A ránk rótt felelősség

A száz éves ritmus immár beteljesedett! Az 1923-as Karácsonyi Gyűlésen Rudolf Steiner szellemi magvakról beszélt, amelyek csírázásra várnak, hogy majd “kiteljesedett termésként táruljanak a világ elé annak révén, amit értük teszünk.” Az ott és akkor született felismerésekre és elhatározásokra igyekeztem az érző figyelmet ráirányítani az ANTROPOSOPHIA LAP-ban megjelent cikksorozattal, amelynek immár utolsó része is olvasható. A sorozat korábbi írásai: Az „igazi lüktető élet” , A szellemi magvak csírázásának feltételei , A Társaság élete – az Élet Társasága , Küzdelem a kozmikus jövőért

„A Karácsonyi Gyűlés csak azzal válik reálissá, amivé a továbbiakban lesz.
Amikor az emberi lélek a Karácsonyi Gyűlésre tekint,
ez már a megvalósítás felelősségét is feltételezi benne,
különben a Karácsonyi Gyűlés visszahúzódik a földi életből…”(1)

Még emlékként élhet bennünk az őszi erdők aranyló napfényben fürdő színpompája, a bőséges esők áztatta tarka levélszőnyeg fenséges illata, de az esztendő végére környezetünk élete visszavonul, és a napjainkat mind szomjasabban kitölteni akaró fagyos sötétség mellett egyre hálásabb a lélek egy-egy bátor napsugárért, egy mécses félénken táncoló lángjának derengő fényéért. A visszahúzódó látszatvilág megpihenni engedi érzékeinket, s a megritkuló, hűvös-fakó észleletek egyre több alkalmat adnak a befelé pillantó, fényt kereső emberléleknek. Hol és miként találhatunk világosságot az erősödő, szinte mindenhonnan előbúvó alkonyfolyamatok között?

Annak a nagy és erőteljes karmikus szövetségnek az életében, amelyben a sors akaratából van szerencsénk részt venni, számos olyan fényteljes esemény volt, amelynek erői mélyen, leginkább a tudatküszöb alatt hatnak bennünk. A mostani idők hol szelíden segítik, hol pedig kínnal követelik közös múltunk eleven képeinek felragyogását.

„A lényeges számunkra itt a következő: a XX. században összegyűlik a Földön bizonyos számú ember az Antropozófiai Társaságban, ami a XIX. század első felében úgy készült elő, hogy ezek a ma megtestesült, nagy számban összegyűlt emberlelkek a fizikai világba való leszállásuk előtt már találkoztak a szellemi világban. És akkor bizonyos számú lélek együttműködve olyan kultuszt hozott létre a szellemi világban, amely előkészített bennük egy szellemi irányultságot, majd ezek a lelkek megtestesülve most az Antropozófiai Társaságban gyűlnek össze. Aki ezeket a lelkeket a testükben is fel tudja ismerni, az felismerheti azt is, hogy a XIX. század első felében együttműködött velük, amikor az érzékfeletti világban hatalmas kozmikus imaginációk tanúja volt. Ezek az imaginációk azt ábrázolták, amit így nevezhetnék: az új kereszténység. Ott bizonyos lelkek összegyűltek – ahogyan most a testükben itt vannak a Földön – annak érdekében, hogy a kozmikus szubsztanciákból és kozmikus erőkből majd a földi realitásba átültessenek valami kozmikusan nagy jelentőségűt, ami e hatalmas képekben nyilatkozott meg. Ez annak ősképe volt, aminek mint tanításnak és antropozófiai cselekvésnek meg kell valósulnia itt a Földön. Ha az antropozófusok, akik most együtt vannak, felismernék ezt, akkor nagy részük elmondhatná: igen, ismerjük egymást, együtt voltunk a szellemi világban is, és átéltük egy érzékfeletti kultusz hatalmas kozmikus imaginációit.” ⁽²⁾

