A szellemtudományos kozmológia és a modern tudomány.

„Azok, akik régóta vannak a teozófiai mozgalomban, tudják, hogy az ilyen kérdések: Hogyan is keletkezett tulajdonképpen a világ? Hogyan fejlődött fokozatosan addig a pillanatig, amelyben az olyan fajta lények, mint amilyenek mi vagyunk, be tudják népesíteni ezt a világot? – hogy ezek a kérdések a legelsők között voltak, amelyekkel foglalkoztak a teozófiai mozgalomban. A világ keletkezéséről és fejlődéséről szóló ilyen kérdéseket nemcsak az egyik legelső könyv fejtegette, amelyik Nyugaton figyelmet fordított az ősi világnézetre, H.P. Blavatszkaja: „Leleplezett Ízisz” c. könyve, hanem az a könyv is, amelynek talán a legrégebbi követőink nagy részét köszönhetjük, Sinnett: „Ezoterikus buddhizmus” c. könyve. Hogyan alakul ki a Naprendszer, a bolygók és a csillag-csoportok? Hogyan fejlődött ki a Földünk, milyen szinteken ment keresztül és milyen szintek állnak még előtte? Ezek azok a kérdések, melyeket az „Ezoterikus buddhizmus” teljes szélességében kifejt. Aztán a nyolcvanas évek végén megjelent Blavatszkajától a „Titkos tanítás”, és az első kötetben ismét ezt a kérdést fejti ki: Hogyan fejlődött ki a világrendszer? – a második kötetben pedig ezt: Hogyan fejlődött ki az emberi faj a Földünkön belül?

Önök mindnyájan tudják, hogy a „Secret Doctrine”, a „Titkos tanítás” hatalmas, magasztos mesterek közléseiből származik, akik a mi átlagos fejlődésünket messze megelőzték. Hiszen már a „Secret Doctrine” előtt megjelent egy könyv, amelyben Sinnett, az „Ezoterikus buddhizmus” szerzője mahatmalevelek sorát adta közre. Ebből láthatók a nehézségek, melyek gátolják ennek a titkos tanításnak a megértését, és akkor megértjük, hogy azok, akik Sinnetthez és Blavatskajához hasonlóan törekedtek ezeknek a tanításoknak a fogadására, szinte nyögtek a nekik adott tanok megértésének nehézsége alatt. Ó, így szólt egy tanító, ti, akik egy másik észjárás segítségével szoktatok hozzá a dolgok felfogásához, nem vagytok képesek megérteni a mondanivalónkat, bár a legnagyobb erőfeszítést teszitek meg, hogy megértsétek. – Ha magunk előtt tartjuk ezt a kijelentést, akkor szembetűnővé kell válniuk a nehézségeknek. Mindenütt, ahol kozmológiát adtak elő, ellentmondásos nézetek keletkeztek. Nos, ez bizony igazán megalapozott, úgyhogy némi elnézést kérek, amikor ehhez a tanhoz igyekszem valamit hozzátenni.

Most szeretnék előrebocsátani valamit, ami tisztázza a teozófus kozmológia helyzetét a modern tudományhoz és módszereihez képest. Mert jöhetne valaki, és ezt mondhatná: Nézzétek, milyen fejlődést értek el a csillagászaink; ezt a távcsöveknek, a matematikai és fényképészeti módszereknek köszönhetjük, amelyek a távoli csillagok megismeréséhez vezettek minket. – A mai tudománynak, a maga gondos módszereivel, úgy tűnik, hogy – a csillagászok véleménye szerint – egyedüli kizárólagos joga van arra, hogy feltárjon valamit a világrendszer fejlődéséről. Mintha joga lenne kigúnyolni mindazt, amit más oldalról mondanak a világrendszer fejlődéséről és keletkezéséről. Némely csillagász ellenérvelhet: Az, amit ti teozófusok mondtok nekünk a kozmológiáról, az igencsak ősi tan, melyet a káldeusok vagy a védák papjai tanítottak, és amely az emberi nem legősibb bölcsességéhez tartozik; de milyen jelentősége lehet annak, amit évezredekkel ezelőtt mondtak, hiszen a csillagászat tanításai csak Kopernikusz korával kaptak többé-kevésbé megbízható formát. – Tehát az, ami Blavatszkaja „Titkos tanításának” első kötetében áll, úgy tűnik, zavarja mindazt, amit a távcsövekkel és egyebekkel felszerelt csillagászok tisztáznak. De a teozófusnak egyáltalán nem kell ellentmondásba ütköznie azzal, amit az asztronómus állít. Erre nincs szükség, habár vannak teozófusok, akik azt hiszik, hogy harcolniuk kell a mai csillagászat ellen, hogy helyet kapjanak saját tanításaik. Nagyon jól tudom, hogy a teozófiai mozgalom vezető szellemiségei azt hiszik, hogy kioktathatják a csillagászokat. Egy egyszerű példa segítségével világítsuk meg a teozófusok álláspontját a csillagászokéval szemben.

