Egy szellemi hajnal első fényei I.

Az Antropozófia földi életének még kiaknázatlan időszaka az, amely alighanem a legfontosabb is: az 1923. december 23-án megkezdődött Karácsonyi Gyűlés. Sokan még úgy beszélnek azokról a rendkívüli napokról, mint valami formális dologról, ugyanis ekkor történt meg az Antropozófiai Társaság újraalapítása. Jogi értelemben valóban egy új szervezet jött létre, aminek szükségességét sok minden indokolta, pl. az antropozófiai vállalkozások helyzete. Erről több írás is elérhető. Most azonban időszerű e különös fontosságú eseményt, illetve az oda vezető utat egy másik nézőpontból, Rudolf Steinerre fókuszálva áttekinteni.

Ha Rudolf Steiner lényét állítjuk magunk elé, akkor egyrészt tagadhatatlanul egy individualitást érzékelünk, aki személyétől és nevétől elválaszthatatlannak tartotta az antropozófiát, másrészt egy olyan individualitásra tekintünk, aki teljesen az antropozófia lényének szentelte életét. E két tény oly lényeges módon kapcsolódik egymáshoz, hogy Rudolf Steiner személye a garancia arra, hogy miden személyestől mentesen, tisztán, a kor emberének nyelvére fordítva, a mai tudattal felfoghatóan, gondolatilag követhetően, napjaink emberének érzésvilágával átélhetően, az ébredő akaratnak igaz célt kínálva jelenik meg az antropozófia. A helyes viszonyulás, a megfelelő kapcsolat megtalálása Steiner lényéhez egyben a szellemvilághoz való egészséges kapcsolódást is jelenti. Ezért olyan fontos Rudolf Steiner személye a kérdésben.

Földi élete alatt sokan egyszerűen másolni igyekeztek. Ő maga egy közeli tanítványának erről azt mondta, hogy ha megütné a lábát, és sántikálva járna, akkor másnap a fél Goetheanum is sántítana. Mások viszont elhanyagolható személyként beszéltek róla, szembehelyezkedtek szándékaival, többek között hosszú évekig ellenezték a karmaelőadások megkezdését. Még a Karácsonyi Gyűlés második napján is arról beszélt Steiner, hogy az utóbbi időben “vért kellett izzadjon” a különböző megbeszélések során… A személyes szempontok, az egyéni érdekek növekvő térnyerése komoly gondokat okozott, s ezek nemcsak az antropozófiai vállalatok működésére hatottak kedvezőtlenül. Némelyek antropozófiaként adtak elő olyan tartalmakat, amelyek valójában egyéni gondolatokra épültek. Nem a szellemtudományt képviselték, hanem azt ugródeszkának tekintették ambícióik valóra váltásához.

Ahol nem fogadták el Steiner tanácsait, érveit, ahol ellenálltak, ott valójában egy nagyon erőteljes szellemi impulzusnak álltak ellen hol tudatosan, hol tudattalanul. Rudolf Steiner mindig megértő volt, tisztelte a szellemvilág számára oly értékes individuális meglátásokat és döntéseket, tapintatos volt még a szembehelyezkedések esetén is, igyekezett megóvni az érintetteket a helyzetek kedvezőtlen karmikus következményeitől. Ám a Karácsonyi Gyűlés előtt pontosan egy esztendővel leégett az első Goetheanum. E hatalmas tűz sok mindent már más fényben világított meg, az antropozófia ügyének állása fontos változtatásokat sürgetett. 