Együtt voltunk Michael érzékfeletti iskolájában is: „Egy antropozófus helyesen teszi, ha szívére gondolva ezt mondja: itt belül ma talán még öntudatlanul egy titok rejtőzik bennem, Michael XVI., XVII., XVIII. században, a földöntúli szférákban véghezvitt cselekedeteinek visszfénye. […] Fent a szellemi világban ott van a magasztos iskola: ez új módon foglalja össze a régi beavatási bölcsességet az érzékfeletti szférában, és az előzőleg erre kijelölt emberi lelkek haláluk és újabb születésük között most felemelik az intelligens tudatba, a tudati lélekbe azt, ami korábban, a régi korokban az értelmi vagy kedélylélekben, illetve az érzőlélekben és a többi részünkben élt, mint az ember bölcsességtulajdona. A belső szóban beszélés módján, ami sok tekintetben egyúttal szigorú is, Michael kifejtette övéinek a világ összefüggéseit, a kozmikus összefüggéseket, az antropozófiai összefüggéseket. Ezek a lelkek olyan tanítást kaptak, amely feltárta előttük a világ titkait. Lent a Földön viszont az ahrimani szellemek működtek. És szükséges, hogy ezen a helyen egészen leplezetlenül mutassak rá az igazság egy olyan titkára, amely külsőséges szempontból bizonyára nem tűnik elfogadhatónak a jelenlegi civilizáció nézőpontjából, de az antropozófusoknak ismerniük kell ezt az isteni titkot, hogy helyes módon vezessék a civilizációt – ahogyan utaltam rá – a XX. század végének idején.”(3)

Korábban, a XIII. század elején, tanúi lehettünk az érzékfelettiben, ahogyan a Földről eltávozott chartres-i tanítók fontos kozmikus tettre, nagy égi megbeszélésre gyűltek össze azokkal, akiknek hamarosan a Földre kellett szállniuk, hogy az arisztotelizmust új módon jelenítsék meg. Még ennél is korábban jelen voltunk, amikor a kozmikus intelligencia elszakadt Michael szférájától. Tovább haladva az áramló időben, átélhettük a michaeli közösség legnagyobb, mélyen megrendítő eseményét: Krisztus távozását a Napról, hogy elfoglalja helyét a földi világban. Az idő messzeségéből pedig a Nap-misztériumok titkait burkoltan tanító platonikusok és arisztoteliánusok köré gyűlt lelkek közösségének emléke rajzolódik ki.

Fénykereső tekintetünk hol találhat az érzéki világban, Krisztus golgotai-kozmikus tettét követő, a Föld-fejlődésbe is erőteljesen beleható, sugárzó szellemi cselekedetet? Az elmúlt egy esztendőben az AntropoSophia című lapban az 1923-as évi Karácsonyi Gyűlés kimagasló jelentőségére igyekeztünk ráirányítani a figyelmet – mostanra ez a szándék egy átfogó visszatekintést igényel az elmúlt száz év történéseire. Mi történt a Karácsonyi Gyűlésen? Meddig hatott impulzusa? Mennyire született meg a valódi belátás, kellően mély volt-e az átérzés az elhangzottakkal kapcsolatban? Az akkori felismerések és elhatározások továbbformálódtak-e tettekké?

Az objektív tények elé egy személyes élmény kívánkozik: 2022 Michael-időszakában született meg bennem a döntés, hogy huszonegy év vívódás után belépjek az Antropozófiai Társaságba. Miért ily sokára? Hosszú éveken át a Társaság meghirdetett eseményeire el-eljutva azt érzékeltem, hogy nagyon erős fényben, olykor túl intenzíven voltak jelen személyiségek, akik mellett árnyékban maradt a michaeli közösség.

Létezhet-e valódi centrum periféria nélkül? Hol van a szívmelegség, a kapcsolatok személyes jellege, az áhítat, az alázat – azok a minőségek, amelyeket Rudolf Steiner olyannyira alapvetőnek tartott? A távolból hatott még az 1935-ös tragikus kizárások fájdalma is, amely évtizedekig nyitott sebként lehetetlenítette el az Antropozófiai Társaság egészséges és hatékony életét. A kizárt tagokat és társaságokat csak erős nyomásra rehabilitálták, nem belátás és nem a szív győzelme alapján.

