„Életre kelni”

 Rudolf Steinernek a Karácsonyi Gyűlésen, majd a karmaciklusok alatt elhangzott szavaiból egyértelművé válik, hogy az 1924-es esztendő fajsúlyos előadásai mellett kiemelt szerepet szánt az Antropozófiai Társaság hetente megjelenő Közlönyének (Nachrichtenblatt). Ezekkel a rövid írásaival az 1923. végén megkezdett  megújulást és határozott irányváltást kívánta támogatni – világosan felvázolva azt, hogy miként képzelte el a Karácsonyi Gyűlés szellemében az Antropozófiai Társaság eleven életét, illetve az ágazatokban, tagösszejöveteleken folyó tanítást, munkát, tevékenységet.
1924. január 25-én Bernben a következőkre hívta fel a figyelmet:

„A Goetheanumban a Karácsonyi Gyűlésen impulzusokat igyekeztünk adni, hogy a jövőben még hatékonyabban élhessen a világban az, ami ilyen módon valóban ezoterikus szemléletként áradhat szívünkbe, lelkünkbe. Remélem, hogy a Karácsonyi Gyűlésen végbement történés egyre jobban beköltözik barátaink, kedves tagtársaink tudatába. Ezzel kapcsolatban különösen szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy most minden tagunk kézhez kaphatja a Karácsonyi Gyűlés óta hetenként megjelenő „Közlöny”- ünket, aminek címe: „Mi történik az Antropozófiai Társaságban”. E „Közlöny” és még sok egyéb, az Antropozófiai Társaságban kibontakozó esemény révén a jövőben valóban az antropozófiából fakadó eleven életet nyerhet az Antropozófiai Társaság. „Zweig”- jeink elszigeteltsége némileg enyhülhet. Az Antropozófiai Társaság csak azáltal teljesedhet ki, hogy az új-zélandi antropozófus „Zweig” tagja is tudja, hogy mi történik a berni vagy a bécsi „Zweig”-ben, a berni „Zweig” tagja pedig tudja, hogy mi történik Új-Zélandban, New Yorkban vagy Bécsben. Erre meglesz a lehetőség. A Karácsonyi Gyűléshez kapcsolódva még sok mindent, vagy legalábbis különféle dolgokat akarunk létrehozni, és ezek között szerepel az is, hogy ez a „Közlöny” valóban közvetítő szerve legyen mindannak, ami antropozófiaként történik a világban. Csak egy kis betekintést kell nyerniük ebbe a „Közlöny”-be, és világos lesz, hogy mit kell tenni ennek érdekében. Amíg itt beszélek, addig odaát Dornachban a „Közlöny” 3. számát adják ki, amiben kifejtem, hogy hogyan járulhatnak hozzá tagjaink ahhoz, hogy ez a „Közlöny” valóban megfelelő tükörképe legyen az antropozófiai mozgalom tevékenységének.”(1)

Az akkor éppen kiadás alatt álló Közlöny 3. száma napra pontosan 99 éve jelent meg, amelynek tartalma most megelevenedhet lelkünkben:


Közlöny 1924. január 27.

A tagokhoz!

 A TÁRSASÁG HELYES VISZONYA AZ ANTROPOZÓFIÁHOZ

Az antropozófiának elérhetőnek kell lennie mindazok számára, akik a szellemi tapasztalás útjait keresik a lelkükben; és ha az Antropozófiai Társaság be akarja teljesíteni feladatát, akkor képesnek kell lennie arra, hogy a kereső lelkeket szolgálja. Mint társaságnak magának kell megtalálnia a megfelelő viszonyulást az antropozófiához. Az antropozófia csak elevenen virágozhat. Lényének alapvető vonása ugyanis az élet. Az antropozófia a szellemből áradó élet. Ezért akarja, hogy az eleven lélek, a meleg szív táplálja. Az eredeti forma, amelyben az emberek között megjelenhet, az eszme; az első kapu, amelynél az emberek esetében kopogtat, a belátás. Ha ez nem így lenne, nem volna tartalma, pusztán érzelgős ábrándozás lenne. De az igazi szellem nem rajong; tisztán érthető, tartalmas nyelvet beszél. Ez a nyelv azonban nemcsak az értelmet, hanem az ember teljes lényét ragadja meg. Aki az antropozófiát csak az értelmével fogja fel, az már a befogadás során megöli, és talán “hideg tudomány”-nak találja; az illető mindeközben nem veszi észre, hogy az antropozófia életmelegét egyedül a lelkében számára előkészített fogadtatás miatt veszítette el.  Az antropozófiának, ha jelen korunkban létezni akar, a jelenlegi civilizáció eszközeit kell használnia. Útját az emberekhez könyveken és előadásokon keresztül kell megtalálnia. Természeténél fogva nem könyvtárakba való. Minden alkalommal újból fel kell támadnia, amikor az emberi szív a könyvhöz fordul, hogy megismerje. Ez csak akkor lehetséges, ha a könyvet úgy írták meg, hogy írója írás közben belenézett embertársai szívébe, hogy megtudja, mit kell nekik elmondania . De ez is csak akkor lehetséges, ha ezt az embert írás közben megérinti a szellem élete, és ezáltal abba a helyzetbe kerül, hogy a halott írott szóra bízza azt, amit az olvasónak a szellemi után kutató lelke a a szövegből a szellem feltámadásaként érezhet meg. Csak azok számítanak antropozófiai könyveknek, amelyek képesek életre kelni az olvasó emberben. Még a halott könyvnél is kevésbé viseli el az antropozófia az ember beszédében látszatéletté vált könyvet.

