„A pillangó színét a bebörtönzött fény működése adja”

“Ha az ember a nyár egy bizonyos pontján kimegy a természetbe, akkor először is gyönyörűen szálldosó, sokszínű pillangókat láthat, amelyek csodálatosan csillognak. Ekkor elgondolkodik: Honnan vannak a pillangó színesen csillogó szárnyai, amelyek oly szabadon mozognak? Ennek igen nagy gyakorlati jelentősége van. Meg vagyok győződve róla, hogy ha mi itt a Goetheanum-ban egyszer léghajórepüléssel kezdenénk kísérletezni, akkor nem úgy kezdenénk hozzá, mint a mai materialista tudomány. Ott mindig a madarak és szitakötők módszereivel próbálkoznak. Nem jut eszükbe, hogy ezt úgy próbálják, ahogyan a pillangók teszik. Pedig a léghajóval való utazás akkor nyerné el igazi formáját, ha a pillangók módszerét alkalmaznák. De ezekbe a dolgokba nem mennek bele manapság, mert az emberek még nem igazán képesek belátni ennek helyességét. E dolgok helyességét ugyanis csak akkor érthetjük meg, pláne a gyakorlati életre vonatkozóan, ha elfogadjuk a szellem létét.
Ma a pillangókkal kapcsolatban szeretnék megmutatni valamit, ami nem tartozik éppen a léghajózás tárgykörébe, de megvilágíthatja azt. Mint önök is tudják, a pillangó nem ebben a formában van itt kezdettől, hanem meglehetősen bonyolult módon fejlődik ki. Induljunk ki abból, hogy amikor elérkezik az ősz és a pillangó elég éretté válik, akkor petét rak.(…) Valami olyasmi mászik elő onnan, amit a népnyelv egyszerűen csak féregnek nevez. Egy hernyó mászik elő. … lassan, lustán mászik előre, külsőre mintha valami naplopó lenne. Csakhogy belsőleg egy ilyen hernyó minden, csak nem naplopó. Belül a hernyó fonalat sző saját testéből, és a fonalakból burkot készít önmaga számára. Ez itt a hernyó (lásd az ábrát), ami önnön testéből fonalat sző, amiből azután egy kemény burkot készít maga köré. A hernyó szép lassan teljesen eltűnik odabent. Feloldódik a szálak közt. A burok egy fához ragasztva lóg, egyetlen szálon.(…)
Az, hogy a hernyó ki van téve a fénynek, és hogy érzékei vannak, az egy bizonyos belső hatással lesz a hernyóra. Az ehhez hasonló dolgok néhány jelenségnél különösen radikálisan tudnak kifejeződni. Önök már mindannyian élvezhették azt az érdekes jelenséget, hogy ha valahol meggyújtanak egy lámpát, akkor a szobában röpdös ő mindenféle rovarok odavonzódnak a lámpához, sőt belevetik magukat, és olyan buták, hogy elégnek. Mi mozgatja mindezt? Ez persze nem fordul elő a hernyóval, de a hernyóban is megvan a szándék. A hernyót legalább ennyire vonzza a napfény. Szinte kéjesen, mint ahogy a bogarat, ami beleveti magát a gyertyalángba. Persze a hernyó nem jut fel a Napig. Ha a hernyó elemelkedhetne a Földről és a Naphoz repülhetne, akkor hamarosan egy hernyónk sem lenne. Mind elrepülne a Napba. Megtennék, csak éppen fogva tartja őket a Föld nehézségi ereje. Ha tehát megnézzük a hernyót, láthatjuk, hogy az a fényt követné. De erre nem képes. Mit tesz tehát?
Gondolják csak át! Itt van a fénysugár, itt pedig a hernyó (rajzol). A hernyó, miközben mászik, egy fonalat sző; olyat, mint a fénysugár. A hernyó a fény szerint fonja a fonalat. Éjszaka feltekeri, majd amikor újra feljön a nap, megint fonni kezd, aztán éjjel megint feltekeri. így keletkezik a burok a hernyó körül. A hernyó feloldódik a fényben. Meghal a fényben, miképpen a rovar, amelyik a lángokba veti magát, csak mivel a naphoz nem képes feljutni, a fénysugárba megy bele. Saját testét szövi bele a fonalba és elkészíti maga körül a gubót – ahogyan nevezik. A selyemhernyó is a fény alapján fonja a selymet. Ha tehát a selyemhernyótól elveszik a selymet, akkor nyugodtan azt mondhatjá Mi is ez? Fonallá szőtt fény. A fénysugarakba beleszőtt földi anyag. Ha tehát valahol látnak egy bábot, az színtiszta fonott fény, körülötte földi anyaggal, amit a napsugár mintája alapján szőttek meg.
