Igazság – valóság

„Nemrég egyszer, hogy jellemezzem, mekkora tévedés van abban az előfeltételben, hogy helyes ítéleteknek megismeréseket, s az igazságot kell eredményezniük, egy nagyon egyszerű hasonlatot használtam, melyet itt ismét el kívánok mondani, melyből meglátják, hogy a helyesnek nem kell a valóságoshoz vezetnie. Volt egy faluban egyszer egy kisfiú kit a szülei gyakran zsemléért küldtek; mindig tíz krajcárt adtak vele – az összeg és pénzfajta mellékes –, és érte mindig hat zsemlét hozott. Ha egyetlen zsemlét vásároltak, két krajcárba került. Tíz krajcárért tehát mindig hat zsemlét vitt haza. A kisfiú nem volt különleges számoló és sokat nem törődött vele, hogyan is áll az, hogy mindig tíz krajcárt küldenek vele, hogy egy zsemle két krajcárba kerül és tíz krajcárjáért mégis hat zsemlét hoz haza. Most azonban egyféle nevelt fiútestvért kapott. Egy másik helyről egy másik fiút hoztak ugyanebbe a házba, egy kb. hasonlókorú fiút, ki azonban jó matematikatanuló volt. Most látta azt, hogy új társa a pékhez megy, s hogy tíz krajcárt adtak vele és tudta, hogy egy zsemle két krajcár, s így szólt: Szükségszerű, hogy öt zsemlét hozz haza. Jó matematikus lévén, a helyeset gondolta: egy zsemle két krajcárba kerül, tíz krajcárt adnak vele, egész biztos tehát, hogy öt zsemlét hoz majd haza. De lám hatot hozott. Erre így szólt a jó számoló: De hisz ez teljesen téves, lehetetlen, hogy ha egy zsemle két krajcárba kerül és te tizet vittél, lehetetlen, hogy hat zsemlét hozzál. Tévedniük kellett, vagy te hozzáloptál egy zsemlét. És lám, a következő napon ismét hat zsemlét hozott a fiú tíz krajcárért: szokás volt ugyanis abban a faluban, hogy ötre mindig hatodikat adtak ráadásnak, úgy, hogy valóban, ha tíz krajcárért öt zsemlét vettek, hatot kaptak.
Igen kellemes szokás volt ez azok számára, akik háztartása éppen öt zsemlét igényelt. Nos, a jó számoló egészen helyesen gondolkodott, gondolkodásában hibát nem követett el; a valósággal azonban ez a helyes gondolkodás semmiképpen sem vágott. El kell ismerni, hogy a helyes gondolkodás nem ért fel a valósághoz, mivel a valóság éppen nem a helyes gondolkodáshoz igazodik. Nézzék: úgy, ahogyan a dolog ebben az esetben áll, ugyanúgy kimutatható, hogy ténylegesen, a leglelkiismeretesebb, legbonyolultabb gondolatnál, amit logikusan valaha is kieszelhetünk, a leghelyesebb eredményre juthatunk; a valósággal összemérve, az mégis teljes egészében téves lehet.” Rudolf Steiner: Az érzékek világa és a szellem világa (GA134) – megvásárolható ITT