“Mert az antropozófiai világnézet nem állhat abból, hogy felszedünk egy csomó elvont fogalmat,
ezekre az elvont tartalmuk szerint egyfajta katekizmusként tekintünk,
és aztán elégedetten hátradőlünk, hogy más a világnézetünk,
mint a többieké.” GA193
“(Az ötötik korszak embere)Megtanulja megérezni, hogy egy jó szándék, amelynek megvalósításához túl gyenge volt, az életet fogyasztja. Az ember morális egyensúlyát gyengíti. Megtanulja, hogy így morálisan könnyebbé, jelentéktelenebbé válik a világmindenségben. ” GA346
„Az egészség és betegség fizikai jelenségeit, az úgynevezett michaeli embereknél, a szokásosnál nagyobb mértékben és magasabb értelemben összefüggésbe kell hozni a karmával, mint a gábrieli- vagy rafaeli embereknél és másoknál. Bár Rafael éppen az a szellem, aki bensőséges kapcsolatban áll a gyógyítás művészetével a dolgok bonyolultak a világmindenségben – mégis Michael az a szellem, aki az ember karmáját az egészséggel és betegséggel leginkább összekapcsolja. Ez viszont azzal függ össze, hogy a michaeli erők nem csak kozmopolita módon működnek, hanem úgy is, hogy az embert kiragadják szűkebb földi kapcsolataiból, és olyan szellemi magaslatokra viszik, ahol a földi kapcsolatokat más embereknél kevésbé érzi, legalábbis karmája efelé irányítja és ez újból olyan valami, ami a michaeli áramlathoz tartozó valamennyi ember karmájára mélyreható befolyással van.(…)
Az élet sokrétegűségével kapcsolatos sok lehetőség az antropozófustól iniciatívát követel, megkívánja, hogy lelki életének belső iniciatívája legyen. Meg kell tanulnunk, hogy az antropozófusokra a következő mondat érvényes, hogy az antropozófusoknak így kell szólniuk magukhoz: Ha már karmám által antropozófus lettem, akkor az, ami engem az Antropozófiához irányított, azt kívánja tőlem, figyeljek arra, hogyan jelenik meg – többé vagy kevésbé mélyen – lelkemben az a szükségszerűség, hogy az életben lelki iniciatívával rendelkezzem, hogy valamit lényem legbensőjéből kezdeményezni tudjak, valamit meg tudjak ítélni, el tudjak dönteni. – Minden egyes antropozófus karmájába bele van írva: légy kezdeményező ember, és légy tudatában annak, hogy ha tested akadályai vagy egyéb előtted álló akadályok miatt, esetleg nem találod meg lényed középpontját, ahonnan az iniciatíva kiindul, szenvedéseid és örömeid, alapjában véve a személyes kezdeményezés megtalálásától, vagy meg nem találásától függenek! (…) Arany betűkkel kellene, hogy állandóan minden antropozófus lelke előtt álljon: az iniciatíva a karmájában van, és sok minden, amivel életében találkozik, attól függ, mennyiben tud benne ez az iniciatíva akaratlagosan tudatossá válni.(…) Mivel elméletileg és gyakorlatilag mindenütt a materializmusba ütközünk, és mivel a materializmus hatalmas, iniciatívánkat megzavarja. Ha az antropozófus érzékeny erre, akkor az elméleti és gyakorlati materializmus mindenhol, egészen akaratának legintenzívebb impulzusáig megzavarja és visszaveti. Ez azonban sajátságos módon alakítja a karmát. (…)
Ma olyan emberek mellett élünk, – gyakran karmikus kapcsolatban – akiknél a következő a helyzet: van fizikai testük, de mivel a kozmikus intelligencia elszakadt Michaeltől, és úgyszólván individuálisan személyesen él az emberben, az én, az egész lelki-szellemiség, benne marad a fizikai testben. Mellettünk élnek, miközben szellemi-lelki mivoltuk mélyen belemerül fizikai testükbe. Azt azonban, hogy nem-spirituális emberek mellett élünk, a valóságnak megfelelően kell szemlélnünk, nem szabad, hogy ez csupán a mindennapi értelemben vett