Földi életünk fontos lehetőségéről

Rudolf Steiner az ” Élet a halál és az újabb születés között” című bécsi előadássorozatában részletesen beszél a földi létünket követő történésekről: a lélek- és szellemvilági utunk és életünk fontos stációit írja le. Ennek során párhuzamokat von az “ottani” lehetséges élményeink, állapotaink és a földi gondolataink, érzéseink és cselekedeteink között. Továbbá arról is szól , hogy milyen földi feltételei vannak annak, hogy öntudatunkat minnél tovább meg tudjuk őrizni a szférákon történő áthaladásunk során. Az alábbi részlet a Nap-szféra és a Krisztus lény, valamint az embernek – még földi életében – a Golgotai misztériumhoz kialakított összetett kapcsolatát mutatja be.

“A Nap-szférában való életünk attól függ, hogy milyen viszonyba kerültünk a golgotai misztériummal. Annyiban függ ettől, hogy a Nap-szférában csak akkor tudunk minden emberrel kapcsolatot teremteni, ha a golgotai misztériummal olyan viszonyba kerültünk, amit az előbb jellemeztem, ami már nem szűkít be valamilyen keresztény felekezet még tökéletlen formájába. Különben a Nap-szférában mindenképpen magányos emberekké válunk, akik más emberek lelkét nem képesek megtalálni. Van egy mondás, ami még a Nap szférában is megtartja erejét, ami ha érvényes ránk, akkor a Nap-szférában egy másik emberrel találkozva azzal társas életet élhetünk, saját lényünk nem fog visszalökni tőle. Ez a mondás pedig a következő: ,,Ahol ketten együtt vannak az én nevemben, én is ott vagyok köztük”? A Nap-szférában Krisztus valódi megismerésében találhat egymásra minden ember. S hogy egymásra találjanak, az végtelenül fontos, mi több életbevágó! Mert valami eldől az ember számára a Nap szférában: ott meg kell értenie egy bizonyos dolgot. Azt, hogy minek a megértéséről van szó, legjobban egy rendkívül jelentős ténnyel tudjuk megvilágítani, amely tulajdonképpen ott állhatna minden lélek előtt, de az emberi lelkek nem mindig tudatosítják magukban.
Az Újtestamentum egyik legszebb helye az, ahol Jézus Krisztus annak tudatára akarja az embereket ébreszteni, hogy lényüknek van egy isteni-szellemi belső magja, hogy „isteni szikraként” minden emberben benne él Isten, hogy minden emberben van valami isteni. Jézus Krisztus különös erővel hangsúlyozta ezt, amikor azt mondta: ,,Mindnyájan Istenek vagytok!” Kijelentésének hangsúlyából látjuk, hogy ezt tartotta az ember helyes megjelölésének. Ugyanezt a ki jelentést tette egy másik lény is. Hogy milyen alkalomból, azt szimbolikusan az Ótestamentum fejezi ki. Lucifer jelenti ki az emberiség fejlődésének kezdetén: „Olyanok lesztek, mint az istenek!”. Egy ilyen tényt észre kell vennünk! Két lény – Lucifer és Krisztus – tartalmilag ugyanazt mondja: olyanok lesztek vagy vagytok, mint az Istenek. Mit akar a Biblia mondani, amikor mindkettőjük kijelentését hangsúlyozza? Azt, hogy ha ez a kijelentés Lucifer lényéből árad ki, átokká, ha viszont Krisztuséból, akkor a legnagyobb áldássá válik. Csodálatos titkot rejt ez magában. Amit Lucifer a kísértő hangján vet az ember elé, azt Krisztus a legmagasabb bölcsességként mondja az embernek. Nyomatékosan meg van írva a Bibliában, hogy egy kijelentésnek nemcsak a tartalma fontos, hanem az is lényeges, hogy kitől származik. Egy ilyen tényből meg kell éreznünk, hogy a dolgoknak mindig a mélyére kell hatolnunk, és hogy nagyon sokat tanulhatunk már abból is, ami exoterikusan rendelkezésünkre áll.

