Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata V.

V. A GONOSZ A VILÁGKARMÁBAN A BIBLIA FÉNYÉBEN

1. Dániel szellemi megismerésének sajátossága
2. A Világgonosz Háromsága
3. A Gonosz karmája Dániel próféta fényében

1. Dániel szellemi megismerésének sajátossága

A korábbi vizsgálatokban a gonoszt, amely a luciferi lényegen és az ahrimáni hatalmon keresztül fejeződik ki, egy meghatározott aspektusban tárgyaltuk, ami a gonoszt csak abban a mértékben és abban a minőségben vette figyelembe, amilyenben ez szükségszerű volt, hogy megértsük Jahve Elohim lényegét valamint Ábrahám, Izsák és Jákob alapvető szellemi impulzusait. Most pedig arról van szó, hogy a gonoszról való ismeretet, amit a Biblia tartalmaz, olyan fogalmakba fordítsuk át, melyeket az emberiség Rudolf Steinernek köszönhet. Magától értetődik, hogy ez a feladat csak korlátozott mértékben oldható meg, mind a tárgy tartalma, mind terjedelme miatt.

Általánosságban a Biblia: a tények könyve. Olyan eseményeket és cselekedeteket ír le, melyek megértése jórészt magának az olvasónak a feladata. Ugyanakkor vannak a Bibliának olyan fejezetei, amelyek a jövő generációinak közölnek meghatározott ismereteket. Ezek közül a közlések közül némelyiknek csak arra a korra volt jelentősége, amelyben megírták; mások arra a jövőre vonatkoznak, amelyek már most jelenné váltak; és vannak olyanok is, melyek a földi fejlődés későbbi jövőjére vonatkoznak, és ezért nem egyszerűen történelmileg kell vizsgálni, hanem mint olyan dokumentumokat, melyekből a világkarma titkainak magyarázataihoz lehet hozzájutni.

Az Ószövetség apokaliptikus karaktere elsősorban a próféták könyveiből látszik. Szinte minden prófétánál lehet apokaliptikus helyeket találni, de a szerző szerint Ézsaiás, Ezékiel és Dániel próféta könyve a legértékesebb. És ha a világban működő gonosz karmájára vonatkozóan keresünk magyarázatot, akkor erre a legmélyebb válaszokat Dániel könyve adhatja, amely különösen alkalmas erre. Ezért a továbbiakban Dániel könyvének egy részét fogjuk megvizsgálni.

Mielőtt hozzáfogunk ehhez a feladathoz, meg kell vizsgálnunk a világkarma megismerésének módját, ahogyan ezzel Dánielnél találkozunk. Hiszen az olyan általános fogalmak, mint „kinyilatkoztatás” vagy „szellemi érzékelés” nem elegendő, hogy konkrétan megértsük a világkarma megismerési folyamatát, ahogyan az Dánielnél megjelenik számunkra. Ennek a folyamatnak a megértéséhez számításba kell venni, hogy a világkarma megismerésének van néhány módja. Az egyik abban áll, hogy a megismerőben belső emlékek bukkannak fel az elmúlt életekről. Ezek az emlékek jöhetnek valamilyen gondolatok alakjában, melyek szokatlan világossággal és szerves következetességgel adnak teljes hitet az igazságban. A misztérium-bölcsesség legfontosabb ismeretei csak ilyen formában merülhettek fel ismét és kerülhettek közlésre pl. a XIII. században, amikor a szellemi szemlélésnek semmilyen lehetősége sem létezett. Azokban az időkben az emberiség öröksége annak köszönhetően menekült meg, hogy tizenkét beavatott segítségének köszönhetően újjá tudott születni a hét atlantiszi periódus és az öt Atlantisz utáni kultúra minden bölcsessége, és közölni tudták ezt annak a Tizenharmadiknak, akitől aztán a rózsakeresztesek mindent átölelő bölcsessége kiáramlott (ld. Rudolf Steiner előadásait, melyeket Neuchatel-ben tartott 1911. szeptember 27-én és 28-án, GA130).

A világkarma megismerésének másik módja az Akasha-krónika olvasása (vagyis látása és kibetűzése). Ez a megismerés feltételezi a beavatás bizonyos fokát, amelyet nem sok individualitás ért el. Csak az emberiség legmagasabb beavatottai képesek erre (akikről például az első fejezetben volt szó az okkultizmus három irányzatával kapcsolatban).

Ugyanakkor a világkarma megismerésének van egy harmadik módja is. Az embernek, aki a beavatás alacsonyabb szintjén áll, mint az, aki képes az Akasha-krónikát olvasni, a szellemi hierarchiákkal való kapcsolatban imaginációkban és inspirációkban nyújtanak közléseket a világkarmáról. A hierarchiák imagináción keresztül jelenítik meg és inspiráción keresztül magyarázzák meg a karma bizonyos titkait, amelyeket közölni akarnak az emberrel és rajta keresztül az emberiséggel.

Ha Dániel könyvét olyan megismerési módon kutatjuk, mint amilyenből az keletkezett, meggyőződhetünk, hogy Dánielt a megismerés harmadik módja jellemzi. Hiszen pl. a Gonosz „birodalmának” képeit Gábriel Arkangyal magyarázza el neki (Dán 8,15-16), könyvének utolsó kinyilatkoztatásait annak az Elohimnak köszönheti, akivel az izraeli nép „fejedelmének”, Mihálynak köszönhetően találkozhatott (ld. Dán 10,13-14)

Ezzel Dánielnek képeket jelenítettek meg és magyarázatokat adtak az Elohim és az Arkangyalok lényei, a kinyilatkoztatások tárgyai pedig az Archék voltak. Hiszen Dániel az idő titkáról kérdezősködött; a világkarma „napjait” igyekezett megérteni. De a kérdéseit nem a saját nevében, hanem az izraeli nép nevében tette fel a szellemi világnak. Ez az érettség meghatározott fokának következtében zajlott le, saját felelősségének abban a tudatában, amely a lelkiismeretének akkor megfelelt.

