Michael érzékfeletti iskolája IV.
Dornach, 1924. július 28.
“Az érzékfeletti tényeket csak képekben, imaginációkban tudom összefoglalni. Absztrakt fogalmakkal ezt nem lehet megjeleníteni. Ezt csak ábrázolni lehet. Ezért kell ábrázolnom azt, hogy mi történt annak a korszaknak a kezdetén, amikor a tudati lélek, és ezzel együtt az intelligencia az emberbe költözött. Néhány évszázada volt már annak, hogy Michael a Krisztus utáni IX. évszázadban megérkezni látta a Földre a korábbi kozmikus intelligenciát. És látta azt tovább áramlani a Földön a skolasztikában. Ez történt lent. Ő azonban a Nap szférájában összegyűjtötte azokat, akik hozzátartoznak. Összegyűjtötte őket, akár emberi lelkek voltak, akik a halál és egy újabb születés közötti létben éltek – és azokat is, akik sohasem fejlődnek emberi testben, de hozzátartoznak, és bizonyos összefüggésben állnak az emberiséggel. Gondolhatják, hogy különösen azok a lelkek voltak ott, akiket mint Chartres nagy tanítóit mutattam be. A legjelentékenyebbek egyike, akik akkor a XV. század kezdetén Michael seregében az érzékfeletti világban hajtották végre tetteiket, Alanus ab Insulis volt. De mindnyájan, akiket mint a Chartres-i iskolához tartozókat megneveztem, egyesültek azokkal a dominikánus rendbeliekkel, akik már újból a halál és újabb születés közötti időben éltek. A platóni áramlathoz tartozó lelkek itt bensőségesen egyesültek az arisztotelészi áramlathoz tartozó lelkekkel. Ezek a lelkek végigcsinálták mindazt, ami a michaeli impulzus. Közülük sokan nem földi aspektusból, hanem a Nap aspektusából élték át a Golgotai Misztériumot. Ekkor, a XV. század kezdetén, igen jelentős helyzetbe kerültek az érzékfeletti világban.
Michael vezetésével létrejött ott ekkor valami, amit – kénytelenek vagyunk földi kifejezést használni – érzékfeletti iskolának nevezhetnénk. Ami egykor Michael Misztérium volt, amit a régi Michael-misztériumokban a beavatottaknak hirdettek, aminek mássá kellett válnia, mivel az intelligencia a kozmoszból a Földre került, azt maga Michael foglalta össze óriási, jelentős vonásokban azok számára, akiket ebbe az érzékfeletti Michael iskolába a XV. század kezdetén egybegyűjtött. Mindaz, ami valamikor a Nap-misztériumokban, mint michaeli bölcsesség élt, az érzékfeletti világban újból életre kelt. Nagyszerű módon foglalta össze azt, ami a platonizmus arisztotelészi folytatása volt, és Nagy Sándor által eljutott Ázsiába és Egyiptomba. Magyarázatot nyert, miként élt abban még a spiritualitás. Mindazok a lelkek, akik ősi idők óta kapcsolatban álltak azzal az áramlattal, amelyről már néhány órán át, beszéltem mindazon lelkek, akik predesztinálva voltak arra, hogy az antropozófiai mozgalomhoz tartozzanak, karmájukat az antropozófiai mozgalomhoz alakítsák, részt vettek ebben az érzékfeletti iskolában. Itt mindent, abból a szempontból tanítottak, hogy a michaeli elemet az emberi fejlődésben odalent más módon, az emberi lélek saját intelligenciája segítségével kell kialakítani.
Itt megtudták, hogy a XIX. század végén, a XIX. század utolsó harmadában maga Michael veszi át újból az uralmat a Földön egy új michaeli korszak, veszi kezdetét – miután Nagy Sándor korától kezdve a másik hat Arkangyal gyakorolta a maga különböző uralmát – ez, azonban olyan michaeli korszak kell, hogy legyen, amely más, mint a többi volt. Mert a többi michaeli korszak olyan volt, hogy a kozmikus intelligencia mindig abban élt, ami általánosan emberi. Most azonban – ezt mondta Michael tanítványainak az érzékfeletti világban – a michaeli korszakban valami egészen másról lesz szó. Amit Michael eonokon át, őrzött az emberek számára, amit ő inspirált a földi létbe, az most elszakadt tőle. Újból meg fogja találni, amikor a XIX. század hetvenes éveinek végén földi uralma megindul újból meg fogja találni, amikor a spiritualitásától megfosztott intelligencia tért nyert az emberek között. Azonban sajátságos állapotban fogja újból megtalálni: úgy, hogy az a legnagyobb mértékben ki lesz téve az Ahrimáni erőknek. Mert ugyanakkor, amikor az intelligencia a kozmoszból lesüllyedt a Földre, egyre inkább erősödött az Ahrimáni hatalmak törekvése, hogy ezt a földivé vált kozmikus intelligenciát elszakítsák Michaeltől, és a Földön önmagában, Michaeltől függetlenül érvényesítsék.
