A növényeket formáló erőkről

Az alábbiakban Rudolf Steiner egy igen közeli tanítványának, az asztroszófia felett bábáskodó Elisabeth Vreede “Csillagászat és antropozófia III.” c. művéből tudhatunk meg részleteket a növényi lét és a csillagok világának kapcsolatáról.

“Eddigi vizsgálódásaink alapján olyan képet kaptunk a*világról, ami egyfelől az ugyan láthatatlan, de éppen anyagi téren erőt nyújtó, a csillagok mögött „szellemi településekként” jelenlevő isteni-szellemi világot mutatja meg. Úgy találtuk, hogy halálunk és újabb születésünk között az emberi lelkek mintegy együtt laknak az ilyen fajta szellemi közösségekkel, másfelől viszont számunkra a látható csillagok szikrázó fény pontjaiban az ilyen, a szellemi lények világában csoportosulásokon, tulajdonképpen forma alakzataikon keresztül „fizikaikon túli” alakzatokként működő isteni-szellemiség nyilatkozik meg, Nem a messzeségbe távolodottnak, hanem hatásában mindenütt jelenlévőnek érezzük majd a csillagos eget, ahol az alakzatok kialakulnak és a csillagok fénypontjain keresztül mintegy csupán a térbeliség határán nyilvánulnak meg. Rajtuk keresztül a maga módján Phosphoros-Lucifer részesít bennünket a Kozmosz szeretetének megnyilatkozásaiban. Itt egyfajta minőségi szemléletre kell változtatnunk térbeli szem életünket, mert a mintegy csillagokon túli lévő körzetben voltaképpen nincs is már tér, minőség, képesség lett belőle, de a térbeli nem térbeli képekké alakul és belőlük indulnak ki azok az erők, amelyeknek eredményei itt a Földön mindaz, aminek formája, alakja van. Ugyanígy a bolygó világ eredménye minden olyan erő, amely a növekedés során forma változást, átalakulást okoz. Végül természetének megfelelően a Föld matériával, anyagcserével járul hozzá mindenhez. A a természet különböző világai pedig aszerint jönnek létre, hogy honnan érkeznek ide ezek az erők a különböző világok közül és a különböző területek közül melyiken hatnak. (… )

 A beavatod tudata (Rudolf Steiner GA243) címet viselő Torquay -ban tartott ciklus második előadása rámutat a csillagok és a növények között lévő és az átlag tudatú ember érzéseihez is szóló kapcsolatra. A Föld a Kozmoszt tükrözi ugyan, tükröző felülete azonban nem pusztán csak tükrözi a külső formákat, ahogyan egy ember által készített tükör, hanem a tükörkép is él, növekszik és fejlődik. Ilyen tükör, az ég élő tükörképe a földön a növényvilág és éppen a*világot, az állócsillagok világát tükrözi növekvő, tovább szövődő életekké válnak. A legkülönbözőbb formákat öltik magukra az előadásba leírt beavatott-tudat előtt a csillagok is, az egyes csillagok pedig igazi növényi ügyeknek bizonyulnak , olyanoknak, mint itt a földön a csillogó harmatcseppek a virágok szirmain és levelein. A tulajdonképpeni, a még a csillagok világát is túlra nyúló szellemi világban a növények öntudatos én-lények,mint itt a földön az emberek –ezt is megpróbáltuk már jelezni – a látható csillagok pedig úgy nyugszanak a hatalmas szellemi lények közönséges tudat számára láthatatlan, elevenen nyüzsgő világában, mint a harmatcseppek a virágok ölén. Hogy a csillagok és a növények között lévő összefüggést belássuk, arra kell emlékeznünk csupán, hogy a bölcsesség szellemei képviselik az összes  állócsillag közös hierarchiáját és hogy a növények csoport-szellemei a bölcsesség szellemeinek „utódai”.

