Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata IV.

IV.JÁKOB SZELLEMI GYŐZELME

1. A hazugság keletkezése az emberben és a kozmoszban
2. Luciferi szféra
3. Jákob háromszoros szellemi győzelme
4. A tizenkettő lényege

1. A hazugság keletkezése az emberben és a kozmoszban

Jákob életútjának vizsgálatakor a szemünkbe tűnik annak alapvonása, hogy már az első lélegzetvételekor is harcba kellett szállnia. Születésekor az elsőszülöttség jogáért kellett Ézsau ellen harcolnia; az elsőszülöttség belső jogáért kellett harcolni bátyjának külső joga ellen; harcolnia kellett a szeretett Ráhelért; húsz év nehéz munkát kellett kibírnia Lábánnál, hogy joga legyen visszatérnie a hazájába, melynek kapujánál kellett kibírnia a legnagyobb harcot – az Isten Küldöttjével való harcot. Joggal mondhatjuk, hogy Jákobnak ki kellett harcolnia az igazi sorsát: semmit sem kapott ajándékba, mindent az akadályok legyőzésével kellett elérnie. Jákob igaz sorsát mintha igaztalan helyzetek és tények övezete vette volna körül; hogy elérje az igazat, minden alkalommal utat kellett építenie az igaztalan rétegén át.

Ez volt a szülői házban való helyzetével, ahol igazi elsőszülött fiú volt abban az értelemben, hogy jogosult volt az “áldásra”, mint apja szellemi örökségére; ugyanakkor a külső körülmények ellentétben álltak ezzel a szellemi ténnyel. Hasonló módon hazugsággal kellett szembenéznie, amikor Ráhelnek udvarolt: becsapásként Leát vezették be hozzá a sátorba. Sokáig kellett várnia, amíg az igazi felesége nem szült neki fiúkat, akikkel belső kapcsolatban érezte magát. József és Benjámin az utolsó fiai voltak, és az egyedüliek, akiket szeretett. De itt is a hazugság fala jön létre a fiai és ő közte. Józsefet Egyiptomba adták el, de az apa sok évig abban a meggyőződésben élt, hogy egy vadállat tépte szét. Végül Benjámint is fel kellett áldoznia, hiszen azt gondolta, hamisan, hogy ez lesz a faj megmentéséért a fizetség, melyet az ismeretlen egyiptomi kért.

Ezek a tények világosan megmutatják, hogy Jákob sorsának útja a hazugsággal való ütközést reprezentálja. Az ő igaz útján minden kapu hazugságok közé volt szorítva; életének minden, a küldetését jelző ténye a hazugság rétegével volt borítva. Jákob sorsmenetének megismerése a legmegrázóbb élmények közé tartozik, amelyeket a bibliai eseményekből kaphatunk. Hiszen a sorsnak ezen az útján nemcsak az emberiség, hanem a kozmosz karmikus tragédiájának hatalmas összefüggései is megnyilatkoznak.

Jákob életének ismertetett tényei természetszerűleg ahhoz a kérdéshez vezetnek: miért volt Jákob sorsa ilyen? Mi a karmikus alapja ennek a sorsnak?

Az előző vizsgálatban rámutattunk Jákob lelki életének luciferi elhajlására. Ez az elhajlás abban áll, hogy az asztráltest függetlenedik a környező szellemi világtól. Ez annak következtében történik meg, hogy az ilyen asztráltest erős szimpátia és antipátia érzéseket bocsát ki magából, amelyek az asztráltestet egyfajta füsttel, egyfajta ködréteggel veszik körbe. Az asztráltest körül egy felhő-övezet keletkezik. Ez az övezet elhatárolja az asztráltestet az őt körülvevő szellemi világtól, és ez az oka annak, hogy függetlenedik attól.

De ez a szimpátia és antipátia nem az Angyallal hanem a luciferi Angyallal való közös életből keletkezik. Ez utóbbi az embereket olyan módon inspirálja, hogy inspirációit nem az emberi Én kapuján át árasztja be, hanem közvetlenül az asztráltestbe, vagyis mélyebbre hat, mint a rendes Angyal. Emiatt inspirációinak árama – mivel nem kapcsolódik be az ember lényének mindkét tagja – egyenesen az étertestbe áramlik le, ahol önmaga ellentétévé válik. Hiszen az emberi lénytagok vonatkozásában a tükrözés törvénye érvényesül. Ha például az asztráltestben a tudatban egy háromszög él, ami csúcsával felfelé áll, akkor (ha az Én beavatkozásának következményeképpen nem helyesen megy le, akkor) az étertestben egy csúcsával lefelé álló háromszögként tükröződik.

Így a luciferi Angyal a hazugság okává válik. Az asztráltestet az őt körülvevő szellemi világhoz képest önállóvá teszi, hogy teljesen a maga hatása alá vonja. Akkor inspirálja őt, ráadásul ez az inspiráció az étertestbe való lehúzódáskor hazugságot idéz elő. Ennek a folyamatnak a következtében az étertest hamis imaginációk övezetével lesz körbevéve. Egy olyan szféra keletkezik körülötte, amelyet a luciferi Angyal árasztott az asztráltestébe.

A luciferi Angyal nem hazugságot inspirál neki; az inspirációja teljes jelentőséggel bír az asztrális világban. De a mód, ahogyan ezt csinálja, igaztalanságot hív elő az étertestben. Ez az igaztalanság az étertestet körülvevő övezetbe tömörül. Ez az övezet a fény számára áthatolhatatlan; árnyékokat vet az étertest belsejébe. Így megy végbe az étertest egy bizonyos részének elsötétülése. És ez a félhomály lesz az a tér, ahová be tud lépni Ahrimán. Az ahrimáni doppelgänger az étertestnek azokban a részeiben fészkel, amelyek a luciferi Angyal által elsötétültek. Így Ahrimán Lucifer karmájaként lép elő.