Ha például az ember csak magáért érez felelősséget, akkor az Angyallal áll kapcsolatban. Ha felelősségének érzése a nép sorsáig emelkedik, akkor az az Arkangyallal való kapcsolattartáshoz vezet. Ez utóbbi volt Dánielnél. Így könyvének 9. fejezetében Izrael népéért való bűnbánó ima szerepel. Ebben az imában Dániel nem a saját nevében, hanem a nép nevében emelkedik a legmagasabbhoz, akit ismert: „Vétkeztünk… a színed elé terjesztjük könyörgésünket” – ezek azok a helyek az imából, amelyek megmutatják Dániel belső attitűdjét.

Mivel Dániel a nép nevében kérdezett, a kapott válaszok is a nép jövőjére vonatkozó kinyilatkoztatások voltak. De ez a nép különleges volt. „Kiválasztott” volt, vagyis azoknak az embereknek a közösségét ölelte át, akik az ősidőktől fogva különös kapcsolatban álltak a Krisztus-impulzussal. Ezért nemcsak Izrael jövője mutatkozott meg neki, hanem az örök Izrael karmikus közösségének sorsa is, vagyis a Krisztus-impulzus összhatása az emberiség karmájában. Ezek a kinyilatkoztatások egy bizonyos Elohim-lény közlései voltak Jahve seregéből (Dán 10,5-6); de mivel Dániel a nép tudatából kiindulva kérdezett, voltak olyan Arkangyalok, akik ahogy interpretálták neki ezeket a közléseket, rögtön lehetővé is tették a megfelelő feltételek létrehozását a térben. A közlések pedig az Arché-lények jövőbeni cselekedeteit tartalmazták, akik maguk sohasem beszélnek, hiszen az Atya nem beszél. Az Archék csupán az időben láthatók – az emberiséggel kapcsolatban hallgatnak.

A Dániel által feltett kérdések valójában nem elméletiek voltak. Számára keservesen súlyosak voltak. Így például a 10. fejezetben leírt megnyilatkozást nehéz harc előzte meg. „Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig. Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét” (10,2‑3) – mondja Dániel a lelkének állapotáról, amely a szellemi világot azokra a közlésekre mozdította, melyek az 1. fejezetben szerepelnek. Fájdalomból és aggodalomból kérdéseket személyesen feltenni a személytelen világcélokról – ez volt a Dánielnek adott kinyilatkoztatások szükséges feltétele.

Ilyen kérdezésre van ma is szükség, hiszen a szellemi világ hallgatásra kötelezett, ha nem kérdezik. És az emberiség rendkívül sokkal tartozik Rudolf Steinernek, aki a szellemi tényekről való közléseivel az emberiségben olyan kérdéseket idézett elő, amelyek enélkül nem ébredtek volna. Rudolf Steiner antropozófiája egy olyan út, amely nemcsak a meglévő kérdésekre válaszol, hanem új, jelentősebb kérdéseket is állít a lélek elé. Mivel ez így van, a szellemi világ nem fog hallgatni, a belőle eredő igazság nem fog kiapadni.

Az egyik ilyen kérdés: a Gonosz világkarmájának kérdése. Ez élt Dániel lelkében; ez vezette őt fontos magyarázatokhoz. És a következő rész e magyarázatok vizsgálatának lesz szentelve.

2. A Világgonosz Háromsága

Annak igazságát, amit Rudolf Steiner mondott, hogy „Ahrimán Lucifer karmája”, az előző fejezetekben kozmikus és emberi oldalról is megvizsgáltuk. Törekedtünk arra, hogy világosan megállapítsuk, hogy Lucifer milyen módon idézte elő Ahrimán beavatkozását a kozmikus fejlődésbe és az emberi sorsba. Most pedig ez a kérdés áll előttünk: milyen a luciferi hierarchiák lényeinek sorsa?

Ha a szellemi hierarchiák egymásra való hatásaként tekintünk a kozmikus evolúcióra, észrevehetjük, hogy benne a lények állandó felemelkedése és leszállása megy végbe. Ugyanakkor mind a felemelkedés, mind a leszállás kettős természetű. A leszállás jelenthet áldozatot, de degeneráció következményeként is megtörténhet. Másrészt történhet egy magasabb tevékenységhez való felemelkedés az érettség következményeként, de regenerációs folyamat következménye is lehet. Hiszen a Golgotai Misztérium a legmagasabb hatásokat ebben a hierarchiában idézte elő. A Golgotai Misztérium következményeképpen egy különleges fontosságú szellemi esemény zajlott le, mégpedig Lucifer belső megfordulása. Lucifer megszerette Krisztust, és felismerte saját igaztalanságát Krisztus irányában. A Golgotai Misztérium meggyőzte Lucifert, hogy nem volt igaza. Az Evangéliumokban erre az eseményekre úgy mutatnak rá, hogy a két gonosztevő közül az egyik megvallotta a bűnét, és elismerte a Harmadik megfeszített bűntelenségét. Ez Lucifer lelkiismerete volt, ezen a gonosztevőn keresztül megnyilvánulva.

Azóta a luciferi az emberben Lucifer a múlt hatásának következményeként hat. De a luciferi Angyalok az emberen keresztüli megszabadulásra törekszenek. Össze vannak kötve múltbeli tevékenységük következményeivel; nem tudnak másként hatni, mint korábban. De az ember meg tudja szabadítani a saját luciferi Angyalát. Ez akkor megy végbe, amikor az ember magába fogadja a Krisztus-impulzust. Akkor a luciferi Angyal felszabadul és az Angyal szolgálójává válik. Önmagát ugyanannyira alázatosan állítja az Angyal szolgálatába, mint amilyen magas mértékben szembeszállt vele.

