Hogy megszülethessen a Világosság
„…az antropozófia világszemlélete szerint a Krisztus-lény a reinkarnáció tanának, az ember lényének és a világegyetem megismerésének együttes középpontjában áll. Aki helyesen látja az antropozófia világszemléletét, azt mondja: Szemlélni tudom mindezt, de megérteni csak akkor fogom, ha az egész kép gyújtópontja Krisztus felé mutat számomra.” (1)
Bár odakint a tél az úr, bennünk még élhet a nyár megannyi melengető emléke. A megidézett képek mellett az is felmerülhet tudatunkban, hogy nyáron Földünk érintett féltekéjén egy alvásfolyamat ment végbe: „Az év körforgásában az emberi természet menetéhez tartozik, hogy ez az ember belsejében lejátszódó szulfurfolyamat a nyári időben különösen felfokozott állapotba kerül. (…) És míg egyfelől azt látjuk, hogy az emberek a János-napi fényben kifelé sugároznak a kozmoszba, addig másfelől Ahrimán a maga sárkányszerűségében, kígyószerűségében mintegy rátekerődzik ezekre az asztrális fényben a kozmoszba kisugárzó emberekre, és igyekszik őket behálózni, befonni, őket lehúzni az álomszerűbe, alvásszerűbe, tudattalanba.” (2) A Föld és ember sorsa összeköttetett, így Rudolf Steiner nemcsak az ember komoly megterheléséről beszél: „A Föld ahrimanizálódott, mialatt a nyári kilégzés végbement. Iszonyú volna, ha Jézus születése ebbe az ahrimanizált Földbe történne meg! A Földet szellemi erőknek kell a sárkánytól, az ahrimáni erőktől megtisztítaniuk, mielőtt még befejeződik a körforgás, és eljön a december, amely meghozza a Krisztus-impulzus születését a lélekkel áthatott Földben. Michael tisztító, az ahrimáni gonoszságot legyőző erejének egyesülnie kell a Föld szeptembertől decemberig tartó lélegzésével, hogy karácsony ünnepének érkezése és a Krisztus-impulzus megszületése a megfelelő módon történhessen meg.” (3)
Mi, emberek tudatosságunkkal, felismeréseinkkel, megdolgozott érzéseinkkel, törekvéseinkkel Michaellel együtt munkálkodhatunk a karácsonyig vezető út megtisztításán, hogy amikor a kozmosz élőn emlékezni kezd, megfelelő helye legyen a születésnek, a Fénynek, a Világ világosságának! Tudjuk, hogy a Megszülető korunkban immár tettének megértésére vár, amelyhez hosszú út vezet. „Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy a legtöbb embernél közvetlen érzései döntik el, hogy mit tartson helyesnek vagy tévesnek. Ez az egyik (első) fejlődési fok. A második fokon az ember elkezd gondolkodni. Egyre többen vannak ma, akik az eredeti érzésből kiindulva elgondolkodnak azokon a dolgokon, amelyekbe beleszülettek. Ez az oka annak, hogy olyan sok kritika éri az ősi, szent hagyományokat és hitvallásokat. Ez az értelem, az intellektus reakciója azzal szemben, amit az érzések útján értelmünk ellenőrzése nélkül vettünk át. (…) Az ember abban a vonatkozásban, hogy bizonyos dolgokat igaznak tart-e, az első fokon áll, amikor az eredeti, nem kifejlesztett érzése szólal meg, az az érzés, amely veleszületett, vagy amelyet neveltetése útján sajátított el. A második fokon az érzésen túl megszólal az értelem, az intelligencia. Akinek a lelkében némi önismeret él, az tudja, hogy az intelligenciának egészen határozott tulajdonsága van. Ez a tulajdonság megöli, kioltja az érzést.”(4)
A Michaelhez szorosan kötődő megismerés alapja a gondolati, érzelmi és akarati élet gondos ápolása. Ha ez megvalósul, akkor: „Ahol igazán szívükben értik az antropozófiát, ott a szívek összedobbanhatnak anélkül, hogy a fejek összeütköznének.”(5) Ekkor a megdolgozott asztráltest érzékszervvé válik, és végre arra „használjuk”, hogy magukat az embereket, dolgokat, antropozófiai szövegeket érzékeljük, és nem azt, hogy miként hatnak ránk antipátiát/szimpátiát ébresztve. Így belátható lesz Rudolf Steiner felszólításainak értelme, miszerint az előadásaival történő munkának nem lehet alapja a szokásos hétköznapi értelem, érzület. Miért olyan nehéz adott esetben az EGYETértés?