Az ahrimáni doppelgänger – ez egy olyan lény, aki gyakran kifinomult értelemmel rendelkezik, beragadva az elsötétült Asztráltestbe és Étertestbe, az étertest része. Onnan sötétítően hat az ember tudatára. Ugyanakkor az ahrimáni doppelgängerből induló homály nemcsak a fény hiánya. Inkább egy ellenfény vagy egy ellen-intelligencia a hierarchiák intelligenciájával szemben, amelyhez a tisztán emberi intelligencia is tartozik, mint a negyedik hierarchia intelligenciája. Míg a luciferi Angyal beárnyékolja a hierarchiák fényét, úgy az ahrimáni doppelgänger aktív sötétséget terjeszt, amely kioltja a szellemi tudatot az objektív valóságban, és a környező fizikai objektív világban hazugságot terjeszt. Eredményképpen a luciferi Angyal által előidézett szubjektív valótlanság az ahrimáni doppelgängernek köszönhetően objektív hazugsággá válik.

Ilyen a hazugság keletkezésének folyamata az emberi sorsban. A Kozmoszban szintén hasonló folyamat játszódik. Először is a hierarchiák világát mint az Istenségből áramló fényt kell elképzelnünk. És itt a világ fényének belsejében Lucifer oppozícióba kerül az istenekkel annak kapcsán, hogy milyen módon kell az emberiséget az Isteneknek vezetni. Ő az emberiséget másképpen akarja vezetni, mint ahogyan ezt az istenek teszik (l. II.vizsgálat) Emiatt Lucifer akadállyá válik az istenek fénye számára. A szellemi világból árnyat bocsát le. Ez az árnyék Ahrimán számára kozmikus támadási pontot biztosít az evolúcióba való belépéshez. Hiszen a Lucifer által vetett árnyék nélkül Ahrimánnak egyáltalán nem lett volna lehetősége, hogy beavatkozzon a fejlődésbe – állandóan elnyomva és megvakítva lett volna a hierarchiák fénye által. Nem tudott volna hatni, hiszen nem lett volna tere a tevékenységének, és nem tudott volna szemlélődni, hiszen a hierarchiák fénye Ahrimán tekintete számára áthatolhatatlan. De mivel Lucifer fénytől mentes teret hoz létre, olyan talaj keletkezik, ahol Ahrimán megtelepedhet.

Milyen módon képzelhetjük el azt az „árnyékot”, amelyet a Kozmoszban Lucifer idéz elő?

A Nap nemcsak nappal világít, hanem éjjel is. A nappali fényét fizikailag, az éjszakai fényét szellemileg lehet érzékelni. Lucifer volt az, aki a Nap szellemi ragyogását lejjebb hozta. Így a Nap szellemi fényének egy része fizikaivá vált. De a Napnak ez a fizikai fénye a szellemi világban árnyék, amely a Napról esik alá. A Nap látható fénye a Kozmoszban: ez a luciferi árnyék.

De annak a ténynek, hogy Lucifer a tevékenységét lejjebb hozta, fontos következményei voltak a Föld éteri organizációja számára. Mégpedig az említett tükrözési törvény miatt a Föld körül egy éteri szféra, egy övezet képződött, ahol a szellemi világ igazságainak valótlan tükröződései veszik körül a Föld éteri testét. Luciferi szféra veszi körül a Földet (l. Rudolf Steiner 1923.okt.7-i előadását „A Húsvéti imaginációról”, GA229), amely a földi létre a szellemi Nap árnyát bocsátja.

Ahogyan már mondtuk, a Lucifer által vetett árnyék segít Ahrimánnak, hogy beavatkozzon mind a kozmikus, mind a földi létesülésbe. A Föld: élő lény, van egy ahrimáni doppelgängere, ahhoz hasonlóan, mint az egyes embernek. A 8. szféra, amelyet Jahve távol tart a Földtől: ez a Föld ahrimáni doppelgängere*. Lucifer árnyékában a Föld ahrimáni doppelgängereként keletkezik a Kozmoszban a 8. szféra.

* A II fejezethez tett megjegyzésben rámutattunk annak alapjára, hogy miért nem helyénvaló Lucifernek a 8. szférához való viszonyáról beszélni. Itt válik ez érthetővé.

A 8 szféra szubsztanciáit és alapvető tulajdonságait illetően a második fejezetben Jahve Elohim missziójával kapcsolatban volt szó. De milyen módon képzeljük el a luciferi szférát?

2. Luciferi szféra

Valamely szférát a Kozmoszban megérteni: ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk válaszolni a kérdésre: milyen morális-szellemi intenciók adják az alapját? Hiszen a szellemi valóság külső leírásának semmi értéke sincsen, ha nem egy meghatározott igazság képét adja. A konkrét tényeknek csak annyiban van jelentőségük, amennyiben az igazság megértését szolgálják; a beavatás nem az érthetetlen tények mennyiségének megsokszorozódását jelenti, hanem a bennük megnyilatkozó titkok megértését. Nem a tények panorámájának puszta látása, hanem az azokba behatoló tudás a beavatás célja. Hiszen a beavatási út egy olyan út, amely a kozmikus intelligenciával való egyesüléshez vezet, vagyis a szellemi hierarchiák szándékainak megismeréséhez. Természetesen ezek a szándékok az érzékelhető természet szimptomatikus tényei alapján válhatnak megérthetővé, de a tények eközben meghatározott morális-szellemi igazságok kifejezésének szimptomatikus eszközei.

Hasonlítsuk össze például az érzékfeletti világok leírását, ahogyan az pl. Charles W.  Leadbeater könyveiben („Asztrális világ”, „Mentális sík” stb.) szerepel, ezeknek a világoknak a Rudolf Steiner által adott leírásaival. Míg Leadbeater az érzékfeletti világokat olyan módon írja le, hogy az olvasó gondolkodásának erőfeszítése nélkül gazdagítja az emlékezetét néhány ténnyel, addig Rudolf Steiner az érzékfeletti világokat úgy ábrázolja, hogy az olvasó megismerheti e világok morális-szellemi értelmét, vagyis gazdagítva érzi magát az okosságában. A beavatás rózsakeresztes princípiumának (a rózsakeresztest eredeti, és nem tradicionális értelemben véve) célja a lét nagy titkainak megismerése. Ez a princípium magától értetődően nincs még kimerítve, hiszen a nagy beavatottaknak nemcsak tudásuk van, hanem ők a szeretet- és áldozat-minőség hordozói is, de az alapot a megértés kiterjesztésének michaeli princípiuma képezi.