A közöltek Luciferre vonatkoznak, a második hierarchia lényére, továbbá a luciferi Angyalokra. Lucifer közvetlenül megismerte Krisztust, a luciferi Angyalok pedig azokon az embereken keresztül fogják Őt megismerni, akikkel individuális kapcsolatban állnak. De másként áll a helyzet a más hierarchiákhoz tartozó luciferi lényekkel, például az Arkangyalokkal és az Archékkal. Közöttük vannak olyanok, akik nem változtak. Megőrizték a korábbi helyzetüket. Sőt, vannak köztük olyan lények, melyek Ahrimánnal léptek szövetségre. Ezt a szövetséget nem egyszerű szerződésnek kell tekinteni, hanem inkább mint a belső állapotuk részleges ahrimanizálódását. Ahrimáni-luciferi természetűvé lettek.

Ahhoz, hogy megértsük, miért történt ez meg, szükséges megvilágítani, hogy a luciferi hierarchia karmája abban áll, hogy egyszer eltűnjön mint olyan. Hiszen az örökkévalóságban nem tudja megerősíteni a létét, egyrészt elhatárolódva az istenektől, másrészt tagadva Ahrimán döntő harcát a szellemi világ ellen. A luciferi lények csak két utat választhatnak: vagy megfordulni és Krisztus seregeihez csatlakozni, vagy végig kitartani az istenekkel szembeni pozíciójukban, vagyis Ahrimánhoz csatlakozni. Az első út: a regeneráció útja, a másik: a degenerációé. Ugyanakkor mielőtt egy luciferi lény ahrimáni lénnyé degenerálódik, vagyis mielőtt Ahrimán elnyeli (hiszen Ahrimán elnyeli a lényeket; nem teszi lehetővé, hogy mellette lények sokasága létezzen), létezik egy közbülső stádium, ahol mindkét természetet egyesíti magában, úgy a luciferit mint az ahrimánit. A degenerációnak ezen a szintjén azok a luciferi lények találhatók, amelyek Ahrimánnal szövetségben állnak. Lényegében ők már nem luciferi lények, hanem egy külön hierarchia.

Így működik a mai időkben a Gonosz három hierarchiája: a luciferi, a luciferi-ahrimáni és az ahrimáni hierarchia (ez utóbbit egyszerűen úgy kell elképzelnünk, mint az Ahrimán-lény tagjainak összességét). Ahhoz, hogy ebből teljességgel megértsük a modern eseményeket, feltétlenül számításba kell vennünk, hogy ma nemcsak luciferi és ahrimáni impulzusok hatnak, hanem olyanok is, amelyek kívülről luciferiként, de melyek mögött ahrimáni impulzusok rejtőznek, vagyis ahol a luciferi lelkesedés ahrimáni szándékokat szolgál.

De a Gonosz karmája még nem merül ki a luciferi lényeknek az ahrimáni lények szintjéig történő degenerációs folyamatával Ahogyan a végső határokig elhúzódó luciferi elkerülhetetlenül Ahrimán prédájává válik, úgy a végső határokig elhúzódó ahrimáni a Kozmosz egy harmadik lényének prédájává válik. Ezt a harmadik lényt Rudolf Steiner Azúrának v. Adzúrának nevezte. Ez a világ-gonosz harmadik foka (ha nem vesszük számításba a luciferi és ahrimáni közötti átmeneti fokot). Hiszen ahogy Lucifer karmája Ahrimán, úgy Ahrimán karmája Azúra.

Az Azúra-lény kapcsán egész keveset lehet mondani. Az Adzúra-lény jellemzésének lehetőségei korlátozottak, De mégis, habár e korlátok között, világosan kell beszélnünk az Azúráról. Hiszen a modern korszak kötelezettsége ilyen: vagy világos elképzelést nyújtunk a dologról, vagy semmilyent. A homályosságot a mai időkben minden eszközzel el kell kerülnünk.

Hogy az Azúra-lényről elképzelést kapjunk, az emberi lény négy tagját kell megvizsgálnunk a világ-gonoszhoz való viszonyában – az emberi Énnek a gonosszal való találkozása az emberlény három testi tagjában történik meg; ha az Én nem ereszkedne bele az asztráltestbe, az étertestbe és a fizikai testbe, akkor nem érintkezne a világban a gonosszal.

Ez először az asztráltestben megy végbe, ahol az Én a luciferiséggel való találkozást tapasztalja meg. Az ahrimánival pedig az étertestben találkozik. Hiszen a luciferi doppelgänger asztrális természetű, az ahrimáni pedig éteri.

Az Én-nek ezzel a két doppelgängerrel való tusája átöleli az ember gonosz alá vetettségének egész drámáját a múltban és a jelenben. De a jövőben még egy harmadik találkozás is lesz a gonosszal, amely a fizikai testben fog végbemenni. Akkor kezdődik az Azúrákkal való harc.

Ez a párbaj még nem kezdődött el. A jó és a gonosz közötti harc az emberi lény belsejében a mai időkben még csak az étertestig hatol. Hiszen az eredendően Világjó-val való három találkozás, melyeket az ember a születés és a halál között tapasztal, csak az étertestig történik meg. Az „Énben” az ember a Szent Szellemmel való találkozást éli át, akinek a fényét az Angyal adja át neki; Karácsonykor az ember az asztráltestében a Fiúval találkozik, akinek a melegségét az Arkangyalok adják át; egyszer az életben vagy a halál órájában találkozik az étertestében az Atyával, akit egy Arché-lény mutat be neki.

Mind a Jóval, mind a Gonosszal való találkozás a fizikai testben még az ember belső lényének határain kívül (felette) történik meg. Más szavakkal a jó és a gonosz közötti harc még nem ért le a fizikai testbe. Csak a harc következményei tükröződnek a fizikai testben, mivel a fizikai test az emberi lény magasabb tagjainak folyamataitól függ. Ha például ennek a harcnak a következményeképpen megbetegszik az epe vagy a máj, akkor ez nem olyan folyamat, amelynek az okait a fizikai testen belül kell keresni, hanem az asztrális-éteri területen zajló folyamat tükröződése.

