A növény és az ismétlés elve
“Mivel már a növényi test is, még ha ugyanazon fizikai anyagokból áll is, mint a kő, valami egészen más; magában hordja az étertestet, és a növény fizikai teste szétesne, ha az étertest minden részen nem tartaná össze. Ezért mondja a szellemi kutató: a növény fizikai teste oszlásnak indulna, ha élete folyamán az étertest nem védené meg ettől a felbomlástól, nem harcolna e feloszlás ellen. Ha így tekintjük a növényt, akkor a fizikai és az étertesti princípium összeilleszkedésének látjuk. Nos, sokszor hangsúlyozták azt, ami az étertest legelemibb princípiuma, vagyis az ismétlés. Egy lény, amely csak az étertest és a fizikai test elve alapján állna, önmagában az ismétlés elvét fejezné ki. Ezt látjuk a növényen, kimondhatatlan mennyiségben. Látjuk, amint a növény leveleket hajt. Ez onnan ered, hogy a növényi fizikai testet áthatja egy étertest, s ennek elve az ismétlődés. Kihajt egy levelet, majd egy másikat, egy harmadikat, és így illeszkedik levél a levélhez állandó ismétlődésben. De még ha a növényi növekedés felfelé be is fejeződik, akkor is még az ismétlődés uralkodik. Látnak a növényen felül egy ún. levélkoronát, amelyek a virág csészéjét alkotják, Ezeknek a csészeleveleknek más formájuk van, mint a többi levélnek. De ott is azt a tudatot alakíthatják ki, hogy ez ugyanazon levelek ismétlődésének mintegy változatlan formája, amely azonos ismétlődésben terjed ki az egész képződményen. Ily módon azt mondhatjuk: még ott fenn is, ahol a növény végződik, a zöld csészelevelek egyfajta ismétlődése fordul elő. S maguk a virágszirmok is ismétlődések. Természetesen más-más színük van. Lényegében még levelek ugyan, de erősen átalakult levelek. Nos, itt volt Goethe nagy munkája a növények területén, hogy kimutatta azt, hogy nemcsak a csésze- és a sziromlevelek átalakult levelek, hanem a termőt és a porzót is csak a levelek ilyenfajta átalakult ismétlődésének kell tekintenünk. De mégsem csak puszta ismétlődés, amellyel a növénynél találkozunk. Ha csak az étertest puszta, elementáris elve egyedül hatna, akkor az történne, hogy az étertest alulról felfelé áthatná a növényt. Akkor egymás után hajtaná a leveleket, és ennek sohasem lenne vége, sohasem fejeződne be.
Miáltal lép fel a virágzásnak ez a befejeződése, hogy a növény befejezi létét és újból termőképes lesz, hogy új növényt hozzon létre? Azáltal, hogy ugyanolyan mértékben, ahogy a növény felfelé növekszik, felülről szembehat vele, kívülről magába zárva azt, a növény asztrálteste. A növénynek önmagában nincs saját asztrálteste, de míg felfelé növekszik, találkozik felülről a növényi asztráltesttel. Ez véget vet annak, amit az étertest örökös ismétlődésben tenne, ez okozza a zöld levelek átalakulását csészelevelekké, virágszirmokká, porzóvá és termővé. Ezért azt mondhatjuk: az okkult tekintet előtt a növény lélekkel teli részével, asztrális részével szemben növekszik; ez okozza az átalakulást. Hogy a növény csak éppen növény marad, hogy nem tér át akarati mozgásra vagy érzésre, ez onnan ered, hogy ez az asztráltest, amellyel a növény felülről találkozik, nem veszi birtokába szerveit, hanem csak kívülről fogja át, felülről hat rá. Olyan mértékben, ahogy az asztráltest belülről ragadja meg a szerveket, olyan mértékben alakul át a növény alatta. Ez az egész különbség.