„Gondolkodásunk nem individuális, mint érzeteink és érzéseink, hanem univerzális. Csak azáltal kap individuális jelleget minden egyes emberben, hogy az ember azt individuális érzeteire és érzéseire vonatkoztatja.” (6)
Különösen akkor fontos tudatában lennünk személyes, egzisztenciális érintettségünknek, amikor a szellemtudomány komoly, lényegi kérdéseivel foglalkozunk. Az antropozófia a korábbi misztériumok megújított szellemében magában hordozza a művészetet, a tudományt és a vallást. Ugyanakkor Steiner számos e kérdéssel foglalkozó előadásából megtudhatjuk, hogy az utóbbihoz, az isteni világgal való egyesüléshez a megismerésen keresztül, a teljesen tudatos imaginációval, inspirációval és intuícióval vezet el bennünket az antropozófia. Sajnos nem mindenkit, mert a Földfejlődés jelen pontján csak keveseknek adatott még meg az ehhez szükséges alap. Ez a téma különleges tapintatot igényel az utóbbi években, amikor Rudolf Steiner személyéhez, az ember és emberlét mélységes tisztelőjéhez és támogatójához, munkásságának gyümölcseihez rasszista jelzőket igyekeznek tapasztani. Jelen kozmoszunk sajátossága, hogy a haladás útján csak lények kisebb csoportja tud előre lépni, mások le-, illetve visszamaradásának súlyos árán. Ami valakiknek többlet az emelkedéshez, az másoknál hiány és szenvedés lehet. Ennek ismerete, szívünkben hordozása elengedhetetlen a valóban gyümölcsöző antropozófiai munkához – így tudjuk és érezzük, hogy annak termései elsősorban nem minket illetnek. Ezért is volt nyitott Rudolf Steiner arra, hogy mindazoknak, akiknek áldozata árán az emberiségnek egyelőre még igen szűk csoportja léphet előre az antropozófiai megismerés révén, a vallás megújítása által módot adjon az istenivel való egyesüléshez. Ugyanakkor egész életében alapvetően fontosnak tartotta hangsúlyozni a vallási és az antropozófiai út különbözőségét. Ezen előadások ismeretében teljességgel belátható, miért használt igen erőteljes, komoly, figyelmeztető szavakat az 1922. december 30-ai előadásában(7) arra az eshetőségre, ha a két út keveredne egymással. Többek előtt is ismert az a sajátos nézőpont, amely szerint Rudolf Steiner eltért attól a működésétől, hogy személyesen rendezzen egy nehéz helyzetet, és ezért a két mozgalom kapcsolatát megvilágító és meghatározó előadása csak Gerhard Klein meggondolatlan lépéseire vonatkozik. Rudolf Steiner azonban ezután, 1923. februárjában újra kitér a két út és mód világos megkülönböztetésére:
“A kultusz közös élménye olyasmit ad, ami az emberi lélekben a közösség érzékelését egyszerűen a saját mivolta folytán hívja elő. A vallási megújulás mozgalma ezt megértette, elfogadta ezt a kultuszt, és azt hiszem, fontos kijelentés volt, amit ezekben a napokban itt ezen a helyen dr. Rittelmeyer [a Keresztény Közösség első papja és vezetője] mondott: A közösségépítésnek ebből az oldalából fakad talán az egyik legnagyobb veszély az antropozófiai mozgalom számára a vallási megújulás mozgalmának részéről. Mert ebben a kultuszban a közösségalkotás hatalmas, jelentős eleme rejlik. Az egyik embert összeköti a másikkal. Mi az, ami ennél a kultusznál, az egyik embert a másikkal összeköti, ami az egyes egyedekből, amelyeket az intellektualitás és a logika atomizál, újra közösséget tud alkotni, és egészen biztosan közösséget is fog alkotni? Dr. Rittelmeyer nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy jelen van az eszköz a közösségalkotáshoz. Minthogy azonban az Antropozófiai Társaság is a közösségalkotás felé fordul, meg kell találnia a számára megfelelő eszközöket, hogy a vallási megújulás mozgalma részéről ne fenyegesse egy bizonyos veszély. (…)
