A szent Grál titka a megújuló élet titka
„Gondoljuk el, hogy egy 70 éves ember áll előttünk, – egy megvilágosodott ember, aki elnyerte már magasabb „Én”-jét, – és gondoljuk el, hogy újjászületését, magasabb „Én”-je felébresztését negyvenedik évében élhette meg. Ha valaki, akkor akarta volna leírni ennek az embernek az életét, azt mondhatta volna, hogy itt van egy olyan ember, akinek most született meg a magasabb „Én”- je. Ugyanaz ő, mint akit 5 évvel ezelőtt ismertem és 10 évvel ezelőtt is ismertem különféle helyzetekben. Ha le akarta volna írni ennek az embernek az azonos voltát, ha meg akarta volna mutatni, hogy már születésekor különleges jegyei voltak, negyven éves korától visszafelé kellene követnie az éveket, fizikai életét kellene szem előtt tartania, s szellemtudományos szempontból kellene leírnia azt. De ebben az emberben megszületett 40 éves korában a magasabb „Én”. Ettől kezdve életkörülményeit a magasabb „Én” ragyogja be. Új ember lett. Most már nem fontos, ami azelőtt volt, most arról van szó, hogy mindenekelőtt felismerjük, hogy a magasabb „Én” évről-évre gyarapodik és fejlődik. Amikor azután 70 éves lesz, az érdekelne minket, hogy a magasabb „Én”-je milyen utat tett meg 40 éves korától 70 éves koráig. Tudomásul véve, hogy mi született meg 30 évvel ezelőtt ennek az embernek a lelkében, most az lenne számunkra fontos, hogy hetvenedik életévében valóban a szellemi „Én”-jét tálja elénk.
Azzal a lénnyel kapcsolatosan, akit Jézus-Krisztusnak nevezünk, így járnak el az evangéliumok írói és ezzel kapcsolatban így jártak el a rózsakeresztesség János-keresztényei. Akik az evangéliumokat írták, célul tűzték ki maguk elé, hogy megmutassák, Jézus-Krisztus a világ ősszellemétől, magától Istentől származik. Jézus-Krisztusban különösen megmutatkozik az Isten, aki rejtve benne élt az egész emberiségben. Ugyanaz az Isten ez, akiről azt mondja a János- evangélium, hogy kezdettől fogva, elejétől fogva volt. Az evangéliumok íróinak azt kell kimutatniuk, hogy ez az Isten lakozott a názáreti Jézusban. Azoknak pedig, akiknek az Ősi, örök bölcsességet a jelenlegi időkig kellett tovább vinniük, az volt a fontos, hogy megmutassák: az ember magasabb „Én”-je, az emberiség isteni szelleme, amely a názáreti Jézusban született meg a palesztinai eseménykor, ugyanaz maradt. Akik kellőképpen megértették ezt, szívükben meg is őrizték. – Az evangéliumok írói úgy írták le a palesztinai eseményig Istent az emberben, – hogyan fejlődött, hogyan született újjá Isten, – ahogyan mi mondtuk azt a példának kiválasztott ember esetében, hogy a magasabb „Én”-je 40 éves korában született meg. De akiknek azt kellett megmutatniuk, hogy ők folytatják az evangéliumokat, arra kellett rámutatniuk, hogy ez a magasabb „Én” újjászületésének időpontja, amikor csak a minden mást beragyogó szellemi rész a lényeges.
Akik János-keresztényeknek vallották magukat és rózsakereszt volt a jelképük, azt mondták, hogy megőriztetett, ami az emberiség számára az emberiség magasabb énjének titkaként született újjá. Az a szűkebb közösség őrizte meg, amely a rózsakeresztességből indult ki. Erre a folytonosságra jelképes utalás, hogy az angyalok Európába vitték a szent serleget, amelyből Jézus-Krisztus evett és ivott tanítványaival, amelyet „Szent Grálnak” neveznek, és amelyben – így mesélik- Arimathiai József, fogta fel a Krisztus sebeiből folyó vért. Templomot építettek neki és a serleg tartalmának, vagyis annak, ami az újjászületett Isten lényege volt, a rózsakeresztesek lettek az őrzői. Az emberiségben élt az újjászületett Isten misztériuma. Ez a Grál-misztérium.
Ez a misztérium áll előttünk, mint az új evangélium és erről mondják, hogy „egy olyan lényre tekintünk fel, mint aki a János-evangéliumot írta, aki elmondhatta, hogy kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige. Ami kezdetben Istennél volt, az született újjá abban, akit a Golgotán szenvedni és meghalni láttunk és aki feltámadott.” A János-evangélium írója az isteni princípiumnak ezt a minden időkön keresztülvonuló folytonosságát és az isteni princípium újjászületését akarta ábrázolni. Mindazok, akik ilyesmit akartak szemléltetni, tudták, hogy azt őrizték meg, ami kezdettől fogva volt. Kezdetben volt a magasabb emberi Én misztériuma: ezt őrizték meg a Grálban, ez maradt kapcsolatban a Grállal. A Grálban pedig az, az Én él, amely úgy van kapcsolatban az örökkévalóval és a halhatatlannal, ahogyan az alacsonyabb én a mulandóval és a halandóval van kapcsolatban. Aki a szent Grál titkát ismeri, tudja, hogy a viruló, megújuló élet, a fekete keresztfán rózsákkal jelképezett halhatatlan Én, a kereszt fájából fakad. Így a rózsakereszt titka olyasvalami, ami a János- evangélium folytatásának tekinthető és éppen a János-evangélium-ra és annak folytatására vonatkoztatva mondhatjuk el a következő szavakat: „Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige. Ez volt kezdetben Istennél; minden általa lett és nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne volt az élet és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” Csak kevesen voltak, akikben más is volt, mint az, ami húsból és vérből születik; ők megértették a fényt, amely a sötétségben világított. Akkor a fény testet öltött és a názáreti Jézus alakjában az emberek között lakozott.
Mondhatnánk a János-evangélium szellemében, hogy „az emberiség magasabb Énje volt az, ami a názáreti Jézusban Krisztusként élt, az újjászületett Ádámban, mint képmásában élt a földivé lett Isten Énje.” Ezt, az újjászületett emberi Ént, őrizték aztán szent titokként a rózsakereszt szimbólumában, és ma úgy adják hírül, mint a szent Grál titkát, a rózsakeresztet.”
Rudolf Steiner: A JÁNOS EVANGÉLIUM – KASSEL (GA112) – forrás: antropozofus.hu