Számomra csak a Karácsonyi Gyűlés fennmaradt anyagából és más későbbi előadásokból derült ki, hogy Rudolf Steiner valóban mennyire fontosnak tartotta, hogy amiként Michael évezredeken át összefogja híveit – azaz minket – az érzékfelettiben, úgy itt a Földön is legyen egy szervezet az összefogásra, ami szavai szerint nem mechanizmus, hanem organizmus. Tavaly nyáron találtak rám azok az előadások (GA 253, GA 257, GA 258), amelyekben Rudolf Steiner részletesen taglalja, miért fontos az antropozófiai közösségalkotás, hogy ne csak egyoldalú, csupán „fogyasztói” kapcsolatunk legyen az antropozófiával. Lélekgyönyörködtető az, amit kapunk az Antropozófiától, az Antropozófia Lényétől, de Neki is szüksége van egy közösségre, ami hordozni képes, miközben tudjuk: „Az ellenfél organizációja megvan, realitás, az Antropozófiai Társaság azonban a tagság nagy részének nem is realitás….”(4)

A szóban forgó előadások hatására ébredt fel bennem egy mélyebb felelősségvállalás igénye az antropozófia helyzetéért, bár egy társasági tag szinte lebeszélt belépési szándékomról, mert szerinte a Társaság már nem él. Természetesen lehet arról beszélni, hogy milyen helyzetben van a Társaság, ugyanakkor teljesen más az ÉLET-kérdésről nemcsak merengeni, beszélni, hanem keresni a lehetőségeket, hogy miként lehet ezen változtatni, többé-kevésbé megdolgozott minőségeink ereje által kezdeményezni olyan folyamatokat, ahol tenni is kell. Ez utóbbi érthetően nem olyan biztonságos pozíció, mint a monitorok takarásából jobbító kritikát megfogalmazni és csak olvasni, olvasni, olvasni. Másokkal együtt munkálkodva ugyanis láthatóvá, átélhetővé válunk, olykor védtelenné, sebezhetővé is. Ennek a kockázatát viszont érdemes vállalni, hiszen Michael közössége alapvető erőit tekintve gyógyító impulzusokat hordoz mind a Föld-fejlődés, mind saját földi tükröződése, az antropozófiai mozgalom részére, valamint az Antropozófiai Társaság számára is, amely a mozgalom szükséges burkát hivatott képezni. Még ha az Antropozófiai Társaság most sebzetten is működik, azért, hogy jobb legyen, hogy ÉLŐ TÁRSASÁG legyen, hogy mind az egyén, mind a földi-égi michaeli közösség, mind az egész Föld-fejlődés javára válhasson – amire potenciálisan minden lehetőség megadatott a Karácsonyi Gyűlés impulzusaiban –, meg kell ismernünk az ott elvetett szellemi magvak csírázásának feltételeit.

Ha az időfolyamban visszafelé haladunk a tragikus kizárások 1935-ös megkezdésétől, és az Antropozófiai Társaság sorsát érintő számos nehéz eseményt számbavesszük, megragadják figyelmünket Rudolf Steiner bő két héttel a legutolsó előadása előtt elhangzott mondatai: „Ha a Goetheanum vezetősége ilyen módon bizalmat kap, akkor meg fogják látni, hogy lassanként a Karácsonyi Gyűlés minden szándéka megvalósul. Természetesen mindez fokozatosan történik, türelmesnek kell lennünk, kedves barátaim. De bizalommal kell lennünk a Goetheanum elnöksége iránt , amely az ötödik lépést nem teheti meg a második előtt, de a másodikat sem az első előtt, és bár mostanáig még csak valahol fél lépésnél tart, mégis sikerülni fog, és eljön az ideje annak, amikor eléri az ötödik lépést is.”(5)

Tudjuk, tapasztaljuk, hogy minden változáshoz idő szükséges a belátás, átérzés és jó szándék mellett , száz év azonban nem lett volna erre elegendő? Miként lehetséges az, hogy Rudolf Steiner személyes jelenléte, erőfeszítései ellenére is nyolc hónap alatt a megvalósulásban csak fél lépés megtételéig jutott a Karácsonyi Gyűlés impulzusa? Lehet-e, szabad-e, van-e mit ünnepelni száz év után? Vagy többet segít az ügyön a dolgok állásával történő szembenézés, a mély önvizsgálat?