Egyszerűen valósággá kell tennünk az antropozófiát, valósággá kell tennünk azáltal, hogy megértjük egy tudatosság előhívását az antropozófiai közösségeinkben, hogy miközben az emberek a közös antropozófiai munkához egymásra találnak, az ember először felébred a másik ember szellemi-lelki természetén. Az emberek egymásra ébrednek, és miközben újra és újra egymásra találnak – azáltal, hogy a köztes időben mindegyikük más-más dolgon ment keresztül, és valamelyest továbbhaladt –, egy megváltozott állapotban ébrednek egymásra. A felébredés a sarjadásban és rügyezésben való felébredés. És csak ha először megtalálták annak lehetőségét, hogy az emberi lelkek az emberi lelkeken és az emberi szellemek az emberi szellemeken felébredjenek, hogy az antropozófiai közösségekbe azzal az eleven tudattal menjenek el: itt válunk először annyira éber emberekké, hogy itt, egymással értjük csak meg az antropozófiát, és ha aztán önök e megértés alapján az antropozófiai ideákat egy felébredt lélekbe – nem a mindennapi életnek a magasabb lét számára alvó lelkébe – fogadják be, akkor ereszkedik a közös valóságos szellemiség a munkaterületük fölé. Vajon valódi-e, amikor az érzékfeletti világról beszélünk, és képtelenek vagyunk felemelkedni egy ilyen valós szellemiség, egy ilyen fordított kultusz megvalósításához? Csak akkor állunk benne igazán a spirituális megragadásában, megértésében, amikor a spiritualitás ideáit már nem csupán absztraktul birtokoljuk, és némileg képesek vagyunk teoretikusan visszaadni, akár csak saját magunk számára, hanem amikor már hinni tudjuk – de egy bizonyító hit alapján –, hogy a szellemek a szellemi megértésben szellemi közösségben vannak velünk. Az antropozófus közösségalkotást nem lehet külső intézkedések útján előhívni. Magából az emberi tudat legmélyebb forrásából kell előhívni.
Ma megmutattam önöknek az ehhez vezető út egy részét, holnap folytatni fogom ennek ábrázolását. Egy ilyen ábrázolás útján egy kicsit arra szeretnék utalni, hogy az Antropozófiai Társaság számára az a legfontosabb, ha tovább akar fejlődni, hogy valóban megragadja az antropozófia valódi megértése. Ha ez az antropozófia iránti igazi megértés jelen van, akkor ez a megértés lesz az út nem csupán a szellem ideájáig, hanem a szellemmel való közösséghez is. De a szellemi világgal való közösség tudatosítása egyben közösségépítés is. És akkor azok a közösségek, amelyeket a karma határoz meg, létre fognak jönni az igazi antropozófiai tudat hatására.” (8)
A papoknak tartott 1923-as nyári kurzuson a hallgatók kérdéseire újfent határozott feleletet ad:
„Kérdés merül fel Rudolf Steiner 1922. december 30-i dornachi előadásának egy mondatának pontos megfogalmazásával kapcsolatban [amelyet a gyorsíró csak kulcsszavakkal rögzített].
Rudolf Steiner: „Az antropozófia nem szorul vallási megújításra” – így ön pontosan fogalmazta meg a mondatot. Mit jelentene az antropozófiának, amelynek önmagában kell megalapozódnia, ha vallási megújításra szorulna! Fordítva: a vallási megújításnak szüksége van az antropozófiára! – Az előadásban elhangzott, hogy az antropozófusoknak nincs szükségük kultuszra, ez az antropozófusokhoz szól, nem a vallási megújítási mozgalomhoz. Ilyen dolgokat el kellett mondani, mert sokan úgy gondolták, hogy elvi alapon kell eldönteniük, részt vesznek-e a vallási mozgalomban. Voltak olyan tagjai az antropozófiai mozgalomnak, akik sokkal idősebbek voltak Dr. Rittelmeyer-nél; amikor ők megkérdezték, hogy részt vegyenek-e a kultuszban, azt kellett nekik mondani: ezt végül is maguknak kell eldönteniük; nekik kellett volna tanácsot adniuk Dr. Rittelmeyer-nek! – De nem szabad azt mondani, hogy az antropozófiához csak a vallási mozgalmon keresztül lehet eljutni, ez nagyon helytelen lenne. Akkoriban tartott előadásom az antropozófusokhoz szólt. Tehát természetes, hogy az antropozófusok, amilyenek az utóbbi időben lettek, tanácsadók lehetnek a kultuszban. A másik viszont méreg az antropozófiára nézve: ha azt mondják, hogy nem lehet antropozófiai megértéshez jutni [Krisztusról], ha nem a kultuszon keresztül jutunk el oda. Fontos hozzátenni, hogy ez a beszéd az antropozófusokhoz szólt. A félreértés abból adódott, hogy mindkét oldal tévesen értelmezte a dolgot. A vallási mozgalomban sokan voltak, akik nem tudták, hogyan kell viselkedniük.