Ez volt a XV. századtól a mai napig tartó nagy krízis. A krízis, amelyben még benne állunk, a krízis, amely mint Ahrimán harca Michael ellen jut kifejezésre. Ahrimán mindent elkövet, hogy a földivé vált intelligencia felett Michael uralmát vitássá tegye – Michael azon fáradozik, hogy miután az intelligencia felett uralmát elvesztette, azt 1879-ben kezdődő földi uralmával a Földön újra visszaszerezze. Ennek eldöntése jegyében folyt az emberiség fejlődése a XIX. század utolsó harmadában. Ekkor vált földivé az azelőtt kozmikus intelligencia, ekkor akarta Ahrimán ezt az intelligenciát egészen földivé tenni, hogy az úgy éljen tovább, ahogy a Gabriel-korszakban elkezdődött. Hogy teljesen földivé váljon ez az intelligencia, kizárólag az emberiség vérközösségi ügye legyen, a generációk egymásra következésének ügye, a szaporodási erők ügye: ezt akarta Ahrimán. Michael leszállt a Földre. Azt, aminek időközben létre kellett jönnie, ahhoz, hogy az emberek intelligenciához és szabadsághoz jussanak, csak a Földön találhatta meg újból, úgy hogy Michael most, a Földön kell hogy megragadja, a Földön kell újból uralkodóvá válnia a most, már az emberiségben működő intelligencia fölött. Ahrimán szemben áll Michaellel, és Michael kénytelen megvédeni azt, amit eonokon át igazgatott az emberek érdekében. Ebben a harcban áll benne az emberiség. Antropozófusnak lenni többek közt azt jelenti, hogy ezt a harcot legalább bizonyos fokig megértjük. Ez a harc mindenben megmutatkozik. Valódi alakja a történelem alakulásának kulisszái mögött van, de minden nyilvánvaló tényben megmutatkozik.
Kedves barátaim, mindazok a lelkek, akik annak idején Michael érzékfeletti iskolájában jelen voltak, részesültek az imént röviden vázolt tanításokban. Ezek a tanítások, ismétlései voltak annak, amit a Nap-misztériumokban régi időktől fogva tanítottak, de egyben az új michaeli korszak kezdetén bekövetkezendő események profetikus elővételezései is voltak. Magukkal ragadó buzdítások voltak ezek arra, hogy akik Michael köréhez tartoznak, vessék bele magukat a michaeli áramlatba, kövessék impulzusait, hogy az intelligencia újra egyesüljön Michael lényével.
Miközben a Michael által irányított érzékfeletti iskola csodálatos és nagyszerű tanításai eljutottak a megfelelő lelkekhez, ezek a lelkek egy hatalmas élményben részesültek, amely csak nagy időközökben ismétlődik meg a mi kozmoszunk fejlődésében. Már rámutattam egyszer arra, hogy amikor az isteni világról beszélünk, felmutatunk az érzékfeletti világba. Ha azonban a halál és újabb születés közötti világban vagyunk, akkor tulajdonképpen a Földre mutatunk le – de nem a fizikai Földre – és itt valami hatalmas nagyszerű isteni-szellemi jelenség mutatkozik meg. Éppen, a XV. század kezdetén, amikor elkezdődött ez az iskola, amelyről beszéltem, és Michael birodalmából számos lélek vett részt ebben az iskolában, ezzel egyidejűleg valami olyat lehetett látni, ami – mint mondottam – a kozmikus teremtésben csak hosszú-hosszú évszázadok eltelte után ismétlődik meg: a Földre való letekintésnél bizonyos módon látni lehetett, hogy a Szeráfok, Kerubok, és Trónok, tehát az Első, a legmagasabb hierarchia lényei hatalmas tettet hajtanak végre. A XV. század első harmadában volt ez, abban az időben, amikor az újkori fejlődés kulisszái mögött megalapították a rózsakeresztes iskolát. Ha egyébként a halál és újabb születés közötti létből letekintünk a földi létre, a Szeráfok, Kerubok, és Trónok, folyamatosan végbemenő tetteit láthatjuk. Azt látjuk, hogy a Szeráfok, Kerubok és Trónok a szellemiséget, az Exusiai, Dynameis, és Kyriotetes hatásköréből leviszik a fizikai világba, hatalmukkal beleültetik a fizikaiságba. Attól, ami a létesülés folyamatában így általánosan észlelhető, nagy időközökben valami grandiózusán eltérő mutatkozik meg. Utoljára az Atlantiszi-korban mutatkozott meg ilyesmi érzékfeletti szempontból. Ami itt az emberiségben történik, az a szellemi világban úgy mutatkozik, hogy most a Föld területein villámok cikáznak át, miközben hatalmasan dübörgő mennydörgés hallható. Ez, mondhatni, a világviharok egyike volt. A földi emberek számára olyan volt, mintha aludva élték volna át, a Michael körül lévő szellemek számára azonban, hatalmasan megnyilatkozott.