Az utóbbi egy évben a jogi háttér tisztázása kapcsán sokszor felmerült a kérdés, miszerint: „Annak a Társaságnak vagyunk-e tagjai, amit Rudolf Steiner alapított?” A hatékonyabb, belső munkára ösztönző kérdés inkább ez lehetne: „Olyan antropozófus vagyok-e, aki méltó a Rudolf Steiner által alapított Társaság tagságára?”

„A jövőben az Antropozófiai Társaság tulajdonképpeni lényegének oly módon kell alakulnia,

hogy akik antropozófusok akarnak lenni, azok megfelelő érzületet hozzanak magukkal.” (6)

Ha a Karácsonyi Gyűlés történéseire tekintünk, feltűnhet, hogy Rudolf Steiner elengedhetetlennek tartotta a megfelelő lelki légkört, egy határozottan pozitív hangulati alapot. Ezt ma is úgy hozhatjuk létre, ha meghalljuk a Gyűlésen elhangzott felszólítást: tekintsük a bennünket körbeölelő világot majának, illúziónak! E szavakat a nyugati ezotéria értelmében fontos meghallani, azaz az érzéki világot, annak lélekformáló lehetőségeit nem lebecsülni, hanem azt „legalsó égnek” tekinteni, amelynek történéseire, lényeire a felettes síkok magasabb, többségében tiszteletet érdemlő lényei hatnak. Tevékenységük tudatosítása, átélése áhítatot képes ébreszteni a lélekben. Ilyen tevékenység az a szellemi megnyilatkozás, amelyet a XIX. század utolsó harmadában Michael tett. Csak akkor találjuk meg a helyes hangulatot, ha az antropozófiát, az antropozófiai mozgalmat, amelynek burka az Antropozófiai Társaság kell legyen, teljes egészében istentiszteletnek tekintjük, amelyben minden a szellem akaratából van jelen! Csak akkor marad fenn a Társaság, ha igazi szívügyünkké tudjuk tenni, ha a szellemi megnyilatkozás beteljesítőivé tudunk válni – ezt a feladatot csak a szívek harmóniájában tudjuk elvégezni. Ahol az antropozófia valódi megértésre talál, ott nem a fejek koccannak össze, hanem a szívek dobbannak együtt. Nincs számunkra más út, mint hogy a szellemi világgal kapcsolódjunk össze minden tettünk során, a leghétköznapibb cselekedetünkben is szükséges, hogy jelen legyen az ezotéria!

Rudolf Steiner azért vállalta magára az elnöki feladatot, mert így látta lehetségesnek, hogy az antropozófiai mozgalom és az Antropozófiai Társaság – amelynek korábban sajnos csak adminisztratív jellege volt – egybeforrjon, hogy végre hatékony, a szellemvilág impulzusait megvalósító munkát tudjon folytatni az élet minden területén. Csak rajtunk múlik, hogy ezeket az impulzusokat megismerjük, és tisztán kövessük. Ehhez elengedhetetlen felismernünk azt a szellemi tudás alapján ránk rótt felelősséget, amit az igazság képviselete, annak megélése, tettekbe fordítása jelent.