Részletek Rudolf Steinernek 1923. december 23-án és 24-én, a gyűlésen megtartott beszédeiből:

„…a világon minden, a civilizáció számára újat hozó, művészi tevékenység mindenkor érzékfeletti emberi törekvésből fakadt. …az emberiség művészi fejlődésének külső folyamataiban elénk táruló impulzusok valamilyen módon mégiscsak okkult, érzékfeletti alapokra vezethetők vissza… Igazi művészet csak spirituális életből fakadhat.(…) Tisztában kell lennünk azzal, hogy a művészetnek az ember közvetítésével kell megszületnie a szellemiségből. Ha az érzékfelettitől haladunk lefelé a külső érzéki megjelenésig, akkor odafent, ahol az ember, mondhatnám, összefolyik az érzékfelettiséggel, ott az intuíció. Ha az ember már önállóan áll szemben az érzékfelettivel, észleli, megnyilvánulásra készteti, akkor fellép az inspiráció. Ha pedig ezt az inspirációt olyan intenzíven tudja saját lényével összekapcsolni, hogy megformálására is képes, akkor bekövetkezik az imagináció.(…) Az emberig leszálló, világfejlődés képében van meg, mondhatnám, a mércénk, amin az embernek ismét vissza kell térnie: az imaginációtól az inspiráción keresztül az intuícióhoz.”

„Meg kell mondani, hogy az Antropozófiai Társaság azzal tűnik ki, hogy nem szerveződött semmiféle módon és a tagság többsége még emberi szervezésről sem akart eddig hallani. Ez valameddig még csak elment bizonyos fokig. A mostani viszonyokat tekintve azonban képtelenség, hogy így folytatódjék. Szükségszerű, hogy csakugyan létrejöjjön olyasmi, amiről azt mondhatjuk, hogy legalább a tagság többségében a tagok pozitív módon képviselik a társaság ügyeit, először is érdeklődéssel követik.

Mikor nemrég megkérdezték, hogy részemről mit várok ettől a gyűléstől, arra kellett utalnom, hogy az Antropozófiai Társaságnak valóságos feladatot kell magának kitűznie, hogy társaságként létezzék, hogy az antropozófiai mozgalom mellett még másként is legyen, tehát mint társaság tűzze ki feladatát. Mert amíg ez a feladat nincs meg, addig a ma megbeszélt körülmények sem változnak meg, sőt még egyre romlanak. Az ellenfél organizációja megvan, realitás, az Antropozófiai Társaság azonban a tagság nagy részének nem is realitás, mert nem létezik igazán olyan pozitív feladat, amely pozitív akarati elhatározásból fakadhatna.(…)
A mai gyűlésnek az volna a nagy és szép célja, hogy példát nyújtson arra, hogy miként lehet magának az Antropozófiai Társaságnak pozitív hatékony feladatot kitűzni, ami a külső emberekben is tiszteletet ébreszt. Ma tehát történhet itt valami nagyszabású, ha nem csak azt hallgatjuk meg, amit egyes személyiségek olyan szépen elmondanak, mint ma történt, hanem ha csakugyan ered a társaságból, a társaság egészéből közös akarás. Különben ez a gyűlés is eredménytelenül végződik.”

„Azt kell mondanom szóban: Talán semmi másnál nem tárul most olyan közvetlenül elénk a régi keleti szemlélet igaza, miszerint a külvilág maja, illúzió. E karácsonyi ülés megfelelő hangulatát úgy találjuk meg, kedves barátaim, ha lelkünkben felkeltjük annak átérzését, hogy az előttünk lévő romhalmaz maja, illúzió, itteni környezetünkben sok minden maja, illúzió.(…)
Minél jobban beleilleszkedünk annak a hangulatába, hogy a bensőnket itt körülvevő külvilág maja, illúzió, annál jobban kibontakoztatjuk azt a tetterős kedélyt, amire a következő napokban szükségünk lesz, olyan hangulatot, amely semmiképpen sem lehet negatív, hanem csakis pozitív minden részletében.(…) Mert az antropozófiai mozgalom szellemi tartalmából olyan melegség árad felénk mindenünnen, amely éltetni tudja azt a számtalan csírát, amit éppen a dornachi és hozzátartozó talaj rejteget a jövő szellemi élete számára. A bennünket itt körülvevő meleg a jövő számtalan csíráját bontakoztathatja érlelődésre, hogy egykor kiteljesedett termésként táruljanak a világ elé, annak révén, amit értük teszünk.

