Az ember új ruhája

„Egyik evangélium sem beszél arról, hogy az Emberfia egyedül maradt, és a kozmikus elem csak körüllengte, csupán a Márk-evangélium. Ezért a Krisztuseseményre, mint kozmikus tényre vonatkozóan egyik evangélium sem juttatja olyan erőteljesen kifejezésre azt, hogy abban a pillanatban, amikor az emberek a maguk értetlenségében erőszakos módon nyúltak az Emberfiához, a kozmikus elem kicsúszik a kezükből. Az a fiatal kozmikus elem, amely attól az időponttól kezdve impulzusként bekapcsolódott a Föld fejlődésébe, az kicsúszik a kezükből. Az Emberfia maradt hatalmukban. Ezt a Márk-evangélium világosan hangsúlyozza. Olvassuk el még egyszer ezt a részt, és keressük meg, vajon kihangsúlyozza-e a Márk-evangélium, hogy itt, ahol ezek az események történtek, hogyan viszonyul a kozmikus elem az emberihez.

„Jézus pedig felelvén, monda nékik: mint egy rablóra, úgy jöttetek-é reám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem?! Naponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg, de szükség, hogy az írások beteljesedjenek. Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának.” (14:48-50)

Ott áll egyedül. Mi van a fiatal, kozmikus elemmel? Gondoljuk el annak az embernek a magányosságát, akit előbb a kozmikus Krisztus hatott át, és aki most úgy áll a poroszlókkal szemben, mint egy gyilkos. És akiknek meg kellett volna érteniük, elmenekültek. „Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának” – mondja az 50. vers. Aztán a szöveg így folytatódik:

„Egy ifjú pedig követé őt, akinek testét csak egy gyolcs ing takarta, És megfogák őt. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük.” (14:51-52)

Ki ez az ifjú? Ki menekül el itt? Ki az, aki Krisztus mellett megjelenik, majdnem ruhátlanul, és aztán meztelenül elmenekül? A kozmikus impulzus menekül el itt, amely most már csak laza kapcsolatban áll az Emberfiával. Sok minden rejlik ebben a két versben. Ez az új impulzus semmit sem őriz meg abból, amivel a régi idők az embert betöltötték. Ez a Föld fejlődésében egészen mezítelen, új kozmikus impulzusa. A Názáreti Jézus mellett marad. És újra megtaláljuk. Mert a 16. fejezet így kezdődik:

„Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária, a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásáriának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve, mert felette nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve, és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett, föltámadott, nincsen itt, ímé a hely, ahová őt helyezték.” (16:1-6)

Ez ugyanaz az ifjú. Az evangéliumok művészi szerkesztésében sehol máshol nem találkozunk ezzel az ifjúval, aki abban a pillanatban, amikor az Emberfiát elítélik, kisiklik az emberek kezéből, aki újból megjelenik, amikor a három nap letelt, és aki attól kezdve, mint a Föld kozmikus princípiuma hat. Sehol másutt az evangéliumokban nem találkozunk ezzel a grandiózus módon megjelenő ifjúval, csak ezen a helyen. Ez az, amire szükségünk van annak megértéséhez, hogy milyen mély értelemben fejezi ki éppen a Márk-evangélium, hogy kozmikus eseménnyel állunk szemben, hogy a kozmikus Krisztussal állunk szemben. Csak most értjük meg, hogy a Márk-evangélium művészi szerkesztésének is ehhez kellett igazodnia.