Vegyék a növénynek egy levelét, és így elmondhatják: meg a növény levelében is együttesen hat az étertest és az asztráltest, de az étertest úgyszólván túlsúlyban van. Az asztráltest nem képes arra, hogy érzékelőit belülre is kiterjessze, csak kívülről hat. Ha sprituálisan akarnánk ezt kifejezni, azt mondhatnánk: ami az állatnál belső, ami vágyként és fájdalomként, örömként és szenvedésként, ösztönként, mohóságként, hajlamként bensőleg él benne, az a növénynél nem benső, hanem az folytonosan kívülről ereszkedik alá a növényre. Ez valami teljesen lélekkel teli dolog. Amíg az állat kívülre irányítja tekintetét, öröme van környezetében, ízérzékelését kívülre irányítja, s egy feléje jövő élvezettől felfrissül, tehát az örömet belülről érzi. Akkor az, aki a dolgokat valóban spirituálisan tudja szemlélni, azt mondhatja Önöknek, hogy a növénynek ez az asztrális lénye szintén örömmel és fájdalommal, vággyal és szenvedéssel bír, de olymódon, hogy alátekint arra, amit okoz. Örül a rózsa vörösének, és mindennek, amivel találkozik. S mikor a növények leveleket és virágokat hajtanak, akkor ez átvonul a növény lelkén, és élvezi mindezt. Majd létrejön egyfajta kicserélődés az alászálló növényi lélekrész és maguk a növények között, a növényvilág az örömhöz – és néha a szenvedéshez is – lelkileg kötődik. Így valóban egyfajta cserélődés érzését tapasztaljuk a Földünk növénytakarója és a Földet beborító növények asztralitása között, ami a növények lelki kötődését mutatja. Ami asztralitásként kívülről hat a növényekre, az állat lelki kötődését belülről ragadja meg, és elsősorban ez teszi állattá. De lényeges különbség áll fenn a növényvilágban működő lelkiség és az állatvilág asztralitása között.
Ha tisztánlátó módon megvizsgálják, hogyan hat az asztralitás a növénytakaróra, akkor a növények lelkiségében bizonyos mennyiségű erőt találnak. S mindazoknak az erőknek, amelyek a növényikben működnek, vannak bizonyos sajátosságaik. Ha én most növényi lelki kötődésről beszélek, arról az asztralitásról, amely áthatja a Földet, és amelyben a növények lelki kötődése lejátszódik, akkor világossá kell válnia Önök előtt, hogy ezek a nővényi lelkek asztralitásukban nem úgy élnek, mint például a fizikai lények Földünkön. A növényi lelkek át tudják hatni egymást, így mintegy folyékony elemként elfolynak a növényi lelkek. De egyvalami jellemző rájuk: ugyanis bizonyos erőket fejlesztenek , és mindezeknek az erőknek az a tulajdonságuk, hogy beleömlenek a planéták középpontjába. Minden növényben működik egy olyan erő, amely felülről lefelé irányul, és a Föld középpontja felé törekszik. Éppen ezáltal szabályozódik a növényi növekedés a maga irányába. Ha a növények tengelyét meghosszabbítanák, elérhetnék a Föld középpontját. Ez az az irány, ami számukra a felülről jövő lelki kötődésből adódik. Vizsgáljuk meg a növények lelki kötődését, s akkor tehát úgy találjuk, hogy legfontosabb sajátosságuk az, hogy olyan erők hatják át őket, amelyek mind a Föld középpontja felé törekszenek.
Másként van az, ha általában azt az asztralitást figyeljük meg, amely Földünk környezetében van, s amely az állatisághoz tartozik, azt hívja elő. Ami a növény lelkisége, mint ilyen, sohasem idézhetne elő állati létet. Az állatisághoz szükséges az, hogy az asztrálison kívül még más erők is áthassák, így az okkult kutató, ha pusztán az asztrálisban marad, meg tudja különböztetni, hogy egyfajta asztrális szubsztancia növényi növekedéshez, vagy állati növekedéshez ad-e ösztönzést. Ezt az asztrális szférában meg lehet különböztetni. Mivel minden, ami csak olyan erőt mutat fel, amely a Föld, vagy más planéta középpontja felé törekszik, növényi növekedést ösztönzi. Ha ezzel szemben olyan erők lépnek fel, amelyek ugyan erre merőlegesen állnak, de mintegy állandó körkörös mozgással, rendkívüli mozgékonysággal az egész planétát minden irányban körülveszik, akkor ez egy másik szubsztancia, ami az állati növekedést ösztönzi. Azon a ponton, ahol megfigyeléseket végeznek, úgy találják, hogy