Ezért ha a luciferi szféra mögötti morális-szellemi intenció kérdését tesszük fel, akkor az nem intellektuális spekuláció, hanem csak szellemi mozgalmunk fentebb ismertetett alapelvének hűséges betartása.

Az emberiség kulturális életében az akaratnak két alapvető iránya van. Az egyik annak keresésében fejeződik ki, hogy milyen úton és milyen szerekkel lehetne az emberi sorsból a halált száműzni. Így például, az amerikai Milford írt egy könyvet, amelynek a címe: „A halál arcátlansága”. Ebben a könyvében azt a meggyőződését írja le, hogy az emberiség, az akaratnak egy másik irányt választva, száműzni tudná a világból a halált. Megszűnhetne a testtől való elválás arcátlansága. Az emberek örök testi létben lehetnének. A testben való halhatatlanság – ez az, amire az egyik akarati irány törekszik.

A másik akarati irány a lét testtől szabad állapotában törekszik az örök boldogságra. Az ázsiai Keleten és az egyházi kereszténységben nem kevés ember tekint az égre, és az örök boldogság reményében teljesíti az előírt vallási előírásokat. Megszabadulás a földi szenvedésektől, a megtestesülés kényszerétől való megszabadulás – ez az, ami ezeknek az embereknek a belső vágya.

Ha az első irány teljesen kibontakozhatna, akkor a földi fejlődés végére az emberiség a 8. szférába jutna. Hiszen épp a 8. szféra a Kozmoszban az a hely, ahol minden a halált és születést átölelő emberi karma területén kívül van. Akkor a léleknek már nem szükséges elhagynia a testet, hiszen többé nem merít erőket a hierarchiák területéből, hanem azokat Ahrimánból meríti, akinek tagjává válik.

Ha pedig a másik akarat-irányzat érné el teljes érettségét akkor az emberiség a luciferi szférába lépne be már a hatodik kultúrkorszak idején. Hiszen a luciferi szféra „paradicsom” mindazok számára, akik lenézik az életet, és azok számára, akik csalódtak az élettel kapcsolatban. Ez a „megszabadulás” szférája, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen újból leszületni a Földre.

A luciferi szféra a Kozmoszban egy „ál-Devachán”, a 8. szférát ellen-kamalokának is lehet érteni. Az arra való törekvés, hogy ne haljunk meg, valójában menekvés a kamaloka-állapotban zajló ítélettől, arra való törekvés, hogy elkerülje a világ-lelkiismerettel való találkozást. A 8. szféra pedig éppen az a hely, ahová a világ-lelkiismeretnek nincs bejárása*. A luciferi szféra: ellenkezőleg, ez egy „Devachán”, ahonnan a Föld-fejlődés céljából és a jövő inkarnációk előkészítésére nem folyik munka, de ahol belekóstolnak a felszabadult lét boldogságába. Lényegében ez egy morálisan fordított tényleges Devachán. Hiszen míg a valódi Devachán lényeinek tekintete a Földhöz fordul, a luciferi szféra lényeinek tekintete elfordul a Földtől. A valódi Devachánban hatalmas munka folyik a földi fejlődés javára, az ő boldogsága: a tevékeny szolgálat boldogsága. A luciferi szférában olyan boldogságról van szó, amely az elégedettségben való megnyugvás boldogsága – ez az álommal járó alvás boldogsága.

* Természetesen csak a kozmikus fejlődés meghatározott szeletében.

A Világ-lelkiismerettől való menekülés egy olyan törekvés, amiely a 8. szféra irányába vezet; a Világ-lelkiismeretről való álmodozás pedig út a luciferi szférába.

A kozmikus realitás szemszögéből a luciferi szféra az objektív kozmikus fantasztikum szférája, a hazugság birodalma (hiszen minden fantasztikum: hazugság) a Kozmoszban. Kísértet és hazugság – ilyen a 8. szféra és a luciferi szféra lénye.

De idővel minden hazugság kísértetté változik. Hiszen Lucifer árnyékában Ahrimán a saját lényét bontakoztatja ki. Ezért a luciferi szféra végső sorsa (ha nem avatkoznak be a hierarchiák): Ahrimán zsákmányává válni. Így történik ez a makrokozmoszban, így történik a mikrokozmoszban, az emberben. Az egyik legmegrázóbb megfigyelés, melyet az életben lehet tenni: a hosszú időn keresztül luciferi hajlamoknak élő személyiség ahrimanizálódási folyamata. Akkor a luciferi lelki élet egyfajta belső technikává válik, amely olyan célokat szolgál, amelyben semmi közös nincsen a személy eredeti szándékaival.

A luciferi szféra közvetlenül határos a Szent Szellem szférájával, melyet ez a luciferi szféra tükröz. Ezért ahhoz, hogy elérjük a Szellem szféráját, a tudatnak először el kell hárítani az azt beárnyékoló luciferi szférát. Ahhoz, hogy eljussunk az igazsághoz, előbb el kell hárítani az azt körülvevő hazugságot. A hazugság elhárítása abban áll, hogy a lélek becsületének ereje megismeri a luciferi szféra tükrözött jellegét, és ennek köszönhetően az általa tükrözött igazsághoz tud átlépni. A luciferi szférának a becsület erejének közvetítésével való értelmezése a szem átirányítását jelenti a Szellem szférájába.

Így például az ember választás előtt áll: vagy felemelkedni, vagy leereszkedni a Földre! Ha „az örök Szellem területére” való felemelkedést választja, akkor a luciferi szférába emelkedik. Valójában nem emelkedik, hanem a Föld körül körben mozog. Ebben az esetben a felemelkedés – tisztán illúzió. Ha áldozati leszállást választ, az őhozzá közel állókra fordítva gondoskodó tekintetét, akkor ennek köszönhetően a Szent Szellem szférájába emelkedik. A szellemi felemelkedés ebben a szférában leereszkedés.