Meg kell említenünk, hogy ennek az ifjúnak jelentőségteljes kétszeri megjelenése után a Márk-evangélium néhány markáns mondattal ér véget. Ezt meg is értjük, ha azt mondjuk magunkban: alig képzelhető el, hogy valamilyen folytatás még fokozódást hozhatott volna létre, talán a fenségesnek, a magasztosnak a fokozódását, de a Föld fejlődését illetően a megrázónak, a jelentőségteljesnek a fokozódását nem. A Márk-evangélium szerkesztésében ugyanis benne volt a Isten monológja, a megbeszélés a Föld felett, a hegyen, amelyen a három tanítvány részt vett, de amit nem értett meg, aztán a Getszemáni kertben, a Olajfák hegyén lefolyt jelenet, ahol Krisztusnak be kellett látnia, hogy a kiválasztottak nem tudnak eljutni a megértéshez arra vonatkozóan, ami majd bekövetkezik, hogy egyedül marad, hogy a Emberfia szenved és megfeszítik, annak világtörténelmi magányosságát, akit elhagynak azok, akiket ő maga választott ki, majd lassan elhagyja a kozmikus princípium is. Így, ha megértjük ennek az ifjúnak a misszióját és jelentőségét, aki az emberek kezéből kisiklik, akkor tudjuk egészen különös mélységgel felfogni ezeket a szavakat: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (15:34) Aztán az ifjú újra megjelenik, és a Márk-evangélium röviden előadja, hogy szellemi, érzékfeletti lény, és csak az akkori sajátságos körülmények között válik érzékileg láthatóvá, így mutatja meg magát Mária Magdolnának. „Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala”. (16:12) A fizikai nem tudta volna magát más alakban megmutatni.

Ezután az evangélium gyorsan befejeződik, rámutatva a jövőre, arra, amit akkor nem tudtak megérteni, mivel az emberiséget, miután leszállásának legmélyebb pontjára jutott el, a jövőre kellett figyelmeztetni. Ezt a jövőre való utalást az evangélium úgy készíti elő, hogy a művészi szerkesztést ebben is teljes mértékben érzékelhetjük.” GA139 1912-09-23

És hogyan tudnánk mi is megújhodni, ahogy az ifjú is elvesztette ó ruháját és a golgotai esemény után új fehér ruhát kapott? Találunk-e a Bibliában a szellemtudomány szerint olyan részt, amely ilyen szempontból nekünk szól? Igen, János Jelenések könyvében el van rejtve az emberiség jövője. Mit mond Rudolf Steiner a jánosi apokalipszis könyv elején található hét gyülekezet angyalának írt levelekről?

„A levelek mindegyike az Atlantisz utáni hét kultúra egy-egy reprezentánsához szól. Mindegyik levélben elhangzik: ti ilyenek és ilyenek vagytok! Lényeteknek ez vagy az a sajátossága megfelelő, ha a kereszténység felől értelmezzük, a többi sajátosságotokon változtatnotok kell. Az Apokalipszis írója mindegyik kultúrkorszakról megmondja, hogy minek kell fennmaradna belőle, és mi az, ami már korszerűtlen, tehát meg kell változnia.” GA104 1908-06-20

Az ide vonatkozó bibliai idézet:

„A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljeseknek. Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg! Ha nem vigyázol, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában leplek meg! De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat: ezek fehér ruhában fognak járni velem, mert méltók rá. A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.” Jelenések könyve 3:1-6.

Ez volt az ötödik egyház angyalának írt üzenet.

„Ezzel a jelenlegi korhoz értünk, amelyben mi élünk, és most meg kell kérdeznünk: érvényesek-e János Jelenései a mi időnkre vonatkozóan is? Ha érvényesek, akkor most csak hozzánk szólhat az, aki az imént a négy előző korszakhoz szólt, szavait meg kell értenünk, és el kell jutnunk a felismeréshez, hogy tulajdonképpen mi a feladatunk a spirituális életben. Ha létezik spirituális szellemi áramlat, és az képes megérteni a világ titkait, akkor ennek az áramlatnak, amennyiben összecseng János Apokalipszisével, teljesítenie kell azt, amit a Megszólaló, a nagy Sugalmazó korunktól követel. Mit követel, és kicsoda ő? Felismerjük? Kíséreljük meg.

