Elemi lények az ember testi és lelki burkaiban

„ Az asztrálsík és a devaháni sík igen népes világ, és többféle lényt is találunk ott, akik, ha nem is olyan kézzelfogható módon figyelhetők meg megnyilvánulásaikban, mégis hatásaik, cselekedeteik megjelennek itt a fizikai síkon, és a fizikai síkkal, egész mai életünkkel sok tennivalójuk van.(…) Az emberi testben sok minden megy végbe, aminek az ember nem ura, amire az emberi énnek nincs befolyása, hanem a magasabb világok lényeinek a cselekedete, hatása, megnyilvánulása következtében jön létre. Ezekről a dolgokról akarunk ma beszélni.

Ha az asztrálsíkot nézzük, ott olyan lényekkel találkozunk – csak egyfélék a sok közül – amelyek a fizikai sík általunk megfigyelt lényei között látszólag nem nyilvánulnak meg, de mégis kapcsolatban állnak fizikai síkunkkal(…) bizonyos kifejezett akarattal, kifejezett szándékkal rendelkeznek. Ezeknek a lényeknek a mi közvetlen világunkban olyan a létük, hogy velük, ahogy mondtuk, az asztrális síkon találkozunk, de rokonai azoknak a lényeknek, azokhoz a lényekhez tartoznak, amelyek mai Holdunkon laknak, amelyeknek bizonyos fizikai léte mostani Holdunkon játszódik le. (…)A Holdon sajátságos alkalom kínálkozik számukra tevékenységükhöz, ott a fizikai körülmények egészen mások, például az atmoszféra is egészen más, és ennek az a következménye, hogy ezek a lények ott olyan képességekhez jutnak, hogy hatalmasakat ordítsanak, rendkívül erős, rémisztő hangokat adjanak ki magukból. Ezek a törpeszerű lények a mi világunkban asztrális lényekként tudnak tartózkodni.(…) az ilyen lények, amelyek a Holdon élnek, asztrális erőik segítségével hatást tudnak gyakorolni a Földre. Azt mondhatjuk, hogy ezek a lények a többi lényhez viszonyítva, akiket az asztrális világban találunk, a rossz oldalhoz tartoznak. A többiek jóindulatúak, összehasonlítva a jelenlegi legszelídebb emberi természettel, sokkal szelídebbek, rendkívül szelídek, még nyelvi vonatkozásban is. Ezeknek a lényeknek a nyelve nem olyan rideg, mint az emberi nyelv, amelynél hosszasan meg kell fontolni, hogy az ember mit akar kifejezni, ha gondolatait, képzeteit szavakba akarja foglalni. Azt mondhatjuk, hogy e lények ajkairól folynak a gondolatok, nem pusztán szavakban fejeződnek ki, hanem maguk a gondolatok folynak az ajkaikról egy szelíd beszédben. Ezek a lények ugyancsak megtalálhatók az asztrális világban, de tulajdonképpeni színterük egy másik planéta. Ahogy az előbb említett lényeket a Holdon találjuk meg, ezeknek a lényeknek a Mars a hazájuk. (…)

Ha aztán tovább emelkedünk fel a devaháni síkra, találunk bizonyos lényeket, akik még szelídebb, még barátságosabb természetűek, és bizonyos vonatkozásban rendkívül okosak. Ezeknek a lényeknek, akiket a devaháni síkon találunk, a tulajdonképpeni hazájuk – ahogy a többieknek a Hold, illetve a Mars – a Vénusz bolygó. A Vénuszon azonban találunk még egy második lénycsoportot is – ellentétben a szelíd, kedves lénycsoporttal -, akik egy vad, őrjöngő változatot képviselnek, és legfőbb tevékenységük a kölcsönös háborúskodás, és a rablás.

A devaháni sík magasabb részein aztán találunk bizonyos lényeket, amelyek kétfélék, és igen nehéz leírni őket.(…) Náluk a találékonyságnak ez az adománya valahogy úgy van jelen, mintha az ember valamilyen dolgot megnézne, és ebben a pillanatban – már a megpillantásakor – az az ötlete támadna, hogy hogyan lehet azt másképpen létrehozni. Náluk rögtön bekövetkezik az, hogy kitalálják. Ezekkel a lényekkel, akiknek a Szaturnusz a hazájuk, szemben állnak azok, akik ismét csak a hátterüknek látszanak: vad, félelmetes lények, akik mindazt, ami az emberben, mint vad, érzéki mohóság és vágy él, egy sokkal magasabb, visszatetsző módon képviselik.

Ezekről a most említett lényekről sem lehet azt mondani, hogy egyáltalán nincsenek kapcsolatban a mi életünkkel, hanem kiterjesztik tevékenységüket és megnyilvánulásukat az életünkre. Hatásukat a tisztánlátásra képes emberek akkor érzik meg, ha a Földön bizonyos viszonyok alakulnak ki. Így például azok a lények, akiknek a Hold a hazájuk – természetesen asztrális lényekként – a legkülönfélébb viszonyok között vannak jelen a Földön, például, amikor valakinek téveszméje támad, amikor valahol elmebetegek vannak. Nevezetesen az elmekórházak közelében tartózkodnak különös előszeretettel ilyen lények, asztrális lényekként. De majdnem mindig megtalálhatók médiumok és szomnambulok közelében is, akiket részben körülvesznek, és hatásuk legnagyobb részét, aminek az ilyen emberek ki vannak téve, a külvilágból ilyen teremtmények idézik elő. Ahol ezzel szemben szeretet és jótékonyság található, ahol humanitárius lények működnek, ott az előbb jellemzett szelíd, kedves Mars-lények vannak jelen asztrális teremtményekként, és ezek a lények azokban az erőkben hatnak, amelyek itt bontakoznak ki. Ez az ő táplálékuk, az az atmoszféra, amelyben élni tudnak, és aminek hatására aztán újra befolyást gyakorolhatnak az emberekre.