Nehézségeket okozhat, ha kellően még nem ismerve a szellemtudományt, úgy véljük, az antropozófia mérlegre tehető azzal, amit világunkban fel kell váltania: „Kell annyira lelkesednünk ügyünkért, hogy kizárjuk a külsőleges, felületes összehasonlítási lehetőségeket.” (7)

„Az Antropozófiai Társaság célja a szellemi terület kutatásának előmozdítása lesz,

a Szabad Szellemtudományi Főiskoláé pedig maga a kutatás.”(8)

Évek óta egyre határozottabb lett a szándék a Szellemtudományi Főiskola megalapítására, a szekciók kialakítására, az első osztály elindítására. Ezek és a Gyűlés más elhatározásai mind arra irányultak, amit az alapszabályokban igyekezett Rudolf Steiner megragadni és összefoglalni: „…létezik egy Goetheanum, ehhez a Goetheanumhoz emberek kapcsolódtak, akik ezt, vagy azt a tevékenységet végzik benne, és úgy gondolják, hogy tetteikkel előbbre viszik az emberiség fejlődését.”(9).

Az utóbbi évben sok figyelem irányult hazánkban az Antropzófiai Társaság alapszabályára, hogy mennyire egyezik a német szöveggel, mennyire hű a működés a leírt szavakhoz. „Ezekben az úgynevezett alapszabályokban a Társaság életét nem absztrakciók formájában írjuk elő, hiszen ezek igazából nem is alapszabályok, hanem csupán azt mondják el, ami Dornachban történik, és amit onnan akarunk kialakítani. Ezek az alapszabályok csak tájékoztatások, nem pedig rendelkezések. Hangsúlyoztam azt is, hogy a Társaságnak olyan elnökségre van szüksége, amely cselekvő, és a cselekvésben, a kezdeményezésében látja a saját legfőbb feladatát. Arra törekedtünk, hogy absztrakciók helyett mindenben a tisztán emberit, a közvetlenül emberit tartsuk szem előtt, már az alapszabályokban is. Csakis így létezhet egy olyan Társaság, amelynek a világba áramló szellemiség organizmusává kell válnia.”(10) Mekkora súlyt helyeznek a lélekre ezek a szavak! Ugyanakkor erőt is meríthetünk e teher hordozásához, hogy a sorsunkban valami rendkívülinek lehetünk a részesei. „Ha meg akarjuk valósítani az antropozófiai mozgalom művét, akkor azzal nem pusztán egy emberi művet viszünk véghez. Meg kell nyílnunk aziránt, ami a szellemi világból áramlik le.”(11) A megnyílás önmagában nem elegendő, szükséges arra törekedni, hogy minél áttetszőbb, áteresztőbb legyen a lélek, hogy a meg nem dolgozott lelkivilág ne álljon ellen, ne legyen torzítója a beáradónak. Feladatunk az önöst és ösztönöst hordozó érzésvilág tudatos megnemesítése, hogy ne csak erőtlen lelkendezés éljen bennünk a szellem iránt, hanem igaz, meleg lelkesedés. Ez a felismerés figyelmünket az antropozófia gyakorlati, a benső munkálkodást leíró előadásaira irányítja.

„Csak akkor tartozunk Michael korához, ha a külső és belső megvilágosodást nem várjuk tétlenül,

hanem munkánkkal aktívan részt veszünk a világból feltáruló megfigyelésekben és átélésekben.”(12)

Az „Év körforgása” című előadás-sorozatban olvashatunk arról, hogy ahhoz, hogy az ember cselekvésre határozza el magát, valaminek teljesen meg kell változnia belső életében, lelket átformáló erőnek kell benne ébrednie: „Erre csak úgy válik képessé, ha valóban élménnyé válik mindaz, ami – mondhatnám – a „tanításaiban” rejlik.”(13) Sokan kérdezik, miként válhat élménnyé a tan? A felelet az antropozófia lényegi feladatát érinti, hidat építeni az érzéki és érzékfeletti világ közé. A gyakorlati út egyik kézikönyve alapján például egy növényi magot megfelelő hangulatban szemlélve lelki szemeink előtt igyekszünk megjeleníteni azt, ami rejtetten alapja a kifejlődő növénynek. Képzeletünkkel, imaginációba szőve „[…] kis fényfelhőbe zártan jelenik meg a mag, szellemi észleléssel lángszerűnek érezzük, amelynek a közepe a lila érzését kelti bennünk, a széle pedig olyat, mintha kékes színt látnánk.”(14)

