A szellemi szeretetről
„Amikor a Golgotán a sebeiből a vér folyt, ezt az egész földfejlődés számára jelentős eseménynek kell tekintenünk. Senki sem érti meg ezt az eseményt, aki nem tudja megérteni, hogy a kereszténység egy misztikus tényen alapszik. Ha valaki tisztánlátó tekintettel egy távoli planétáról évezredeken át követhette volna a földfejlődést, nemcsak a Föld fizikai testét láthatta volna, hanem az asztráltestét is. Ez a földi asztráltest az évezredek során bizonyos fényességet, bizonyos színeket és formákat mutatott volna. Ez azonban egy bizonyos pillanatban megváltozott. Más formák jelentek meg, más fények és más színek villantak fel – és ez az a pillanat volt, amikor a Golgotán a Megváltó sebeiből a vér folyt. Ezt nem csupán emberi, hanem kozmikus eseménynek kell tekinteni. Ezáltal ment át a Földre a Krisztus-én, amelyet eddig a Napon kellett keresni. Összekapcsolódott a Földdel, és most a Krisztus-ént, a Nap-ént a Föld szellemében találjuk meg. És a Nap-szellemet, akit a ókor szent misztériumaiban a karácsonyi éjféli órán a Napon kerestek, a beavatott most az újabb időkben Krisztusban láthatja, mint a Föld központi szellemét. A Krisztus-szellemmel való eleven kapcsolat megértésében rejlik a keresztény tudat. Ez nem csupán a szokásos Krisztus-tudat, hanem a keresztény beavatott tudata.(…)
Az első keresztények, amikor Krisztus nevét kiejtették, nem csak egy tanítást vagy a gondolatok valamilyen összegzését érzékelték. Teljesen lehetetlennek tűnt számukra, hogy pusztán azoknak a gondolatoknak az alapján, amelyeket Krisztus Jézus keresztény tanításként kimondott, valakit kereszténynek nevezzenek. Senkinek sem jutott volna eszébe letagadni, hogy ezek a mondatok más vallásos tanításokban is megtalálhatók, és hogy ezekben valami különlegeset lásson. Csak ma tulajdonítanak a művelt körök különleges értéket annak, hogy Krisztus Jézus tanítása egyezik más vallások tanításaival. Kétségkívül igaz, hogy alig lehet egyetlen olyan tantételt találni, amelyet korábban ne tanítottak volna, de nem ez a lényeges. A keresztény ember nemcsak Krisztus tanítása útján kapcsolódik a kereszténységhez. Nem az a keresztény, aki szavakban híve a kereszténységnek, hanem az, aki Krisztus szellemében hisz. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztusban meglátom a szellemet, akit úgy jellemeztünk, mint a Nap uralkodóját, aki abban a pillanatban, amikor a sebeiből a vér folyt a Golgotán, feladatát a Földre helyezte át, és ezáltal a Földet belevonta a Nap munkájába.(…)
Ha a kereszténység előtti időkbe tekintünk, és egyre inkább visszamegyünk, egyre inkább azt találjuk, hogy a szeretet a vérségi kötelékkel van összekapcsolva. Még a zsidó népben is, amelyből Krisztus származott a szeretetet csak a vérrokonság körében tapasztaljuk. Látjuk, hogy azok szeretik egymást, akikben közös vér folyik, és korábban is mindig úgy volt, hogy a szeretet természetes alapját a közös vér alkotta. A szellemi szeretet, amely független a vértől és a hústól, csak Krisztussal jelent meg a Földön. És a jövőben attól fog függeni, hogy a mondás beteljesedik-e: “..aki nem hagyja el apját és anyját, testvéreit és nővéreit, feleségét és gyermekeit, az nem lehet a tanítványom”. – Aki a szeretetet a természeti alapoktól, a vértől teszi függővé, az ebben az értelemben nem keresztény. A szellemi szeretet, amely az emberiség legnagyobb testvéri szövetsége, a kereszténység eredménye.” GA101