… éppen a19. század utolsó harmadában tornyosultak egyfelől a materializmus hullámai, míg másfelől e hullámokba hatalmas kinyilatkoztatás villámlott be: olyan szellemi megnyilatkozás, amelyet a fogékony lelkület magába fogadhat a szellemi élet hatalmaitól. Szellemiség megnyilatkozása tárult fel az emberiség számára. Az antropozófiai mozgalom impulzusa nem földi önkényességből eredt, hanem a szellemi világból elhangzott hívás követéséből, nem földi önkényességből, hanem azoknak a hatalmas képeknek a szemléléséből, amelyeket az emberiség szellemi élete újkori kinyilatkoztatásokul kapott meg a szellemi világból. Ez az antropozófiai mozgalom nem földi szolgálat, ez az antropozófiai mozgalom teljességében, minden részletében isteni szolgálat, istentisztelet. És a helyes hangulatot akkor találjuk meg számára, ha teljes egészében ilyen istentiszteletnek tekintjük. És ilyeténképpen kívánjuk felvenni lelkünkbe ülésünk kezdetén, mélyen szívünkbe vésve, hogy ez az antropozófiai mozgalom valamennyi magát neki szentelő lelket össze szeretné kapcsolni a minden emberinek ősforrásaival a szellemi világban, hogy ez az antropozófiai mozgalom el szeretné vezetni az embert a végső, a földi emberiség fejlődésében egyelőre megnyugtató megvilágosodáshoz, mely az elkezdődött kinyilatkoztatásról e szavakat öltheti: Igen, ez vagyok emberként a Földön, Isten akaratából, emberként a Kozmoszban, Isten akaratából.

Ma ahhoz kapcsolódunk, amihez már 1913-ban szerettünk volna. Ott vesszük fel ismét a fonalat, kedves barátaim, és lelkünkbe azt a legfőbb alapelvet véssük be az antropozófiai mozgalomról, melynek burka az Antropozófiai Társaság lesz, hogy benne minden a szellem akaratából van, és hogy annak beteljesítése akar lenni, ami az idő jeleiben szól ragyogó betűkkel az emberek szívéhez.

Az Antropozófiai Társaság csak akkor marad fenn, ha az antropozófiai mozgalmat ilyen módon tudjuk legmélyebb szívügyünkké tenni. (…)

Arra szeretném figyelmüket felhívni, hogy ha ez a gyűlés megfelelőképpen zajlik le, ha igazán tudatában van annak, hogy minden működésünk és létünk alapja a szellemi ezotéria, akkor az önök hangulatának és lelkesedésének melegében kivirulhatnak a mindenütt jelen lévő szellemi csírák. Ma tehát egyfelől arra a hangulatra van szükségünk, amely teljes komolyságában fel tudja fogni, hogy a külső az maja, illúzió és a majából, illúzióból csírázik ki az, ami láthatatlan magvak sokaságában élhet köztünk, nem gyöngeségünk gyönyörűségére, hanem kibontakozó erőnk, akaratunk gyönyörűségére. Készítsék fel lelküket e magvak felvételére, kedves barátaim, mert lelkük megfelelő talaja a szellemi magvak csírázásának, kibontakozásának, fejlődésének. És ők az igazság. Napszerűen fénylenek, minden romot beragyogva, amire külső pillantásunk téved. Világítsuk át ma lelkünket az antropozófia és általában minden spiritualitás legmélyebb követelményével: kívül maja és illúzió, belül az igazság teljes kibontakozása, az isteni és szellemi élet teljes kibontakozása. Az antropozófia élje meg azt, amit igazságként ismertek fel benne.

Hol éljük meg a maja és az igazság fényének tanát? Mindenekelőtt karácsonyi ülésünkön éljük meg, és ami saját szívünk és lelkünk révén történik, annak tegyük szimbólumává a karácsonyi ülés folyamán a világ világosságát, mely felragyogott a csak szívük szegénységét hordozó pásztorok és az egész világ bölcsességét hordozó királyi mágusok előtt, ezt a kigyúló karácsonyi fényt, a karácsonyi világ fényét.”

Rudolf Steiner: A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása(GA260) Az idézetek forrása: antropozófia.hu

Balogh Gábor