Az elemi lényekről kapott leírások alapján a madarak röptét figyelve a látottakhoz hozzáfűzhetjük, lelki szemeink elé rajzolhatjuk, hogy „[…minden egyes madárnál megtalálható légáram a tündérek számára valami hallhatót jelent. […] Ha egy tündér madár nélküli levegőt kényszerül átrepülni, úgy érzi, mintha elvesztette volna önmagát.”(15).

A hierarchiákról olvasva is akad teendőnk: „Egyáltalában ez az, amit el kell érnünk: a képzeteket, amiket kapunk, imaginációkba, képekbe alakítani át. Ha a képeket akár ügyetlenül is készítjük el, ha antropomorfisztikusak is, még ha úgy néznek is ki ezek a lények, mint a szárnyas emberek, ez mellékes. A többi végül is ajándékként érkezik majd…” (16)

Mindezeket egy adott megközelítésben Rudolf Steiner így foglalja össze: „[…] Ha az antropozófiai mozgalom tagjának érezzük magunkat, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a világ dolgai megfigyelésének a legbensőbb érzéseink közé kell tartoznia, hogy a külső jelenségeket, a külső tényeket a nézetünk számára áthassuk azokkal az ismeretekkel, amelyeket a szellemi világból nyerünk.”(17. Így már nemcsak saját fejlődésünkön dolgozunk, hanem Michael ügyének elősegítésén is: „A XX. század végére eltelik egy évszázad a Káli Júga lezáródása után: ekkor az emberiség vagy az egész civilizáció sírjához érkezik majd, vagy pedig annak a korszaknak kezdetén találja magát, amikor olyan emberek vívják meg lelkükben Michael harcát a Michael-impulzus győzelméért, akik képesek egyesíteni szívükben az intelligenciát és a spiritualitást.”(18)

Ezekkel a gyakorlatokkal azt érjük el, hogy elevenné tesszük magunkban a szellem tudatát, a szellemi világ jelenvalóságát. A szociális lét horizontja kiszélesedik, ha azon túl, hogy harmonikus együttélésre törekszünk érzéki világunk jelenségeivel és lényeivel, saját céljainkat – belátás által – egyre jobban közelítjük az érzékfeletti tényekhez és lényekhez. „Azt kell mondanom: az embernek az Istenekkel, magával Michaellel kell együttműködnie. Michael szellemileg úgy hat az emberre, hogy a földön a szellemiség világítson, az ember saját intelligenciája növekedjen, amivel az ember egyúttal szellemi emberré válhat.”(19) „Teljesen igaz, hogy a XV. század első harmada óta az a nézet terjedt el az istenek között, ha szabad így kifejeznem, hogy bizonyos értelemben az egész emberi nem elszakadt tőlük, és saját kedvtelését űzi odalent a Földön. […] Ha az antropozófiát valóban a beavatási tudomány szellemében műveljük, akkor ez a kozmikus körülményekkel való törődést jelent, amelyet az emberiségnek az isteni világgal összhangban kell véghezvinnie. Mai korunkban, alapjában véve sok mindenen múlnak a dolgok. Azon, hogy el akarjuk-e ültetni az isteni-szellemi világgal való helyes további együttélésünk csíráját vagy sem. Ha meggondolják, hogy ezzel milyen végtelenül jelentős dolgot mondtunk ki, felmérhetik, hogy milyen komolysággal és belső szilárdsággal kell megalapoznunk azt a lelki beállítottságot, amely az antropozófiát akarja gondolati tartalmává tenni.”(20)