Halálunk és újraszületésünk között a Nap-szférában állandóan újra és újra halljuk, amint ezek a szavak hatalmas erővel szólnak emberi lelkünkhöz: ,,Isten vagy, Istennek kell lenned! Egy valamit tehát mindig egészen biztosan tudunk, amikor a Nap-szférába érkezünk: tudjuk, hogy ott újra találkozunk Luciferrel, és ő igen nyomatékosan megteszi lelkünknek ezt a kijelentést. Ettől kezdve Lucifert kezdjük igen jól megérteni – Krisztust viszont csak akkor, ha a Földön fokozatosan előkészültünk megértésére! A Nap-szférába nem viszünk magunkkal megértést e kijelentés számára – amennyiben Krisztus lényéből hangzik fel-, ha nem tettünk szert erre a megértésre a Földön a golgotai misztériumhoz való kapcsolatunk révén. Triviálisan azt is mondhatnám: a Nap-szférában két trónt találunk. Az egyik Lucifer trónja. Ezen mindig ott találjuk Lucifert, és csábítóan hangzanak felőle az istenségről szóló szavak. A másik trón ezzel szemben bizony még jobbára üresnek tűnik nekünk, jobban mondva számos embernek, mert ezen a trónon a Nap-szférában halálunk és újraszületésünk között meg kell találnunk azt, amit Krisztus Akasha-képének nevezhetünk. Ha megtaláljuk, akkor – amint az a későbbiekből kiderül – ez javunkra szolgál. De csak azért tudjuk megtalálni, mert Krisztus leszállt a Napról és egyesült a Föld-szférával. Ahhoz, hogy Krisztus trónját a Napon ne lássuk üresnek, hanem lássuk akkori tetteit, amikor még ő maga is a Napon létezett, ahhoz szellemi szemünket a Földön, a golgotai misztérium megértésével kell élesítenünk. Ilyen magasztos dolgokról többé-kevésbé csak képekben lehet beszélni, ezért mondtam, hogy triviálisan kell kifejeznem magam, ha erről a két trónról akarok szólni. Aki azonban fokozatosan felküzdi magát az efféle dolgok megértéséhez, az tudni fogja, hogy a földi szavak nem alkalmasak kifejezésükre, s ezért ha az ember meg akarja magát értetni, kénytelen képekhez folyamodni.
Azt, amire a Nap-szférában szükségünk van, csak akkor tudjuk megérteni, csak akkor tudunk vele kapcsolatot teremteni, ha a Földön szert tettünk valami olyasmire is, ami nemcsak asztrális erőinkre, hanem éteri erőinkre is hatni képes. Ha követték azt, amit elmondtam, tudják, hogy az éteri erőkre a vallások hatnak, azok dolgoznak az ember étertestén. Mindnyájan jelentős szellemi örökség birtokába jutunk, ha a golgotai misztérium megértésével képessé tesszük lelkünket arra, hogy áthassák a Nap-szféra erői. Mert a Nap-szférából kell azokat az erőket megszereznünk, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy következő inkarnációnkban megfelelő étertestet kapjunk. Ezzel szemben a többi planétáról szerezzük meg azokat az erőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy következő inkarnációnkban megfelelő asztráltesttel rendelkezzünk.

