladtak, hol az egyik irányba, hol a másik irányba tévelyedtek el, s miután nem találták meg mindig az egyensúlyt, kénytelenek voltak egy későbbi időpontban a karmikus kiegyenlítésről gondoskodni.

… Arisztotelész érdekes definíciója az erényről, ami így hangzik: az erény ésszerű belátásokra támaszkodó emberi képesség, amely az emberre vonatkoztatva betartja a középutat a túl sok és a túl kevés között. (…)

Az antropozófus világnézetnek, ami tulajdonképpen csak most kezd elterjedni a világban, éppen az a speciális feladata, hogy rávilágítson arra, hogy bármi rosszat teszünk, egy rombolási folyamatot indítunk el, ami elvesz valamit olyat a világtól, amire egyébként számítottak. (…)

A valóság az, hogy morális impulzusainkat semmi sem irányítja jobban, mint ha igazi érdeklődéssel viseltetünk a dolgok és lények iránt. (…) Ha kitágítjuk érdeklődési körünket, ha megtaláljuk a módját, hogy megértéssel belehelyezkedjünk a dolgokba és lényekbe, ez felkelti belső erőinket az emberekkel szemben is.

(…) Nem az általános emberszeretetről szóló prédikációkkal jutunk előbbre, hanem azzal, ha egyre inkább képesek vagyunk a legkülönbözőbb temperamentumú, és jellemvonású, a legkülönfélébb fajú és nemzetiségű, a legkülönfélébb vallási és filozófiai hitvalláshoz tartozó lelkek iránt érdeklődni és irántuk megértést tanúsítani. A helyes megértés, a helyes érdeklődés hívja elő a lélekből a helyes morális tettet.

Itt is két véglet között kell a középutat betartanunk. Egyik véglet az érzéketlenség, ami minden mellett elmegy és a világban óriási morális szerencsétlenséget okoz, amely csak önmagában él és makacsul ragaszkodik elveihez, amely mindig csak azt mondja, hogy „ez az én álláspontom.” Morális szempontból egyáltalán nem jó, ha valakinek álláspontjai vannak. Nyitott szemmel látni mindent, ami körülvesz, ez a fontos. Az érzéketlenség kiemel a világból, az érdeklődés belehelyez. Ha érzéketlenek vagyunk, a világ elveszít bennünket és mi immorálissá válunk. (…)

Ha valaki minden útjába kerülő lénynek azonnal a karjába veti magát, ez csak szenvedélyes elvesztése önmagának a másik lényben, nem igazi érdeklődés. Aki ezt teszi, az elveszti magát a világban. Érzéketlenségünk folytán elveszít bennünket a világ. Értelmetlen szenvedélyességünk folytán, amely elködösít az odaadásban, magunkat veszítjük el a világban.

… ami az Atlantisz utáni harmadik kor emberét még megtartotta az isteni-szellemi lények közelségében, egy ösztönszerű bölcsesség volt. (…) Az emberiség fejlődésének azonban éppen az az értelme, hogy az, ami eredetileg ösztönös volt, ami csak isteni-szellemi volt, fokozatosan eltűnjön és az emberek önállóvá váljanak az isteni-szellemi hatalmakkal szemben.(…) Platónnál az első erény a bölcsesség, és szerinte immorális az, aki nem törekszik a bölcsességre.

… az Istenek az öntudatlan emberi léleknek hajdan ösztönös bölcsességet adtak, nekünk pedig meg kell tanulnunk a kozmosszal és az emberiség fejlődésével kapcsolatos összes bölcsességet. (…) Akkor értelmezzük helyesen az antropozófiát, ha az isteni gondolatok kifürkészésének tekintjük. (…) Mélyen alázatos hangulat kell hogy elfogjon, amikor átéljük, hogy azok a gondolatok, amiket az antropozófia közvetít számunkra, valóban isteni gondolatok, és hogy mi is elgondolhatjuk az Istenek után ezeket a gondolatokat, melyek szerint a világot berendezték. Ha ez számunkra az antropozófia, akkor úgy állunk szemben tanításaival, hogy megértjük: azért kapjuk őket, hogy missziónkat teljesíthessük. (…) Elgondoljuk az isteni fejlődést. Ha ezt helyesen értjük meg, akkor mélységes moralitás ébred fel bennünk. Ez nem maradhat el. … úgyhogy nemcsak antropozófus bölcsességet veszünk fel magunkba, hanem az antropozófiával együtt morális impulzusokat is. (…)

Az igazság olyan dolog, aminek a jelenlegi kultúrából a legnagyobb mértékben hiányoznia kell egy bizonyos tulajdonság miatt, ami megvan a mai kultúrában. (…) Csak akkor szabad tehát valamit mondani vagy közölni, ha az ember átérezte és teljesítette azt a kötelességét, hogy minden lehető eszközzel megvizsgálja, valóban úgy áll-e a dolog, ahogy állítja. Ha majd az ember tudatára ébred ennek a kötelességének, akkor érezheti csak az igazsághoz való hűséget morális impulzusnak. (…) A gyors közlekedés, az emberek szenzációéhsége és egyáltalán materialista korunk összes kísérőjelensége, mind-mind ellensége az igazsághoz való ragaszkodásnak. (…)