Nos, a csillagok bizonyos csillagképekkel vannak összekötve, amelyekről korábban elmondtuk már, hogy nem a véletlenszerű összekapcsolódásukat, hanem a mögöttük tevékenykedő szellemi lényeknek a látható csillagok világában kifejeződő kapcsolatát jelentik. Az összes szilárd földi formák hős képei ezekben a merev, változatlan formákban vannak. Ha már nem egészében véve a növényvilágot, hanem formáló elvüket illetően csak az egyes növényeket akarjuk tekinteni, ezeket kell fel keresnünk számukra. Ha viszont a Föld növénytakaróját vizsgáljuk, egésznek kell tekintenünk, ahogyan egységes egész a csillagvilág is . A növénytakaró az egész földhöz tartozik. Rudolf Steiner gyakran használta a képet, hogy a földel kapcsolatban úgy kell tekintenünk a növényeket, mint az egész emberrel kapcsolatban a fején lévő hajat, bizonyos tekintetben abból nő ki és csak vele kapcsolatban lehet vizsgálnunk. A Földön élő növények változatos szőnyegét tehát már a csillagos ég képének tekinthetjük . A Föld testét úgy takarja be sokfelé fáival, lágyszárú növényeivel, füveivel a növényvilág, ahogyan odafönt a teljes égboltra vannak szétszórva a csillagok. Az ilyen összefüggések ösztönös kifejez szerződését ismét a nyelvben találjuk meg, – hány növénynév fejez ki rokonságot a csillaggal és milyen gyakran hasonlítanak csillagokhoz virágokat ! Elvétve régi, szép ábrázolásokat is találhatunk, amelyeken naiv, imaginatív képek adják ezt vissza , ahogyan odafent az öt – vagy hatágú csillagok vannak, lent a földön pedig a növények aránytalanul nagy virágai, amelyek úgy néznek ki, mint a csillagok, ugyanúgy, ahogyan viszont a csillagok a földi virágokra hasonlítanak. Vagy nézzük meg az egész élete során a mindenséget olyan csodálatosan kifejező gyermekláncfüvet, a Föld sugarát jelző, hallatlanul hosszú gyökerét, a bolygó hatásokat kifejező, napszerű virágát, majd végül, amikor a virágzás ideje lejárt és elkezd kialakulni a termés, azt a kis mindenséget, csillagocskákkal teletűzdelt gömböt, ami az elvirágzott növényből marad vissza.  (…)

Tudjuk, hogy a növények színvilágából a csillagok hatása elé álló és azokat mintegy módosító bolygó hatások szólalnak meg. A bolygóktól erednek a növekedést serkentő erő, a mozgástörekvések a levelek spirális alakban elhelyezkedő tőzsdei mentén és még más formáról erők is. az 1922 július 22.-i (Rudolf Steiner GA243) előadásban kifejezetten az hangzott el, hogy a formák, az alakzatok az állatövön kívül lévő összes csillag képtől érkezhetnek, akár nagy vagy kis Medvének, Pegazusnak, Orionnak, vagy bárhogyan is hívják őket. (…)

A növényvilág a csillagos égtől, az állatvilág az állatövtől, az ember pedig a teljes szférától kapja formáit, nem pedig az egyes csillagképektől, hiszen már a feje is az egész csillagos ég képét hordozza. újból az embert találjuk a mindenség szintézisének, összefoglalásának, a természet többi világát viszont az egész valamelyik része egyoldalú megformálásának. A mindenség le utánzását természetesen megtaláljuk a növényben is, különösen a gömbszerű és elsősorban a földet utánzó sejtben, ami azonban még belső alkatát tekintve és a bolygó – és egyéb kapcsolatokat is beleértve a Kozmosz tükrözi. A sejt a növény egészében is csak a benne elhelyezkedő földi anyag folytán válik láthatóvá, maga a növény azonban éteri forma, imagináció . Mint ilyen csak imaginatív tudattal látható, a fizikai szem számára úgy válik fizikailag is láthatóvá, ha kitölti az anyag. 
 Imaginációk azonban a csillagképek is, mintegy a hátterünkben tevékenykedő, szellemileg valóságosan létező, élénken változó világ fennmaradt, megmerevedett imaginációi. Azoknak az imaginációknak felelnek meg, amelyek a növények és éppen a fizikai világban való megjelenésük, ha földi törvényeknek való alávetettségük, sejtecskékből való felépítettségük és hasonló dolgok miatt szellemi eredetük tekintetében csak másképpen módosultak. Éppen a kétféle imagináció között lévő kapcsolatot kell a növények formáiban megtalálnunk . (…)