Ahol emberi találmányok jönnek létre, ahol mérnökök dolgoznak a technikai üzemekben, ott létrejön az atmoszféra a találékony Szaturnusz-lények számára, akiket említettünk, míg ott, ahol olyasféle cselekedetek jönnek létre, amelyeknek a szellemi jelenhez van köze, azok a lények jelennek meg, akik a Vénuszon laknak.

Láthatják így, hogy az embert a különböző élethelyzetekben folyamatosan körülveszik és körülzsongják az ilyen elemi lények, amelyeket így is nevezhetünk. Az ember soha nincs egyedül, hanem, amit tesz, amit véghezvisz, az ugyanakkor alkalom bizonyos számú lények kibontakozására. Az ember finomabb és durvább tettei, a fogalmi és eszmei, valamint a közönséges cselekedetek mind alkalmat adnak az ilyen teremtmények megjelenésének, amelyek az ember erőit ragadják meg, ott tevékenykednek, és amelyeket ismerni kell, ha az ember az életet valóban át akarja tekinteni. Aki ezeket a dolgokat nem látja át, az vakon halad keresztül az életen. Ez nem pusztán valamilyen elmélet vagy elméleti követelmény, hogy szó van róluk, hanem azért beszélünk róluk, hogy ezek a dolgok közvetlenül gyakorlattá váljanak. Mert az ember csak akkor tanulja meg fokról-fokra a jövőben a földfejlődést, ha a helyes módon viselkedik, ha egyre inkább felismeri, hogy ez vagy az a cselekvés vagy körülmény, milyen teremtményeket hív elő. Mindaz, amit az ember tesz, olyan, mint egy felhívás az ismeretlen lények számára. Nemcsak a tévelygőkhöz vagy a médiumokhoz lopakodnak oda a Hold-lények, amelyek között igen rosszindulatúak is találhatók, hanem például fiatal gyermekhez is, akiket értelmetlen módon táplálnak, hogy náluk az evési hajlamot ösztönözzék. Ezáltal hozzájuk tudnak férkőzni, és fejlődésüket tönkre tudják tenni. Látják ebből, hogy mennyire szükséges tudni, mi az, amit az ember megszületésével és a világban való egész magatartásával maga körül életre hív.

Nos, ezek a lények is kapcsolatban állnak az emberrel. Elsősorban közvetlen emberi felépítésünkkel állnak szoros kapcsolatban. Ahhoz, ami az emberi testben található, tulajdonképpen egyvalami van, ami hozzá tartozik, vagy egyre inkább hozzá tartozhat: ez a vére. Az ember vére az, ami közvetlenül kifejezi énjét. Ha azonban az ember nem mindig arra tekint, hogy énje szilárd és erős akarata útján, szilárd és erős lelke útján belsőleg megerősödjön, amikor énje úgyszólván elvész számára, akkor vérében más lények is lehorgonyozhatnak, és akkor ez nagyon rossz és gonosz dolog az ember számára. Ezzel szemben az emberi organizmus más részeiben ma még sok más lény is gyökeret vert, hozzá tartoznak, és látnunk kell, mi az, ami itt tulajdonképpen csápjaival az emberi testbe belenyúlik, mi minden ver gyökeret az emberi testben. Itt egy kicsit be kell hatolnunk az ember fizikai testébe.

Tudják, hogy a vér, amely az erekben folyik, és az ember egész testére kiterjed, az emberi én kifejeződése, és hogy az én kifejeződése egyre erősebb és erősebb lesz, amikor az én mindig erősebben és erősebben működik a maga középpontjában, a maga belső erőközpontjában. Az organizmus más részeinek, más területeinek vonatkozásában az emberi én csak a távoli jövőben fog uralmat gyakorolni. Ma az emberi test egyéb részeiben még sok más lény tartózkodik. Most három nedv-féleséget, a bélnedvet, a nyirkot és a vért akarjuk fejtegetésünkben közelebbről szemügyre venni.

Bizonyára tudják, milyen jelentősége van ennek a három nedv-féleségnek az ember számára. Tudják, hogy ha az ember táplálkozik, a táplálék az előkészítő szerveken keresztül a gyomorba kerül, és a megfelelő nedvekkel keveredik, amelyeket a mirigyek termelnek, és előkészül ahhoz, hogy a belek feldolgozhassák. Itt az étel folyékony állapotba kerül, vagyis gyomorpéppé, amit a belek tovább szállítanak. Ami az ember számára tápanyag lehet, azt kis szervek, az úgynevezett bélbolyhok átviszik a testbe, hogy a test számára táplálék-nedvként szolgáljon, és a testet újra meg újra felépítse. Ez a test szubsztanciáinak egyik fajtája, amit bélnedvnek nevezünk.

Aztán azt is tudják, hogy ezen a bélnedven kívül, ami azáltal jön létre, hogy a táplálék kívülről benyomul az emberi testbe, még az emberi test belsejében is hasonlóan működő nyirokedények vannak, amelyek olyan nedvet szállítanak, amely bizonyos vonatkozásban hasonló a vérünkben lévő fehér szubsztanciához. Ez a nedv is keresztülfolyik az egész emberi organizmuson, bizonyos erekben, és ezek gyakran összefutnak azokkal a véredényekkel, amelyeket vénáknak nevezünk, mert kékesvörös vért tartalmaznak. Ezek a véredények felveszik a bélnedveket is. Azt a folyadékot, amit tartalmaznak, nyiroknak nevezzük. Ez olyan nedv, amely, mondhatnám, szellemmel áthatott, szemben a tulajdonképpeni ételnedvvel, a bélnedvvel. Ezek a nyirokedények, amelyek a nyirokfolyadékot vezetik, az egész emberi testben végigfutnak, bizonyos vonatkozásban végighúzódnak a csontvelőn is, és amit vezetnek, aztán felveszi a gyomorpépet is, a bélnedvet. Mindaz, ami a test baloldali felében, és az alsó végeken van – a fej és a törzs baloldalától a bal kézig és a két lábig – mindaz, ami itt nyirokfolyadékként szétterül és szétfut, összegyűlik, és belefolyik a bal kulcscsonti vénába, majd beletorkollik a vérkeringésbe. Csak ami a nyirokedényekben a fej jobboldalán és a törzs jobb oldalán van, az egyesül, és vezeti a nyirkot a jobboldali kulcscsonti vénába, úgy, hogy ezen a módon a nyirokedények egy fontos tény kifejeződésévé válnak.