A mögött, ami az emberi lelkekben a XV. század kezdetén történelmileg lejátszódott, valami hatalmas dolog áll. Ez a hatalmas valami éppen azalatt mutatkozott, mialatt Michael tanítványai a tanításokat az érzékfelettiségben magukba fogadták. Utoljára Atlantiszban történt ilyesmi, amikor a kozmikus intelligencia még kozmikus maradt, azonban birtokába vette az emberek szívét. Most ehhez hasonló történt, ami a mostani földi terület számára, szellemi villámokban és mennydörgésekben robbant ki. Igen, ez így történt. Ebben a korszakban, amely a földi megrázkódtatásokat megélte, melyben a rózsakeresztesség elterjedt, amikor mindenféle sajátságos dolog történt, ami történelmileg is követhető, ebben a korszakban a Föld, az érzékfeletti világokban lévő szellemeknek hatalmas villámok és mennydörgések tombolása közepette mutatkozott meg. A Szeráfok, Kerubok és Trónok ekkor vezették át a kozmikus intelligenciát az emberi szervezetbe, az idegek és az érzékelés szervébe: a fej organizmusba. Újból olyan esemény történt, amely ma még nem mutatkozik meg tisztán, majd csak évszázadok és évezredek múltával fog megmutatkozni, és amely abból áll, hogy az ember teljesen átalakul. Az ember azelőtt szívember volt, ezek után fejemberré lett. Az intelligencia saját intelligenciájává vált az érzékfeletti létből nézve, ez hallatlanul jelentős. Itt megnyilatkozik mindaz a hatalom és erő, ami az Első Hierarchia, a Szeráfok, Kerubok, és Trónok hatáskörébe tartozik. Ők azáltal nyilatkoztatják meg hatalmukat és erejüket, hogy a szellemiséget nem csak a szellemiségben kormányozzák, mint Dynameis, Exusiai és Kyriotetes, hanem a szellemiséget beleviszik a fizikaiságba, a szellemiséget a fizikaiság alkotójává teszik. Ezek a Szeráfok, Kerubok és Trónok olyan tetteket hajtottak végre, amelyek – mint mondottam – csak eonok elmúltával ismétlődnek meg. Azt lehetne mondani: amit Michael az akkori időkben övéinek tanított az, lent a földi világban villámlás és mennydörgés közepette jelent meg. Meg kell ezt érteni! Mert ezeknek a villámlásoknak és mennydörgéseknek, kedves barátaim, lelkesedéssé kell válniuk az antropozófusok szívében és lelkében!
Aki valóban vágyik az antropozófiára, annak lelkében – ma még nem tudatosan, az emberek még nem tudnak róla, de majd tudni fogják – mindannak utóhatása él, amit egykor Michael körében magába fogadott, mint égi antropozófiát, amely a földit megelőzte. Mert Michael tanításai olyanok voltak, hogy előkészítették azt, aminek a Földön antropozófiává kellett válnia. Így a Földön létrejövő antropozófiát kétféleképpen készítették elő: a XV. századtól kezdve a nagy érzékfeletti iskolában, és a XVIII. század végén, XIX. század elején az érzékfeletti létben megjelenő imaginatív kultuszban. Itt hatalmas imaginatív képekké formálódott az, amit a michaeli tanítványok annak idején az érzékfeletti iskolában tanultak. Így készítették elő a lelkeket, akik azután leszálltak a fizikai világba, és akik mindezen előkészítések révén ösztönzést kaptak arra, hogy afelé haladjanak, aminek a Földön antropozófiaként kell hatnia. Gondoljanak mindazokra, akik részt vettek ebben az érzékfeletti iskolában. Részt vettek Chartres nagy tanítói is. Mint utóbbi előadásaimból tudják, ők még nem szálltak le újból. Előreküldték azokat a lelkeket, akik főleg a dominikánus rendben működtek, miután előzőleg a XII. és XIII. század fordulóján bizonyosfajta megbeszélést tartottak velük. Azután mindezek a lelkek újra összekerültek: azok, akik Chartres-ban lángoló szavakkal hirdették az ősi tanokat és azok, akik a skolasztikában a leghidegebb, de szívből jövő munkával küzdöttek az intelligencia értelméért. Akik az ismertetett iskolában tanultak, mindannyian Michael seregéhez tartoztak.
