Mit üzennek az embernek az elemi lények?

„Az alvó emberek figyelése nagy mulatságára van a törpéknek, manóknak. Nem a fizikai testet nézik az ágyban, hanem énjét és asztráltestét látják: itt ez az ember, szellemi gondolatokat sző, és nem tud róla. Nem tudja, hogy gondolatai a szellemben élnek. Ugyanígy megmagyarázhatatlan a sellők számára, hogyan is ismeri az ember oly kevéssé önmagát. S a tündérek is így vannak vele, és a tűzlények is ugyanígy.

Ugye, a fizikai világban sokszor kellemetlen, ha az embert pillék vagy hasonlók röpdösik körül az éjszakában; a szellemi embert, az ént és az asztráltestet beborítják az elemi lények, beleszövik a maguk életébe. És ez a beborítottság és beleszövődés állandó figyelmeztetés: az embernek tovább kell haladnia tudatával, többet kell tudnia a világról.

Így most már meg tudom próbálni, hogy fogalmat adjak róla, hogy ezek a törpe, sellő, tündér és tűzlény népek hogyan is surrognak, és mi is történik, mikor az ember hallani kezdi, mint mulatnak rajtunk, mit is akarnak tőlünk, mikor tudatunkat továbbhatolásra intik. Igen, látják kérem, itt jönnek a törpék, s valahogyan így szólnak:

Te álmodod magad, s kerülöd az ébredést!

Tudják a törpék, hogy az ember csak mintegy álomban birtokolja énjét, és először is igazán fel kell ébrednie, hogy! valódi énjéhez juthasson. Így kiáltanak az alvó embernek:

Te álmodod magad – úgy értik, hogy nappal – és kerülöd az ébredést!

Átzendül azután a sellők hangja:

Angyali művet gondolsz, de nem tudod!

Az ember nem tudja, hogy gondolatai valójában az angyaloknál vannak. A szilfektől ez zeng az alvó ember felé:

Teremtő hatalom világít neked
S nem is sejted;
Érzed erejét – hatalom, erő! –
S nem élsz vele!

A tűzlények szavai:

Erődet isteni akarat adja
S nem fogadod;
Az ő erejével akarsz,
S magadtól eltaszítod azt!

Mindez arra figyelmezteti az embert, hogy tudatával tovább kell haladjon. Ezek a fizikaiságig nem jutó lények azt akarják, hogy az ember tudatával előretörjön, s így részese lehessen az ő világuknak.

Ha beleéltük magunkat abba, amit ők az embernek akarnak mondani, azután lassan azt is megértjük, ahogy saját lényüket juttatják kifejezésre. A törpék valahogy így:

Tartom a gyökérlét erejét
Ez teremti meg forma-testemet.

A sellők:

Mozgatom a víz nevelő erejét,
Ebből kapom életanyagomat.

A tündérek:

Hörpintek légies élj! erőt,
Ez tölt el hatalommal engem.

És a tűzlények? Nagyon nehéz valamiféle földi szót találni arra, amit tesznek, mert ők messze vannak a földi élettől, tevékenykedéstől. Ezért az emésztés szóból képezek valamit, úgy, hogy abban ne csendüljön meg az emésztés maga, mert itt a tűzben való „elemésztésről” van szó (németül: dauen); újat kell adni ahhoz, ami itt kifejezésre vár:

Égetve emésztek a tűz
Törekvő erejével,
Ő vált át engem lélekszellemmé.

Amilyen jól ez mehet, úgy igyekeztem Önöknek fogalmat adni arról, hogyan jellemzik magukat az elemi világoknak ezek a lényei, s hogyan küldik az ember felé figyelmeztető szavukat. De nem oly barátságtalanok ők, hogy csak negatív dolgokat sugallnának. Hallani tőlük bizonyos egyszerűen kifejező, lapidáris mondatokat is, s ezeket rettentően nagynak, gigantikusnak érezzük. Efféle dolgoknál ki kell fejlesszenek Önök egyfajta érzületet; mert nagyon más az, mikor emberi szóval ejtenek ki egy mondatot, még ha az a szó igen szép is, vagy ha a törpék egész kórusa zeng kozmikus hatalommal. A keletkezés útja-módja adja a különbséget. Ha az ember a törpékre fülel, meghallja a törpék felzendülő kórusát, az intést, amit itt felírtam. így zeng felénk a törpék kara:

Éberségre törekedj!