Látják, hogy ezáltal az ember két részre oszlik, mégpedig nem szimmetrikusan, hanem úgy, hogy az egyik rész az egész alsótestét, valamit a fejének és a törzsének bal felét foglalja magába, míg a másik rész a törzs és a fej jobboldalát alkotja. Ez egy második nedv, amely az emberben lüktet, egy olyan nedv, amely sokkal közelebb áll a lelkiséghez, mint a bélnedv, a gyomorpép emésztő nedve, bár a lelkiállapotnak az emésztésre és az ételnedv egész körforgására megvan a maga mélyreható befolyása. A lelkiállapot azonban a nyiroknedvekkel sokkal mélyebben függ össze. Egy olyan embernél, aki erősen tevékeny, igen aktív, a nyirok sokkal élénkebben folyik, mint annál, aki lomha, lusta, és nem csinál semmit. Így sokféle lelkiállapotot tapasztalhatunk, amelyek az emberi testben a nyirok-folyamattal függenek össze.

A harmadik folyadék a vér, amelyről már gyakran beszéltünk. Egyrészt egy vörös, oxigéndús életteli részből áll, amely az artériákban folyik, másrészt egy kékesvörös szénnel teli részből, amely a vénákban folyik. Ahogy vérünk az énünk megnyilvánulása és kifejeződése, a nyirok bizonyos irányban az emberi asztráltest kifejeződése és megnyilvánulása. Ezek a dolgok nem csupán egy irányban nyilvánulnak meg. Az asztráltest kifejeződése egy másik irányban az idegrendszer. Ma lényegében az asztráltestnek, avval a kifejeződésével, megnyilvánulásával akarunk foglalkozni, amely a nyirokban jelenik meg. Ahogy egy embernek is lehet két foglalkozása, az emberi asztráltesttel is így van ez, egyrészt az idegrendszer felépítője, másrészt a nyirok felépítője és kialakítója. Az emberi étertest ugyanígy felépítője és kialakítója az egész mirigyrendszernek, de ugyanakkor más módon felépítője, szervezője, kialakítója és kormányzója a gyomorpép, a bélnedv keringésének is. Mindebből láthatjuk az összefüggést az emberi testben keringő nedvek és az egész emberi természet között.

Nos, tisztában kell lennünk azzal, hogy az emberi asztráltestben és az emberi étertestben egyáltalán nem az én az egyetlen úr. Az ember fejlődése során énje útján fokozatosan eléri, hogy egyre inkább úr legyen asztrálteste és énje fölött, amikor asztráltestét szelleménné vagy manasszá alakítja, és amikor az étertestét átalakítja életszellemmé vagy buddhivá. Amíg azonban az ember nem uralja lényének részeit, addig ezekkel más lények állnak kapcsolatban.

Az emberi asztráltestben, mint a kukacok a sajtban – elnézést a gusztustalan hasonlatért, de ez a helyzet – más lények vannak beágyazódva. Bele vannak tagolódva, és itt az asztráltestben olyan asztrális lények működnek, amelyekről azt mondtam, hogy tulajdonképpeni hazájuk a Hold vagy a Mars, aszerint, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú lényekről van szó. Lehorgonyoznak az asztráltestben. És a nyirok, az a fehéres nedv, amely az egész ember áthatja, azoknak a lényeknek a testéhez tartozik, amelyek asztráltestünkben élnek. Mindazonáltal ezek a lények, amelyeket az asztrálsíkon, mint asztrális lényeket megtalálunk, és amelyeknek a Holdon vagy a Marson van a hazájuk, nincsenek olyan kézzelfoghatóan jelen, mint az állati csoport-ének. De asztrális természetük olyan, hogy bizonyos vonatkozásban ezt mondhatjuk: az állatokban, például egy oroszlán-csoportban bizonyos módon megnyilvánul az a lény, amelyet az asztrálsíkon különálló lényként találunk meg, mint oroszlán-ént. Így ha nem is ennyire kézzelfoghatóan, abban, ami az emberi testben nyirokként jelenik meg, ezeknek az asztrális lényeknek a kinyújtott tagja nyilvánul meg.(…) Ahogy az állatoknál látjuk, hogy az asztrális csoport-én egyes tagjait kinyújtja az egyes oroszlán-individuumokba, úgy nyújtják ki ezek az asztrális lények fizikai lényüket ide is. Csak nem tudnak kívülről a fizikai síkra benyomulni,(…) de vannak lények, emberek és magasabb rendű állatok, amelyek rendelkeznek nyirokkal, itt ezekben a nyirkokban nyilatkoznak meg fizikailag ezek a lények. Így testünkben nemcsak a materiális anyag lüktet, hanem minden ilyen körforgásban ilyen lények keringenek az emberben, teljesen átjárják, a nyirokban van a testük, míg a tulajdonképpeni ember, az én-ember mindenütt csupán a vérben hatja át a testet. És hogy egy embert inkább ilyenfajta Hold-lények, vagy inkább ilyenfajta Mars-lények hatnak át, ez adja meg nyirokjának sajátos jellegét. Ha egy emberben inkább a Hold-lények keringenek, arra hajlik, hogy inkább rosszindulatú legyen, haragos, dühös, ha a Mars-lények hatják át, akkor olyan ember, aki inkább a szelídségre, a jóindulatra, kegyességre hajlik. Látjuk tehát, hogy az emberen nemcsak nedvek haladnak keresztül, hanem szellemek is, és hogy csak akkor értjük meg az embert, ha tudjuk, hogy nem pusztán nedvek, hanem szellemek is áthatják.

