A négy ellenerős segítő

„Egy ezoterikusnak gyakran lehetnek még olyan tulajdonságai, amelyekkel nincs teljesen tisztában, de amelyek a fejlődésén munkálkodnak, és amelyeket bizonyos jelzések tudatosítanak benne. Ha egy ezoterikus szorgalmasan és helyesen végzi a gyakorlatokat, és éjszaka lázas érzéssel ébred, akkor ezt szembeállíthatja egy pszichés hidegséggel; és akkor határozottan érzi, hogy nincs egyedül, hogy ezoterikus képzése révén felébresztett magában egy hasonmást. Hogy ki az? És mit akar? A jó istenek mintegy felbéreltek bizonyos luciferi szellemeket, hogy az embereknek azokat a tulajdonságait, amelyek nem az ő világukba valók, távol tartsák onnan. Egyikük Samael, aki ellensúlyozza a gyűlöletünket és az irigységünket. Őt a ránk törő lázálmokon keresztül vesszük észre, amíg még tele vagyunk ezekkel a hibákkal.

Egy másik lény akkor válik aktívvá, ha egy ezoterikus nem győzte le azt a bizonyos valótlanságot, amiben mindannyian bűnösök vagyunk, és ami gyakran olyan mélyen rejlik a tudatalattinkban, hogy észre sem vesszük. Például valaki elhatározhatja, hogy elmegy egy másik városba egy teozófiai találkozóra, mert az tanulságos és jót tesz neki. Valójában azonban egészen más indítékai vannak az odautazásnak, például szeretne ott találkozni valakivel, de ezt a valódi okot nem vallja be magának. Egy másik becstelenség, amit nehéz észrevenni, a következő. Gyakran azt hisszük, hogy a lelkesedés hajt bennünket a szellemi világokba, holott mi csak az érzés élvezetében akarunk lubickolni, ami abból fakad, hogy ilyen dolgokkal foglalkozunk. Ha most helyesen végezzük a gyakorlatokat, és spirituális világokba akarunk nyomulni, akkor lehet, hogy olyan érzésünk lesz, mintha fojtogatnának, vagy mintha valaki a mellkasunkon ülne. A luciferi lény, aki ezt okozza, Azazel. Ő akadályozza meg, hogy belépjünk a szellemi világba, mielőtt megszabadultunk volna minden hazugságtól.

Ha lustán, figyelmetlenül és hanyagul végezzük a napi teendőinket, akkor ébredéskor olyan érzésünk lehet, mintha fuldokolnánk, mintha elvágták volna a levegőt, és mi elolvadnánk és elfolynánk.

A figyelem, amit a környező világra kell fordítanunk, nagyobb jelentőséggel bír, mint azt a legtöbben gondolják. Ha igazi örömmel gyakorolunk, az nagy segítség a szellemi világokba való benyomulásban. Ugyanis minden dolog és találkozás mögött a lelki okokra kell gondolnunk. A szellemi lényeknek meg kell tenniük azt, amit mi nem teszünk meg, mert a munkát el kell végezni.

Íme egy példa arra, hogy gyakran milyen figyelmetlenül végezzük a munkánkat. Egy iskolában új oktatási program indult, és minden tanárnak vizsgát kellett tennie. A humánus iskolai felügyelő azt mondta magának: Nem fogom megkérdezni az idősebb tanárokat, hogy mit tanultak a régen tartott szemináriumon – úgysem emlékeznének rá. Csak azt fogom megkérdezni tőlük, hogy mit tanítottak mindennap. De kiderült, hogy sokan ezek közül a tanárok közül nem tudták, amit a diákjaik talán hússzor is elismételtek nekik. Ennyire kevéssé figyeltek oda.

Mint ezek a tanárok, mi is gyakran nem gondolkodunk el a munkánkon. És azt a lényt, akinek ezt ki kell igazítania, az okkult nyelvben Azaelnek hívják.

Ez a három dolog közvetlen hiba. A negyedik tulajdonság, amitől szintén meg kell szabadulnunk, az a karma elkerülése, ahelyett, hogy bátran nekivágnánk a karmának. Ilyen körülmények között, ha be akarunk nyomulni a valós dolgok világába, akkor reggel olyan érzéssel ébredünk, mintha meg lennénk béklyózva, mintha egy börtönbe térnénk vissza, és az egész testünk fájni fog. Ezt a Mehazael idézi elő.

Természetesen az exoterikusoknak is viselniük kell a hibáik következményeit, de ezek másképp nyilvánulnak meg bennük – például testi betegségként -, és nem tudatosul bennük, hogy miért kaptak ilyesmit. Egy ezoterikusnak fokozatosan kell mindent a tudatába vinnie, és ebben az ezoterikus iskolák segítenek neki. Persze amit egy ilyen iskolából érzékszerveinkkel érzékelünk, az csak egy nagyon kis része – egy halvány, külső jel. Ahogy minden fizikai dolog, az érzékelések is, amelyeket érzékelünk, csak szimbólumai a valóságnak, úgy az, ahogyan egy ezoterikus iskola a fizikai síkon kinéz, csak szimbóluma annak, ami a szellemi síkon van.”