A fizikai test az Atya hatásának területe, az étertest: a Fiúé, az asztráltestben pedig a Szent Szellem nyilatkozik meg. Ezért az asztráltest a Szent Szellem Lucifer elleni harcának küzdőtere, az étertestben pedig a Fiú harca zajlik Ahrimánnal. Az, hogy a fizikai test még nem harctér, arra a fontos kozmikus tényre utal, hogy a világban még nincs olyan lény, amely elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy maga az Atya ellen kockáztasson meg fellépést. Ahrimán ezt nem teszi, mert tiszteli az Atyát. Csak a Fiúval harcol annak reményében, hogy a világkarma lefolyása őt igazolja az Atya előtt a Fiúval kapcsolatban. Ahrimán reménye abban áll, hogy sikerül létrehoznia a világkarma olyan áramlatát, amely még az Atyát is meggyőzi. Nem az Atya leküzdésére törekszik Ahrimán, hanem egy olyan kozmikus helyzet létrehozására, amikor azt tudja mondani az Atyának: „Nézd, olyan létezést adtál a lényeknek, hogy szabaddá váljanak. De ők nem a Fiadat választották, hanem engem”.

Lucifer még Ahrimánnál is kevésbé hajlik fellépni az Atyával szemben. Lucifer egyenesen a Fiú ellen sem nem cselekedett, hanem a Szent Szellem ellen harcolt. A szándéka az volt, hogy az emberiséget úgy vezesse, hogy az a Szent Szellem bölcsessége nélkül jusson szeretetre. Éppen a krisztusi tett győzte meg arról, hogy az a szeretet olyan megnyilvánulása volt, amely a Szellem igazságával teljes összhangban zajlott. Lucifer felismerte, hogy a valódi szeretet kinyilatkoztatása lehetetlen, ha az meg akarja kerülni azt, hogy az emberiség eljusson az igazság megismerésére. Ezért megváltoztatta a hozzáállását, és Paraklétosszá vált, aki belső segítséget nyújt az embereknek, akik befogadták a Krisztus-impulzust.

Ahhoz, hogy a Kozmoszban valamilyen lény képes legyen ellenállni az Atyának, a gonosz áradatának annyira meg kell érnie a Kozmoszban, hogy legyen olyan karmikus terület, amelyen ez a lény meg tud erősödni. Ilyen terület még nincsen, de formálódása érzékelhető. Az ahrimáni tevékenység fizikai következményeiből keletkezik. Nem abban az értelemben fizikai, mint a karmikus kiegyenlítést jelentő betegségek, hanem az ahrimáni egészség értelmében. Vagyis egy olyan fizikai test képződik, amely már nem az első hierarchia területének erőire támaszkodik, hogy megtartsa a létét, hanem más forrásból kapja azokat. Ha a fizikai test az ahrimanizáció következtében ilyen állapotba kerül, akkor bekövetkezik a pillanat, amikor az Azúra-lény be tud avatkozni.

A fizikai testnek ez az állapota csak akkor jöhet létre, ha az éter- és asztráltest mai viszonyában (amely az alvás és halál tényében fejeződik ki) olyan változás valósul meg, amely az étertest alvástalanságában és halhatatlanságában fog állni. Ha az Én soha nem hagyja el a két alsóbb testet (sem alváskor, sem halálkor) – akkor az első hierarchia területéből a szellemi erő áramlásának lehetősége teljesen megszakad. Akkor egy olyan állapot következik be, amely az Azúra számára támadási pontot jelent.

A gonosz harmadik erőjének hatása különbözni fog Lucifer és Ahrimán hatásától, nemcsak az emberi lény testi tagjaihoz, hanem magához az emberi Énhez való másfajta viszonyában.

Míg a luciferi az asztráltesten keresztül hatva, az emberi Ént kísérti meg, vagyis kiszakítja azt a szellemi hierarchiákkal való egységből, és Ahrimán az étertestben való hatásával az emberi Ént rabbá teszi, addig az Azúra teljesen szétzúzza a Lucifer által a szellemi világtól elvágott, és az Ahrimán által rabbá tett emberi Ént, és a saját lényébe veszi azt fel.

Míg Lucifer az emberi Ént éber állapotból álmokkal teli alvásállapotba vezeti, és Ahrimán ebből az álomállapotból a mélyalvás állapotába viszi, addig az Azúra az emberi Én számára a halált hozza. Ilyen módon a gonosz harmadik fokának veszélyessége abban áll, hogy a lény szellemi halálát okozza.

A gonosz három fokának karmikus útjairól és ezeknek az emberiségre ható veszélyeiről Rudolf Steiner abban az előadásában beszélt, amelyet Berlinben 1909. március 22-én tartott. De ezekről az utakról és veszélyekről a Biblia is beszél, különösen abban a leírásban, amelyet Dániel hagyott az emberiség jövendő nemzedékei számára a négy vadállat szellemi érzékeléséről. A fenti fejtegetések (és Rudolf Steiner említett előadása) eszközt adnak, hogy egy bizonyos mélységig megértsük Dániel könyvének 7. fejezetét.

3. A Gonosz karmája Dániel próféta fényében

Dániel próféta célja az volt, hogy megőrizzen a jövő számára bizonyos fontos ismeretet a világkarmáról. A szellemi világból kapott parancs alapján vázlatait „szimbólumokká” fordította, hogy azok majd megfejthetők legyenek egy olyan korban, amikor képesek lesznek nem pusztán „hinni” a dolgokban, hanem megérteni is azokat. Ezeknek a vázlatoknak a tartalma egy sor nagy jelentőségű eljövendő eseményt nyilatkoztat ki a Jó és a Gonosz világkarmájában. A Dániel által hírül adott dolgok megismerését még a jövőre kell hagyni; most csak egy részről lesz szó, mégpedig arról, amely a Gonosz karmáját az előző fejezetnek megfelelően taglalja.