Ha tisztánlátással kikutatjuk, hogy mit jelent a bélnedv, ami tehát mindenekelőtt az emberi étertest kifejeződése, akkor ugyancsak olyan lényeket kapunk, amelyek itt betagozódnak, lehorgonyoznak. Ami itt betagozódik, elsősorban olyan lényeket jelent, amelyeket korábban úgy jellemeztünk, hogy egyrészt jó, másrészt rossz Vénusz-lények, olyan lények, amelyeknek a Vénusz a hazájuk, és a devaháni világban találhatók(…) , és amennyiben fizikai testet vesznek fel, fizikai életük a Vénuszon zajlik le. És itt a Vénusz a maga erőiben bizonyos módon összefügg egész földi vegetációnkkal, és mindazzal, ami egyébként a Földön él. Így láthatjuk, hogy milyen összefüggés áll fenn a között, amiből az ember táplálkozik, és a között, ami az emberből lesz ennek a tápláléknak az útján. Ez egyáltalán nem jelentéktelen dolog. Minden növényben, és természetesen az állatokban is él a Vénusz-lények befolyása, egyrészt a jó, szelíd, kedves Vénusz-lényeké, másrészt azoké a vad Vénusz-lényeké, amelyeket úgy ábrázoltam, mint prédaleső és egymással harcban álló lényeket. Aszerint, hogy az egyik vagy a másik fajta lény működik állatainkban vagy növényeinkben, a hús vagy a növény olyan lesz, hogy ha ételnedvvé alakul át, az ember testébe erényt vagy szenvedélyt épít be.

Egy még magasabb nézőpontból láthatjuk itt, ahogy ezt korábbi előadásainkban már ábrázoltam, hogy mennyire fontos, hogy az emberi táplálékot szellemtudományos szempontból megismerjük, hogy tudjuk, milyen befolyás alatt áll ez vagy az a növény, és hogy ez vagy az, melyik állatra van hatással. Megtudhatjuk ebből, hogy például az, aki tudja, hogy valamely területen ilyen vagy olyan növény vagy állat fejlődik, amely ilyen vagy olyan égi befolyás alatt áll, az megérti, hogy ott egy egészen meghatározott népi jellegnek kell kialakulnia. Mert mindabban, amit az ember táplálékként magához vesz, amit környezetéből nyer, azzal nemcsak azt eszi meg, amit a kémia, mint anyagot megállapít, hanem egyúttal bizonyos szellemeket is megeszik, amelyek száján és gyomrán keresztül hatolnak be lényébe, és ott szétáradnak. Itt megnyílik számunkra a perspektíva, hogy mi módon ismerhetjük meg egy nép jellegét a vidék mélyebb földrajzi tulajdonságainak alapján.(…)

Egy még mélyebb szempontból megvilágítva itt ismét láthatjuk, hogy a népi jelleget szellemi lények alakítják ki, amelyeket az ember a táplálék útján vesz fel magába. Ez az egyik eszköz, amelyen keresztül a Föld nagy szellemi vezetése a különböző népi jellegeket létrehozza a Földön, amikor a táplálékot, amelyek ilyen vagy olyan hatást képviselnek, úgy osztja fel, hogy a felvett táplálékban az egyik vagy a másik népi jelleg nyilvánul meg. Ez nem vezet mintegy kerülő úton a materializmushoz, hanem a szellemtudomány azt mutatja ki általa, hogy minden anyagi dolog a szellem megnyilvánulása, és hogy az ember számára ismeretlen módon a szellemi befolyás kiterjed az emberre.

Nehezebb megérteni azt a módot, ahogy a Szaturnusz-szellemek hatnak az emberre. Ezek azok a szellemek, amelyek ha valamit megnéznek, azonnal kitalálnak valamit, másrészről érzéki természetű, borzasztóan vad szenvedélyeket alakítanak ki, amelyekkel szemben minden, amit az ember ebben a vonatkozásban ki tud alakítani, gyermekjáték. Ezek a Szaturnusz-szellemek még titokzatosabb módon lopakodnak be az emberi testbe, nevezetesen az érzéki észlelés útján. Amikor az ember tekintetét egy szép, tiszta és nemes dologra irányítja, akkor ez benne egy bizonyos képzetet ébreszt, ha viszont tekintetet egy piszkos, nemtelen dologra irányul, akkor egy másfajta képzet alakul ki benne. Amikor egy külső benyomás útján a lélekben egy képzet jön létre, akkor a Szaturnusz-szellemek, a jók is és a rosszak is, belopóznak az emberbe. Mindannak útján, amit az ember környezete iránti puszta szimpátiából vagy antipátiából maga körül kibontakoztat, amit lát, hall, vagy szagol, ilyen vagy olyan Szaturnusz-szellemek belopódzását segíti elő. A szemen, a fülön és az egész bőrfelületen keresztül húzódnak be az emberbe, amikor érzékel. Az okkult megfigyelés számára például egészen borzasztó, hogy néhány parfümön keresztül, amiket az emberek rendkívül megbecsülnek, miféle vad szellemek lopóznak be az emberek orrába. Ezek ebben a környezetben vannak, teljesen függetlenül attól, ami annak az orrába lopódzik be, aki ilyen parfümöt használ.