GA 266/2/37 1911-11-19

Másutt:

„Valamit, amit előbb-utóbb mindannyian megtapasztalhatunk a meditáció során, az hogy az ember úgy érzi, teljesen elernyed, az étertest kitágul, úgy érzi, hogy messzi világhatárokig elviszik, majd hirtelen úgy érzi, mintha ismét ehhez a világhoz lenne szögezve, mintha nem tudna elszakadni tőle; olyan, mintha egy szorítóban ülne. Ez jó. Az előző inkarnációkból származó karmánk az, ami így tart minket. Ha a gyakorlatunk azonnal felvisz bennünket a lelki világba, mielőtt gondoskodnánk karmánkról, az eredmény egy hosszú zuhanás lenne. Mehazel a vezetője ezeknek a házigazdáknak, akik a földhöz rögzítenek minket. Samaelhez, Azazelhez és Azaelhez hasonlóan őt is akkor ismerjük meg, amikor leereszkedünk a belsőnkbe. Akkor látjuk majd igazán, hogy a belsőnk a démonok működési terepe, és ahogy a Bibliában áll: „Az én nevem Légió.”*

Ezoterikus utunkon meg kell ismerkednünk ezekkel a lényekkel, hogy érzékennyé váljunk, és fokozatosan kinőjük őket. Azael úgy működik, hogy harmonizálja azt, ami a tompaság révén keletkezik a spirituális világgal szemben. Akkor vesszük át Azael munkáját, amikor elnyerjük az egyensúlyt. Az egykedvűség nem azt jelenti, hogy ujjongunk vagy panaszkodunk a fájdalom miatt, hanem azt, hogy mindenben felismerjük a karmikus cselekvés valóságát. Nem csak elméletben kell hinnünk a karma eszméjében, hanem éreznünk kell, hogy a karma mindenben, ami minket ér, aktív. Ez a keresztény beavatás ostorozó szakasza, vagyis nyugodtan szembe kell nézni az élet minden fájdalmával, amely ostorcsapásként sújt bennünket, és tudnunk kell, hogy karmikusan kondicionált. Ez az igazi nyugalom.”

GA 266/2/36 1911-10-30

*„Az én nevem Légió” – Márk evangéliuma 5:9 és Lukács evangéliuma 8:30 verse.

Továbbá:

„Tegnap eljutottunk az ezoterikus képzésünk azon pontjához, amikor a hasonmásunkat kívülre helyezzük. Valóban nem kellemes érzés, amikor mindazt, ami korábban tudattalanul bennünk volt, objektíven magunk előtt látjuk, ami aztán mindenhová elkísér bennünket. Azt hallottuk, hogy egy luciferi lény, Samael, a seregeivel együtt hozza ki belőlünk a hasonmást. Ebből láthatjuk, hogy a luciferi lények jó dolgokat is tesznek, és nem mindig rosszat. Ha mindig öntudatlanul hordoznánk magunkban a hibáinkat, akkor soha nem tudnánk tudatosítani, hogy milyen pusztító, romboló dolgokat művelnek a testünkben és az egész kozmikus anyagban. Amíg Samael nem hozta ki belőlünk a hibáinkat, amíg nem látjuk őket objektíven magunk előtt, mint hasonmásunkat, addig az istenek kegyesen megakadályozzák, hogy meglássuk a féltékenység, a gyűlölet, az irigység és más szenvedélyek és érzelmek romboló, pusztító erejét, amit a környezetünkbe árasztunk. A tisztánlátó látja, hogy ezek a szenvedélyek valamit lerombolnak fizikai testünkben és a kozmosz anyagában, míg a jó felemelő erőket serkent. Tehát alapvetően Samael a fejlődés áldása. Annál pontosabban mutatja meg nekünk belső természetünket, minél komolyabban vesszük kezünkbe képzésünket. Ilyenkor objektíven látjuk azokat a hibákat, amelyekre korábban nem is figyeltünk. Most már egyre jobban megundorodunk tőlük, és arra sarkallnak, hogy megszabaduljunk ezektől.

