A nyugtalan alvás okairól
” Elalvás után ez a két alapvető érzelem közeledik az emberhez az első szférában: A kozmikus ködben vagyok, és az istenség ölében szeretnék nyugodni, hogy biztonságban legyek a kozmikus ködben való feloldódás ellen.Ezt kell reggel a szív észlelésének áthoznia, amikor az ember újra belemerül fizikai és étertestébe. Mert ha ezt az élményt nem hozná át az életébe, akkor az ember másnap felvett vagy az anyagcserében feldolgozott táplálékának anyagai teljesen földi jelleget öltenének, és egész emberi szervezetét rendezetlenné tennék.(…)Ha egyszerűen átérezzük, hogy mit jelent a földi élet számára, hogy Krisztus átélte a Golgotai Misztériumot, és mindennapi földi életünkben elgondolkodunk Krisztusról: ezáltal olyan színezet, árnyalat kerül a fizikai és étertest kerülő útján az asztráltestbe, hogy elalvástól ébredésig Krisztus vezet bennünket az állatövben.Itt valójában újra azt érzi az ember: Bele kell hát vesznem a csillagok sokaságába és történéseibe? – Ha ekkor vissza tud pillantani azokra a gondolatokra, érzelmekre és akarati impulzusokra, amelyekkel nappali ébrenléte során Krisztushoz fordult, akkor Krisztusban vezetője támad a szféra felkavaró eseményeinek rendezéséhez.Így valóban azt kell mondanunk: az élet másik oldalára tekintve érthetjük csak meg Krisztus teljes jelentőségét az emberiség földi élete számára a Golgotai Misztérium óta.” GA214
“Az alvás e második szakasza úgy jelenik meg, hogy az embernek a saját fizikai és éter-organizmusában történő nappali tartózkodás helyett az az élménye, hogy önmagában érzi a kozmoszt, amely egyébként nappal körülveszi.(…) Ahogyan nappali tudatában szerveit – a tüdőt, májat, szívet és a többit – éli át magában homályosan, úgy most alvó állapotban a kozmikus tartalmat éli át; lelkileg mintegy maga is kozmosz lesz. Nem mintha kiterjedne az egész kozmoszra, hanem mintegy a kozmosz képmását éli át magában. Az első nem tudatos, de teljesen reális tapasztalat azonban a lélek belső átélésének, mondhatnám, szétforgácsoltsága, a léleknek egy sokféleség különálló egységeire való eloszlása. A lélek nem egységnek, hanem sokféleségnek éli át magát. Mintha nappali létünk folyamán nem egységes embernek élnénk át önmagunkat agyvelőnkben, hanem a szem, fül, tüdő, máj és a többi sokféleségének, egységünket nélkülözve, mintegy így éljük át a kozmikus alkotóelemeket, anélkül, hogy az alvás folyamán először átélnénk az egységét. Ez a lélek olyan állapotát hozza létre, amelyet, ha tudatos volna, a lelket átható félénkségnek, félelemnek kellene neveznünk. Mint mondtam, ha tudatosan akarjuk megélni ezt az állapotot, akkor a félelem állapotaként jelenik meg. A lélek azonban reálisan éli át az éjszakai félelem alapját képező objektív folyamatokat, mint ahogyan nappali életében a fizikai és éter-organizmus szerves folyamatai képezik annak az alapját, amit a lélek itt vagy ott belülről jövő félelemként élhetne át. A léleknek valóban olyan történéseket kell végigélnie, amelyek, mondhatnánk, félelemkeltő történések.Az alvás e stádiumában most megmutatkozik a nappali élet eseményeinek az alvó életre gyakorolt hatása. A golgotai misztérium után élő modern ember számára itt megmutatkoznak annak utóhatásai, hogy nappali élete során mennyiben viseltetett belső vallásos odaadással Krisztus és a golgotai misztérium iránt. Az alvás e második szakaszára utóhatást gyakorol, ha éber nappali tudatunkban Krisztushoz és a golgotai misztériumhoz fordulunk, rájuk tekintünk, tiszteljük és imádjuk őket.(…) A golgotai misztérium után élő ember alvására a Jézus Krisztushoz való belső kapcsolódás hat, a hozzátartozás érzése, a rávonatkozó vallásos tevékenységek és általában egész hozzá fűződő viszonya és e viszony valóságos megélése. Mindezek segítenek a lelket nyomasztó félénkség leküzdésében.” GA215