Láthatjuk ebből, hogy szellemi szempontból milyen finom és intim módon kell megfigyelni a mindennapi dolgokat, ha az ember tisztába akar lenni az élettel. Sok mindent lehetne mesélni olyan emberekről, akik többé-kevésbé tudatosan vagy öntudatlanul irányítanak ilyen szellemeket, amelyek a szaglás útján hatnak az emberre, és a szagláson keresztül lopóznak be az emberbe. (…)

Látják, hogy az embert egy egészen bonyolult lénynek kell elképzelnünk, mint többféle világ és többféle lény képviselőjét. Aki az okkult fejlődés vonalán egyre jobban előrehalad a magasabb megismerésben, az megismerheti ezt a lényt a maga sajátosságaival, és ezáltal szabaddá válik tőle, eljut oda, hogy szabadon áttekintse. Felveszi magába a magasabb világok valóságát, azaz, valóban szabaddá és éretté válik, mert ezáltal igazodik el a hatások és impulzusok között, amelyek életünkön átlüktetnek, és átfolynak. Önmagunkat kiismerni ugyanakkor azt jelenti, hogy szabaddá és függetlenné válni.

És ahogy utalni tudunk bizonyos nedvekre, amelyek az emberen átlüktetnek, úgy lehet utalni az ember egyes szerveire, amelyekben a magasabb világok lényei szintén megnyilatkoznak, kifejeződnek. Így például vannak lények, amelyeket az előbb, mint Szaturnusz-lényeket ábrázoltam, amelyek bizonyos vonatkozásban az emberi májban nyilvánulnak meg. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a szellemtudomány, ha azt valóban meg akarjuk ismerni, igen bonyolult terület.

Az emberi fejlődés során a szaturnuszi korszakból világossá válhatott számunkra, hogy a szaturnuszi erők útján az érzékszervek első kezdeményei jöttek létre. A Szaturnusz még ma is hat az emberre, és az emberi szervek, a testi-lelki szervek közül a máj az, amelyre a Szaturnusz-erők erős és intenzív hatást gyakorolnak. Ezért az embernek, minthogy fejlődése folyamatban van, egyre inkább ki kell kerülnie a szaturnuszi hatás alól, ki kell emelkednie azokból az erőkből, amelyek a májban gyökereznek. A májban lényegében azok az erők gyökereznek, amelyekből az embernek egyre inkább ki kell emelkednie, amelyek azonban szükségesek voltak ahhoz, hogy az ember a jelenlegi formáját elnyerje. A máj az a szerv, amely azokat az erőket tartalmazza, amelyeket az embernek leginkább le kell győznie. Ezt egy külső jelenségből, egy külső kifejeződésből bizonyos módon megvizsgálhatjuk. Meggyőződhetünk például arról, hogy abban a korban, amelyben az ember mindenekelőtt testét építi fel, tehát a születése előtt, és nem sokkal a születése után, a májnak van a legnagyobb mérete a test többi részéhez viszonyítva. Aztán a test többi részéhez viszonyítva egyre kisebb és kisebb lesz. Ha a máj nagyságának az emberi test többi részéhez való arányát közvetlenül a születéskor meg akarjuk adni, akkor azt mondhatjuk, hogy egy a tizennyolchoz, míg a máj később annyira visszahúzódik, hogy a test többi részéhez való aránya egy a harminchathoz lesz. Nagyjából a felére csökken, és az ember már pusztán a természetes fejlődés útján legyőzi azokat az erőket, amelyek a májban gyökereznek. Amikor az ember a Földön a várakozási idejét tölti, hogy egyre magasabb szellemiséget fejlesszen ki, ezzel külső fizikai kifejeződésként eléri azt a képességet, hogy a máj-erőket legyőzze.

Bizonyos mértékben a májjal ellentétes szerv a tüdő, az a szerv, amely nem gyömöszöl be az emberbe mindenféle egoista törekvést – mert a máj ezt teszi -, hanem az embert szabadon kinyitja kifelé, ahol a levegő útján, amelyet felvesz, és újra kiad magából, folyamatosan kapcsolatban áll a külvilággal. A tüdőben egyfajta égés megy végbe. A kékesvörös szénnel telített vér bekerül a tüdőbe, és az oxigénnel való kapcsolódás útján vörössé válik, életképes vérré alakul. Ahogy az égő láng az anyagot az oxigénnel összekapcsolja, így folyik le a tüdőben is az égési folyamat. A légzés tulajdonképpen egyfajta égési folyamat, és ezzel a légzési és égési folyamattal az ember számára létrejön a várakozási idő, hogy egyre magasabbra fejlődjön. Az embert azok az erők építik fel, amelyek a májban most a végükhöz érnek. Ezekből az erőkből, amelyek a Földhöz láncolják, azok az erők szabadítják ki, amelyeket tűzként kap a levegőből. A tűz, amit az ember a levegőből kap, ami a légzésben fejeződik ki, olyasmi, ami őt egyre magasabb és magasabb szférákba vezeti.

A mítoszok és mondák mindig mélyebbek és bölcsebbek, mint a látszólag oly előrehaladott tudományunk. Az emberi életnek az a vonása, amit most említettem, nagyszerű módon fejeződik ki a Prométheusz-mítoszban. Amikor azt mondja, hogy Prométheusz az égből lehozta az embernek a tüzet, ezzel azt fejezi ki, hogy Prométheusz abban a folyamatban vesz részt, amely a légzésben fejeződik ki, és az embert egyre magasabbra vezeti. Ugyanakkor nagyszerű módon azt is kifejezi: minthogy Prométheusz felülemelkedik azokon az erőkön, amelyek az embert a Földhöz láncolják, és így ellentétbe kerül a földi erőkkel, és mert olyan valaki, aki az embernek mindenekelőtt megadja a lehetőséget, hogy birtokolja ezt a tűz-erőt, ezért szenvednie kell. A szenvedés nagyszerűen ábrázolja tényként azt, ami a mítosz alapja: egy keselyű tépi a leláncolt Prométheusz máját! Hogyan lehetne szebben és bölcsebben ábrázolni, hogy azok az erők, amelyek a légzési folyamatban belénk áramlanak, a májat marcangolják, és hogy az, ami előrevetíti a jövőt, amit az ember majd csak később fog teljesíteni, mint megfeszített áll előttünk, mint az, ami aláereszkedik, ami a levegőből jön, az a májat eszi.