De a luciferi szféra nem egyszerűen egy Föld körül mozgó gyűrű, hanem erők összessége is, amelyek részt tudnak venni a földi létesülésben. És ezek az erők állandóan hatnak a Földön, amikor egy ember sorsában valami valótlanság történik. Az ember karmájába, amely az ő valódi előrehaladását jelenti, a sors megvalósulásához vezető hamis út lehetősége lép. Az emberben ez luciferi elhajlású karmaként jelenik meg. És minél erősebben hatott ez az elhajlás az elmúlt életben, ennek a valótlanságnak a gyűrűje annál sűrűbben vesz körül minden igazat az ember sorsában*. Az ember szabad abban, hogy válasszon a sorsában ható luciferi szféra és a Szent Szellem szférája között. És Jákob az az ember volt, akit kivételes mértékben állítottak ez elé a választás elé. Ezért ő volt az az ember, akit a szabadság impulzusának képviseletére választottak ki Izrael történelmében.

* Ahhoz hasonlóan, ahogy a 8. szféra kerülő úton hat, ugyanígy a luciferi szféra sem közvetlenül hat a földi emberiség sorsában, hanem a Föld belsejének meghatározott szféráin keresztül.

3. Jákob háromszoros szellemi győzelme

A korábbi fejtegetésből látszik, hogy a hazugság birodalma nem pusztán az emberi lélekben található, hanem a kozmikus sors és az emberi sors kísérő karmikus áramlata is. És annak kellett történnie, hogy Jákob ennek az áramlatnak a belsejében született. Hiszen az ikrek, Jákob és Ézsau már az anya méhében harcoltak az elsőszülöttség jogáért. És a hazugság vált győztessé: elsőként Ézsau született. De az, hogy az ő elsőszülöttsége semmilyen viszonyban nem állt a belső igazsággal, világosan látszik egyrészt abból a tényből, hogy Ézsau lencsefőzelékért eladta az elsőszülöttségi jogát, másrészt abból, hogy később Jákob vált Izrael tradíciójának igazi folytatójává. Izrael történelmének további lefolyása bizonyítja, hogy a valódi elsőszülött Jákob volt.

Ezt felismerte Jákob, és tudott erről az anyja is. Izsák megvakult, és nem tudta meglátni a dolgok valódi helyzetét (Izsák vaksága a kinyilatkoztatás izraeli áramlatának egy törvényszerűségére mutat rá, vagyis arra, hogy a kinyilatkoztatás általában egy meghatározott életkor után abbamaradt.) Így Jákobnak vissza kellett szereznie a valódi helyét a szülői házban. Ez sikerült is neki, de hogy elkerülje a bátyja bosszúját, el kellett hagynia a szülői házat, és Mezopotámiába kellett mennie.

Ez volt Jákob életének első győzelme. Ez a belső meggyőződés és a külső körülmények majája közötti konfliktus győzelmes kimenetele volt. A benne felragyogó gondolat erősebbnek bizonyult, mint az őt körülvevő valóság.

Ugyanakkor ennek a sikeres küzdelemnek meghatározott szellemi következményei voltak. Attól, hogy Jákob nem hagyta magát sorsában félrevezetni a hazugság első rétege által, megnyílt számára az első rés az Igazság szférájába, vagyis a Szent Szellem szférájába.

Azt követően, hogy áttörte magát a luciferi szféra egy részén, megnyílt számára a lehetőség, hogy betekintsen a Szent Szellem szférájának egy megfelelő részébe*. A Szent Szellem szférája pedig a harmadik hierarchia: az Angyalok, Arkangyalok és Archék tevékenységének szférája, akik a Szellem, a Fiú és az Atya képviselőiként tevékenykednek a Szent Szellem szférájában. És attól, hogy megerősítette sorsának eszméjét az annak ellentmondó külső tényekkel szemben, megnyílt számára az Angyalok szférája, mint a Szellem szférájának alsó része. Ez akkor történt, amikor a Mezopotámiába való menekülése közben Bétel mellett elaludt, és éjszakai tudatában az Angyalok hierarchiájának kinyilatkoztatását élte át, amely a Bibliában úgy van leírva, hogy „Jákob álma az égi lajtorjáról Angyalokkal, amint fel- s lejárnak rajta”. „Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: » … általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe …«” (1Móz 28,12-14)

* Itt a Szent Szellem szférájáról mindig úgy van szó, mint amilyen az a Golgotai Misztérium előtt volt. A Golgotai Misztérium után a Szent Szellemnek egy második szférája keletkezett, mégpedig a luciferi szféra innenső oldalán. Ez a második szféra annak a folyamatnak a kezdete, melyben a Föld az új Nappá alakul át.

Annak köszönhetően, hogy Jákob elhárította születésének hazugságát, az Angyalok birodalmán keresztül kinyilatkoztatták számára születésének misszióját, vagyis az Angyalok hierarchiájának megismerése az eugenikus okkultizmus jegyében történt meg. Az ember tudatos kapcsolatba lép az Angyalok hierarchiájának lényeivel – ilyen az eugenikus okkultizmus első foka. Az eugenikus okkultizmus nem abban áll, hogy a tanítvány megismeri az általános törvényeket, hanem inkább abban, hogy tudatos kapcsolatba lép a születés törvényeiről hírt adó lényekkel. Az igazi horoszkópot nem számítások útján állítják fel, hanem az érzékfeletti lényekkel való kapcsolódás útján. A „horoszkóp” valódi értelemben az, amit az Angyal közöl az emberrel. Ez a kommunikáció mindig fennállt (kivéve a karmikusan szükségszerű szünetet a XIII. és XIV.században), és ezért Nyugaton létezik az eugenikus okkultizmusnak egy folytonosan fejlődő megismerő „tradíciója”. De helytelen lenne, ha azt mondanánk, hogy ez csak a sötét, homályos okkultizmusban maradt fenn. Hiszen a cselekedet nem nélkülözheti a jóságot az emberiség modern történelmében, főleg azután, hogy Rudolf Steiner oly sokszor beszámolt a rózsakeresztes szellemi áramlatról, amelynek minden évszázadban egy lépést kellett bejegyeznie a megismerés fejlődésébe*.