Jelenlegi civilizációnk sok területen olyan, hogy egy könyv vagy esszé elolvasása és egy ember meghallgatása hasonló minőségűnek tűnik. Azáltal, hogy meghallgatunk egy embert, nem az illetőt ismerjük meg, hanem azt, amit gondolt, és amit ugyanúgy megírhatott. Az antropozófia nem tűri, hogy csak ilyen módon sajátítsák el. Aki antropozófiát hall egy embertől, az látni akarja maga előtt az illetőt teljes eredendő lényében, és nem egy felmondott értekezést akar hallani. Ezért van az, hogy az antropozófia — még ha szükséges is, hogy irodalomként létezzen —, mindig újjászülethet, amikor emberek egy csoportjában a szó által keresi az utat a lelkekhez. De csak akkor születik újjá, ha ember szól az emberhez, nem pedig a felvett gondolat. Az antropozófia ezért sem talál utat a közönséges meggyőzésen keresztül, akkor sem, ha azt jó szándékkal folytatják. A meggyőzés, agitáció megöli az igazi antropozófiát, amelynek meg kell jelennie, mert a szellem hatásakéntjelenik meg.

Próbára kell tennie a létét, mert minden élet csak a létezésben nyilatkozhat meg. De nem is szabad senkit zaklatnia a létezésével. Várnia kell, hátha jön valaki, aki befogadja. Nem ismerhet semmiféle kényszert az emberekkel szemben, még a meggyőzés kényszerét sem. Szeretném ezt az érzületet, hozzáállást mint olyasvalamit odaállítani a tagok elé, ami a Karácsonyi Gyűlésből következik, mint valami különösen szükségszerűt. Sok mindennel kapcsolatban ellenállásba ütköztünk, mert ez a fajta érzület nem mindig tisztán élt a szívekben. Gyakran, még ha igyekeztünk is ilyen hozzáállást tanúsítani, nem tudtuk ezt megtartani a beszédünk megformálásában. Még a szavainkban is annak kell felhangzania, ami nem agitatívan meggyőző, hanem ami egyedül a szellemnek akar kifejezést adni. Az ilyen érzületben hordozott antropozófia több lesz, mint ami csoportjainkban eddig az antropozófiából gyakran élt. A Goetheanum csak ebben a szellemben működhet. Ez a tőlünk elragadott épületet olyan művészi formákba öntötte, amelyek már önmagukban is ezt a szellemet nyilatkoztatták ki. Ha egy-egy agitatívan elhangzó szó betévedt a néhai Goetheanumba, éles ellentét, diszharmónia támadt közte és az épület formái között. Ha a Goetheanum újjászületik, csak akkor lesz igazsággá, ha az Antropozófiai Társaság mindenütt élő tanújává akar válni az igazságának. Különösen az antropozófia talaján állva nem szabad azt hinnünk, hogy csak az lehet hatékony, amit az ember mesterséges nyomatékkal akar hatékonnyá tenni. Ami saját szellemének lényegéből fakad, az képes addig várakozni, amíg a világ fel nem veszi hatóerejét. Ha ez az érzület él az Antropozófiai Társaság minden csoportjában, akkor az antropozófia szelleme ott is érezteti hatását, ahol kötelességünk az antropozófiát a világ elé tárni. Nem szabad, hogy a titoktartás csillogásával vegyük körül magunkat. A jelen nem viseli el az ilyen talmi csillogást. A teljes nyilvánosság előtt akar hatni. A “titok” nem a titokzatoskodásban rejlik, hanem abban a belső komolyságban, amellyel az antropozófiát minden szívben újból meg kell tapasztalni. Nem lehet külsődleges úton továbbadni, csak a lélek képes megragadni a belső tapasztalás során. Így válik “titokká”, amelyet minden egyes alkalommal a megértés által újból fel kell tárni. Ha valaki megérti ezt a fajta “titkot”, akkor a megfelelő “ezoterikus” hozzáállást is hordozza a lelkében. (2)

Források:
1, GA240 – fordította: dr. Kellner Ágnes
2, GA260a – fordította: Mescha Zsuzsanna

Megjelent a Magyar Antropozófiai Társaság hírlevelének 27./2022. januári számában.