Így a mítoszban, minthogy az a beavatottaktól származik, a beavatottak a lét nagy igazságát fejezik ki. Nincs a misztériumokból származó olyan mítosz, amely valóban nem mély igazságot fejez ki, ennek utána lehet nézni. Ha rendelkezünk a szellemtudomány tényeivel, amelyek a mítoszra vonatkoznak, akkor tisztelettel kell állnunk ez előtt a mítosz előtt, amelyet, ahogy joggal mondhatjuk, a magasabb szellemi lények nyilvánítottak ki az ember számára, hogy az emberek képekben tanulják meg azt, amit később világos fogalmak útján kell elérniük. Egyre inkább ki kell derülnie annak, hogy a mítoszok bölcsességet tartalmaznak, és ha az ember az élet valamilyen területén a legmélyebb bölcsességet akarja megtalálni, a mítoszokhoz kell fordulnia. Ezt felismerték azok, akik műveiket a művészet mélységéből merítették. Így például Richard Wagnernek a mítoszokhoz való egész viszonya mély igazságon alapul, amikor műveiben ezt művészi módon kifejezésre juttatja. Korunknak újra fel kell emelkednie a pusztán fizikai köznapiságból egy szellemmel teli áramlathoz. Ha így betekintünk abba, ami korunkon átlüktet, akkor egyre mélyebb értelemben tudjuk majd felfogni a szellemtudomány feladatait.” GA102

„…ennél az individualitásánál láthatjuk, hogyan hat bele különösen a légzési rendszerébe, a felső ritmikus rendszerébe mindaz a megbánás, a keserű belátás, ami elöntötte, amikor a megfelelő előző földi életből ki-,a halál kapuján átlépett. És ezzel elkezdődik annak kialakulása, aminek egyfajta légzési rendellenességhez, túl alacsony oxigénfelvételhez, szénsavval való túlságos telítettséghez kell vezetnie, légzési rendellenességekhez, amelyek önmagukban, fizikailag tekintve, előhívnak minden szorongásos állapotot, amelyek azonban a szorongás elemi lényei lehetnek. Mindaz, ami a légzési rendellenességekben él, ami megakadályozza, hogy a légzési folyamatban a megfelelő mennyiségű oxigén és szénsav alakuljon ki, a szorongás elemi lényeit hozza elő.”GA318

„Nos, látják, hogy az egész emberi szervezet tulajdonképpen a fizikai világ hátterében él. Ha oly módon beszélünk, ahogyan én tettem A magasabb világok megismerésének útja című könyvemben, akkor az embereknek mindig az az elképzelése: itt van a fizikai világ, és mögötte fokozatosan a szellemi világ. A legközelebbi szellemi világba imaginációval lehet eljutni, a következőbe inspirációval, egy továbbiba intuícióval. De az embereknek semmi elképzelésük nincs arról, hogy mindabból, ami az emberben van, csak a csontrendszert építik fel elemi lények, míg az izomrendszert egy magasabb hierarchia szellemi lényei építik fel. Ezt kell most felismerni. Ha meg akarjuk érteni az izomrendszert, az imaginációval kell tudni eljutni ezekhez a lényekhez. Ugyanígy inspirációval kell eljutni a még magasabb szellemi lényekhez, ha a belső szerveket akarjuk megérteni. Azzal, hogy felállítanak egy csontvázat, úgy néznek ki, mintha a formákhoz igazodnának. Egy csontváz azonban belső kialakulása szerint csakis inspiratív úton fedezhető fel.” GA316

„Ha régebbi korokba megyünk vissza, azt találjuk, hogy az emberek nagymértékben függenek a szellemi világ kutatásától, amikor valamit tenni akarnak. Ha szabad így kifejeznünk, az istenek szándékait kellett kikutatni. Azt látjuk, hogy az embereknek az istenektől való ilyen függősége nem tette lehetővé a régebbi korokban az emberek szabadságát. Az emberek gondolatai teljesen arra irányultak, hogy mintegy olyan edények legyenek, amelyekbe az istenek beleárasztották szellemi szubsztanciájukat, az emberek pedig ezeknek a hatására cselekedtek.

Az isteneknek azért kellett abbahagyniuk ezeknek a szubsztanciáknak az emberi gondolatokba történő beárasztását, hogy az emberek szabadok lehessenek. Az emberi gondolatok ezáltal egyre inkább képekké váltak.(…) De csak ezek nem unszolnak és nem kényszerítenek. Az ember csak az ilyen gondolatképekben való élet által válhat szabaddá.

Az ember az újabb évszázadok során, egészen a XX. századig, alig talált magában egyebet, mint az ilyen gondolatképek kialakításának organikus hajlamát. Ez volt az emberiség szabadságra nevelése. Az embernek nem voltak olyan atavisztikus imaginációi vagy inspirációi, mint a régi korokban. Csak gondolatképei voltak. Ezekben a gondolatképekben egyre szabadabbá válhatott, mivel a képek nem kényszeríthetnek. Ha az erkölcsi impulzusokat képekben kapjuk, úgy már nem kényszerítenek, mint ahogy akkor történt, amikor a régi gondolati szubsztanciában rejlettek. Akkor még természeti erőként hatottak az emberre. Az újabb gondolatképek már nem természeti erőkként hatnak. Hogy legyen egyáltalán valami tartalmuk, vagy azzal kellett ezeket egyfelől kitölteni, amit a természeti megismerés pusztán érzéki megfigyelés által megtud. Így olyan érzéki megfigyelő tudományhoz jutottak, amely a gondolatokat kívülről töltötte fel tartalommal; belülről azonban egyre kevésbé kaptak tartalmat. Ha tehát az emberek még egyáltalán tartalmas gondolatokat akartak, úgy a régi hagyományokhoz kellett nyúlniuk, ahogy ez a hagyományossá vált vallásos felekezeteknél vagy a különféle hagyományossá vált titkos társaságoknál történt, amelyek az egész földön virultak. Az emberek nagy tömegét a különböző vallásos felekezetekben fogták össze, ezekben olyasmit hoztak az embereknek, aminek a tartalma olyan régebbi korokból származott, amikor a gondolatoknak még megvolt a tartalmuk. Vagy a titkos társaságokban bontakoztatták ki újra azt – kultikusan vagy másképpen -, ami többé-kevésbé a régi korok hagyományaiból származott. Kívülről az érzéki megfigyelés tartalmával töltötték ki a gondolatokat. Belülről pedig a régi, dogmatikusan hagyományossá vált impulzusokkal.