* ld. „Az ezoterikus kereszténység és az emberiség szellemi vezetése” és különösen Rudolf Steiner előadásai 1911. szeptember 27-én és 28-án Neuchatel-ben, GA130

A Jákob számára éjszakai tudatban megnyíló megismerés az eugenikus okkultizmus olyan fokának felel meg, amely megegyezik az Angyalok hierarchiájának megismerési fokával. Ezzel Jákobnak az Angyalok alapvető tulajdonsága nyilatkozott meg. Ez abban áll, hogy az Angyalok mozgásának vonala függőleges. Az Angyal állandó mozgásban van fel és le. Feladata, hogy összekösse a szellemi világot a Földön élő emberi Énnel. Felemelkedik, hogy megismerje a szellemi világ hatalmas szándékait; aztán lejön, hogy az emberi Én közvetítésével a földi létesülést ezekkel a szándékokkal összhangban irányítsa. Az Angyali hierarchia tevékenységének törvénye a függőleges.

Az Angyalok tevékenységét akkor értik meg, ha egy vonalat képzelnek el, amely az ember szívét összeköti a feje fölött sugárzó csillaggal. Ez a vonal felel meg az Angyal mozgásának, aki a Fent és a Lent kapcsolatáról gondoskodik. Ha megértjük ennek a vonalnak az intim jellegét, megértjük az Angyalok hierarchiájának tragikusságát is. Hiszen a materializmus növekedésével a vonal két végpontja egyre ellentétesebbé válik. Az Angyalnak egyre nehezebbé válik létrehozni léte két pólusának az egységét. Az alsó pólusnál egyre nagyobb a veszélye annak, hogy semmi közös ne legyen a felsővel. A lét két összeegyeztethetetlen területének szétszakítása képezi az Angyal hatalmas szenvedésének, keserű bánatának lényegét. És az Angyalnak ez a fájdalma, ez a szenvedése elkerülhetetlenül vagy a felső világ megtagadásához, vagyis az angyal elsötétedéséhez vezet, vagy a mélységek világának megtagadásához, vagyis az emberek elhagyásához, ha legalább egyszer nem jönne segítség.

A segítség egy arkangyali lény áldozatából jött, aki – lévén hogy belül Krisztus lénye hatotta át – az Angyalok hierarchiájába szállt le. Annak köszönhetően, hogy Jézus lénye (a nátháni Jézusé) leszállt az Angyalok hierarchiájába, nem elveszítve az Arkangyal sajátosságát – az őt betöltő Krisztus-impulzusnak köszönhetően – az Angyalok birodalmában megjelent egy új lehetőség. Ez a lehetőség annak köszönhetően jelent meg, hogy a kereszt az Angyalok szféráján belül jött létre. A Fent és a Lent ellentétéhez hozzáadódott az „Én és Te” vízszintes vonala. A kereszt megjelenése a keresztre feszítéskor az Angyalok hierarchiájának megmentését jelentő lehetőséggé vált, melyet a nátháni Jézus hozott el. Az Angyalok hierarchiája számára a Krisztus-impulzus a nátháni Jézus megmentő áldozatának köszönhetően nyilatkozott meg.

Ez az áldozati tevékenység, vagyis a kereszt keletkezése az Angyalok birodalmában úgy érthető meg, ha megvizsgáljuk az Arkangyalok, az Arkangyalok hierarchiája tevékenységének alaptulajdonságát. Az Angyalokkal ellentétben, akiknek az alapmozgása függőleges irányú, az Arkangyalok fő mozgási iránya a vízszintes. Az Arkangyalok nem azok a lények, akik a fizikai világot kötik össze a szellemi világgal, a két világ között fel-le mozogva. Ezek olyan lények, melyek a térben úgy hatnak, hogy az embereket térbeli közösségekké (népekké) kapcsolják. És ha az Arkangyalok kinyújtják egymásnak a kezüket, egy láncot alkotnak a Föld körül, ami lehetővé teszi, hogy a Krisztusi Kinyilatkozást teljes körforgásban inspirálják az emberiségnek. Hiszen csak az összes Népszellem összhangja képezi a Krisztus-impulzus teljes Kinyilatkozását.

Így áramlik Krisztus inspirációja keletről Nyugatra az Arkangyalok kórusán keresztül az egész Földön, és az általános testvériség felismerését teszi lehetővé. Minden szétválasztó, a népek között barikádokat emelő dolog (mint a nyelv, a politikai határok, stb.) nem az igazi Népszellemektől, hanem a luciferi Arkangyaloktól ered.

Ha most elképzeljük, hogy a testvériségnek ezt a vízszintes vonalát, amely az Arkangyalok hierarchiájának alaptulajdonsága, egy Arkangyal az angyali hierarchiába viszi le, amelynek az alapvető tulajdonsága a függőleges vonal, akkor az Angyalok hierarchiájában két egyidejű mozgás keletkezik: egy olyan mozgás, amely két síkot köt össze, és egy olyan, amely egy síkon belül a szereteten keresztül kapcsolja össze a lényeket. Így egy kereszt keletkezik, vagyis a Krisztus-impulzus Kinyilatkozása az Angyalok hierarchiáján belül, a nátháni Jézus áldozatának következtében.

Ha most visszatérünk Jákob „álmához”, akkor meglátjuk, hogy ez az „álom” nemcsak a világok között tragikus feszültségben fel-le mozgó Angyalok hierarchiájának alaptörvényszerűségét nyilatkoztatja meg, hanem az angyalok Krisztus-impulzus általi megváltásának tényét is. Hiszen az Angyalok lajtorjájáról az „Úr” szól Jákobnak. Más szavakkal: az Angyalok leszállnak a lajtorja alsó végéhez, és felemelkednek a felső végéhez; de az a Lény, amelynek az arca Jahve Elohim volt, nem fent és nem lent, hanem középen van, ott, ahol a két vonal, a vízszintes és a függőleges kereszteződik.

