Egy szellemi hajnal első fényei VII.

„Mindaz, ami az antropozófiában hat, nem pusztán elmélet akar lenni,
hanem közvetlenül összefügg az élettel,
érzelmeket, érzéseket támaszt
az élet számára.” GA240

A Karácsonyi Gyűlés alapvető fordulata az ott elhangzott beszédek és előadások, továbbá az 1924-es esztendő ciklusai alapján az, hogy Rudolf Steiner számára elsődleges szemponttá a szellemvilág érdeke vált. Ettől kezdve a számos nehézséget okozó, a szellemi tartalmak áramlását, érvényre jutását nehezítő egyéni szempontok, érzékenységek, érdekek már másodlagossá lettek. „Ezért szerepelt a Goetheanum Karácsonyi Gyűlésének szándékai között, hogy már ne tartsuk vissza azt, amit az igazi szellemi kutatás kideríthet az emberiség történelmi fejlődésének ezekről a rejtett kérdéseiről. E tekintetben, a jövőben az antropozófiai mozgalomban arra fogunk hallgatni, amit a szellemi világ akar, és nem arra, amit az emberek akarnak, akik bizonyos félénk óvatosságból még nem tartanak akármit időszerűnek, illetve helyénvalónak.”(GA240).

Rudolf Steiner határozottan igyekezett hallgatóságában létrehozni a szükséges felismerést, ami alapján eldönthetik, hogy mely világ az elsődleges számukra, melyik világnak az értékeit, érdekeit tekintik meghatározónak életükben. Korábban mindig olyan hangot ütött meg az első Goetheanum romjai kapcsán, hogy azok szemlélése fájdalmas érzéseket keltettek. A Karácsonyi Gyűlésen már úgy fogalmazott, hogy: „E karácsonyi ülés megfelelő hangulatát úgy találjuk meg, kedves barátaim, ha lelkünkben felkeltjük annak átérzését, hogy az előttünk lévő romhalmaz maja, illúzió, itteni környezetünkben sok minden maja, illúzió.”. Napjainkban különösen sokat hallhatunk még antropozófus beszélgetések alkalmával is, hogy az emberi törekvéseket, érzéseket, gondolatokat a külvilág befolyásolja, gátolja. Komoly segítség az lehet, ha át tudjuk ültetni az antropozófia tanításait a mindennapokba. Csak a kor emberének tudata számára ennyire lezárt, önmagában is megálló az érzékszerveink számára megnyilatkozó világ. Valamivel magasabb tudatból – amelyet az alapgyakorlatok segítenek kialakítani – nyilvánvalóvá válik a földi lét végtelen függősége a magasabb világoktól, illetve annak a megfogalmazásnak a helyénvalósága is, ahogy a régi Keleten nevezték e teret: „a legalsóbb ég”.

Rudolf Steiner számos előadását, ha a természettudományokon alakított tudattal valóban lépésről lépésre követjük, egyre jobban kirajzolódik az érzékfeletti világ valódi súlya, szemben az érzéki világ árnyszerű voltával. Újabb előrelépést jelent, ha nemcsak átgondoljuk, hanem át is érezzük a szellemtudományos tényeket. Mivel a szellemtudomány tartalma nem kitalált, puszta száraz elmélet, hanem A Valóság, ennek hatására egyre finomabban kezdjük érezni az élet minden területén a különbséget az igaz(i) és hamis között. Így az érzékfeletti és érzéki világ viszonya, a hozzájuk való kapcsolatunk, feléjük áramoltatott figyelmünk, értékrendünk is megváltozik. „Minél jobban beleilleszkedünk annak a hangulatába, hogy a bensőnket itt körülvevő külvilág maja, illúzió, annál jobban kibontakoztatjuk azt a tetterős kedélyt, amire a következő napokban szükségünk lesz, olyan hangulatot, amely semmiképpen sem lehet negatív, hanem csakis pozitív minden részletében.” Ez a folyamat irányt mutat az antropozófiai körök, szerveződések, vállalkozások számára is. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Mt ev.) Minél jobban átitat bennünket e világ illuzórikus volta és a magasabb világok valósága, annál inkább megváltozik figyelmünk irányának, és új élményeink lelkünk tartalmait is átalakítják, megváltoznak céljaink. Ahogy egy növény fejlődése döntően függ attól, hogy milyen talajba hullottak magjai, úgy egyre jobban érzékeljük életünk során, milyen sok múlik azon, milyen hangulatban észleljük a környezetünket, milyen lelki minőségekkel találkoznak képzeteink, gondolataink, milyen érzésvilággal dolgozik együtt akaratunk. Ez érvényes emberi találkozásainkra, együttműködéseinkre is. A szellemtudományból hamar beláthatjuk, hogy az ellenszenv mind emberi kapcsolatainkat, mind saját organizációnkat, mind megismerési törekvéseinket megmérgezi. Nem véletlen, hogy Rudolf Steiner beszédeibe különösen sokat használja a szív szót, és hangsúlyozza, hogy a Karácsonyi Gyűléshez megfelelő hangulat „semmiképpen sem lehet negatív, hanem csakis pozitív minden részletében.”.