Ennek így kellett történnie a XVI. századtól, egészen a XIX. század utolsó harmadáig, mert ekkor még az egész civilizált világban az a szellemi princípium hatott az emberek együttműködésében, amelyet, ha régi nevet akarunk használni, Gábriel arkangyal princípiumának nevezhetünk. Ez az a lény – ez csak terminológia, szellemi hatalomra akarok utalni -, aki a modern civilizációban bár nem tudatosan, de hatott az emberi lelkekre. Az embereknek maguknak bensőleg nem volt tartalmuk. Szellemi-lelki életünk számára csak hagyományos tartalmat vettek fel. Ez azonban azt idézte elő, hogy az emberek nem is érezhették volna saját ottlétüket ennél a szellemi tartalomnál.

Friedrich Nietzsche volt tulajdonképpen az első, aki megérezte ennél a szellemi tartalomnál ezt a részvétlenséget, de új szellemiség átéléséhez nem tudott eljutni. Így alapjában véve a szellemi-lelki tartalom minden impulzusa veszendőbe ment számára. Ezután lehetőleg határozatlan impulzusokat keresett, hatalmi és hasonló impulzusokat.

Az embereknek ugyanis nemcsak olyan szellemi tartalomra van szükségük, amit elvont gondolatokba foglalnak, hanem a szellemi tartalomnál bekövetkező belső átmelegedésre. Ez a belső átmelegedés rendkívül fontos. Ezt a belső átmelegedést a nagy tömeg számára azok a különböző kultikus és hasonló cselekmények idézték elő, amelyeket a felekezetekben gyakoroltak. A szabadkőműves közösségekben vagy az újabb kor más titkos társaságaiban ezt a melegséget is beleárasztották a lelkekbe.

Ez a Gábriel-korban azért volt lehetséges, mert a Földön voltaképpen mindenütt jelen voltak azok az elementáris lények, akik még a középkorból maradtak meg. De ezeknek az összes természeti jelenségekben ott lévő elementáris lényeknek a XIX. század közeledtével, a XX. században pedig teljességgel, egyre lehetetlenebbé vált, hogy mintegy az ember szociális életében élősködjenek. Éppen a legújabb korban hatott ez ellen sok minden a tudat alatt.

Látják, ha ilyen titkos társaságokban kultuszokat hajtottak végre a régi hagyományoknak megfelelően, ezeknek az értelmében – hihetetlen, hogy a titkos társaságoknál minden kultusz állítólag „régi” és „megszentelt” -, vagy pedig tanítottak és olyasmit bontakoztattak ki, ami már a régi misztériumok meg nem értett utóhangja volt, akkor ez igencsak kedvezett bizonyos elemi lényeknek. Mert amikor az emberek mindenfélét végrehajtottak, mondjuk, valamilyen celebrált misénél ültek, és már semmit sem értettek belőle, olyankor roppant bölcsesség tárult az emberek elé: jelen voltak, és ha nem is értették, megértésük lehetséges lett volna. Ekkor jöttek azután ezek az elementáris lények, és ha az emberek nem gondolkodtak a miséről, úgy az elementáris lények gondolkodtak azzal az emberi értelemmel, amelyet az emberek nem alkalmaztak. Az emberek egyre inkább kialakították szabad értelmüket, de nem használták. Inkább leültek, hogy a hagyomány tegyen eléjük valamit. Az emberek nem gondolkodtak. Ez ma még mindig így van, holott ma teljesen mások a körülmények, a jelenkor emberei igen sokat gondolkodhatnának, ha használni akarnák az eszüket. De nem szeretik, nem teszik, nem kedvelik az éles gondolkodást. Inkább azt mondják: megerőltető, elvont, itt bensőleg kell dolgozni!

Ha az emberek szeretnék a gondolkodást, nem járnának olyan szívesen mindenféle mozielőadásra és hasonlókra, mivel ezeknél nem lehet és nem kell gondolkodni, minden lepereg. Azt a keveset, amit még gondolni kellene, nagy táblára írják, és le lehet olvasni. Így alakult ki az újabb kor folyamán lassan és fokozatosan a belső aktív gondolkodás iránti ellenszenv. Az emberek szinte teljesen leszoktak a gondolkodásról. Ha valahol olyan előadást tartanak, ahol nincsenek fényképek, és gondolkodni kellene, akkor az emberek többé-kevésbé inkább alszanak egy kicsit. Talán oda mennek, de elalszanak, mert az aktív gondolkodás nem örvend ma rendkívüli közkedveltségnek.A gondolkodás századokon át történt elutasításához alkalmazkodott éppen sok minden, amit az ilyen titkos társaságokban műveltek. Még mindenütt itt voltak azok az elementáris lények, akik még a középkor első felében érintkeztek az emberekkel, amikor még olyan laboratóriumi, alkimista kísérleteket végeztek, ahol az emberek egészen tudatosan gondoltak arra, hogy szellemi lények működnek közre, ezek a szellemi lények pedig itt maradtak. Miért is ne használnánk ki a kedvező alkalmat! A legújabb civilizációban lassanként olyan agyvelőt kaptak az emberek, amely jól tudott gondolkodni, de nem akart. Így ezek az elementáris lények közeledtek, és úgy gondolták: ha az emberek nem használják az agyukat, mi használhatjuk. Azokban a titkos társaságokban, amelyek csak a hagyományosat szerették és mindig csakis régit hoztak felszínre, az történt, hogy jöttek ezek az elementáris lények és gondolkodásra használták az emberi agyakat. Így az elementáris lények rendkívül sok agyvelő-szubsztanciát használtak a XVI. század óta. Az emberiség fejlődése során sok minden érkezett az emberek közreműködése nélkül, jó ötletek is, különösen az emberi együttélésre vonatkozó jó ötletek. Ha megnézik azokat az embereket, akik egy kicsit tájékozódni akartak ebben a korban a civilizációról, azt fogják találni, hogy a nagy kérdés az volt számukra: mi hat itt egyáltalán egyik embertől a másikig? Hiszen az embereknek gondolkodni kellene, de nem gondolkodnak. Mi hat tehát egyik embertől a másikig?(…)