Mit nyilatkoztat ki ez a Lény? Az emberi faj jövőbeni, a Jákob nemzetségében Eljövendő általi megváltásának kinyilatkoztatását adja, aki az emberiséget majd megmenti a szellem és a test kettős elháríthatatlan ellentététől, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan ezt az Angyalok számára tette. A Keresztet az emberek számára ugyanúgy meg fogja adni, mint ahogyan az Angyaloknak megadta – ez volt a Jákob számára adott kinyilatkoztatás. És később tudatosodott bennük, hogy le kell majd szállnia egy magas szellemi Lénynek, amely keresztet ad a földi emberiségnek is, de nemzedékről nemzedékre hosszú előkészítés szükséges, hogy megjelenjen a megfelelő test.

Ezután a hatalmas kinyilatkoztatás után Jákobot életútja a valótlanság második rétegéhez vezette, melyet Lábán házában kellett elhárítania. Jákobnak nemcsak külön személyiségként, hanem az emberi közösség tagjaként is meg kellett találnia valódi küldetését. Helyes családi kapcsolatokba lépni, és mint a valódi népi közösség tagja, létrehozni a Föld egy meghatározott területén egy központot – ez volt a feladat, amely Jákob előtt állt.

De szokatlan akadályokat kellett elhárítania, melyek útjának minden lépésén gátolták. Közé és Ráhel közé lett állítva Lea, ás Lábán különböző eszközökkel helyhez akarta őt kötni, és megakadályozni a Kánaánba való visszatérését. Neki és családjának egy idegen nép tagjává kellett válnia egy idegen országban, és ezzel sorsának egy másik útját kellett választania, mint az, amire el lett hívva. Határozottan kiszakítva magát és családját az igaztalan közösségből, elmenekülve, Jákob legyőzte sorsában az igaztalanság második rétegét. Az igazi szövetség érzése a hazuggal szembeállítva mégis erősebbnek bizonyult, mint a Lábán által kovácsolt láncok és a félelem bátyja bosszújától, mely a hazájában várta. Ennek a győzelemnek, akárcsak az elsőnek, szellemi következményei lettek. Ahhoz hasonlóan, ahogy előző alkalommal a Szent Szellem szférájának egy része nyílt meg a tekintetének, úgy most is a Szellem szférájának egy másik része nyílt meg. A hazájába vezető úton „Isten serege” jelent meg neki.

„Jákob tovább méne az ő útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai. És monda Jákob mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.” (1Móz 32,1-2)

Hogyan lehet ezt a találkozást érteni? A fentiekben kísérletet tettünk az Angyalok és Arkangyalok fő tulajdonságainak jellemzésére: az Angyaok olyan lények, melyek a két világot kötik össze, míg az Arkangyalok a térben hatnak. Ők a tér Szellemei abban az értelemben, hogy a térnek morális minőséget adnak. A valóban szellemi földrajz elsősorban az Arkangyalok tevékenységének megismeréséből, és e tevékenység a térbeli határainak a megismeréséből áll. A Föld szellemi térképe erősen különbözik a politikaitól és államitól. Hiszen ez utóbbi csak a luciferi Arkangyalok hatáskörét fejezi ki; a tér helyes felosztása rejtve marad a valótlan térképen.

A külső maja mögött elrejtőzik az Arkangyalok egymáshoz való igazi viszonya is. Hiszen az Arkangyalok az emberiséget nem forgácsolják szét népekre, hanem egységbe kötik őket. Nem elégszenek meg azzal, amit egy nép ad, hanem ők az okai a más népek iránti érdeklődésnek. Az a feladatuk, hogy az emberiségben a különböző csoportokat harmonizálják. Ezt az összhangzást a Krisztus-impulzus inspirálja, amely ugyanannyira kevéssé nemzeti, mint amennyire „nemzeti” például a szél. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a levegő minden ember számára rendelkezésre áll, ugyanígy Krisztus is minden ember számára létezik. Ezért a normális Arkangyalokat úgy lehet helyesen elképzelni, ha szövetséges seregeknek képzeljük őket, melyek a föld felszínén tevőlegesen mozognak, mint inspirációs szél. Lenyűgöző az Arkangyali sereg dübörgő áramlatának inspiratív megtapasztalása, amely hasonlít az emberiségen évente egyszer áthaladó, a minden jó iránti lelkesedés lélegzetéhez. Az arkangyali seregek dübörgő áramlata a karácsonyi napokban az egész Földet átjárja.

Az Isteni seregeknek ezt a dübörgő áramlatát élte át Jákob a hazafelé vezető úton. Az emberiség szellemi testvériségének hatalmas szociális inspirációját kapta azután, hogy elhárította a hamis szociális inspirációt, melyet Lábán képviselt. „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” – az ígéretnek ezek a szavai most szellemi realitássá váltak számára. Hiszen meglátta az „összes nép” Szellemeinek szövetségét, amelynek az emberiségben is meg kell majd testesülni a Megígért eljövetelének köszönhetően.

Még az elsőnél és másodiknál is hatalmasabb volt Jákob harmadik küzdelme. Hiszen a harmadik küzdelemnél a sorsnak az ellen az árama ellen kellett harcolni, amelyet nem emberek, hanem Istenek valósítottak meg. Jákob ezt a harcot bírta ki éjjel, mielőtt a fivérével, Ézsauval találkozott a Jabbók révénél.

Jákobnak a Jabbók révénél való éjszakai harcának teljes megértése feltételezi a konkrét okkultizmus tényeinek ismeretét, amely ennek a vizsgálatnak a határaiba nem fér bele. Ugyanakkor kísérletet kell tennünk, hogy megjelenítsük ennek a harcnak a karma szempontjából való értelmét. Akkor válik ez az értelem érthetővé, ha a halált a benne résztvevő szellemi hierarchiák szemszögéből vizsgáljuk.

