A Krisztus-erő munkálkodása az emberért

“Az emlékezési erőt helyes megvilágításban kell látnunk. – Amikor az ember a kozmikus létesülés jelen korszakában érzékeivel észlel, akkor ez az észlelés a világ-képek pillanatnyi felfénylése a tudatban. A felfénylés akkor következik be, amikor az érzékszerv a külvilág felé fordul, s ekkor átvilágítja a tudatot; eltűnik, mikor az érzékszerv már nem fordul a külvilág felé. – Ami itt a tudatban felfénylik, annak nem szabad tartóssága legyen. Mert ha az ember ki nem törölné idejében a tudatából, akkor az ember a tudati tartalom által elveszítené önmagát. Már nem lenne önmaga. Az észlelés adta „fénylésnek” csak rövid ideig szabad a tudatban élnie az un. utóképekben, melyek Goethét annyira érdekelték. Ennek a tudati tartalomnak létezéssé sem szabad merevülnie, kép kell, hogy maradjon. Épp olyan kevéssé szabad reálissá válnia, mint a tükörbeli képnek. Ugyanúgy elveszítené magát az ember azon, ami a tudatban realitásként él, mint azon, aminek önmaga által tartóssága van. Akkor sem lehetne már önmaga.

Így a külvilág érzékszervi észlelése: a léleknek benső festő tevékenysége. Festés, festő szubsztancia nélkül. Festés szellem-létesülésben és szellem-elmúlásban. Ahogyan a természetben a szivárvány keletkezik és nyom nélkül elmúlik, úgy jön létre és múlik el az észlelet anélkül, hogy önmaga, a saját mivoltánál fogva emlékezést hagyna hátra. De, egyidejűleg minden észleléssel, a külvilág és az emberi lélek között egy másik folyamat is lezajlik. Ez olyasmi, ami a lélek mélyebb rétegeiben zajlik. Ott, ahol a növekedési erők, ahol az élet impulzusai hatnak. A lelki életnek ebbe a részébe észleléskor nem egy múlékony kép nyomódik bele, hanem egy maradandó képmás. Ezt el bírja viselni az ember, mert ez létével, mint világtartalommal függ össze. A folyamat során épp oly kevéssé veszítheti el magát, mint akkor, mikor növekszik és táplálkozik.

Amikor az ember belső világából emlékeit felhozza, akkor azt észleli belsőleg, ami a külső észleléskor lejátszódó második folyamatból megmaradt. Ismét fest a lélek, most azonban a saját belső világában élő múltbelit festi. A tudatban ennél a festésnél sem formálódhat maradandó realitás, csak keletkező és elmúló kép. Így függ össze az észlelő képalkotás és az emlékezés az emberi lélekben. Azonban az emlékezési erők folytonosan többre törekednek, mint szabad lenne ahhoz, hogy az ember, mint öntudatos lény, ne veszítse el önmagát. Hiszen az emlékezési erők az ember-létesülés múltjának a maradványai, és mint ilyenek Lucifer hatalmának körébe jutnak, akinek pedig törekvése, hogy úgy besűrítse az emberlényben a külvilág benyomásait, hogy azok képzetként folytonosan világítsanak a tudatban. Ezt a luciferi törekvést siker koronázná, ha a michaeli erők nem dolgoznának ellene. Ők nem engedik a benső fényben festett képeket létté merevedni, hanem keletkező és múló képekben tartják meg azokat.

A fölös erő, amit Lucifer az ember benső világából felhajt, a michaeli korban átváltozik imagínáló erővé. Mert az emberiség általános intellektuális tudatába fokozatosan beköltözik az imagináció ereje. – Az ember jelenlegi tudatát ez nem terheli meg maradandó realitásokkal, hatása megmarad a keletkező és elmúló képeknél. Imaginációival az ember egy magasabb szellemi világba ér fel, úgy, ahogyan az emlékezéssel bele ér saját emberlényébe. Az imaginációkat nem tartja meg magában, bele vannak azok rajzolva a kozmikus létbe; onnan az ember mindig újra belefestheti a kép jellegű képzetalkotásba.

Így hát azt, amit Michael az ember benső világában megóv a megmerevedéstől, felveszi magába a szellemi világ. Amit az ember a tudatos imagináció ereje által átél, az nyomban világ-tartalommá válik. Hogy ez így lehetséges, az a Golgotai Misztérium eredménye. A Krisztus-erő vési bele az emberi imaginációt a Kozmoszba. A Krisztus-erő, amely összekapcsolódott a Földdel. Amíg nem volt összekapcsolódva vele, hanem mint Nap-erő kívülről hatott, az összes növekedési és élet impulzusok az ember benső világába áradtak. A Kozmoszból lett az ember alakítva és fenntartva általuk.

Mióta a Krisztus-impulzus együtt él a Földdel, az ember a maga öntudatos lényével újra visszaadatik a Kozmosznak. Az ember kozmikus lényből földi lénnyé lett; megvan az adottsága, hogy újra kozmikus lény legyen, miután földi lényként önmagává vált. Abban a tényben nyugszik a szabadság kibontakozásának lehetősége, hogy az ember pillanatnyi képzetalkotásában nem a létben, hanem csak egy képszerű létben él. A tudatba minden lét kényszerítő. Csak a kép az, ami nem tud kényszeríteni. Ha hatására mégis történik valami, az tőle függetlenül kell történjen. Az ember azáltal lesz szabad, hogy tudati lelkével kiemelkedik a létből, és a léttel nem bíró képszerűségben merül fel. Így áll elő a jelentős kérdés: vajon nem veszíti-e el létét az ember, mikor lényének egy részével elhagyja azt, és a nem-létbe veti magát? Ez megint egy olyan pont, ahol az ember a világot szemlélve nagy rejtély előtt áll.

Amit a tudatban képzetalkotásként élünk meg, az a Kozmoszból jön létre. Az ember beleveti magát abba, amit a Kozmoszhoz viszonyítva nemlétnek mondhatunk. A képzetalkotásban mindentől megszabadítja magát, az összes kozmikus erőtől. Lefesti a Kozmoszt, amelyen kívül áll. Ha ez csak így történne, az ember lényében egy kozmikus pillanatra felragyogna a szabadság; de ugyanabban a pillanatban feloldódna az emberlény is. Azonban, miközben az ember a képzetalkotásban szabaddá válik a Kozmosztól, nem-tudatos mivoltával mégis az előző földi életéhez és a halál és születés közti életéhez tagolódik hozzá. Mint tudatos ember a képszerű létben él, nem-tudatos mivoltával pedig a szellemi realitásban. Miközben jelenlegi énjével a szabadságot éli meg, múltbeli énje megtartja őt a létben. A lét viszonylatában: az ember képzetalkotásában teljesen átadja magát annak, amivé kozmikus és földi múltján keresztül vált. Ezzel az emberi fejlődésben a semmi szakadékára utaltunk, melyet átugrik az ember, amennyiben szabad lénnyé lett. Michael működése és a Krisztus-impulzus teszik lehetővé az ugrást.”
Rudolf Steiner: XXII. Michael levél (Antropozófiai vezérlő tételek – GA26) – forrás: antropozofia.hu