A Szfinx titka

“Minden, ami a közönséges légzési folyamattól a fojtogatásig, a fojtogatás érzéséig tart, ehhez a lehetőséghez kapcsolódik, hogy Lucifer beavatkozik a légzési folyamatba. Ez az a durva folyamat, amikor a tudat meggyengülése révén Lucifer beavatkozik a légzésélménybe, belép az álomtudatba, és fojtogatóvá válik. Ez a durva tapasztalat. De van egy sokkal finomabb tapasztalat is, ami, úgymond, finomítja számunkra ezt a fojtogatás-élményt, ami nem olyan durva, mint a fizikai fojtogatás. Általában nem szokták észrevenni, hogy a fojtogatás ilyen finomítása az emberi tapasztalathoz tartozik. Ugyanakkor minden alkalommal, amikor az emberi lélek szembesül egy kérdéssel vagy kétséggel ezzel vagy azzal kapcsolatban a világban, a rettenet kifinomult tapasztalata van. Mondhatjuk, hogy amikor fel kell tennünk egy kérdést, amikor a világ egy kisebb vagy nagyobb rejtélye ránk nehezül, akkor megfojtanak minket, de úgy, hogy nem vesszük észre. – Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás vagy rémálom. Ily módon az egyébként durván megélhető tapasztalatok finomabb tapasztalatokká alakulnak át, amikor szellemibben történnek.

Már most el lehet képzelni, hogy eljön majd az idő, amikor is a tudomány tanulmányozza a légzési folyamat és a kérdésfeltevés vagy a kétség érzésének kapcsolatát az emberi lélekben. De minden, ami a kérdésekkel és kétségekkel kapcsolatos, minden, ami azzal kapcsolatos, hogy elégedetlenek vagyunk, mert a világ közeledik hozzánk és választ követel, vagy mert kényszerít bennünket, hogy választ adjunk arra, amik vagyunk, az is a luciferihez kapcsolódik. Ha most spirituálisan nézzük a dolgot, akkor azt mondhatjuk: Mindenben, ahol a rémálomban fojtogató angyal nyomaszt, vagy ahol belső nyomást, szorongásérzetet tapasztalunk a kérdezésen keresztül, ott egy erősebb, energikusabb légzési folyamattal van dolgunk, úgymond, valamivel, ami a lélegzetben él, de amit ahhoz, hogy az emberi természet helyesen működjön, harmonizálni, gyengíteni kell, hogy az élet helyesen folyjon.

Mi történik akkor, amikor egy energikusabb légzési folyamat zajlik? Az éteetest és minden, ami az ember éteri természetéhez kapcsolódik, úgymond túlságosan kiterjedt, túlságosan szét van tolva, és mivel ez aztán a fizikai testben éli ki magát, nem tudja magát a fizikai testhez szorítani, úgymond szét akarja húzni azt. A túlságosan dús, túlságosan kiterjedt étertest az alapja a felerősödött légzési folyamatnak, és ekkor lehetőség van arra, hogy a luciferi elem különösen érezhetővé váljon. Ezért mondhatjuk, hogy a luciferi elem akkor kúszhat be az emberi természetbe, amikor az étertest kitágul. Azt is mondhatjuk, hogy a luciferi elem hajlamos arra, hogy olyan étertestben fejezze ki magát, amely az emberi formához képest kitágult, vagyis olyan étertestben, amelynek nagyobb térre van szüksége, mint amit az emberi bőr magába zár, amely tömörebbé formálja. Most elképzelhetjük, hogy erre a kérdésre művészileg akarunk válaszolni, és ott azt mondhatjuk: Ahogyan az emberi étertest normális, úgy az emberi formát, amely fizikailag előttünk áll, ez a formálója. De amint terjeszkedik, amint nagyobb teret akar magának teremteni, nagyobb határokat, mint amennyit az emberi bőr tartalmaz, más formákat is akar adni. Az emberi forma nem maradhat ott. Mindenütt túl akar lépni az emberi formán.