Vegyünk egy költőt, akinek az alkotása számunkra épületes és gyönyörködtető. Ez a költő esetleg egy másik személyiségben talál egy életrajzírót, aki megpróbálja megértetni velünk, és elmagyarázni a költő bensőjében lakozó lelkiséget-szellemiséget. De van egy másik szemléletmód is, a fiziológiai, a természettudományos. Tegyük fel, hogy egy természetkutató tanulmányozza a költőt. Ő a költőnek természetesen csak a maga szempontjából érdekes fiziológiai és fiziognómiai viszonyait tanulmányozza; természettudományos álláspontból tanulmányozza, és azt, amit természettudományos értelemmel meglát és összekapcsol, azt fogja nekünk közölni a költőről. Teozófusként mi azt mondanánk, hogy a természetkutató a fizikai szintű lét álláspontjából írja le és magyarázza a költőt. – De ez a természetkutató egy kukkot sem mond majd arról, amit a költő életrajzának nevezünk, az ő szellemiségéről-lelkiségéről. Tehát két egymás mellett haladó szemléletmóddal van dolgunk, melyeknek egyáltalán nem kell ütközniük egymással. Miért is ne történhetne egymás mellett a természettudományos és a szellemi-lelki szemlélődés, és miért ne lehetne mindegyik érvényes a maga módján? Hiszen az egyik nem avatkozik a másikba.

Így van ez a természettudományos kozmológiával is, azzal, amit csillagászaink a világépítményről és a világrendszer fejlődéséről mondanak. Azt fogják mondani, ami a külső érzékek számára megnyilatkozhat. Emellett azonban lehetséges egy szellemi-lelki szemléletmód is, és amikor a világépítményt így fogjuk fel, akkor sohasem fogunk ütközésbe kerülni a csillagászattal [asztronómia]; épp ellenkezőleg, a két szemléletmód olykor támogatni fogja egymást, hiszen egymás mellett haladnak, egymástól függetlenek. Amikor például az agy természettudományos fiziológiája még messze nem volt olyan fejlett, mint ma, mégis voltak már olyan emberek, akik jelentős szellemiségek életrajzát adták közre. Ezért a csillagász nem jöhet azzal az ellenvetéssel, hogy az okkult szemléletmód elavult és lehetetlen, csak mert Kopernikusz a csillagászatot más alapra helyezte. Az okkult források egészen mások; azok már jóval azelőtt léteztek, hogy a szemet az égbolt távcsővel való kémlelésére iskolázták volna, és mielőtt létrejött volna a fotográfia a csillagok fényképezésére. A kopernikuszi kutatásnak egészen mást kellett mondania, mint az okkult kutatásnak; és az emberi lélekben élő egyik erő egyáltalán nem függ a másiktól. Az az erő, amely magyarázatot ad nekünk a szellemi-lelki dolgokról, olyan messziségekbe nyúlik vissza, hogy egyetlen történetíró sem tudná nekünk elmondani, hol is kezdődött tulajdonképpen ez a fajta világépítmény-szemlélet. Lehetetlen kideríteni, hogyan jutottak a vezető szellemek ezekhez az okkult nézetekhez.”

GA 89 1904-05-26 – Fordította: Rákos Éva

Felmerül a kérdés, hogy azok akik fizikai műszereket, távcsöveket használnak a csillagos égbolt kémleléséhez és e területhez tartozó tudományt ők határozzák meg tekintélyelv alapján, akkor mi a helyzet az orvoslásban, ahol mikroszkópokat, röntgensugarakat használnak az emberi szem számára nem látható fizikai test „feltérképezéséhez”. A válasz: ugyanez a dominancia figyelhető meg, vitathatatlanul nem jut érvényre azon személyek nézőpontja, akik általuk meghatározva, nem rendelkeznek „az emberi testbe való látás képességével”, műszereivel.

Pedig létezik a fizikai műszereknél is mélyebb betekintés az emberi testbe és annak működésébe és ez a szellemtudomány útja és annak eredményei.