Nagyon elgondolkodtató, hogy antropozófus beszélgetések alkalmával az elismerés még döntően azoknak szól, akik a szellemtudományt nagy mélységben ismerik, míg azok, akik szívélyesek, figyelmesek, együttérzők, hálásak, és érthető módon jó megérzéseik, intuicíóik vannak, sajnos a háttérben maradnak.Világos, hogy ez az értékrend nem személyeknek szól, hanem azt mutatja, hogy ezek a rendkívül fontos lelki minőségek pillanatnyilag milyen súllyal vannak jelen az antropozófiai mozgalomban. Továbbá azt is tükrözi, hogy a meghatározó, vezető antropozófusok milyen felismeréséket, értékeket, mintákat közvetítenek. Nyilvánvaló, hogy ha e kérdést a társadalmi hármas tagozódás szellemében tekintjük, a szükséges változás alulról, az egyének szintjéről is útnak indulhat: milyen megnyilatkozásokat fogadnak megértéssel az antropozófiai mozgalom tagjai?

A fej és szív, a megmunkált gondolat és érzés összekapcsolódása szükséges ahhoz, hogy az antropozófia tartalmához valódi értéke szerint közelítsünk. Az így megszülető hangulattal fordulhatunk az érzékfeletti lényekhez. Ők teszik lehetővé azt, hogy amit ők elgondolnak, azt a Földön az antropozófiai mozgalom tagjaké nt mi is elgondolhatjuk. „Az antropozófiai mozgalom impulzusa nem földi önkényességből eredt, hanem a szellemi világból elhangzott hívás követéséből, nem földi önkényességből, hanem azoknak a hatalmas képeknek a szemléléséből, amelyeket az emberiség szellemi élete újkori kinyilatkoztatásokul kapott meg a szellemi világból. Ez az antropozófiai mozgalom nem földi szolgálat, ez az antropozófiai mozgalom teljességében, minden részletében isteni szolgálat, istentisztelet. És a helyes hangulatot akkor találjuk meg számára, ha teljes egészében ilyen istentiszteletnek tekintjük. És ilyeténképpen kívánjuk felvenni lelkünkbe ülésünk kezdetén, mélyen szívünkbe vésve, hogy ez az antropozófiai mozgalom valamennyi magát neki szentelő lelket össze szeretné kapcsolni a minden emberinek ősforrásaival a szellemi világban, hogy ez az antropozófiai mozgalom el szeretné vezetni az embert a végső, a földi emberiség fejlődésében egyelőre megnyugtató megvilágosodáshoz, mely az elkezdődött kinyilatkoztatásról e szavakat öltheti: Igen, ez vagyok emberként a Földön, Isten akaratából, emberként a Kozmoszban, Isten akaratából.

Ma ahhoz kapcsolódunk, amihez már 1913-ban szerettünk volna. Ott vesszük fel ismét a fonalat, kedves barátaim, és lelkünkbe azt a legfőbb alapelvet véssük be az antropozófiai mozgalomról, melynek burka az Antropozófiai Társaság lesz, hogy benne minden a szellem akaratából van, és hogy annak beteljesítése akar lenni, ami az idő jeleiben szól ragyogó betűkkel az emberek szívéhez. Az Antropozófiai Társaság csak akkor marad fenn, ha az antropozófiai mozgalmat ilyen módon tudjuk legmélyebb szívügyünkké tenni. Ha erre nem vagyunk képesek, úgy nem marad fenn. Mert e napok tennivalói közül a legfontosabbat az önök szívében kell megcselekedni, kedves barátaim. A mondottak és hallottak csak úgy tehetők megfelelőképpen az antropozófia fejlődésének kiindulópontjává, ha szívünk vére érte tud dobogni. És valójában azért hívtuk önöket ide, kedves barátaim, hogy igaz antropozófiai értelemben hozzuk létre a szívek harmóniáját. Az a remény él bennünk, hogy éppen ezt a felszólítást megfelelő módon értik meg.”