Megvan tehát a báb, körülötte a fonott fény, és ezáltal a fonott fény által valami egészen más jön létre, mint amikor egy bogár a lángokba veti magát. Azt ugyanis elégeti a gyertya lángja. A bogár nem tud azzal a fénnyel mihez kezdeni. Ha a rovar képes lenne rá, hogy azzal a gyorsasággal, amivel belerepül a lángba, bábot szőjön magának a lángok sugarának irányában, akkor odabent a bábban a tűz lángjából egy új állat keletkezne. De ezt megakadályozza az, hogy a rovar elég. Érdekes, hogy abból jöhetünk rá, mit akar a rovar valójában, hogy éjjel a szobában röpködve a lángokba veti magát. Ugyanis szaporodni akar. Meg akar halni, hogy egy új alakban térhessen vissza. De csalódnia kell, mert ilyen gyorsan nem képes burkot készíteni magának. A hernyó azonban nagy lassúságában képes rá, hogy burkot készítsen, felakassza a burkot, és a Nap ereje, amely odabent raboskodik – hiszen a burokba börtönözték megalkothatja a pillangót, és ekkor a pillangó, a Nap teremtménye kirepülhet s úgy is mozoghat, mint egy napteremtmény.
Így jöhetünk rá, Uraim, miként is működnek a dolgok a természetben. Mindabban, amit most elmondtam önöknek, valami egészen nagyszerű idea látható: azt hihetnénk, hogy a bogár, amelyik a lángokba veti magát, meg akar halni. De nem meghalni akar, hanem egy másik formában visszatérni. Azt akarja, hogy a lángok átformálják őt. A halál mindenütt erről szól: a halál nem olyasvalami, ami megsemmisíti a lényt. Ha a halál helyesen megy végbe, akkor csak átalakít. Először is erre jöhetünk rá. Másodsorban láthatjuk, hogy a természetben minden mindennel összefügg. Mint látják, a pillangó a fényből jön létre. Csakhogy a fényből először fonalaknak kellett létrejönni a bábon belül. A fény felvette magába a Föld anyagát és bábot alkotott. Bármi is jön létre az állati lényekben, az fényből készül. Az ember is fényből készül, azoknak a folyamatoknak a segítségével, amelyek a női pete megtermékenyítése közben végbemennek. A pete burokkal védi az ember belsejében a fényt. Valójában tehát a fény alkotja meg az embert az anya bensőjében, amely a lehetőségét adja meg, hogy a fényből ember keletkezzen. Iyen dolgokra jöhetünk rá a pillangót figyelve, amely a bebörtönzött fényből keletkezik.
A pillangó sokféle színben pompázva szálldos körülöttünk. Hogy ilyen színek miért vannak jelen, arra akkor jöhetünk rá, ha megnézzük mindazt, amit a fény befolyásol. Ha forró vidékeken járunk, arra minden madárnak csodás színei vannak, mert ott nagyobb a Nap ereje. Mit tesz az a valami, ami a Napban, a fogságban lévő fényben teremt? Színeket hoz létre. Folyamatosan színeket teremt. így van ez a pillangó esetében is. A pillangó színét a bebörtönzött fény működése adja. Csak akkor érthetjük meg a pillangót, ha úgy értelmezzük, mint a teljes fény alkotását, amely oly sok színben alkotja meg őt.
