A kristályokban az isteneket szemléljük

“Ha az ember túljutott az állati és a növényi világ szemlélésén, akkor a kristályos ásványok világába érkezik. Megint csak indíttatva érzi magát, hogy az ásványi kristályokról, melyekkel a földön találkozik, tekintetét a világmindenségbe, a kozmoszba emelje. A kozmosz távolaiban megint valóságot lát, mint amit a növényi létezés mögött látott. Az egész látvány azonban most más jellegű. A kristályos ásvány szemlélésekor az ember egészen mást él át, mint amikor a növényi világból indul ki. De megint csak valóságosat él át odakinn a világmindenségben és megint csak így szól önmagához: a föld kristályos ásványvilágát az az élő szellemiség hozza létre, mely a kozmosz távolaiban létezik.
Ez a földi hatás azonban nem a földről, vagy a föld által történő tükröződés révén jön létre; és látják, ez a lényeges. Ha az ásványiból emelkedünk a kozmoszba, majd onnan tekintünk vissza a földre, akkor a föld az ásvány számára nem tükör többé. Olyan a helyzet, mintha a föld egyáltalán ott se lenne; kiesik a látókörünkből. Nem mondhatjuk azt, amit a növényeknél mondtunk, hogy odalent van a föld, amelyik tükröz. – Nem, nem tükröz, úgy viselkedik, mintha egyáltalán ott se lenne. Ha ilyen szemléletre összpontosítunk, amely a kristályos ásványból indul ki, ha tekintetünket így a világ távoli térségeire vetjük ki és onnan nézünk megint vissza, akkor alattunk egy félelmetes, iszonyatos szakadék van, maga a semmi. Várnunk kell. Lélekjelenlétre van szükségünk; a várakozásnak azonban nem szabad sokáig tartani. Ha túl sokáig várunk, akkor a félelem óriásira nő, mert azt érezzük, hogy a talajt elveszítettük a lábunk alól. Ez szokatlan érzés, mely óriási félelemmel jár, ha nincs lélekjelenlétünk és ha nem tudunk ezen a semmin aktívan áthatolni.
A földön keresztül kell néznünk. Annyi, mintha ott se lenne. Tovább kell néznünk, mivel a föld nincs itt. Most kénytelenek vagyunk az ásványok vonatkozásában nemcsak azt látni, ami felettünk van, hanem az egész környezetet. A földet mintegy el kell tüntetni. Lent ugyanazt kell látnunk, mint fent, nyugat felé ugyanazt, mint keleten.
És ekkor egy áramlás jön velünk szembe a másik oldalról, amelyik most alulról jön fölfelé ellentétben azzal az áramlással, amelyik a növényeknél is van, amelyik felülről jön lefelé. Ha mi itt kitekintünk és itt jön egy áramlás, akkor az ellenkező oldalról jön egy másik. Minden oldalról látjuk a kozmosznak egymással találkozó áramlásait. Ezek itt alattunk találkoznak össze. Ha fölülről kapjuk az áramlást a növényekre, a föld ellenállást tanúsít és a növény kinő. Ha azonban az ásványvilág számára jövő áramlást szemléljük, akkor van egy ellentétes irányú áramlásunk is és ezek összetalálkozásából jön létre az ásványvilág formája. Itt egy áramlás, majd egy ellentétes, megint egy áramlás, majd újból egy ellentétes és így tovább; és ezeknek a kozmikus mindenségből érkező egymással szembejövő áramlásoknak a szabad találkozásából jön létre az ásvány. A kristályosodott ásvány számára a föld nem képez tükröt. Itt a földön semmi nem tükröződik. Itt minden a saját elemében tükröződik.
Ha Önök nézik odakinn a hegyeket és egy kvarckristályt találnak, akkor azt általában alulról megtámasztva látják; ez azonban csak földi, zavaró hatás, ahrimáni hatalmak zavarólag avatkoznak be. A kvarckristály a valóságban úgy képződik, hogy minden oldalról a szellemi elem veszi körül, azok egymást tükrözik és szabadon lebegve látják azt a szellemi világmindenségben. A minden oldalról tökéletessé formálódott kristályok mindegyikében egy kis világot láthatunk. A valóságban azonban sokféle kristályforma létezik: kocka, oktaéder, tetraéder, dodekaéder, rombikus, dodekaéderes, monoklínikus, triklínikus alakzatok, mindenféle lehetséges formáció. Ezeket látjuk. Látjuk, ahogy az áramlások összejönnek, egymással találkoznak. Itt egy kvarckristály, egy hatoldalú prizma, melyet hatoldalú piramisok alkotnak; amott egy sókristály, mely kockaformájú; emez pedig egy dodekaéderes piritkristály. Mindezt látjuk. Minden kristály úgy jön létre, ahogy elmondtam és tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy nemcsak egy világ van, hanem annyiféle megformált világáramlás, vagyis annyi térbeli világ létezik, ahány kristályból a föld összetevődik. – Mérhetetlen világokba látunk bele. Nézzük a sókristályt és azt mondjuk: a valóság odakint van a világmindenségben ; a sókristály számunkra olyasvalamit jelenít meg, ami az egész térbeli világot ezzel a valósággal hatja át: egy önmagába zárt világ. – Nézzük a kockaformájú, vagy dodekaéder alakú piritkristályt. Azt mondjuk, hogy itt a világmindenségben olyasvalami van, ami az egész teret betölti; a kristály számunkra kifejeződése, manifesztációja egy egész világnak. – Sok lényt látunk, és ezeknek mindegyike egy világot zár magába. Mi pedig emberekként itt állunk a földön és megállapítjuk, hogy a földi világban számos világ tényei találkoznak. Miközben pedig mi, emberek a földön gondolkozunk és cselekszünk, gondolkozásunkba és cselekvésünkbe a legkülönfélébb lények gondolatai és cselekvései szövődnek bele. –A kristályok mérhetetlen sokféleségében rengeteg sok lény megnyilatkozását látjuk, kik matematikai-térbeli alakban a kristályokban élik ki magukat. A kristályokban az isteneket szemléljük.
Sokkal fontosabb azonban, hogy a világmindenség tisztelete, sőt, egyfajta imádása hassa át a lelkünket ezen csodálatos titkok láttán, mint hogy csak a fejünkben legyen azokról valamiféle elméleti tudásunk. Az antropozófiának a világmindenség ilyenfajta átélésére kell rávezetnie az embert. Legyen képes az ember az antropozófia segítségével minden egyes kristály nézésekor isteni működést látni a világmindenségben. Akkor az ember lelke telítődik a mindenség tartalmával, nemcsak a feje gondolatokkal. Az antropozófiának legkevésbé az a dolga, hogy a fejeket gondolatokkal töltse meg. Az antropozófia azért van, hogy az egész ember megvilágosodjon, tisztelettel és imádással teljen el a világmindenség iránt. A világ minden tárgyába és minden folyamatába vonuljon be az embernek ez a – hogy úgy mondjam – belső lelki áldozati szolgálata; és ez az áldozati szolgálat váljon ismeretté.”

Rudolf Steiner: A beavatott tudata (GA243)