A Fekete-tenger partján egy bizonyos fajta titkos iskola létesült, melynek működése még messze belenyúlt a keresztény évszázadokba is. (…) A Krisztus utáni évszázadokban aztán arra is lehetőség nyílt ebben az okkult iskolában, hogy azt, amit Buddha hozott az embereknek, új fénysugárral világítsák meg azáltal, hogy egyúttal a Krisztus impulzust is magukba fogadták. … a megismerés, a pszichikai tisztánlátás képessége mellett kifejlesztették magukban a spirituális elemet is, ami nem választható el bizonyosfajta alázattól, bizonyos magas fokú áhítat képességétől. Ezek aztán eljutottak oda, hogy éppen ebben az okkult iskolában igen erősen be tudták fogadni magukba a Krisztus-impulzust. (…)

Egy ember megjavítása mindig azon alapul, hogy szellemi eltévelyedését megszüntetjük. Mire van ehhez szükség? Foglalják össze egy alapérzésben mindazt, amit elmondtam. Engedjék, hogy a tények beszéljenek és engedjék, hogy érzéseik beszéljenek, azután foglalják őket össze egy alapvető érzésbe, akkor így vélekedhetnek: mire van szükség ahhoz, hogy az egyik ember a másikkal szemben helyesen viselkedjék? Arra van szükség, hogy higgyen a másik ember és általában minden ember eredeti jóságában. Ha egyáltalán szavakban akarunk beszélni a morálról, az első, amit mondanunk kell, az, hogy az emberi természet mélyén mérhetetlen jóság van. Így vélekedett Assisi Ferenc is. És mikor elébe került egynéhány azok közül, akik az említett borzalmas betegségben szenvedtek, Assisi Ferenc, mint jó keresztény körülbelül így gondolkozott: ez a betegség bizonyos mértékben a bűn következménye, de minthogy a bűn szellemi eltévelyedés és így a betegség a szellemi eltévelyedés következménye, egy erős és nagy ellentétes erővel kell megszüntetni. Assisi Ferenc látta a bűnösön, hogy bizonyos szempontból hogyan mutatkozik meg külsőleg a bűn büntetése. De látta az emberi természet jóságát is, látta, hogy milyen isteni-szellemi erők vannak az emberi természet mélyén. A minden emberben, még a büntetett emberben is meglévő jóságba vetett óriási hite volt az, amivel Assisi Ferenc különösen kitűnt.

Ez tette lehetővé, hogy megjelenjen lelkében az ellentétes erő, a morálisan adó, morálisan segítő, sőt gyógyító szeretet ereje. S ha, valaki az emberi természet eredeti jóságába vetett hitét valóban teljes erejű impulzussá fejleszti, nem is juthat másra, minthogy szeresse ezt az emberi természetet.

Ez a két impulzus az, ami egy igazán morális élet alapjává válhat. Először is a hit abban, hogy minden emberi lélek mélyén valami isteni van, másodszor az ebből a hitből fakadó határtalan szeretet az emberek iránt. (…) Ami az emberi lélek eredetileg jó alapjai és a tettekben nyilvánuló szeretet együttműködése eredményeként mutatkozik, feljogosít egy olyan jövőbeni perspektívára, hogy minden egyes lélek, ha mégoly mélyre szállt is a szellemi élet magaslatáról, újra megtalálható lesz a szellemi élet számára. Ez a harmadik impulzus a remény, hogy minden emberi lélek ismét megtalálhatja az utat az isteni-szellemi magasságokba. (…) Nem a hit vagy a remény tevékeny. Ezeknek meg kell ugyan lenniük az emberben, de egyedül a szeretet az, ami tevékeny. A szeretet állott a középpontban Assisi Ferenc egyedi inkarnációjában, és tulajdonképpen ez volt a hordozója az emberiség morális értelemben való igazi továbbfejlődésének az Istenség felé. (…)

Platón három főerénye tehát: a bölcsesség, a lelkierő vagy bátorság és a mértékletesség vagy megfontoltság, vagyis az emberben ható érzéki ösztönök megzabolázása. Végül pedig, mint negyedik erényt a három említett erény harmonikus egyensúlyba hozását írja le, és ezt igazságosságnak nevezi.

Előfordul, hogy az ember úgy érzi, vissza kell utasítania a szánalmat, de ha valaki megértést tanúsít lénye iránt, azt egyetlen egészséges ember sem utasíthatja vissza. Ezért teljesen helyénvaló annak a magatartása, akinek tetteit az ilyen megértés vezeti. Ez a megértés vezethet el aztán a második erényhez, a szeretethez. Az emberi megértés kíséretében megjelenő emberszeretet az az erény, ami a Krisztus impulzus által főként az értelmi lélek erénye lett.” Rudolf Steiner: Krisztus és az emberi lélek (GA155)