„A szárdeszi gyülekezet angyalának írd meg – éreznünk kell, hogy itt hozzánk szól – ezt mondja az, akinél az Isten hét szelleme és a hét csillag van”. Mit jelent itt a hét szellem és a hét csillag? Az Apokalipszis írója szerint az ember, ahogy most megjelenik, külső kifejeződése a hét emberi princípiumnak, ezekről már beszéltünk. A fizikai test princípiuma, amelynek külső kifejeződése a fizikai test, az élettest princípiuma, amelynek kifejeződése az étertest, az asztráltest princípiuma, amely átalakítva manasz lesz, aztán a buddhi, az átalakított asztráltest és az atma, vagyis az átalakított fizikai test. Közöttük középen helyezkedik el az én princípiuma. Ez az a hét szellemi alkotórész, amely az ember isteni lényét alkotja. Az okkultizmus technikai kifejezésével élve a hét princípiumot az emberben élő isten hét szellemének nevezzük. Ami pedig a hét csillagot illeti, a hét csillag érteti meg velünk, hogy mi az ember ma, és mi lesz a jövőben. Soroljuk fel a Föld-megtestesülés hét csillagát: Szaturnusz, Nap, Hold, Föld, Jupiter Vénusz és Vulkán. Ez a hét csillag teszi érthetővé számunkra az ember fejlődését. A Szaturnusz adta a fizikai test kezdeményét, a Nap az étertestet, a Hold az asztráltestet, a Föld pedig az ént. A három következő megtestesülés, a Jupiter, a Vénusz, és a Vulkán az ember szellemi lényét fogja megalkotni. Ha megértjük a Szellem kiáltását, aki a hét csillagot és az Isten hét szellemét, a héttagú természetet tartja a jobbjában, akkor az Apokalipszis írójának a felfogásához híven antropozófiát művelünk. Mert az antropozófia művelésén ezt értjük: tudni azt, hogy itt, az ember Atlantisz utáni ötödik fejlődési korszakáról olvasunk, tudni azt, hogy korunkban, amikor a legmélyebbre süllyedtünk a matériába, újra fölfelé, a spirituális élet felé kell irányítanunk lépteinket. Így követjük azt a nagy egyéniséget, aki vezetőnkül adta Isten hét szellemét és a hét csillagot, nehogy letérjünk a jó útról.” GA104 1908-06-20

Alábbiakban következik egy ide vonatkozó rész egy előadásból, amelyet Rudolf Steiner a Keresztény Közösség papjainak tartott:

„Az emberi lények rettenetesen keveset tudnak ma más emberi lényekről. Mert ha valaki elolvassa azt a részt, amely arról a fehér ruháról szól, amelyet az ötödik kulturális korszak feladatát teljesítő embereknek kell viselniük, és ha valaki ezt bizonyos áhítattal teszi – mert az Apokalipszist nem igazán tudja elolvasni anélkül, mint az áhítat – az embernek az a benyomása, hogy itt arról van szó, hogy egy pap (megjegyzés: antropozófus) szemével mélyen bele kell nézni abba a különleges tudatfajtába, amellyel minden ember rendelkezik. Az a kérdés, hogy megismerkednek-e azokkal az emberekkel, akik az ötödik atlantiszi korszakban jelennek meg előttük. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy minden egyes emberrel a lelki ruhájában ismerkedjünk meg, és ne csak abban a ruhában, amelyet a külső világban visel. Az apokalipszis ezen intelme jelenkorunknak szól eme levélen keresztül.

A mai papoknak (antropozófusoknak) be kell hatolniuk az emberi lények lelkébe, mert pillanatnyilag figyelmen kívül hagyják mindazt a külső dolgot, amibe az emberek bele vannak helyezve. A papoknak (antropozófusoknak) valóban el kell kezdeniük úgy tekinteni az emberi lényekre, ahogy leírtam, nevezetesen úgy, ahogyan rájuk kell tekinteni, ha valaki a karmájukat akarja vizsgálni.” GA346 1924-09-09

Végül a “ruha” szükségszerűségéről:
„Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre! De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve; így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” Máté evangéliuma 22:2-14.