A Dániel könyvének 7. fejezetében leírt kinyilatkoztatás mindent elénk tár, ami a feladatunkhoz szükséges. Hiszen ebben a fejezetben a Gonosz karmája vázolódik fel. A leírás a „négy szél” képével kezdődik, amelyek a „nagy tenger” ellen támadnak. Ez a kép a Jó és a Gonosz közötti harc kozmikus arénáját jeleníti meg. Hiszen a tér a négy irányával – észak, dél, kelet, nyugat – nem csupán a kanti filozófia három absztrakt „kategóriája” közül az egyik, nem egyszerűen távolság, melyet gyalog meg lehet tenni, hogy ide vagy oda eljussunk, hanem nyugvó erők tengere, melyet négy hatóerő hoz mozgásba. Ez a négy hatóerő az elemi világon belüli szellemi hatóáramlatok. Ezek a „szelek”, melyek az elemi világot uralják. Az áramlatok, amelyek az elemi világban négy „szelet” idéznek elő, a négy elem, melyeket az elemi lények (szalamanderek, szilfek, undinék és gnómok) négy birodalma hat át.

De az elemi lények ez a négy csoportja a „négy szélnek” csak alsóbb kifejezése. Ősképük az örök Háromságban van, Amelytől kozmikus impulzusok indulnak ki, melyeket úgy nevezünk, hogy „Észak”, „Dél”, „Kelet”, „Nyugat”. Észak és Dél kozmikus impulzusán keresztül hat az Atya-lény; Kelet és Nyugat impulzusán keresztül a Fiú és a Szent Szellem hat. Ezeknek az impulzusoknak az együttes hatása teszi ki a Világjót, a „négy szél” ellenhatása pedig a Világgonoszt. Ezért Dániel éjszakai látomásának leírása a „háborút támasztó” négy szél képével kezdődik. Ez a „háborút támasztó négy szél” lényegében a gonosz négy iránya a világban; nem az Égből, hanem a „tenger” mélyéből irányulnak. A tenger mélyéből megjelenő négy vadállatban kell a származásukat keresni.

„És négy nagy állat jöve fel a tengerből, egyik különböző a másiktól.” (Dán 7,3)

Az első vadállat egy oroszlán képében jelenik meg, sasszárnyakkal. Ez a felülről, a levegőben ható gonosz iránya. Akkor keletkezik, amikor a szárnyassá vált oroszlán merészsége önteltséggé és nagyképűséggé válik. Ez a lény: Lucifer, akitől idegen a félelem érzése. A félelmet Lucifer csak akkor fogja megismerni, amikor az isteni vezetés elleni lázadásának karmikus következményeivel találkozik. Akkor magában kell majd megtapasztalnia a félelem ahrimáni elemét. Így belül kell megtapasztalnia tetteinek karmáját, mint egyfajta kamalokát. Ez Lucifer kamalokája, amikor megjelennek előtte tevékenységének lehetséges következményei és a félelem, hogy ezeket nem lehet kisimítani, és ez Lucifert alázatos lénnyé teszi. Az önteltsége teljesen eltűnik. Dániel imaginatív módon írja ezt le: „Nézém, míg szárnyai kitépettek”.

Ezzel kapcsolatban természetes módon jelenik meg ez a kérdés: a második fejezetben az „angyalok bukásának”, vagyis a luciferi lázadásnak a vizsgálatánál ezt egy gyötrelmes együttérzés következményeként írtuk le; itt pedig ennek az eseménynek az okaként az önteltséget vagy gőgöt neveztük meg. Hogyan egyeztethető össze ez a két magyarázat?

Az „együttérzés” kifejezés lényegében nem helyes arra, hogy a luciferi lény motivációját kifejezze az Istentől való elszakadásra. A német nyelvben nincs erre megfelelő szó. Ez a szó hiányzik az angol és a francia nyelvben is. Az orosz nyelvben megvan az a szó, amely pontos képet ad a luciferi lázadás mozgató erejéről. Ez a szó a “жалость”, a „sajnálat”. Jelentése: megsemmisítő vélemény egy olyan lényről, aki túl gyenge ahhoz, hogy önállóan tegyen valamit a keserű helyzetből való kiszabadulására. Ez az érzés az együttérzéstől abban különbözik, hogy együttérezni azzal a lénnyel is lehet, akit tisztelünk, míg a sajnálat egy tisztelet nélküli együttérzés. Egy rejtett lenézést tartalmaz arra a lényre vonatkozóan, akivel együttéreznek. Ezt az érzést és az ideológiát, melyet előidéz és amely az emberiség legfontosabb problémáiban részt vesz, legjobban akkor ismerhetjük meg, ha elolvassuk Dosztojevszkij „Karamazov testvérek” c. drámájából a Nagy inkvizítorról szóló fejezetet. Abban olyan világosan van ábrázolva a Jézus Krisztus szeretete és a Nagy inkvizítor szeretete közötti különbség, mint sehol máshol. Míg Jézus Krisztus az emberiség iránti legmélyebb tiszteletet hordozza cselekedeteiben, nem erő és varázslat eszközeivel hat (megkísértés a pusztában), hanem áldozattal, addig a Nagy inkvizítor meg van győződve arról, hogy az emberiség nem képes szabadon Krisztushoz fordulni, hogy Krisztus téveszméjét azoknak kell kijavítani, akik készek arra, hogy az emberekről való gondoskodás keresztjét hordozzák, magukra vállalva ezzel az emberiség iránti felelősséget. A nagy inkvizítor az emberiséget nem azzal a szeretettel szereti, amellyel Krisztus; égő, de lenéző együttérzést táplál az emberiség iránt. A szabadság meggyőződése szerint csak némely kiválasztottnak jár; az emberiség tömegeit vezetni kell. És ha Krisztus ismét megjelenne, a Nagy inkvizítornak – még ha el is ismerné Őt, az lenne a dolga, hogy börtönbe zárja, mint veszélyes eretneket, hiszen az Ő eljövetele a pátyolgatott emberiség-tömeg lelkét felkavarná – a szabadság kísértete ismét felkelne, és megsemmisítené az együttérzés munkáját.