Azért kedvező volna, ha még a két étkezés vagy vasútállomás között olvasott regények és novellák is gondolkodásra késztetnék az embereket. Ezt a mai korról nem tételezhetjük fel, de ha megnéznék például, hogy Gutzkow „Római varázsló” és „A szellem lovagja” című könyvében hogyan keresett ilyen összefüggéseket, vagy azokat a rendkívüli szociális összefonódásokat, amelyeket George Sand keresett a regényeiben, úgy mindenütt észrevehetik, hogy a XIX. században olyan szálak szerepelnek, amelyek meghatározatlan hatalmaktól erednek, és a nem tudatosba játszanak bele. A szerzők ezeket követik, és például mint George Sand, különféle módon helyes nyomon járnak.

De ez a XIX. század utolsó harmadában lassanként úgy alakult, hogy az emberi agyvelővel gondolkodó elemi lények, akik, hatalmukba kerítve az emberi érzületet, létrehozták a XIX. század szociális összefüggéseit és valójában megszőtték ezeket a szálakat, végül is megelégelték a dolgot. Betöltötték világtörténelmi feladatukat, jobban mondva, kielégítették világtörténelmi igényüket. És nevezetesen más is bekövetkezett, ami akadályozta őket élősködő tevékenységük folytatásában. Bár ez rendkívül jól ment a XVIII. század vége felé, a XIX. században pedig remekül, de az elementáris lények ezután egyre kevésbé jutottak saját jogaikhoz. Mégpedig azért nem, mert (…) az emberi lelkek voltaképpen rendkívül intenzív elvárásokkal szállnak le a fizikai világba. Innen származnak azok a csalódások, amelyeket tudat alatt már hosszabb ideje átél a gyermekek lelke, mivel ezek a várakozások mégsem teljesülnek. (…)

Ez a várakozással teljes leereszkedés azonban kínos azoknak a lényeknek, akiknek használniuk kell az ilyen várakozásteljes emberek agyvelejét. Nem boldogulnak az agy használatával, ha az emberek ilyen várakozásokkal szállnak le. (…) A várakozások tudatalatti érzelmekhez vezettek, ezeket érezték meg ezek a szellemi lények, amikor használni akarták az emberi agyakat. Ezért is nem teszik most már. A modern civilizáció emberiségében egyre szélesebb körben terjedt az a bizonyos hangulat, hogy az embereknek gondolataik vannak, de ezeket a gondolatokat elnyomják. A gondolatok elnyomása lassanként tönkretette az agyvelőt, különösen a felső társadalmi rétegeknél. Már nem jönnek olyan nem emberi lények, akik birtokukba veszik ezeket a gondolatokat.(…)

Azt mondanám, hogy a nevelés sokféle zavaró befolyásától a legtöbb ember agya elkocsonyásodik. Hiszen nem is tehetnek róla. Nem vádoló értelemben mondjuk, inkább mentegetően, úgy értve, hogy nagyon sajnáljuk az elkocsonyásodott agyvelőket. Ha tehát az embereknek csak egyetlen gondolatuk van: nem tudnak mit kezdeni magukkal, mintegy elpépesednek, összenyomódnak, elkocsonyásodnak, akkor ezek a gondolatok szépen belemerülhetnek az agy alatti szférákba, ezekből pedig az emberi szervezet alsó régióiba és így tovább.

… egy ember gondolataiból csak akkor lesz valami, ha szellemi tartalmat kapnak. Szellemi tartalomra van szükségük. Arra a tartalomra, amit az antropozófia akar nyújtani, különben nem tudnak mit kezdeni a meglévő gondolatokkal.”GA214

„Kérem, ne tartsák jelentéktelennek, amit most mondok. Gondolják el, mit jelent, hogy a realitás, amiben az ember él, annyira megváltozott, hogy a beszívott levegő is más lett, mint amilyen úgy négyezer évvel ezelőtt volt. Nem csak az emberek tudata változott meg, ó, nem; akkor a Föld légkörében még lélek volt. A levegő volt a lélek! És ma már nem az, illetve más módon az. Az elemi természetű szellemi lények, akikről tegnap szóltam, behatolnak a levegőbe, s be lehet lélegezni őket, ha valaki ma jógalégzést végez. Amit három évezreddel ezelőtt el lehetett érni, az mesterségesen már nem hozható vissza. A keletiek nagy illúziója az, hogy visszahozható. – Amit itt elmondok, az teljesen a realitás leírása. A levegőnek az emberhez tartozó átlelkesítettsége ma már nincsen meg. Ezért azok a lények, akiket Michael-ellenes, anti-michaelita lényeknek kívánok nevezni, – akikről tegnap szóltam – be tudnak hatolni a levegőbe, s a levegőből az emberbe, így bejutnak az emberiségbe, ahogyan tegnap leírtam. És csak akkor űzhetők ki, ha a jóga-szerű helyébe a ma valóban helyeset tesszük. Tisztában kell lennünk azzal, hogy erre törekednünk kell.”GA194