Isten nagyságáról áradozott, amikor belecsapott a villám

A fenti címmel jelent meg egy éredekes hír az index.hu Mindeközben oldalán. Egy brazíliai településen Jose Omar de Oliveria tanácsosra éppen akkor talált rá egy villám, amikor saját telefonjával vette fel azt, ahogy Istent dicsőíti:
“A videón hallani, amint a tanácsos arról merül kiselőadásba, hogy milyen nagyszerű és emberi ésszel fel nem fogható Isten tevékenysége. Itt éppen esik, amott meg süt a nap, ó, ez a Minduri vidéke – áradozik, aztán a videón szinte azon nyomban hallatszik egy hatalmas dörrenés, kiáltás, és látszik a fény, amit aztán kusza képsorok követnek. Később kiderült, hogy a tanácsosba belecsapott a villám, amit hihetetlen szerencsével élt túl. Állítólag csak a papucsa sérült meg.
A hívő ember az eset után azt nyilatkozta a helyi híreknek:
Nem haltam meg, mert nem jött el még annak az ideje. Isten sok jó dolgot tartogat számomra, mert egy csoda vagyok. A videó két dolgot mutat be: azt, hogy Isten a legnagyobb mind közül, és hogy a természet hatalmas.”

https://www.youtube.com/watch?v=qVOA34p9SlQ


Rudolf Steiner több meteorológiai jelenség szellemi hátterét is megvilágította különböző előadásai során. A villámcsapás egy lehetséges céljáról az Élet a halál és az újraszületés között c. előadásában beszél: “Konkrét példaként említem, hogy a XII. század fordulóján egy bizonyos Norbert alapított Nyugaton egy rendet. Mielőtt felmerült volna benne az az eszme, hogy rendet alapítson, majdnem azt mondhatnánk, hogy ez a Norbert könnyelmű ember volt, tele szenvedélyekkel és világi vágyakkal. Egy napon aztán egészen különös dolog történt vele: villámcsapás érte. Ez a villámcsapás nem ölte meg, de egész lényét megváltoztatta. Ilyesmire sok példa van az emberiség fejlődése során: az egész ember megváltozott azáltal, hogy a villámban levő erők átjárták. Megváltozott az a mód, ahogyan lényének négy része, fizikai teste, éterteste, asztrálteste és énje összeilleszkedett. Nos, Norbert ezután megalapította a szóban forgó rendet, s ezzel sok vonatkozásban jót tett, még ha az – mint akkoriban oly sok más rend – nem is tartotta be azt, amit alapítója akart. Ilyen „véletlenek” – ahogy a mai ember mondja – gyakran fordulnak elő, de korántsem véletlenről van szó, hanem olyan eseményről, amit a világ karmája hozott létre! Ezt az embert kiválasztották arra, hogy valami különlegeset hajtson végre, ezért testiségében meg kellett teremteni a feltételeket ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni. Mindez pedig egy külső esemény, egy villámcsapás formájában történt meg. Ebből a szempontból az 1899. év határévnek számít, mert azóta az ilyen hatások egyre inkább belülről kell, hogy érjék a lelket, azok egyre kisebb mértékben jöhetnek kívülről. Természetesen nem hirtelen átmenetről van szó, csak arról, hogy ami ezután a lelkekre hatni fog, az egyre inkább belülről történik majd. Talán emlékeznek még arra, hogyan hat Christian Rosenkreutz az emberi lelkekre, ha el akarja hívni őket – említettem, hogy ez inkább egy belső hívás. Az említett év előtt ezeknek az elhívásoknak inkább külső események segítségével kellett történniük, ez után az év után viszont egyre inkább a lelkek bensejében fog mindez lezajlani. Az emberi lelkek érintkezése egyre bensőségesebbé fog válni a magasabb hierarchiákkal, egyre nagyobb erőfeszítéseket kell majd tennie az embernek bensejében – lelkének legmélyebb és legbensőségesebb erőit kell felhasználnia, hogy fenntarthassa a kölcsönös érintkezést az angyali rendekkel.”
Rudolf Steiner: Élet a halál és az újraszületés között (GA141)