A halál földi és szellemi viszonylatban is a testi légzés megszűnése az emberben. De az ember fizikai légzése: a szellemi légzés tükröződése. Ez utóbbi a megismerés és a szeretet harmonikus egymásra hatása. A szellemi világban a légzés a magában-való-lét és a magán-kívül-való lét harmonikus váltakozása a hierarchia lényeivel való viszonyban. Az első ezek közül a megismerés, a második: a szeretet.

Az emberi lényben az ember szelleme az, ami a légzés mögött áll. De az ember szelleme három tagból áll. A Szellem-én (Manasz), az Életszellem (Buddhi) és a Szellemember (Atma) az ember szellemi lényegi magjának három tagja, és ezek kölcsönhatása a légzés szellemi oka. A Manasz – a megismerés lénye az emberben, a Buddhi – a szeretet lénye. Az Atma tartja egyensúlyban a Manaszt és Buddhit az emberben, ezért az Atmában van a légzés oka. Az Atma a légzés ősoka.

Az ember légzésében mindhárom szellemi hierarchia részt vett. Hiszen az ember lényének szellemi tagjai a hierarchiák ölén nyugszanak. A Manasz lényét a harmadik hierarchia képviseli, a Buddhit a második hierarchia hordozza, és az Atma az első hierarchia ölében nyugszik. De az első hierarchia (Atya) képviselői a harmadik hierarchián belül a Korszellemek (Archék). Az időben való légzést – vagyis a halál pillanatát ők határozzák meg. Az Archék azok a lények, akik a légzés hosszúságát irányítják, harmonizálva az Angyalok és az Arkangyalok tevékenységét az emberben. És a halál pillanata az Arché lényével való találkozást jelenti.

Az élet képének, mint az egész életmenet egyidejű képének ebben a pillanatban kezdődő szemlélése épp ez a találkozás. Az erő, amely a földi élet idejét egy egészben mutatja a léleknek, a Korszellem ereje. És a személyiség emelkedett tudatát, melyet ez az átélés ébreszt, az ember ennek az erőnek köszönheti. Hiszen a Korszellemek egyidejűleg Személyiségszellemek is.

Jákob azon az éjszakán, a fivérével való találkozás előtt, Személyiségszellemmel való találkozást élt át. Azon a sorsdöntő éjszakán Jákob a halállal vívott harcot. Hogyan kell ezt a találkozást karmikusan érteni@eva Jákob azon az éjszakán, a fivérével való találkozás előtt, Személyiségszellemmel való találkozást élt át. Azon a sorsdöntő éjszakán Jákob a halállal vívott harcot. Hogyan kell ezt a találkozást karmikusan érteni?

Jákob életében a sors által neki ítélt igaztalanság-áramlat háromszoros volt: egy testi igazságtalanság, amit a szülői házban elhárított; a lelki igaztalanságot Lábán házában hárította el; és most az életútján egy szellemi igaztalansággal állt szemben. Ez a testvérével kapcsolatos tettének a karmikus következményében állt. Hiszen Jákob az elsőszülöttségének belső igazságát külső hamisság útján harcolta ki. Az igazsághoz való hűséget az Angyalok birodalmából való kinyilatkoztatással jutalmazták, de a hamisságért megtorlás járt, halál formájában. Hiszen így hat a karma: megjutalmaz és megbüntet egyidejűleg ugyanazért a cselekedetért. Hiszen a karmikus igazságosság mérlege pontos – semmi sem marad megtorlás nélkül, semmi sem marad jutalmazás nélkül.

Jákob megtudta ezt, és ezért elkülönült a családjától, hogy megkímélje őket. Egyedül maradt a folyónak ezen a partján, hiszen tudta, hogy halál jár neki. De nem esett a fatalizmus kísértésébe, és felfegyverkezett a halál ellen. Nem hagyta magát tévedésbe esni a fatalizmus szellemi igaztalansága által, hanem az elkerülhetetlen halál tudatával a szeretetet állította szembe. Azokban a szavakban, amelyek a harcának győzelmes végkifejletét jelentették: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet” – az az erő fejeződött ki, amely megmentette neki a lélegzetet. Hiszen ha meghajolt volna a halál megismerése előtt, akkor a lélegzete megszakadt volna. Akkor meghalt volna. Hiszen a lélegzet eredeti princípiumainak – megismerés és szeretet – az egyensúlya a megismerés javára billent volna. De mivel a megismeréssel szembehelyezte a szeretet teljes erejét, a halál Angyala, az Arché, „hajnal-keltekor” visszavonult, hiszen a szeretet erősebbnek bizonyult a halálnál.

”Nevezé azért Jákob annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem. És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, ő pedig sántít vala csípőjére.” (1Móz 32, 30-31).

Szeretettel és alázattal Jákob elérte, hogy a halál Angyala meghátrált a világ Napja, Krisztus előtt. Hiszen ugyanakkor, amikor Jákob megismerte a halál általi megtorlás igazságosságát, a halál Angyala megismerte a szeretettel és alázattal való belső megváltás igazságosságát. Jákob győzelme abban állt, hogy a megtorlás igazságossága hátralépett a megváltó igazságosság Napja elől. De a szeretet nagysága Jákobnál erősebb volt, mint a halál megismerése. Ezért úgy történt, hogy mégiscsak nélkülöznie kellett az egyensúlyt – „kiméne helyéből Jákob csípőjének forgócsontja” a harc után.

Jákob szeretetének megváltó erejével meg tudta őrizni nemcsak a légzés, hanem a további élet lehetőségét is, vagyis annak lehetőségét, hogy tovább éljen és megváltsa a fivérével szemben elkövetett bűnét. A karma semmit sem „bocsát meg”, de a megtorlás tisztán külső módját belsővé és szabaddá változtatja. Ez történt Jákobbal is. Azzal, hogy alázatosan találkozott fivérével, és engedelmeskedett neki, mint az idősebbnek, elnyerte Ézsau emberi szívét ugyanolyan módon, mint ahogyan elnyerte a hierarchiák Isteni Szívét, a „Napot, ami felkelt neki”.