A „kozmikus körülményekkel való törődés” az, ha tudatosítjuk magunkban azt az érzékfelettiből ható tényt, hogy az antropozófia 21. földi évében helyezte Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlésen az Antropozófiai Társaság Alapkövét a tagok szívébe. Mi is, pontosabban: Ki is ez az Alapkő? Az érzékfelettire tekintve lények rajzolódnak ki előttünk. A Társaság földi életének 21. évében felragyogó Alapkő és az ember 21. évében erővel fellépő énje párhuzamot mutat: ez a nagykorúság, az aktív életidő kezdete. Rudolf Steiner korábban a Társaság lényéről szólt, majd a Gyűlés utolsó napján a Goetheanum szellemét szólítja meg. Felvezető beszédében az emberi és kozmikus dodekaéder kapcsolatára utal a tizenkét oldalról pentagrammákból megformált felragyogó Alapkő kapcsán. Észlelet, kinyilatkoztatás, felszólítás, vers vagy meditációs leírás az Alapkő mély értelmű szövege? Rudolf Steiner annak az ősi misztérium-ige felszólításának a kozmoszból zengő megújításaként vezeti fel, amely ismerősen így hangzik: „Ismerd meg önmagadat!” Megismerhetjük embervoltunkat a szellem, lélek és test egybefonódásában, felismerhetjük a magasságok, a mélységek és a környezet erőit, így megértve azt, ami minden emberi lét és lény alapja. E három erőből – a magasság szelleméből, a környezet Krisztus-erejéből és a mélységek Atya-tevékenységéből – megformált, dodekaéder alakú Alapkő helyeztetett biztos alapként a jelenlévők lelkébe. Mi épülhet, minek kell épülnie erre az alapra? Rudolf Steiner egyértelműen tevékenykedésre szólít fel, olyan munkára kapunk hívást, amely ténylegesen az antropozófia épülését, hatékony, világformáló küldetésének kibontakozását segíti:

„Megőrizzük e szívünk talajába ültetett Alapkő emlékét mindannál, amit kint és itt akarunk tenni az Antropozófiai Társaság segítésére, fejlesztésére és teljes kibontakoztatására.”(21)

„Erre az alapkőre épüljön az épület, ennek egyes kövei azok a munkák, amit egyenként végeznek most valamennyi csoportunkban kint a nagyvilágban.”(22)

”Kedves barátaim, vigyétek ki a világba meleg szíveteket, ahová beépítették az Antropozófiai Társaság alapkövét, vigyétek ki meleg szíveteket, erőteljes, gyógyító munkára.” (23)

„[…] Szeretnénk mindenkivel együttműködni, és a dornachi gyűlést is létjogosult, komoly eseménynek tekintjük, nem közömbösnek, hanem olyasminek, ami valóban a legmélyebben a szívünkbe, érzületünkbe, sőt a lelkiismeretünkbe is képes behatolni. Akkor a Karácsonyi Gyűlésben nemcsak egy ünnepi hét eseményét látjuk majd, hanem a világban működő, az emberi sorson uralkodó erőt. És ez már megfelelő impulzus lehet az antropozófiai munka, az antropozófiai tevékenység és az antropozófiai élet számára.”(24)
„[…] Szeretnék az Antropozófiai Társaság minden egyes tagjához fordulni, hogy segítsenek abban, hogy a Karácsonyi Gyűlés az antropozófiai élet alapkövét maradandóan tagjaink szívébe helyezhesse, és az valódi életcsíraként bontakozzon ki, hogy az Antropozófiai Társaságba egyre elevenebb élet költözzön. Akkor a világra is kihat majd az Antropozófiai Társaság.” (25) .

A világ még száz év után is várja, egyre jobban szomjazza e hatást. Korunk katasztrófába torkolló jelenségei, egyre megrendítőbb történései magukon hordják hiánybetegségük egyértelmű jelét: a szellem, a szellemi tudás, az alkalmazott szellemi megismerés hiányát. „És ha a földi világért valami eredményeset kell teljesítenünk, akkor az ehhez szükséges impulzust a szellemi világból kell merítenünk. Ez annak hangsúlyozására indít, kedves barátaim, hogy az erről az ülésről további működésünk számára magunkkal vitt késztetéseknek, nagy felelőséggel kell párosulniuk. Időzzünk néhány percet az ülés folytán ránk rótt nagy felelősségnél.”(26)

Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés utolsó előadásában komoly szavakkal írta le korunk emberének gondolati tartalmát, ami csak a mérhetőre szorítkozik, ezért nem hatolhat fel vele az istenekhez. Éjszakánként a materialista embernek útját állja a küszöb őre, különben a felemelkedés a szellemvilágba materialista gondolatokkal teljes gondolati ürességgel való visszaereszkedést, lelki bénultságot okozna. Így a valóságban gyökerező ideák nélkül az emberiség egyre betegesebbé, csak ösztöneiben élővé válna.

Az antropozófusok már más fogalmakkal érkeznek éjszakánként a küszöbhöz. Mi azt a figyelmeztetést kapjuk: „Ki kell érezned a szellemi világból származó hangból azt a nagy bátorságot, hogy ehhez a hanghoz felfejlődj és megvalld azt, mivel elkezdtél felébredni.”(27) Ezt a két képet kaptuk útravalóul, hogy a ránk rótt felelősség átérzéséből erőt meríthessünk a születésünk előtt vállalt feladataink teljesítéséhez.

„[…] A Karácsonyi Gyűlés révén ténylegesen egy új szellemiséget szeretnénk a Társaságba bevezetni. Kívánatos azonban, hogy megértsék ennek az új szellemiségnek a jellegét: ez az elevenség szelleme, nem az absztrakcióké, olyan szellemiség, amely nem a fejhez, hanem a szívhez akar szólni. Ebből fakad, hogy a Karácsonyi Gyűlés az antropozófia ügye számára vagy semmi, vagy minden lesz. Ha nem lesz meg a folytatása, akkor semmivé válik, és csak egy olyan ünnepségnek fog számítani, ahol az emberek egy kicsit jól érezték magukat, azután pedig mindent elfelejtenek, és folytatódik minden a régi kerékvágásban. Akkor nem lesz tartalma, semmi sem ragyog rá vissza. Csak a Társaság egyes területein zajló élet adhat neki tartalmat, csak attól lesz valóságos, ami rajta keresztül állandóan megjelenik az Antropozófiai Társaság életében. A Karácsonyi Gyűlés csak azzal válik reálissá, amivé a továbbiakban lesz. Amikor az emberi lélek a Karácsonyi Gyűlésre tekint, ez már a megvalósítás felelősségét is feltételezi benne, különben a Karácsonyi Gyűlés visszahúzódik a földi életből, és abban az irányban halad, amit ma a Hold lényeiről mondtam. Bizonyos értelemben persze itt volt a világban. Hogy hatékony lesz-e az élet számára, az attól függ, hogy folytatják-e az emberek.”(27)

Balogh Gábor

Ajánlott olvasmány: Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés impulzusának részletesebb kibontását jórészt a Társaság Közlönyeiben megjelent tizennyolc levélben tette meg.

Forrás:

1, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
2, u.o.
3, u.o.
4, Rudolf Steiner: A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása – GA 260
5, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
6, u.o.
7, Rudolf Steiner: A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása – GA 260
8, u.o.
9, u.o.
10, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
11, u.o.
12, Rudolf Steiner: A csillagok világa és az ember – GA 219
13, Rudolf Steiner: Az év körforgása – Az antropozófia és az ember lelkülete – GA 223
14, Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja – GA 10
15, Rudolf Steiner: Az ember mint a teremtő, alakító és alkotó kozmikus szó harmóniája – GA 230
16, Rudolf Steiner: A Föld planetáris evolúciójának fő korszakai – GA 132
17, Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja – GA 193
18, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
19, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
20, Rudolf Steiner: A csillagok világa és az ember – GA 219
21, Rudolf Steiner: A Karácsonyi Gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása – GA 260
22, u.o.
23, u.o.
24, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240
25, u.o.
26, Rudolf Steiner: A Karácsonyi Gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása – GA 260
27, u.o.
28, Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. – GA 240