Ez a részlet Dosztojevszkijtől segít, hogy szívből megértsük a luciferi szembenállás alapjait az isteni szándékokhoz képest. És ebből a szívbéli megértésből érzékelni lehet, hogy lényegében a luciferi együttérzés nem más, mint önteltség, gőg. Hiszen a gyámságra szoruló emberiség iránti tiszteletlenségen alapszik. Ezért nincs ellentmondás a következő szavakban: Lucifer az Isten ellen önteltségből lázadt fel, az emberiség iránti bánkódásban. Az, ami lelkileg luciferi együttérzésként tapasztalható, szellemileg önteltség.

Azt, hogy hogyan gondolták ki az istenek Lucifer alázatos lénnyé való átalakulását, aki megérti a földi valóság olyan szükségességét az emberiség fejlődése számára, amilyennek azt az istenek kigondolták, Dániel a következő képben fejezi ki: „ és felemelteték a földről, és mint valami ember, lábra állíttaték és emberi szív adaték néki”, vagyis olyan szív, amely a tévedésen és a félelmen keresztül jut el a szeretethez. A „lábak”: – két akarati áramlat, mely most lefelé irányul.

Lucifer karmája elsősorban abban áll, hogy a „sasszárnyakat” „lábakká” alakítsa, vagyis az akaratát lefelé, a Föld felé irányítsa, segítséget nyújtva neki.

A második vadállat sorsa Dániel leírása szerint másmilyen. Ez a vadállat, „kele egyik oldalára”, szárnyak nélkül, de a medvére hasonlított. Ez a kép sok mindent tartalmaz. Többek között tartalmazza azt a tudást, hogy Ahrimán lénye nem merül ki a földi létesülésben. A Földön Ahrimán lényének csak egy része hat. A másik (nagyobb) része a 8. szférában hat, melynek középpontja a Föld és a Hold között helyezkedik el. Így helyes azt mondani, hogy Ahrimán egyszerűen „kele egyik oldalára”, hiszen a másik oldalt nem a Földön kell keresni, az éppen nem „áll”. Éppen ez az oka annak, hogy a mai időkben (és még nagyobb mértékben a múltban) az emberiség miért nem láthatja Ahrimánt, mint egy egységes lényt. Lucifer lényével lehet találkozni, de ami Ahrimánt illeti, az ahrimáni lénynek mindig csak egy részével lehet találkozni. Ahrimán lényét egészében nem lehet meglátni, de részeit különféle külsőben lehet megtapasztalni. Az ahrimáni doppelgänger alakja annak az embernek az individuális karikatúrája, akihez a doppelgänger tartozik. Dániel imaginatív módon látta az ahrimáni lényt mint általános emberi doppelgängert. Ezért mondja az alakról, hogy „hasonló a medvére”, vagyis az emberi kinézet karikatúrája.

Ahrimán állandóan arra törekszik, hogy elnyelje az emberiséget. A luciferi hatás következménye, hogy az emberiségben illúziók és szenvedélyek keletkeznek, vagyis számtanilag nézve, Lucifer gazdagítja az emberiséget, Ahrimán pedig, épp ellenkezőleg, az embert létének nullpontjához akarja vezetni; az emberi lényből erőket von ki, és azokat magáévá teszi.

Az egyes ember életében ez azért nem vehető észre, mert azok az erők, amelyeket Ahrimán foglyul ejt, az embernél maradnak egészen a halála pillanatáig. Csak a halál után lehet észrevenni, milyen fokig szegényedett el a lélek. A földi életében az Ahrimán által elrabolt erők az ahrimáni doppelgänger képességeivé válnak; ő használja azokat az emberben, úgyhogy kívülről figyelve a megfelelő emberben semmilyen kár nem keletkezik. De ha az ahrimáni doppelgängert el lenne távolítva, a veszteség külsőleg is láthatóvá válna. Tehát például egy ragyogóan tehetséges újságíró vagy ügyvéd akkor hirtelen tehetetlenné válna egy olyan feladat előtt, melyet korábban ragyogóan megoldott, s mindig képes volt a tényeket a kitűzött célnak megfelelően forgatni, megkerülni és bevonzani. És most hirtelen összezavarodva áll a tények előtt, hiszen a velük kapcsolatos ravaszsága többé már nincsen.

Az emberi erők Ahrimán általi elnyelése az emberiség történelmében nem kaotikusan, hanem tervszerűen zajlik. Az ahrimáni szándékok tervszerű testet öltése annak az okkultizmus segítségével zajlik, amely az atlantiszi főkorszak idején (főképpen az ős-turáni al-korszakban) lépett az emberiség sorsába, és amely nem lép hátra az emberiség sorsától azelőtt, mielőtt az emberiség maga le nem győzi. Ez a sötét okkultizmus Ahrimán fegyvere, melynek segítségével elnyeli az emberiséget. Ez az okkultizmus három részből áll: a sötét eugenikus okkultizmusból, a sötét higiénikus okkultizmusból és a sötét mechanikus okkultizmusból.

Amennyire nem felel meg a realitásnak az a nézőpont, ami azt állítja, hogy nem létezik és sohasem létezett a Jó okkultizmusának három fajtája, ugyanannyira nem felel meg a valóságnak az az elképzelés, hogy a Gonosz okkultizmusának csak egy vagy kettő fajtája létezik, mit pl. a mechanikus vagy higiénikus. A Gonosz okkultizmusának éppen három fajtája van, melyek Ahrimán számára a kényszerítés eszközét jelentik az emberiség történelmében.