…

Amikor először kezdünk el gyakorolni, lehet, hogy nem veszünk észre nagy előrelépést; a mindennapi életről szóló gondolatok minden oldalról ránk zúdulnak. Hosszú időbe telik, mire észrevesszük a gyakorlatok eredményét, és ahhoz, hogy egy második lény, Azazel, elkezdje felhívni a figyelmünket a felszínességünkre, Samaelnek és Azazelnek ki kell hoznia belőlünk valamit, de egy harmadik lénynek is elő kell hoznia belőlünk valamit. Neki egy magasabb rendű, szellemi élet utáni vágyakozást kell előidéznie bennünk. A következő példa megmutatja, hogy mit értünk ez alatt. Egy tudós, akit feltüzel a tudásvágy, és mindent meg szeretne tudni, hirtelen egy falhoz ütközik, így nem tudja intellektusát továbbvinni. A legtöbb esetben azt fogja mondani: Az emberi értelem nem juthat tovább, és ebbe beletörődik. Mások azonban, akik úgy érzik, hogy a lelkük élénkebb, tovább fognak keresni, és a szellemtudományhoz vezetik őket. Ott úgy gondolják, hogy a materialista tudomány által eléjük állított korlátokon túl is vizsgálódhatnak. De amint ezoterikus ösvényre lépnek, úgy fogják érezni, hogy megfulladnak. Mert ahogy az ember egyre mélyebbre nyomul az ezotériába, a határok egyre távolabb kerülnek egymástól, míg el nem jut egy olyan pontra, ahol minden eltávolodik, és egy szakadék felett áll. Nem érez többé semmiféle támaszt, minden eltűnik a lába alól. Csak ha tovább halad az úton, ha buzgón folytatja a meditációkat, akkor döbben rá, hogy a mayának el kell hullania, mielőtt megismerheti az igazságot, a szellemi valóságot; Azael hozza el nekünk ezt a tudást; ő óvja meg az embert a szellemi vagy intellektuális fulladástól.

Aztán van egy negyedik lény, Mehazael. Ő felébreszti bennünk az érzést, és tudatosítja bennünk, hogy időhöz és térhez vagyunk kötve. Ezt úgy tudjuk a legjobban tisztázni, ha egy olyan állapotot állítunk a lelkünk elé, amelyet sokan közülünk már megtapasztaltak. Ez az, amikor reggel felébredünk, és úgy érezzük, hogy kötelességek és gondok terhelnek, amelyek olyanok, mint a láncok, amelyeket az új nap hoz magával. Ez együtt jár egy másikkal, hogy le akarjuk rázni a láncokat, amelyek hozzákötöznek minket ehhez a teherhez, amelyet annál nehezebb elviselni, mivel tudjuk, hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben, hogy magunknak kell véget vetnünk neki. Itt Mahazael megmutatja nekünk a karmánkat. Ezt a terhet könnyebben fogjuk tudni elviselni, amint az ezoterikus ösvényre lépünk. Mehazael azért mutatja meg nekünk, hogy ne álljunk neki hasztalanul ellen; mert ezzel csak rontanánk a karmánkon, ahelyett, hogy leráznánk magunkról. És így végül is ez a négy luciferi erő áldás számunkra.

Láttuk, hogy minden alkalommal, amikor hagyjuk, hogy dühünk és gyűlöletünk elszabaduljon, és nem uralkodunk szenvedélyeinken, elporlasztunk valamit magunkban és a kozmikus anyagban, amelybe érzelmeink, érzéseink és gondolataink folyamatosan áramlanak. Ezáltal nemcsak magunknak ártunk – karmát teremtünk a környezetünknek. Eddig csak elméletben tanulmányoztuk a karmát. Most látni fogjuk, mennyivel mélyebb és bonyolultabb a karma hatása.

Ahhoz, hogy tudatában legyünk e négy lény egész tevékenységének, erősen meditálnunk kell. Amellett, hogy a rózsakeresztről és más dolgokról és ezoterikus versekről meditálunk, amelyeket kapunk, meg kell próbálnunk az érzésekről és az érzetekről meditálni, ami sokkal nehezebb. Ha például a szimpátián meditálunk, és teljesen elmerülünk ebben az érzésben, melegség fog átáramlani rajtunk; az antipátián való meditáció hideg érzéseket ébreszt bennünk. Ha például először a rózsakeresztről meditálunk, majd egy erős akarati impulzusról, egy jótettre való késztetésről, akkor belső fényt fogunk látni, és melegség áramlását fogjuk érezni. Gyakorlataink és meditációink nem azonnal sikeresek; egyeseknél lassabban, másoknál gyorsabban megy, a fejlődéstől és karmától függően Az egyiknek ötven alkalom után sikerül, másnak egy egész életre van szüksége, de türelmesen várjunk és bátran haladjunk előre.”

GA 266/2/40 1912-01-01

(Megjegyzés: A GA266 szövege Rudolf Steiner ezoterikus előadásainak a résztvevők jegyzeteiből és emlékezéseiből összegyűjtött anyag, nem hivatalos lediktálások. Ezen dolgok tudatában kezeljük a közreadottakat.)

A fent szereplő Samael megegyezik a hét vezető arkangyal egyikével (Mars arkangyala – ebből is látszik, szerepköre a harcias mars hatás miatt kiterjed ilyen feladatokra, úgymond negatív, de szükséges aspektusa).

Nyitókép: James Marshall – Tartini álma.

Giuseppe Tartini zeneszerzőt éjjel nem múzsa látogatta meg, hanem ördögi (szatír, pán lény?) és ez az „álombéli” élmény inspirálta az Ördögtrilla szonátát.

(Zene mint beavatási utat lásd orfikusokat (Orpheusz követői), Pán síp (pán – pánik – félelem összefüggése), és a magyar „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni” dal utalást.)