Itt van tehát Michael iskolája. Itt van a XIX. század kezdetén, a már ismertetett imaginatív kultusz. Itt van az a jelentékeny tény, hogy a hetvenes évek végén újból megkezdődött Michael uralma, hogy Michael felkészül arra, hogy a Földön újból birtokába vegye az intelligenciát, amely időközben, lesüllyedt tőle. Ennek az intelligenciának michaelivé kell válnia. Meg kell értenünk az új michaeli kor lényegét. Akik ma olyan spiritualitásra vágynak, amely már tartalmazza az intelligenciát, – ahogy ez az antropozófiai mozgalomban van – azok olyan lelkek, akik kannájuk szerint vannak itt a mai korban, hogy figyelembe vegyék azt, ami a kezdődő michaeli korszakban a Földön történik. Kapcsolatban állnak mindazokkal, akik még nem jöttek le újból, mindenekelőtt azokkal, akik a platóni áramlatból Bemardus Sylvestris, Alanus ab Insulis és mások vezetésével még fent maradtak az érzékfeletti létben. Azok azonban, akik ma igaz belső szívbéli odaadással tudják befogadni az antropozófiát, össze tudnak kapcsolódni az antropozófiával, azokban abból, amit az érzékfeletti létben a XV. században, és a XIX. század kezdetén átéltek, az az impulzus él, hogy azokkal együtt, akik, azóta még nem jöttek le a Földre, a XX. század végén megjelenjenek a Földön. Addig az antropozófiai spiritualitás előkészíti azt, amit a két csoportnak közösen kell majd megvalósítania, mint teljes kinyilatkoztatását annak, amit az említett áramlatokban érzékfeletti módon előkészítettek.
Kedves barátaim, az antropozófusnak fel kell vennie tudatába, tisztában kell lennie azzal, hogy már most elő kell készítenie azt a spiritualitást, melynek egyre inkább el kell terjednie, amíg eljön a kulmináció, a XX. század végén, melynél az igazi antropozófusok újból lent lesznek a többiekkel együtt. Az igazi antropozófusnak tudnia kell, hogy ma miről van szó: felismerni az Ahrimán és Michael között folyó harcot, és részt venni benne. Csak akkor fogja megtalálni Michael azokat az impulzusokat, amelyek őt a földivé vált intelligenciával – amely tulajdonképpen az övé – újra egyesíteni fogják, ha az a szellemiség, amely az antropozófiai mozgalomba áramlik, a többi szellemi áramlattal egyesül.
Feladatom lesz még, hogy megmutassam, milyen agyafúrt eszközökkel akarja ezt Ahrimán megakadályozni, milyen éles harc folyik ebben a XX. században! Mindezekből tudatossá válhat bennünk, hogy milyen komoly időket élünk, és milyen bátorság szükséges ahhoz, hogy helyesen kapcsolódjunk a szellemi áramlatokhoz. Miközben mindezt tudatosítjuk magunkban és így szólunk: te emberi lélek, ha ezt megérted, hivatott lehetsz arra, hogy közreműködj Michael uralmának biztosításában, ugyanakkor létrejöhet az, amit az emberi lélek odaadó, belső ujjongásának nevezhetnék afölött, hogy ilyen erőteljes lehet. Meg kell találnunk ennek a bátorsággal teljes erőnek, ennek az erős bátorságnak a hangulatát. Mert érzékfeletti betűkkel áll fölöttünk: váljon bennetek tudatossá az, hogy vissza fogtok jönni a XX. század vége előtt, és a XX. század végén, melyet azonban ti készítettetek elő! Tegyétek tudatossá magatokban, hogyan fog alakulni az, amit előkészítettetek. Tudni, hogy benne állunk ebben a harcban, ebben a döntésben, Michael és Ahrimán között, ez olyan valami kedves barátaim, amit antropozófus lelkesedésnek, antropozófus enthuziazmusnak nevezhetünk!”
Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. (GA237) – forrás: antropozofia.hu