Az egyik résztvevő rámutat, hogy Rudolf Steiner a 1922. december 30-i előadásában azt mondta, hogy sokan vannak, akik a megismerésre vannak beállítva, és mások, akik tompa vallási ösztönnel rendelkeznek [a gyorsíró csak kulcsszavakat jegyzett le].
Rudolf Steiner: Igen, ez tagadhatatlan, vannak emberek, akik teljesen gondolkodó megismerési ösztönökkel, másrészt vannak olyanok, akik tompa vallási ösztönnel (dumpfen religiösen Trieb) rendelkeznek. Tehát amikor azt mondtam, hogy az antropozófia nem tud mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik tompa vallási ösztönnel rendelkeznek, hanem csak a vallási mozgalom, akkor ez igaz. De ez nem azt jelenti, hogy a vallási mozgalom különösen és kizárólag ilyen emberekre támaszkodik, hanem azt, hogy az antropozófia nem tud mit kezdeni ezekkel az emberekkel. Ezekhez az emberekhez csak a kultusz segítségével lehet eljutni, nem az antropozófiával. Az tompa vallási ösztönnel rendelkező embereket a kultusz hatására lehet megérinteni, és talán egy új életben nagyon gondolkodó emberek lesznek.” (9)
Az írás keretei miatt az eddig szűkösen ismertetett közlések alapján remélhetőleg belátható, hogy amikor 1922. december 30-ai előadásában Rudolf Steiner a két mozgalommal kapcsolatban az Antropozófiai Társaság pusztulásának lehetőségéről beszél, akkor a közlések ismerőire, magyarázóira rendkívüli felelősség hárul. Komor az a megszerzett tapasztalat, hogy a kérdés kiemelkedő fontossága miatt a témával foglalkozó közlések kommentár nélküli, szélesebb körű közzététele a megértő, belátó fogadtatás mellett milyen minőségű ellenhangokat is szült – érthető kapcsolatot találva a MAT 2025. december 28-ai, a Keresztény Közösség Embeszentelő szertartásával kezdődő ünnepségével.
A vallás útja még ma is arisztokratikus, ugyanakkor az Antropozófiai Társaságban és mozgalomban a belső munka vezethet el az igazsághoz, valamint az időszerű, az egyéneket Krisztus lényében egyesítő demokratikus viszonyulás:
„A régi misztériumoknak bizonyos vonatkozásban valamilyen, mondhatjuk, arisztokratikus jellegük volt, sőt, alapjában véve minden arisztokratizmus e régi misztériumokban gyökerezik, mert a jelenlévő egyes misztériumpapok a többiek nevében végezték az áldozatokat. A karácsonyi misztérium ünnepének demokratikus jellege van, mert az újabb kor embereit voltaképpen belső gondolataik tulajdona teszi emberré. A karácsonyi misztériumot csak akkor látják majd helyes megvilágításban, ha az áldozatot nem az egyik ember végzi a másikért, hanem, ha együttesen, közösségben élik át az emberek egyenlővé válását a Földre szállt Naplény előtt. Éppen a keresztény fejlődés első idejében, egészen a IV. századig érezték ezt egészen különösen jelentősnek a kereszténység számára. Csak ez után kerültek át a régi misztériumformák Egyiptomból a rómaiságon át egészen Nyugat- Európába, és mondhatjuk, átfestették az eredeti kereszténységet, olyan hagyományokba burkolták, amelyeket ismét el kell hagyni, hogy a kereszténységet helyesen értsük meg.” (10)
Forrás:
1. Rudolf Steiner: A János evangélium – Kassel, 1909. június 30.
2. Rudolf Steiner: Az év menetének átélése négy kozmikus imaginációban – Dornach, 1923. október 5.
3. Rudolf Steiner: Az év körforgása – Az antropozófia és az ember lelkülete – Dornach, 1923. március 31.
4. Rudolf Steiner: Makrokozmosz és mikrokozmosz – Bécs, 1910. március 29.
5. Rudolf Steiner: A Karácsonyi Gyűlés – Dornach, 1923. december 26.
6. Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája – V. fejezet
7. Rudolf Steiner: A csillagok világa és az ember – Dornach 1922. december 30.
8. Rudolf Steiner: Antropozófiai közösségalakítás – Stuttgart, 1923. február 27.
9. Rudolf Steiner: A tevékeny ige lényege – Stuttgart, 1923 július 2.
10. Rudolf Steiner: A csillagok világa és az ember – Dornach, 1922. december 23.