szimpátiát és antipátiát keltse fel bennünk, nem – ennek valami megrázót kell tartalmaznia. És ez lehet megrázó, kedves barátaim, csak azokra a materialistákra kell gondolnunk, akik gyakran nagy tehetségűek, akiknek ösztönös alapon egészen jó hajlamaik vannak, de nem tudnak a spiritualitáshoz eljutni. Ami ebben megrázó, azt éppen akkor észleljük, amikor a materialisták nagy tehetségét nemes emberi tulajdonságait vesszük figyelembe. Mert arról szó sem lehet, hogy aki ma, a nagy döntések idején nem talál el a szellemiséghez, annak lelki élete ne szenvedne kárt*’** a következő inkarnációban. Kárt fog szenvedni. És ma, amikor az emberek egy részében karmájuk alapján belső vágy él a szellemiség iránt, más részük nem jut el a szellemiséghez – ennek az ellentétnek szemlélése közben, az olyan emberekkel való együttélésnél, akiket jellemeztem, valami mélyen megrázót, lelkünket mélyen érintőt kellene éreznünk. Csak így jövünk rendbe saját karmánkkal, különben nem.
Mert ha mindazt, amit – ha szabad ezt most így neveznem – a michaelizmusról mondottam, összegezzük, úgy azt találjuk majd, hogy a „michaeliták” lelkét olyan erő ragadja meg, amely a szellemiségből az egész emberben — a fizikaiban is hatni akar. Tegnap ezt így jellemeztem: ezek az emberek levetik magukról azt, ami faji jellegű, ami az ember jellegét a természetes létből adja, azt, hogy ilyen, vagy olyan ember. Azáltal, hogy az embert a szellemiség ebben a földi inkarnációjában megragadja, azáltal, hogy most itt antropozófus lett, előkészül arra, hogy ne a külső jellegnek megfelelő legyen, hanem olyan, amilyen mostani inkarnációjában volt. A szellem majd megmutatja ezeken az embereken – legyünk ennek minden szerénytelenség nélkül tudatában – hogy fiziognómiát alakító, ember alakot formáló ereje lehet.
Ez még eddig sohasem mutatkozott meg a világtörténelemben. Az emberek eddig a népiségben gyökerező fizikaiságból alakították ki fiziognómiájukat. Az emberek fiziognómiája ma még megmutatja, honnan származnak, különösen, amíg fiatalok és az élet gondjai vagy örömei és a felemelő érzések, az élet isteni oldala még nem szántott barázdákat benne. Lesznek majd egyszer olyan emberek, akiknek arcvonásai csak azt mutatják, milyenek voltak előző inkarnációjukban, amikor a szellemiséghez eljutottak. S majd ott élnek mellettük a többiek vajon mit fog még akkor a karma jelenteni? A karma akkor majd megszünteti a szokásos karmikus vonzódásokat.
Ebben a vonatkozásban az, aki komolyan érti az életet, ezt mondhatja: sokakkal voltunk karmikus kapcsolatban, vagy még vagyunk is, akik nem tudnak eljutni a szellemiséghez – és az ilyen életközösségben talán mély elidegenedést érzünk, egészen jogos elidegenedést: mert az életben egyébként érvényesülő karmikus kapcsolat megszűnik, elmúlik. – És mondhatnám, hogy egy materializmus talaján álló, és egy másik, a spiritualitás talaján álló ember között semmi más karmikus kapcsolat nem marad, csak az az egy, hogy az előbbinek néznie kell az utóbbit, különösen figyelnie kell őt. Bepillanthatunk az eljövendő időkbe, amikor majd azok, akik a XX. század folyamán egyre inkább szellemi életet éltek, olyanok mellett élnek, akik velük, előző földi életeikben karmikus kapcsolatban voltak. A karmikus affinitások, karmikus rokonságok ebben a jövőben, kevéssé érvényesülnek már, megmarad azonban, a karmikus rokonságokból az, hogy a materializmus síkján élőknek nézniük kell a spiritualitás síkján élőket. A jövőben a mai materialistáknak, nézniük kell majd a mai spiritualistákat. Ez marad meg a karmából.