Hatalmas a morális hatása az ilyen, világmindenségből áradó, mérhetetlenül sok hangból álló szónak!

A sellők így dalolnak:

Szellemben gondolkozz!

A tündérek kórusa – nos, ez már nem olyan egyszerű. Mert éppen tele- holdkor, amikor a törpék kis páncélos lovagoknak tűnnek, éppen akkor hangzik fel, mintegy a föld mélyéből az „Éberségre törekedj!” És amikor a sellők szétlebegnek, elúsznak a magasba, arra vágyva, hogy elfogyasszák őket, akkor vissza a föld felé zeng énekük, a „Szellemben gondolkozz!”. Amikor a tündérek engedik magukat belélegezni, és a kozmikus térben kékes-vöröses villámokként tűnnek el, mert belecikkanva a fénybe ott el is tűnnek, akkor a magasból lefelé megzendül:

Élj teremtőm lélegző létet!

Amikor a tűzszellemek árasztják bele a Föld tűzköpenyébe a magukét, akkor, hogy úgy mondjam, tüzes- haraggal szólnak, de nem megsemmisítő, hanem tüzes, de egyben lelkesült haraggal. Itt azonban már nem az egyes hangok összecsendülése szól, hanem hatalmasan mennydörög az egész környezet:

Fogadd az istenek akarat-erejét szeretettel!

Világos, hogy figyelmünket elfordíthatjuk, s akkor mindezt észre sem vesszük. Az embertől, az emberi önkénytől függ, hogy észreveszi-e az ilyen dolgokat, vagy sem. Ha fogadja őket, azt is tudja, hogy amit átél, a kozmikus lét alkotórésze, és hogy amíg a törpék, sellők, tündérek és tűzszellemek kibontakoznak, ténylegesen történik valami. Hiszen a törpék nem csak azt teszik az emberekért, amit már leírtam; itt vannak még azért is, hogy hallassák kozmikus igéjüket innen a földről; a sellők is a maguk igéjét felszáll lóban, a tündérek felülről, a tűzszellemek pedig, mint egy egész kórus, mint hatalmasan kibontakozó hangzatok egybeáradása.

Igen, ilyen ez, szavakba fordítva a megjelenőt. Mindez a kozmikus Ige része, s ha közönséges tudatunkkal nem is halljuk, még sincsen jelentőség nélkül az ember számára sem. Mert az ősrégi szemlélet szerint, s ez a szemlélet az ösztönös szellemi látásból fakadt, a világ az Igéből született, s ez bizony mély igazság. De a Világ-Ige nem valami néhány szótagból összeállított hang, hanem olyasmi, ami számtalan és számtalan lényből cseng egybe. Mérhetetlenül sok lénynek van mondanivalója a világ teljességében, és sokaságuk hangjából csendül egybe a kozmikus Ige. Nem az általános, az absztrakt igazság ad tökéletes tudást arról, hogy a világ az Igéből született; egyedül az adhat teljes tudást, ha lassan rájövünk, hogyan áll össze a világ az egyes lények hangjából, körülhatárolható, konkrét módon a maga árnyaltságában, mégpedig úgy, hogy a különböző árnyalatok nagy kozmikus harmóniában, hatalmas kozmikus melódiában szólnak és beszélnek, miközben teremtenek.