E vizsgálatnak nem feladata, hogy jellemezze az okkultizmusnak ezeket az irányzatait, itt csupán Dániel szimbólumainak olvasásáról van szó. És a második vadállat jeleit tényleg olvassuk, amikor a neki adott utasítást: „Kelj fel és egyél sok húst!” – úgy értjük, mint Ahrimán alaptulajdonságának, az elnyelésnek a kifejeződését, és a kép, hogy „és három oldalborda vala szájában fogai között”, Ahrimán három fegyverére utal, vagyis az okkultizmus három sötét irányzatára. Hiszen az elnyelést meg kell, hogy előzze a megragadás, és a világban az okkultizmus három sötét fajtája Ahrimán eszköze, melyek segítségével megragadja a lényeket.

Azután, hogy Lucifer és Ahrimán beléptek a világkarma létesülésébe, a két irányzat közötti kompromisszum következményeként a gonosznak egy harmadik irányzata keletkezik, luciferi-ahrimáni jelleggel. Ennek az irányzatnak a lényeiről elmondható, hogy képesek összefűzni a luciferi szárnyalásra való képességet az ahrimáni számító fej-képességgel. De ez a szárnyalásra való képesség függ a fejképességtől, a szárnyak a fejnek vannak alárendelve. De ezeknek a lényeknek a fej-megismerése nem a Szellem Szentháromságára irányul, hanem az anyagi-elemi világ négyességére. Ezért mondja Dániel róluk a harmadik vadállat leírásában: ”Ez után látám, és ímé, egy másik, olyan mint a párducz, és négy madárszárnya vala a hátán; és négy feje vala az állatnak…”

A „négy fej” szervképző következményekkel járó analitikus észbeli képességet jelent; a négy elem megismerése teljesen el van választva. Csak gyakorlati szándékok, vagyis az akarat korlátozza őket, de valójában ez négy önálló terület, négy külön fej. És mindegyik fejnek egy szárny van adva, amely az átszellemiesedés képességét hordozza.

A negyedik, a világkarmába utolsóként belépő vadállatról, Dániel azt mondja, hogy „rettenetes és iszonyú és rendkívül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának”. Ebben a képben az Azúra-lénynek azokat a tulajdonságait ismerhetjük meg, amelyekről korábban volt szó, vagyis a felőrölés erejét, vagy ahogy Dániel mondja, „felőrölni” magának az emberi Énnek a lényét. De az Én lénye olyan fonal, amely egyesíti a múltat, a jelent és a jövőt. A tudat folytonosságát az időben, mint a „tegnap” , a „ma” és a „holnap” – az elmúlt élet, a jelen élet és a következő élet – karmikus kapcsolatát, az ember lénye magjának, az Énjének köszönheti, amely alváson és ébrenléten, a halálon és születésen át vonul. Az idő, mint a múlt, a jelen és a a jövő egysége az Archéknak vagy Időszellemeknek köszönhetően addig tud megmaradni, amíg az emberi Ének el nem hagyják a karma területét ( Dánielnél a „törvényt”). Ha pedig megtennék ezt (az ahrimáni halhatatlanság értelmében, amelyről korábban beszéltünk), akkor az idő folytonossága veszélybe kerülne a földi létesülésben.

Ahrimán, akinek a szellemisége a gépben fejeződik ki legtisztábban, mechanizálja az időt, vagyis kizárja belőle a morális-teremtőt, de nem őrli fel. Habár a gépben az idő is amorálissá válik, mégiscsak tovább létezik. Ugyanez a helyzet az olyan ember Énjével, aki tejesen Ahrimánnak adja át magát. Ennek az embernek az Énje álom nélküli alvásban van; olyan tudati állapotban, mint amilyenben az ős-Napon volt, vagyis növényi tudatállapotban. Képtelen valamilyen morális-alkotó tevékenységre, és a géphez hasonlóan szükségszerűségből tevékenykedik, de azért mégis megőrződik mint potenciális tulajdonság.

A veszély, melyet az Azúra az emberiségre jelent, abban áll, hogy ténylegesen elszakítja a múltat, jelent és jövőt összekötő fonalat. El kell képzelnünk, hogy minden pillanat valami mást hozna a megelőzővel és a következővel való kapcsolat nélkül, hogy például nem lenne az évben semmilyen ritmus, de még mechanikai ritmus sem. Minden aritmikussá válna – ahhoz hasonlóan, mint amilyen agóniában a beteg pulzusverése.

„És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt” ezt mondja Dániel a Gonosz utolsó „birodalmának” uráról. Más szavakkal: az időt, mint egységet és ritmust, meg kell semmisíteni, és akkor a karma törvénye megszűnik.

A gonosznak ez az utolsó lénye magához az Atyához képest állítja magát oppozícióba. Lucifer arra törekszik, hogy az embert a szellemi világgal más kapcsolatba hozza, mint ahogyan azt a Szent Szellem teszi az Angyalai által; Ahrimán Krisztussal harcol, az emberiséget egyfajta mechanizált térben egységbe foglalva (ellentétben azzal, ahogyan Krisztus egységesíti az emberiséget az Arkangyalain keresztül); az Azúra arra fog törekedni, hogy széttépje az Atya képviselőinek, az Archéknak a láncolatát. De Dániel beszél ennek a törekvésnek a karmikusan előre elhatározott eljöveteléről is. Hatalmas képekben írja le az Ítéletet, melyet a Napok Öregje fog végrehajtani. „Ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; Tűzfolyam foly és jő vala ki az ő színe felől; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg…nézém, míg megöleték az az állat, és az ő teste elvesze, és tűzbe vetteték teste megégetésre…Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz^*, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. Megrendülék én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai megháborítának engem.”