Ez is megrázó tény, kedves barátaim. És vajon miért történik ez? Ez egy nagy isteni világ-tervvel kapcsolatos. Mivel lehet ma a materialistákat meggyőzni? Azzal, amit szemükkel látnak, kezükkel megfognak. A materializmus talaján állók majd szemükkel láthatják, kezükkel foghatják azokat, akikkel régebben karmikus kapcsolatban voltak: az ő fiziognómiájukon, egész kifejeződésükön látni fogják, hogy mi a szellem, mert ez most, fiziognómiailag alkotóvá vált. Így nyer magán az emberen szemmel látható bizonyítást, hogy a szellem, alkotóan működik a világban. És az antropozófusok karmájához fog majd tartozni, hogy azok számára, akik ma a materializmus talaján állnak, demonstrálják, hogy van szellem, és a szellem az Istenek elhatározásából magán az emberen bizonyítja be önmagát.”
Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. (GA237) – forrás: antropozófia.hu
*: “Úgy látni, mint egy egyedül érvényes világszemlélet alapját, tehát úgy látni, hogy az ember azt hiszi, az egyedüli helyes vélemény az, hogy az ember az állattól származik, hogy csak azokból az erőkből származik, amelyek az állatot kialakították – ez a gondolat ebben a korban a lelket ahhoz vezeti, hogy ehhez a gondolathoz váljon hasonlóvá. Ez a fontos! Ha aztán ezek a lelkek levetik a testüket, akkor az a szerencsétlenség éri őket, hogy önmagukat ehhez az egyéni gondolathoz hasonlónak kell tekinteniük! Aki itt a fizikai testben abban a hitben él, hogy saját fejlődésénél csak az állatiság működik közre, az a halál utáni időszakban olyan tudatot hoz létre, hogy állatnak kell tekintenie magát.” GA178
**: „A szellemi világ küszöbének őre a legkülönfélébb módon jelent meg az emberiség fejlődése során az emberek tudatában. Számos legenda és monda utal a régebbi korok egyik-másik személyiségének a küszöb őrével való találkozására, – hiszen a legfontosabb dolgok ilyen alakban maradtak fenn, nem történelmi hagyományként – aki megtanította őket a szellemi világba jutni és ismét visszatérni a fizikaiba. Mert ha helyesen jutunk a szellemi világba, akkor minden pillanatban vissza tudunk térni a fizikai világba és igazán praktikus, megfontolt emberként állunk meg itt a lábunkon, nem pedig rajongó misztikus módjára.
Alapjában véve ezt kívánták a küszöb őrével szembekerülő, szellemi világba törekvő embertől az évezredek során. De főként a 19. század utolsó harmadában már alig látható olyan ember, aki éber állapotban jutott a küszöb őréhez. A mi korunkban az egész emberiség történelmi feladata, hogy valamilyen formában áthaladjon a küszöb őrénél. A szellem világát bejárva annál inkább tapasztalható, mint említettem, az alvó lelkének, énjének és asztráltestek, közelítése a küszöb őréhez. Ma a következő jelentőségteljes képet kaphatjuk. A küszöb komoly őre körül csoportosulnak az alvó emberi lelkek, akiknek éber állapotban nincs erejük a küszöb őréhez jutni és alvás közben közelítenek hozzá.