a Földet azon a helyen és abban az irányban és magasságban áramlatok veszik körül, amelyek, ha irányukat meghosszabbítjuk, kört alkotnak, amely körülfolyja a Földet. Ez az asztralitás egészen jól összefér a növényi asztralitással. Mindkettő áthatja egymást és mégis belsőleg elválasztható. Belső tulajdonságaikban azonban különböznek egymástól. A Föld felszínének egy és ugyanazon helyén tehát mindkét asztralitás egymásba hathat. Ezért a tisztánlátó, ha egy bizonyos részét vizsgálja a térnek, olyan erőket talál, amelyek csak a Föld középpontja felé törekszenek; ezek tele vannak tűzdelve más erőkkel, amelyek körülveszik ezeket; s a tisztánlátó ekkor tudja: ezek tartalmazzák az ösztönző erőt az állati léthez.(…)
Ha Önöknek fizikai testük van, mindegy, hogy növényi vagy állati, akkor úgy kell ezt tekinteniük, mint valami térben lezártat, s önöknek úgyszólván semmi joguk sincs, hogy az érintett testhez számítsák azt, ami attól térbelileg el van választva. Ott, ahol térbeli elválasztás uralkodik, különböző testekről kell beszéljenek. Csak akkor, ha térbeli összefüggés áll fenn, beszélhetnek egyetlen testről. Ez nem így van az asztrális világban, különösen nem abban, amely ösztönzi, hogy az állatvilág kialakulhasson. Ott ténylegesen egymástól elkülönülten élő asztrális alakzatok egyetlen egészet alkothatnak. Ott valamely asztrális alakzat a tér egy részében lehet, s egy másik részében a térnek lehet egy másik asztrális alakzat, amely ismét térbelileg le van zárva. Előfordulhat azonban az, hogy ennek ellenére ez a két asztrális alakzat, amelyek a tér legcsekélyebb mértékében sem függenek össze, egyetlen lényt tesznek ki. Igen, lehet három, négy, öt ilyen egymástól térbelileg elválasztott alakzat összefüggésben. Sőt, a következő is felléphet: Tegyék fel, van Önöknek egy ilyen asztrális lényük, amely fizikailag egyáltalán nem testesült meg; akkor találhatnak egy másik alakzatot, amely ehhez tartozik. Nos, figyeljék meg az egyik alakzatot, és úgy találják, hogy valami történik benne, amit úgy jelölhetnek meg, mintha bizonyos anyagokat felvenne és másokat kiválasztana, mint a táplálékfelvétel, valaminek az elfogyasztása. S míg az egyik alakzaton észreveszik ezt, megfigyelhetik, hogy egy másik, ettől térbelileg elkülönült asztrális alakzaton más folyamatok mentek végbe, amelyek teljesen megfelelnek annak, ami az egyikben táplálékfelvételként történik. Az egyik oldalon fal a lény, a másikon érzi az ízt. S bár térbelileg semmi összefüggés nincs ott, az egyik alakzatban lévő folyamat teljesen megfelel a másikban zajló folyamatnak, Így térbelileg teljesen elválasztott asztrális alakzatok mégis belsőleg összetartoznak. Igen, ez előfordul, hogy száz, egymástól messze elkülönült asztrális alakzat úgy függ egymástól, hogy semmiféle folyamat nem történhet anélkül, hogy ez a többi alakzatban is megfelelő módon ne menne végbe. Ha akkor a lények a fizikaiban megtestesülnek, még felfedezhetik ennek az asztrális sajátosságnak az utóhangját a fizikaiban. Bizonyára hallottak arról, hogy ikrek figyelemreméltó párhuzamosságot mutatnak. Ez onnan adódik, hogy ők, mialatt megtestesülésükben térbelileg elkülönülnek, asztráltestükben rokonságban maradnak. Míg az egyik asztráltestében történik valami, ez egyáltalán nem egyedül megy végbe, hanem a másik asztrális részében is megnyilatkozik. az asztrális még oda is mutat, ahol ez növényi asztralitásként lép fel, a függőség e sajátosságára térbelileg teljesen elkülönült dolgoknál. Így a növényi vonatkozásában hallani fognak arról, hogy a boroshordókban egy, egészen figyelemreméltó folyamat játszódik le, ha ismét jön a szőlőérés ideje. Ott az alakul ki, ami az új szőlő érését okozza, ez ismét észrevehető, főleg a boroshordókban. Ezzel csak azt kívántam megemlíteni, hogy a megnyilvánultban mindig elárulja magát valami a rejtettből, ami az okkult kutatás módszereivel napvilágra hozható.”
Rudolf Steiner: Szellemtudományos embertan (GA107) – forrás: antropozofia.hu
foto: pexels.com – Min An