Ha a törpék kórusa így szól: „Éberségre törekedj!’’, akkor csak törpe-nyelvre van áttéve az az erő, mely az emberi csontrendszerben, általában a mozgásszervekben hat és azt létrehozza. És ha a sellők így kiáltanak: „Szellemben gondolkozz!’’, az szól, sellő-szerűre lefordítva, ami Igeként ömlik az emberbe, hogy kialakítsa az egész emésztőrendszert. Amikor a tündérek, míg belélegeztetnek, a maguk „Élj teremtőn lélegző létet” kiáltását árasztják lefelé, az embert élettel tölti, áthatja és átszövi az az erő, mellyel a ritmikus szervek vannak megajándékozva.

Végül tűzszellemek módján zendül ide a kozmikus tűzköpenyből mennydörgő hangon az, ami – ha az ember figyelni tud rá – képmásként, mintegy visszfényként jelenik meg – no de gondolják meg, ez a kozmikus tűzköpenyből sugárzik alá -, az Igének az ereje. Ez az, ami alásugárzik.

Minden emberi idegrendszerben, minden fejben ott van a kicsi, mondhatni miniatűr képe annak, ami a tűzlények nyelvére lefordítva így szól: „Fogadd az istenek akaraterejét szeretettel!” Ez a szó, hogy istenakarat-erő, és hogy szeretve, ez jelzi a legmagasabb kozmikus szubsztanciát, melynek hatására a halál és az újabb születés közt átformálódik, és a későbbi ember érzékszerveivé, idegeivé válik az, amit az ember átvisz a halál kapuján.

Mozgási rendszer

Törpekórus: Éberségre igyekezz!

Anyagcsere rendszer

Sellők: Szellemben gondolkozz!

Ritmikus rendszer

Élj teremtőn lélegző létet!

Ideg-érzékszervi rendszer:

Fogadd az istenek akarat-erejét szeretettel!

Így hát látják már: ami a küszöbön túl fekszik, hozzátartozik természetünkhöz. Elvezet minket a teremtő isteni erők világába, abba a világba, mely minden másban is él és hat. Szinte azt lehetne mondani, emlékezve, hogy amire egy másik kor vágyott, amire a már idézett szavak vonatkoznak: „Nézz minden magot és hajtóerőt, ne csak a szavakkal bűvészkedj!” – annak meg kell valósulnia az emberiség fejlődésében, az ember kibontakozása folyamán. Ha nem tekintünk az embert különösképpen felépítő magerőkre, minden tudásunk csak szavakkal való bűvészkedés.

Azt lehetne mondani, hogy a mozgásrendszer, anyagcsere rendszer, ritmikus rendszer és ideg-érzékszervi rendszer együtt zeng, egybehangzik, s az „Éberségre igyekezz” alulról felfelé, a „Szellemben gondolkozz” lefelé zengve keveredik egymással. A másik egység az „Élj teremtőn lélegző létet” és a „Fogadd az istenek akarat-erejét szeretettel”. Ez az „istenakaratot, szeretettel”, ez a nyugodt teremtőerő a fejben. Ugyanis az alulról felfelé törekvő „Szellemben gondolkozz” és a felülről lefelé áradó „Élj teremtőn lélegző létet” úgy él és szövődik odalenn, hogy belőlük képmás születik, olyan módon, ahogyan az emberi légzés hatása is ritmikusan átmegy a vérbe. Amit pedig az érzékszervek, mint eszközök ültetnek belénk, abban felülről szól a „Fogadd az istenek akarat-erejét szeretettel”, ezzel szemben minden mozgásunkban, ha járunk, ha megállunk, ha csak a karunkat, a kezünket mozdítjuk is, minden tehát, amivel az ember akaratszerűséget élhet ki, az alulról hat az „Éberségre igyekezz”-ben.

Így hát látható: az ember a kozmikus Ige összecsendülése, harmóniája. Ügy, ahogyan azt a legalacsonyabb módon interpretálni lehetett. Ez a Világ-Ige felhat a magasabb hierarchiákhoz, akiknek ezenkívül még mást is ki kell bontakoztatniuk a kozmosz létrehívásához és elmúlásához. Mégis, amit az elementáris lények a világba mintegy belekiáltanak, az utolsó visszhangja a teremtő, alkotó, alakító kozmikus Igének, mely minden hatás és létezés alapját adja.”GA230