 A nyugalomban lévő csillagképekből kiindulóformáló erőkhöz hozzákeverednek az onnan nézve a földhöz már közelebb lévő bolygók, a Szaturnusz, a Jupiter, a Mars mozgatóerői is, amelyek a növényt mintegy kihúzzák a gyökeréből, fel fele növesztik és így tovább. Eltekintve a bolygók ilyen erőitől, megmaradnak nekünk a csillagoknak azok az erői, amelyek a*képek formáit hozzák le magukkal a földre, a növényvilágba. (…)  Eleinte ellenszenvet érezhetünk az iránt, hogy éppen a növekedéstől, a gyarapodástól kell el tekintenünk a növényeknél és pusztán csak merev formák, mint egy az összes növényben benne rejlő csontvázak után kell kutatnunk .  A növényvilágban pedig még ezeket a formákat is csak bizonyos erőfeszítések árán ismerjük fel majd újra, mert a növényi élet folytonosan legyűri, átalakítja őket. Gyakorolnunk kell hozzá egy bizonyos, éppen az élő, változásban lévő dolgok elvonatkoztatásából álló összpontosítást, hogy meg tudjuk látni a formájukat létrehozó csillagkép-alakzatokat, amelyek már maguk sem a valóságosan tevékenykedő imaginációkat jelentik, hanem életüktől és attól is megfosztva, ami a lényegüknek felel meg, szilárdan álló alakzatokká váltak. Kisebb mértékben ugyan, de ez a csillag képeknek régebbi, képszerű ábrázolására is vonatkozik, amelyek a korábbi imagináció utolsó, hagyományos, gyakran igen pontosan betartod maradványai, mint például az ugrás közben öklelő szarvakkal ábrázolt Bika, amelynek még csupán az elülső része alakult kész, vagy az anyjának, a trónoló és a jóság jegyeit mutató Kassziopeiának követelésére sziklához láncolva vezeklő Androméda , mi közben segítségére siet az istenek követte, Perszeusz, egyik kezében egy kardot, a másikban Medúza levágott fejét tartva és ugyanígy a többi csillagkép-ábrázolásra is vonatkozik. 

Ha a csillagos eget így vizsgáljuk át, kiderül a furcsa tény, hogy kelyheknek, koronáknak és más tárgyaknak is vannak ott „az istenek, emberek és állatok” hagyományos képein kívül képei, de a növényeknek nincsenek. egyetlen csillagképet sem találnak az egész égbolton, amely egy növény nevét viselni. (…) A csillagképek tehát nem nyilatkoztatnak meg a növényekkel kapcsolatos imaginációkat, csak a növényeket formáló erőiket küldik le a földre és nem az életet, az éter világhoz tartozó alkotó erőket, amit az ókorban alapjába véve a növények lényegének tartottak az emberek. Az említett előadás (GA243) egyúttal igen nyomatékosan egy konkrét esetre és rámutatott: „akinek van imaginatív látásra, azt mondja, hogy a liliom egy olyan, a Földön található növényi forma, amelyet ebben a formában, ebben az alakban a csillagoknak ez és ez a csoportja alkotja meg. Egy másik növényi formát pedig – a tulipánét – a csillagoknak egy másik csoportja hozza létre.”(…)

Nézzünk fel a csillagos égre és ha az előbb mondottakat mint figyelembe vesszük, megtaláljuk ott a tulipán forma és képét az Észak Koronája (Corona Borealis ) csillagképben. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy a tulipánhoz és a hozzá hasonló virágokhoz innen, a mi vidékeinken tavasszal oly jól látható csillagképből indulnak ki a formáló erők. A liliom viszont ebben az alakjában a Lantnak ( Lyrának ) ,égövünk jellegzetesen nyári csillag képének a megfelelője, amit részben a csillagok elrendeződése, másrészt pedig a Lant csillagkép hagyományos ábrázolása még adnál is világosabban mutat meg.(…)

Figyelembe kell venni azonban még a hely, vagy még inkább az égöv földrajzi helyzetét is. Magától értetődik, hogy ez a növények növekedésénél szerepet játszik, a trópusokon más a növényzet, mint a mérsékelt égövön és ismét más a sarkvidékeken. Természetesen a napnak a földhöz viszonyított helyzetét, a naponta laposabb vagy meredekebb ívét is tekintetbe kell venni és a sarkvidék kereken a kozmikus erő erőteljes rá hatását, az egyenlítő vidékén pedig – amennyiben ott még a növényzet kifejlődhet – a holderőkét. A növényi formák kialakulása szempontjából azonban – hiszen most különösen ezt tartjuk szem előtt – azt kell megfigyelnünk, hogy melyik évszakban milyen csillagképek láthatók a vidék fölött. (…) A növényeket csak akkor érthetjük meg, ha odáig jutunk, hogy azt mondjuk: „ itt járok – tegyükfel – a közép európai tájon, ahol a növények virágzása idején különösen ezeknek a csillagképeknek van jelentősége, ennek a vidéknek a növényei azért nőnek éppen itt, mert bizonyos növényeket az ég a Földnek ezen a táján hajtott ki.”(GA243)””