Az igazság mint az Antropozófiai Mozgalom alapja
“Hogy a világot majába merülten látjuk, erre az istenek előkészítettek bennünket. A lelkünk ügye, hogy magasabb önismerethez jussunk, és emberi mivoltunkat mélyebben megismerjük, és ilyen ügy az antropozófia ügye is, amelynek útján érzéseket fejlesztünk ki aziránt, hogy mivé válhat a teozófia az ember számára. A legmagasabb fokú szerénységet kell kialakítanunk, amit az ember impulzusként érez, ha elhatározza, hogy az Antropozófiai Mozgalomhoz akar tartozni. Szerénységet, amely azt mondja: ha át akarom ugrani azt, ami az emberi lélek ügye, és mindjárt a szellemiség legmagasabb fokára akarok lépni, akkor igen könnyen eltűnhet belőlem az alázat, igen könnyen gőg léphet annak helyére, és könnyen hiúvá válhatok. Legyen az Antropozófiai Társaság kiindulópont ezen a magas morális területen is, kerülje el mindenekelőtt azt, ami elterjedhet a Teozófiai mozgalomban, a gőgöt, a hiúságot, a becsvágyat és a komolytalanságot, ha a legmagasabb bölcsességet befogadja. Kerülje el ezt az Antropozófiai Társaság azáltal, hogy már kiindulópontján az emberi lélek saját ügyének tekinti azt, amit a majával kell elrendeznie.
Át kell éreznünk, hogy az Antropozófiai Társaság a legmélyebb emberi szerénység eredménye kell, hogy legyen. Mert ebből a szerénységből fog létrejönni a legnagyobb komolyság a szent igazságokkal szemben, amelyeket fel kell fednie, amikor az érzékfeletti, a szellemi területre behatol. Fogadjuk el ezért az „Antropozófiai Társaság” elnevezést igazi szerénységgel, igazi alázattal, és jelentsük ki: ami még, mint szerénytelenség, hiúság, becsvágy és valótlanság a teozófia elnevezéshez tapadhat, azt elutasítjuk, amikor – a szerénység jegyében – feltekintünk az istenekre és az isteni bölcsességre. Ezért kötelességszerűen az embert és az emberi bölcsességet ragadjuk meg, amikor áhítattal a teozófiához közeledünk, és kötelességszerűen elmélyedünk az antropozófiában.
Az antropozófia az istenihez, az istenekhez vezet el bennünket. És ha általa a legmagasabb értelemben véve alázatosak leszünk, megtanulunk valóban önmagunkba nézni, és a legigazabb önneveléssel és önfegyelemmel megküzdőnk minden majával és tévedéssel, akkor felettünk állhat érctáblára felírva: antropozófia!
És ez figyelmeztetés lesz számunkra, hogy általa mindenekelőtt az önmegismerést és a szerénységet keressük. Ezen a módon megkísérelhetjük, hogy egy olyan épületet emeljünk, amelynek az igazság az alapja, mert az igazság csak akkor virulhat, ha az ön-megismerés a legnagyobb komolysággal gyökeret ver az emberi lélekben. Honnan származik a hiúság, honnan származik a igaztalanság? Az önismeret hiányából. Miből fakadhat csak az igazság, miből jöhet létre csak az isteni világokkal és az isteni bölcsességgel szembeni áhítat? Csak az igazi önnevelésből és önfegyelemből. Aminek itt áramlania és lüktetnie kell, azt szolgálja az Antropozófiai Mozgalom.”
Rudolf Steiner: A BHAGAVAD GITA ÉS A PÁL LEVELEK (GA142)