Mindazt, amit most elmondtam, az emberi fejlődés menetébe beillesztve kell értelmezni. Korábban már beszéltem önöknek arról, hogy a kereszténység előtti időkben az emberiség egy olyan vezetőjének, mint Ábrahám, a Melkizedekkel vagy Malekzadikkal való találkozása alkalmával módjában állt a Nap-szféra számára szükséges erőket megszerezni. Nem volna helyénvaló az az intoleráns állítás, hogy az ember csak az ortodox kereszténység által szerezheti meg a szükséges erőket ahhoz, hogy a Nap-szféra lényeivel helyes viszonyba kerüljön. A fejlődés egyik tényét kell itt kimondanunk, éspedig azt, hogy a régi idők lehetőségei a Föld fejlődésének előrehaladtával egyre inkább eltűntek; Krisztus Akasha-képét más eszközökkel lehetett meglátni akkor, és más eszközökkel ma. Ábrahám szellemi szemei a Nap-szférában tökéletesen megnyíltak az Akasha Kronika látására. Ez tény! Ez ellen nem lehet azt a kifogást felhozni, hogy a golgotai misztérium akkor még nem történt meg és Krisztus még a Napon volt. Ő ebben az időben a maga valóságában más planetáris szférákkal egyesült. A legnagyobb mértékben az volt a helyzet, hogy az emberek akkor is – és egészen a mi időnkig – láthatták azt, ami ott látható volt. S ha még messzebbre megyünk vissza, azokba a távoli időkbe, amikor az ősi India első tanítói, a szent risik voltak népük vezetői, ők is olyan vezetők voltak, akik – természetesen nem ezen a későbbi nevén – de jól ismerték Krisztust, és róla való tudásukat továbbadták híveiknek is. Bár ezekben a régi időkben a megismerés szféráiba még nem hatolt bele a golgotai misztérium, azok, akik a lét mélyéből hozták fel a legmagasztosabb igazságokat, feltétlenül meg tudták szerezni azt is, ami lehetővé tette az emberek számára, hogy a Napról megkapják azt, ami megfelelően újította meg étertestüket. Ezek a lehetőségek azonban az emberiség további fejlődése folyamán megszűntek. Meg kellett szűnniük, mert az emberiségben állandóan újfajta erőknek kell kibontakozniuk.

Amit tehát az előzőekben elmondtam, azt a fejlődés egyik tényeként mondtam el. Olyan jövő felé haladunk, amelyben az emberek, ha eltávolodnak a golgotai misztériumtól, egyre inkább megfosztják magukat attól a lehetőségtől, hogy haláluk és újraszületésük között helyesen éljék át a Nap-szférát. Az igazság az, hogy minden lélekben meg kell keresnünk, hogy mi a krisztusi benne. Ha meg akarjuk érteni a kereszténység gyökerét, meg kell kérdeznünk magunktól, valahányszor szemben állunk egy emberrel: mennyi az, ami benne krisztusi? Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember kizárhatja magát a kereszténységből azáltal, hogy nem tudatosítja magában a másikban rejlő krisztusi magot. S ha most megismételjük Pál apostol szavait: „Krisztus nemcsak a zsidókért, ha nem a pogányokért is meghalt”, hozzátehetjük: ha azonban az emberiség további előrehaladása során az emberek kizárják magukat a megváltásból, mert egyre tudatosabban elutasítják a golgotai misztériumot, akkor az megakadályozza, hogy eljusson hozzájuk az, ami értük történt. A golgotai misztérium jótette minden emberért történt! Minden embernek szabadságában áll, hogy engedje magára hatni ezt a jótettet. De hogy ezt milyen módon teszi, nos, a jövőben egyre inkább attól fog függni, hogy mennyire lesz képes a Nap-szférában megszerezni azokat az erőket, amelyek következő inkarnációja étertestének helyes módon történő kialakításához szükségesek. Arról, hogy ez milyen mérhetetlen következményekkel jár az egész emberi nem jövője számára a Földön, arról a következő alkalmakkor fogunk beszélni.
A kereszténység tehát, amely – bár kevés megértéssel, de mégis – a golgotai misztériumhoz kapcsolódott, az emberiség első előkészülete arra, hogy a Nap-szférával ismét minden lélek helyes viszonyba kerüljön. A második impulzus ezek után a golgotai misztérium helyes, antropozófus megértése kell hogy legyen. A Nap-szférával akkor juthatunk helyes viszonyba, ha megtanulunk egyre mélyebben behatolni a golgotai misztériumba.”. GA141