De erre nem képes kizárólag a fény. A helyzet a következő: ha megvizsgáljuk a petét, azt tapasztaljuk, hogy olyan nedvességben van, amelyben só található. A só a föld, a nedvesség a víz. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a pete vízben és földben tud megérni, a hernyó már kijön a fényre. A hernyó egész lényét figyelembe véve az nem képes csupán a föld és a víz segítségével kifejlődni. Például oldott mészben és vízben. Szüksége van nedvességre, de levegőre is. Nedvességre és levegőre. Ez a nedvesség és levegő nemcsak az, amire a petének fizikailag szüksége van. Ebben a nedvességben benne él az éter, amit az embernél úgy neveztem, hogy étertest. A hernyó étertestet kap. Az étertesten keresztül lélegzik. Az étertesten keresztül veszi fel azt, ami a levegőben szellemileg jelen van. A pete még teljesen fizikai, a hernyó viszont már a fizikai-éteriben él. De a hernyónak nehezére esik, hogy a fizikai-éteriben éljen, túlontúl sok földi anyag van benne. A hernyó esetében a következőket látjuk: amikor kijön a fényre, megmutatkozik, hogy önmagából fonja a fénysugarakat a gubó fonalává. A hernyó szeretne a fényhez eljutni, de nem teheti, mert túl sok benne a nehézségi erő. Nincs még kész arra, amivé lennie kell majd. Ezért törekszik a fénybe, szeretne szinte beleömleni, abban továbbélni. Mit tesz tehát? Elzárja magát a Földt ől azáltal, hogy fényből burkot készít magának. Gubót gyárt maga köré. A hernyó bábban, már asztrális erők vannak, nem földi és nem is éteri erők. Teljesen szellemi erők ezek. Az asztrális erők pedig a bebörtönzött fényben élnek. A bebörtönzött fényben mindig szellemi, asztrális erők vannak. Ezek az asztrális erők alkotják meg a pillangót. Amikor már csak asztrális erőkből áll, akkor képes szállni a levegőben, amire a hernyó nem volt képes. Most már követheti a fényt. Most már csak a fényt követi. Nem tartozik a földi erőkhöz. Azáltal, hogy egészen átadta magát a fénynek, a nehézkedés kikapcsol. Azt mondhatjuk, megérett az Én-re. Az Én az, amiben a pillangót szálldosni látjuk. Bennünk, emberekben belül van az Én. A pillangón pedig kívül van. Az Én tulajdonképpen Fény. Ez színezi meg.
Ha mindezt átgondoljuk, akkor világos lesz még valami. Önök mind úgy gondolnak magukra, mint Én-re. Mit is jelent az, ha valaki önmagáról Én-ként beszél? Minden alkalommal, ha önmagukról Én-ként beszélnek, az agyukban felfénylik egy kis lángocska, ami szokványos szemmel nem látható. Ez fény. Amikor Én-t mondok magamnak, fellobban bennem a Fény. Ugyanazt a Fényt hívom fel magamban, amikor Én-t mondok, mint amelyik színt ad a pillangónak. Mégiscsak rendkívül érdekes odakint a természetben megfigyelni, hogy azt mondhatjuk magunknak: Én. Ha a világba mindenfelé kisugározhatnám az Én-t, akkor az fény lenne. Csakhogy a testemmel „körbezártam” ezt az Én-t. Ha képes lennék kisugározni, akkor a fénnyel csupa pillangót teremthetnék. Az emberi Én-nek hatalmában áll, hogy pillangókat teremtsen, meg egyéb más rovarokat. Az emberek mindig azt gondolják, hogy minden nagyon egyszerű.(…)
A gondolatok azáltal léteznek, hogy az ember nem tud csupa pillangót teremteni a fény segítségével. Az Én gondolatokat gondol. A gondolatok tulajdonképpen a pillangóvilág képei. Ma pont ugyanaz történne, ami az ókorban történt volna, ha bárki csak úgy egyszerűen kimondta volna, hogy Jahve”, és meglátta volna a pillangók világát. Az emberek természetesen azt mondták volna, hogy megőrült. És úgy is lett volna, ha nem érett rá, hogy meglássa a szellemi valóságokat! De ma is azt mondanák az emberek, hogy őrült az, aki azt állítja, hogy az Én fény, és hogy ez a Fény ugyanaz, mint ami egy másik formában, ha be van börtönözve, pillangót képes teremteni, és ami bennünk – mivel rendelkezünk egy erre alkalmas aggyal gondolatokat teremt pillangók helyett. – De ettől még ez az igazság. Éppen ez a különbség a puszta őrültség és az igazság között. Amikor egy pillantást vetünk a levegőben szálló pillangóra, akkor ugyanaz hat ránk, mint amikor azt mondjuk: ,,Én”. A pillangó nem képes rá, hogy Én-t mondjon. Még egy magasabb szintű állat sem, mert az Én kívülről hat. Ha szemügyre vesznek egy mustársárga oroszlánt, akkor azt látják, hogy ez a mustársárgaság az, amin az oroszlán Én-je kívülről munkálkodik. Az oroszlánt az egész természet gondolja, de a szín így jön létre. Mivel mi önmagunkon belül gondolkodunk, így nem kívülről kapjuk a színt, hanem belülről színeződik meg a bőrünk, amit meglehetősen nehéz a festészetnek utánoznia. Az Én-ünk a vér segítségével festi meg a bőrt erre a csodálatos emberszínre, amelyet a festészet csak akkor képes utánozni, ha minden színt összekever, mégpedig pontosan megfelelő arányban. Ily módon munkálkodik a természet folyamatosan a lényeken. De szellemi módon alkot.”

Rudolf Steiner: Ember és világ – a szellem működése a természetben; A méhek lényéről (GA351)