Ezt a problémát már az ókorban is megoldották. Milyen forma jön ki belőle, amikor a kitágult étertest, amely nem az emberi lénynek, hanem a luciferi lénynek való, így érvényesül, és formálisan az emberi lélek elé lép? Mi jön ki belőle? A Szfinx! Itt a Szfinxben való elmélyülés különleges módja van. A Szfinx az, ami valójában megfojt. Amikor az emberi lény éterikus teste a légzés energiája révén kitágul, a lélekben egy luciferi lény keletkezik. Nem az emberi forma él ebben az éteri testben, hanem a luciferi forma, a Szfinx forma. A Szfinx úgy jelenik meg, mint a kételyeket felvető, mint a kérdéseket feltevő. Ez a Szfinx tehát különleges kapcsolatban áll a légzési folyamattal. Ismét tudjuk, hogy a légzési folyamatnak különleges kapcsolata van a vérképződéssel. Ezért él a luciferi a vérben, a vérben hullámzik és hullámzik. A luciferi mindenütt bejuthat az ember vérébe a légzés elterelődései révén, és amikor túl sok erő jut a vérbe, akkor a luciferi, a Szfinx különösen erős. Így az ember, azáltal, hogy légzési folyamatában nyitott a Kozmoszra, szembesül a Szfinx-természettel. Ez a tapasztalat, hogy a légzésében szembesül a kozmosz Szfinx-természetével, ez az alapvető tapasztalat különösen a negyedik Atlantisz utáni, a görög-latin kulturális korszakban merült fel. Az Oidipusz történetben pedig azt látjuk, hogyan száll szembe az ember a Szfinxszel, hogyan láncolja magához a Szfinx, hogyan válik a kérdések kínzójává. Az ember és a Szfinx, vagy mondhatjuk úgy is, hogy az ember és a luciferi a világegyetemben, úgyszólván a a negyedik Atlantisz utánikorszak alapélményének kell lennie, oly módon, hogy amikor az ember csak egy kicsit is áttöri a külső normális életét a fizikai síkon, kapcsolatba kerül a Szfinx-természettel. Aztán Lucifer közeledik hozzá az életében, és meg kell békélnie Luciferrel, a Szfinxszel.

Az ötödik Atlantisz utáni korszak, a mi korszakunk alapélménye más. A mi időszakunkra ez különösen eőlkészült arra, hogy az étertest nem felfúvódott, nem kitágult, hanem összehúzódott, hogy nem túl nagy, hanem inkább túl kicsi, és ez az evolúció előrehaladtával egyre erősebb lesz. Ha azt mondhatjuk: A modern ember normális formája a görögöknél olyan, hogy az étertest túl nagy – mondhatjuk: a modern embernél olyan, hogy az étertest beszűkül, összehúzódik, túl kicsi lesz. – Minél tovább halad az ember a spirituális iránti materialista megvetésében, annál inkább összehúzódik és sorvad ez az étertest. De mivel a fizikai test szerveződése attól függ, hogy az étertest megfelelően áthatja-e azt, mindig lesz egy tendencia, hogy a fizikai test kiszárad, ha az étertest túlságosan összenyomódik. Ha pedig különösen erősen kiszáradna, akkor a természetes emberi lábak helyett szarvszerű lábak alakulnának ki. Az ember nem fogja megkapni őket, de a tendencia erre benne rejlik, és ez az étertestnek ebben a tendenciájában rejlik, hogy kiszárad, hogy túl kevés éteri erőt fejleszt. Ebbe a kiszáradt éteri testbe különösen Ahrimán tud beleköltözni, ahogyan Lucifer is a kitágult éteri testbe. Ahriman olyan formát vesz fel, amely az étertest nyomorúságosságát jelzi. Túl kevés éteri erőt fejleszt ki ahhoz, hogy megfelelően szervezett lábai legyenek, és az említett szarvszerű lábakat – kecskelábakat – fogja kialakítani. Mefisztó Ahrimán; nem véletlenül van kecskelába, hanem azért van kecskelába, amire utaltam.”

Rudolf Steiner: Az ember összefüggése az elemi világgal (GA158)