Részlet Rudolf Steiner 1923. december 30-án, a gyűlésen megtartott beszédéből:

Dr. Steiner: Kedves barátaim! Ismét az idő szelleméből eredő emberi önismeret szavaival kezdjük:

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik;
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

És foglaljuk ma össze, kedves barátaim, azt, ami háromféleképpen szólalhat meg az embernél:

Gyakorold a szellemre emlékezést

Gyakorold a szellemről gondolkodást

Gyakorold a szellem látását

Ezt csak az a kapcsolja igazán egybe az ember szívben, ami valóban az idők fordulópontján jelent meg, ennek szellemében akarunk itt tenni és továbbhaladni.

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Gyakorold a  szellemre emlékezést	Gyakorold a  szellemről gondolkodást	Gyakorold a  szellem látását
	Hogy jó legyen, Amit Szívűnkből alapítva, Értelmünkkel Céltudatosan tenni akarunk.

“Éppen van Bemmelen úr iménti szavai utalnak Hollandia részéről is arra, hogy az emberek mindenütt várják, hogy alkalmas formában, megfelelő módon halljanak az antropozófiáról, az emberi lélekről, a lélek ápolásának lényegéről, ezt igénylik az emberek. Azután azon múlik, hogy megtaláljuk a közvetlen nyilvánosság útján azokat az embereket, akik tovább akarnak dolgozni ezen a területen. Mindenütt van tehát lehetőség arra, hogy az ilyen emberek előtt kitárjuk a kapukat, és mint társaság fogadjuk be őket. Ehhez mindenekelőtt emberismeret szükséges, ez a komoly antropozófiai szellemű munka során ki is fejlődhet az emberszeretet melegéből. Széles körben társasági problémának érezzük az utánpótlás kérdését is. Mindig az volt a nehézség, hogy olyan embereket találjunk, akik továbbra is dolgozni akarnak, és hogy meg is teremtsük a társaságban annak előfeltételeit, hogy fiatalabb emberek megtalálhassák ezeket a kapcsolatokat.
Ma ugyanis az a helyzet, ilyen vonatkozásban főként Németországra utalnék, hogy a régi kor, a korábbi élet sok támasza és viszonya általánosan összeomlott és fiatal emberek, például tanulmányaikat befejező főiskolások, vagy akik művészi impulzusból kívánják az antropozófiai munkát, arra kényszerülnek, hogy életük fenntartására behúzódjanak a szokványos és összeomló gazdasági élet egy sarkába. A társaság problémája volna, különösen egyes csoportoknál, mint például nálunk, hogy olyan alapot találjon, ahol fiatalemberek mintegy a stúdiumnak élhetnek. És így tornyosul éppen a legfontosabb probléma: Hogy vehetjük fel a Szabad Szellemtudományi Főiskolába az ide törekvő fiatal, igyekvő életet sugárzó erőt? Milyen formában lesz lehetséges? Éppen a jövőben együttműködőket juttatni stúdiumhoz, itt Dornachban vagy másutt, hogy későbbi együttműködésüket remélhessük! Ez a probléma is éppen Németországban jelentkezik egyre inkább, ahol intenzíven nő az új együttműködőkre az igény, és ahol olyan nyomorban élnek azok az emberek, akik voltaképpen a mozgalomhoz tartoznának. Rájuk kell találnunk a nyilvánosságban és nyilvános fellépésünkkel.
Így éppen a Szabad Főiskola eddig grandiózusan előttünk álló megalakítása kelt olyan reménységet, ami számunkra a legeslegfontosabb. Az itt felmerülő problémák megoldására is megkapjuk a bázist a társaság és a kisebb-nagyobb csoportokba tömörült egyes emberek számára.
Hasonlók érvényesek az intézményekben folyó tudományos jellegű munkára. A pedagógiát van Bemmelen úr már érintette és a tudomány felől hasonlóképpen érdeklődhetünk. Mert éppen e napok hatására lobban fel különösképpen az útkereső munkakedv. Bizonyára még több barátunknak lesz itt kérdeznivalója. És szeretnénk remélni, hogy lakóhelyükre visszatérve e megbeszélések élménye alapján konkrét válaszokat tudunk adni minden kérdésre. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a problémákat valóban úgy vessük fel, ahogyan felmerülnek – ahogy bátorkodtam néhány dologra utalni. Ha különböző országokból jött barátaink a legkülönbözőbb oldalról hozzák ide ezeket a problémákat, úgy az Általános Társaság új impulzusa remélhetőleg gyorsan eljut szétágazva valamennyi csoportba és mindenkihez, aki a társaság tagja vagy az akar lenni.”