Az idézett helyek szokatlanul sokat tartalmaznak. Nemcsak az azúrikus lázadás kimenetelét írja le, hanem annak az okát is, hogy a vereség miért elkerülhetetlen. Hiszen amikor üt a kozmikus óra, amikor „a könyveket megnyitják az Ítéletre” akkor megy végbe Annak az áldozathozatala, aki „Emberfiához hasonló volt”. Krisztus emberré válva egy karmikus áramlatot hozott létre, amely meghatározza az utolsó Ítélet kimenetelét.

Az Ahrimán feletti győzelem következményeként Ahrimán cselekedeteinek kozmoszbeli következményei is: az Adzúra megjelenése is el lesz hárítva. Az Azúra-lény az Atyai harag tüzében lesz megsemmisítve. Az, aki a lények megsemmisítését akarta elhozni, önmaga jut erre a sorsra.

Ilyen módon a Golgotai Misztériumnak három következménye van a világkarmában: Lucifer belső megfordulása, Ahrimán legyőzése és az Azúra megsemmisítése. Ez nem a hatalom, hanem az Ítélet segítségével fog megtörténni. Hiszen a Golgotai Misztérium a karmán belüli esemény, és a karmikus igazságosság ítélete előtt az emberiség felmentésének mérlegére esik. Ezért kellett éppen Krisztusnak emberré válnia, hogy belépjen az emberiség karmájának területére, és megfordítsa azt. És ennek a fordulatnak a következményeit Dániel az Atya által a jövőben végrehajtott Ítélet képeivel festi le.

A Gonosz háromságának tudása benne volt Dániel könyvében. De nemcsak a Gonosz háromsága, hanem az örök Jó Háromsága is. Hiszen az említett fejezetben le van írva az Atya Lényének imaginatív képmása, a Fiú inspiratív megismerése és intuitív egyesülése is a Szellemmel, amellyel Dániel rendelkezett. Az Atya lényét Dániel csak imaginatív módon tudta érzékelni, hiszen az Atyai Lényhez az ember nem tud közelebb menni, mint ahogyan az egy imaginációban történik. Nem bírná elviselni az Atyát intuícióban, hiszen az intuíció azt jelenti, hogy a lényt a saját belsőjébe befogadja. Ahhoz a Lényhez, aki az „ég felhőin” jelent meg (vagyis a Fiú szféráján keresztül), Dániel egy lépéssel közelebb tudott menni, inspirációban ismerte meg. „Az ott állók közül az egyiktől” megkapta a Fiú eljövendő uralmára vonatkozó látásának a jelentését. Dániel a szellemet önmagában élte át; közvetlen intuícióban egyesült Vele: „De a szellem megrendült bennem” mondja Dániel (7,15)

Ha Dánielnek az egész könyvét vesszük, akkor érhető, milyen módon ismerte meg Dániel az Atya lényét. Úgy látta meg Őt, mint a Napok Öregjét, vagyis mint olyan lényt, amely az összes Korszellem (Arché) segítségével nyilvánul meg. Dániel végtelen perspektívában látta a „napok” sorát: kozmikus „napok” játszódtak le szellemi tekintete előtt. Megszakítás nélküli sorozatban követte egyik kor a másikat, de a világ jövő és elmúlt napjainak képein keresztül az Ősatya, a napokkal számára a világ kezdeti Lényének arca tárult elő, amely minden napon Önmagának csak egy apró részével tárul elő. A világtörténés tűzkerekei változatlanul forognak, de a lángoló trónon, amelyet hordoznak, a világ kezdeti Lénye ül.

És amikor üt a világóra, akkor a világba sugarat küld, és a világ megáll az Ítéletre. És akkor kinyílnak a világemlékezet Könyvei, és az Atya ítéletet hajt végre Teremtésének minden lénye felett, melyek akkor szabad lényként fognak előtte állni.

Ilyen átélésekből született a művészet, és ilyen átélésekből fog ismét életre kelni. A jövőben nem fogják maguknak megengedni, hogy fantáziából induljanak ki: a kozmikus létesülés szigorúsága a fantáziát hallgatásra kényszeríti az olyan jelek előtt, amelyek az öröklét Égboltján láthatóvá válnak. Az egyik ilyen művészet szelleme lélegzik a Biblia sok helyén, ez a szellem majd feltámad – merünk ebben reménykedni.

Ebben a vizsgálatban arra törekedtünk, hogy a világ karmáját úgy írjuk le, ahogy azt Dániel megismerte. A szerző reméli, hogy az olvasó egy olyan benyomást kapott, hogy a Biblia nemcsak az emberiség történelmének egy szakaszát ábrázolja, hanem a kozmikus létesülés mély ismeretét is. A világkarma sok titka megtalálható a Bibliában. A Bibliát fokozatosan fogják a jövőben megfejteni.

Ha a Biblia fényében vizsgáljuk meg a világkarma egy fejezetét, akkor természetes módon adódik, hogy az emberiség karmájának vizsgálatához térjünk át, ahogyan az a Bibliából megismerhető.

A következő vizsgálat tárgya az a kérdés lesz, hogy a Bibliában találhatók-e mélyebb ismeretek az emberi karmáról és a reinkarnációról.

*Az „öreg korú” helyett helyesebb lenne a „Napok öregje” fordítás, ld. orosz nyelven: https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%92%D0%B5%D1%82%D1%85%D0%B8%D0%B9_%D0%B4%D0%B5%D0%BD%D0%BC%D0%B8 [ford.megj.]

A kép Dániel látomásáról Robert Jan Kelder oldalán, a mű holland fordításánál található: https://tomberg-over-het-oude-testament.blogspot.com/

← Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata IV.

← Valentyin Tomberg: Az Ószövetség szellemtudományos vizsgálata VI.