„Maga pedig előttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, amíg bátyjához juta. Ézsau pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borúla, s megcsókolá őt, és sírának” (1Móz 33,3-4)

Az emberek világában mindössze annak a tükröződése zajlott le, mint ami ezt megelőzően az isteni világban történt. A halál Angyala, aki az Atya küldötte volt, megáldotta Jákobot ahelyett, hogy elvette volna tőle a légzést; Jákob fivére, aki négyszáz felfegyverzett férfival ment elé, hogy megölje, odafutott elé és megcsókolta. A halált a szellemben legyőzve Jákob elfordította azt mind magától, mind a Földön az emberi létesülésben is.

Jákob háromszoros győzelme számára a születés, az élet és a halál titkainak megismerését, vagyis az Angyalok, Arkangyalok és Archék megismerését jelentette. Az utolsó lépcsőfok, az Archék hierarchiájával való találkozás olyan vezetést adott neki, amelyJákob tizenkét „áldásában” nyilvánult meg Izrael tizenkét törzse számára. Ez az idők titkába való bevezetés volt. Hiszen Jákob tizenkét „áldása” a tizenkét törzs mindegyike számára tartalmazta a jövő prófétai elrendelését. „És szólítá Jákob az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben” – ezekkel a szavakkal fordult Jákob a tizenkettekhez. (1Móz 49,1).

De a három pátriárkát, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot miért tizenkét személy követte?

4. A tizenkettő lényege

A III. és IV. fejezetet Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak szenteltük, akik az izraeli áramlat három kezdeti impulzusának képviselői. Ez lényegében az Atya, Fiú és Szellem impulzusa. A három vizsgált személy által a három kezdeti impulzus lett elültetve az izraeli népbe. Most pedig, azután, hogy ezek el lettek ültetve, az időben hatniuk kellett. Ugyanakkor a „hatás az időben” – ez olyan folyamat, melyet nem tudunk csak a fizikai világ vizsgálatából megérteni. Ez a folyamat aszellemi, lelki, elemi és fizikai világ egymásra hatásából érthető meg. Hiszen ennek a folyamatnak az ideális terve a gondolkodás, érzés és akarat lelki erőinek impulzusára mutatott, hogy elérje az elemi világot, amelynek segítségével a földi létesülésben való végrehajtás technikáját lehet megszerezni. A szellemi világ ideáinak (felső Devachán) lelki impulzusokká kell válniuk (alsó Devachán), hogy az elemi erők segítségével (asztrális világ) szerveződhessen a fizikai létesülés.

Ha elképzeljük, hogy az ideális hármasságnak, amely Ábrahámban, Izsákban és Jákobban nyílt meg, az időben kellett megtestesülnie, akkor a négy világban kellett hatnia. Az Atya gondolatának, a Fiú áldozatának és a Szellem győzelmének mind a négy világban hatnia kellett, hogy teljesen megvalósuljon:

szellemi világ

lélekvilág

elemi világ

fizikai világ.

Ez a négy világgal való kölcsönhatás tizenkettőt ad, amely az időben való teljes megvalósítás törvénye. Ezen az alapon tizenkét törzsnek kellett léteznie, amelyeken keresztül kellett Izrael küldetésének megvalósulnia. Ezért a tizenkettes szám a kulcs, hogy megértsük az Ószövetség feladatának megtestesülési útját. De ugyanígy kulcs az újszövetségi impulzus megtestesülésével kapcsolatban is. Hiszen Krisztus tizenkét tanítványa is Izrael tizenkét karmikus „törzsének” „atyja”, akik a jövőben fogják megtestesíteni a Krisztus-impulzust (ld. János Apokalipszise). A Golgotai Misztériumtól kezdve Krisztus tanítványai az időben hatnak, váltakozva inspirálva az emberiséget, Júdástól Jánosig. Ilyen módon léteznek János-korszakok, Jakab-korszakok stb.

Jelenleg a Júdás-korszakban élünk. Ez a tény különösen abban fejeződik ki, hogy olyan időket élünk, amikor az árulásra való hajlam szokatlanul erős. A mai időkben szinte minden emberben megvan az árulásra való hajlam valamilyen formában. Különösen világosan fejeződik ez ki abban, hogy egyre ritkábban találni emberi bizalmat. Minden újat, legyen az ember vagy idea, először bizalmatlanul fogadnak. A modern kornak a bizalmat kell kiharcolnia; ez a bizalom az emberi szívnek már nem az első természetes mozdulata. Hiszen a bizalmatlanságnak ma nincs szüksége arra, hogy valami különleges idézze elő, hiszen magától jelenik meg.

De a bizalom hiánya – kétségtelen ismertetőjele annak, hogy titokban él a Júdás-hajlam. Hiszen a másik emberrel szemben támasztott alaptalan bizalmatlanságot csak az hordozza, aki önmagával szemben titokban megalapozott bizalmatlanságot táplál.

Krisztus impulzusa a tizenkettek közvetítésével hat a jövőre. Ez azt jelenti, hogy az emberi tudatnak valóságában kell azt befogadnia a négy világban gondolatban, érzésben és akaratban. Az emberiség feladata abban áll, hogy elgondolja, megérezze és akarja Krisztust a négy világban. Aki ezt megvalósítja, Tizenharmadikká válik.

A IV. fejezettel feladatunk egy meghatározott részét végrehajtottuk, amely abban állt, hogy a fenti világ Szentháromságát az okkultizmus három fajtájának és Ábrahám, Izsák és Jákob alakjának kifejeződésén keresztül vizsgáljuk. De a Jók Háromsága szemben áll a Gonosz Háromságával. A következő vizsgálatunk tárgya a Gonosz Háromsága abban a formában, ahogyan az a Bibliában megtalálható.

← Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata III.

← Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata V.