Az itt lejátszódó jelenetet látva, olyan gondolatunk támad, ami – mondhatnám – éppen a szükségszerű nagy felelősség kibontakozásával kapcsolatos. A küszöb őréhez alvó állapotban közelítő lelkek alvó tudatállapotukban bebocsátást kérnek a szellemi világba, a küszöbön való áteresztésüket – éber állapotuk számára ez nem tudatos vagy tudat alatt marad. És számtalan esetben hallani a küszöb komoly őrének hangját: saját üdvödre nem léphetsz át a küszöbön. Nem kaphatsz bebocsátást a szellemi világba. Vissza kell térned. Mert ha a küszöb őre minden további nélkül bebocsátaná ezeket a lelkeket a szellemi világba, úgy olyan fogalmakkal lépnék át a küszöböt és jutnának a szellemi világban, amilyeneket a mai iskola, a mai képzés, a mai civilizáció nyújt nekik és az embernek ma alapjában véve hat éves korától földi élete végéit ezekkel kell felnövekednie.
E fogalmaknak és eszméknek az a sajátossága, hogy ha az ember úgy lép be a szellemi világba, amilyenné a jelenlegi civilizáció és iskola révén vált, akkor lelkileg megbénul. És gondolati-eszmei ürességben érne vissza a fizikai világba. Ha küszöb őre nem taszítaná vissza ezeket a lelkeket, sok mostani emberi lelket, ha bebocsátaná őket a szellemi világba, akkor felébredőben ismét visszatérve, a döntő ébredéskor visszatérve azt éreznék: nem tudok gondolkodni, gondolataim nem ragadják meg az agyvelőmet, gondolatok nélkül kell járnom a világban. Mert az absztrakt eszmék világa, amit az ember ma mindenhez hozzáfűz, olyan, hogy be lehet velük jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. És ezt a jelenetet látva, amit alvás közben ma valóban több lélek él át, mint általában hiszik, azt gondoljuk: ó, bárcsak sikerülne megóvni e lelkeket attól, hogy halálukban is át kelljen élniük, amit alvás közben átélnek. Mert ha a küszöb őre előtt így átélt helyzet elég sokáig folytatódna, vagyis az emberi civilizációban sokáig uralkodna az, amit ma az iskolák nyújtanak, amit a civilizáció közvetít, akkor álom-lét alakulna ki. Az emberi lelkek áthaladnának a halál kapuján a szellemi világba, de következő földi életükbe nem hozhatnák el az ideák erejét. Mert a mai gondolatokkal be lehet jutni a szellemi világba, de nem lehet velük visszatérni. Csak lelkileg bénultan lehet újra visszatérni.
Látják, a jelenkor civilizációja megalapozható a szellemi élet oly hosszú ideje művelt formájával. Az életet azonban nem lehet vele megalapozni.
Ez a civilizáció folytatódhatna egy ideig. A lelkek ébrenlétük folyamán semmit sem sejtenének a küszöb őréről, aki alvásuk folyamán visszautasítaná őket, hogy ne bénuljanak meg, és ezt végül oda vezetne, hogy a jövőben olyan emberi nem születne, mely eljövendő földi életében nem tanúsítana értelmet és az eszmék alkalmazásának lehetőségét. Eltűnne a Földről a gondolkodás, az eszmékben való élés. Beteges, pusztán ösztönös emberi nemnek kellene benépesítenie a Földet. Az emberiség fejlődésében csak a gonosz érzések és emóciók harapódznának el, az eszmék irányító ereje nélkül. Igen, a helyzet az, hogy a szellemi szemlélő elé nem csak a küszöb őre előtt álló, a szellemi világba nem bebocsátott lélek megfigyeléséből tárul a már leírt módon szomorú kép, hanem más vonatkozásban is.
Ha nem nyugati, hanem keleti civilizációból származó emberi lényt viszünk el a jellemzett vándorútra, az alvó lelkek megfigyelésére a küszöb őre előtt, akkor szellemi szavakkal iszonyú szemrehányásokkal illeti az egész nyugati civilizációt. Látjátok, ha ez így folytatódik, akkor barbár lesz a Föld, amikor a ma élő ember újabb inkarnációban jelenik meg a Földön. Az emberek már csak ösztöneikben fognak élni, ideák nélkül. Ide jutottatok, mert elhagytátok a régi napkeleti spiritualitást. A szellemi világba vetett pillantás, amint leírtam, valóban intenzív felelősségérzetet ébreszthet az ember feladata iránt.” GA233