A tehéntrágya jelentősége

„Figyelembe kell venni azt, ha a növényeket a helyes módon akarjuk táplálni, hogy a növények is egyfajta élőlények. A növények nem ásványok, a növények is egyfajta élőlények. És ha egy növény nézünk, ez a növény abból a magból fejlődik ki, amelyet a földbe teszünk. A növény nem tud rendesen fejlődni, ha nem valamennyire élő földbe kerül. És hogy tesszük a földet élővé? Úgy, hogy rendesen trágyázzuk. Tehát a rendes trágyázás az, amely valóban rendes növényi fehérjét szolgáltat számunkra.

Itt ismét figyelembe kell venniük a következőket. Tudják, hosszú-hosszú időn keresztül tudták az emberek, hogy az igazi trágya az, amely az istállókból származik, a tehénistállóból és így tovább. Igazi trágya az, amely magából a gazdaságból származik. Az újabb időkben azonban, ahol minden materialista lett, azt mondták az emberek: – Igen, de a dolgot úgy is meg lehet csinálni, hogy megnézzük, milyen anyagok vannak a trágyában, és azután ezeket kivonjuk az ásványvilágból és létrejön: az ásványi trágya.

Igen, uraim, ha ásványi trágyát használunk, akkor ez éppen olyan, mint amikor csupán sót viszünk a földbe: akkor csak a gyökér lesz erős. Ekkor a növényből tehát csak azt kapjuk meg, amely az emberi csontfelépítésébe jut, a növényből azonban nem nyerünk ki valódi fehérjét. Ezért szenved az összes növény, mezei termény bizonyos ideje fehérjehiányban. Ez a dolog egyre jobban el fog hatalmasodni, ha az emberek nem térnek át ismét a rendes trágyázásra.

Látják, már lezajlottak a gazdálkodók körében olyan gyűlések, ahol a gazdák azt mondták, de természetesen azonban nem tudták, milyen okból -, hogy a gyümölcsök mindig rosszabbak és rosszabbak! És ez igaz is. Aki megöregedett, az tudja, hogy amikor még fiatal volt, valójában minden sokkal jobb volt, ami a mezőkön termett. Nem lehet ugyanis úgy gondolkodni, hogy a trágyát egyszerűen azokból az anyagokból állítjuk össze, amelyekből a tehéntrágya áll, hanem tisztában kell lennünk azzal, hogy a tehéntrágya nem a vegyész laboratóriumából származik, hanem egy sokkal, sokkal tudományosabb laboratóriumból, amely a tehénben működik. Ezáltal azonban a tehéntrágya mégis éppen az, ami nem csupán a növény gyökereit teszi erőssé, hanem egészen a gyümölcsig erősen hat, ezáltal a növényben rendes fehérje képződik és ettől az ember meglehetősen erőssé válik.

Ha mindig csak ásványi trágyával trágyáznánk, ahogy ezt az újabb időkben kedvelik, vagy egyáltalán nitrogénnel, amelyet a levegőből nyernek – igen, uraim, akkor már a gyerekeiknek és még inkább az unokáiknak egészen fehér lesz az arcuk. Az arcukat nem tudnák többé a kezüktől – ha azok fehérek – megkülönböztetni. Az, hogy az embernek élénk színe lehet, éppen attól függ, hogy a szántóföldeket rendesen trágyázzuk-e.”
Rudolf Steiner: A világ és az ember teremtése; A földi élet és a csillagok hatása (GA354) – megvásárolható ITT