A természet szellemének megismerése
„Mivel megvolt Önökben a vágy, hogy itt befogadják az ezotériát, arra kell építsünk, hogy meditatívan, belsőleg sajátítsák el, különben semmi hasznuk nem lesz a dolgokból. Akkor finom fogékonyságra tesznek majd szert, amely nem ösztönösen, hanem intuitívan vezeti el Önöket oda, hogy valami ahhoz hasonlót érezzenek, ami még elvontan megmaradt az úgynevezett szignatúratanban: azaz meglátni a növényben, a kőben azt, ahogyan hatni tudnak a szervezetben. Azt is elérik, hogy nem csak a fizikai testüket, hanem az étertestüket is tanítják, és hogy a szokásos gondolkodásból a fizikai környezet tartalmának kifinomult érzékelési képességéhez jutnak, és ahhoz a képességhez, hogy a világot olyan ember szemével szemléljék, aki az emberi szervezetből kapja a kérdéseket a beteg tüdőről, a beteg szívről, a válaszokat pedig a környezetből, a gyógyító növényektől, gyógyító ásványoktól és így tovább.”
„Ha észrevesszük, hogy az étertestben valami burjánzik az étertest miatt, azt találjuk: az étertestnél hiányzik az asztráltest megfelelő hatása; akkor kívül, valahol a növényvilágban kell keresnünk, és megtaláljuk a megfelelő gyógyszert. Ez a mérvadó.Ebből láthatják, hogy a természet szellemét, az ásvány- és növényvilágban levő szellemet az univerzum legszélesebb területén kell ismerni. A szellemet, nem a szubsztanciát kell ismerni, mert a valóságban az ásványi és növényi természet szellemével kell gyógyítani az embert. A szubsztanciát csak abban az állapotban látják, amelyben megvan a szellem, de nem uralja megfelelően. És az, aki anélkül akar gyógyítani, hogy a kövek és növények szellemét ismerné, az tulajdonképpen a hagyományos utasítások alapján csak a sötétben tapogatózik, kipróbálhatja, segít-e az egyik vagy a másik, de soha nem tudja meg, miért segít, mert soha nem tudja, egy ásványban hol a szellem vagy hogyan van benne, így a szellemi világnézet kezdettől fogva előfeltétele annak, hogy valaki gyógyító legyen, és korunknak az a legnagyobb anomáliája, hogy éppen az orvoslásban uralkodott el a materializmus szörnyű betegsége. Mert a gyógyászatban a materializmus valódi betegség. Ez a vakság elalvást és káros lelki anyagok termelését jelenti a tudományban, és tulajdonképpen meg kellene gyógyítani.”
„ Vegyük a magnéziumot: a fogváltásig, úgymond az emberi szervezet fogyasztja, utána a fogváltástól a nemi érettségig kiválasztja, és a tejerőket létrehozó erők között a magnézium éppenséggel kiválasztó. Ezután, a huszadik életévig, következik egy visszacsapás. Azután a magnéziumerő az izmok finomabb konszolidációjában kerül felhasználásra. A szubsztanciák tulajdonképpen csak folyamatok összességei, az ólom csak látszólag ilyen durva, szürke kinézetű szubsztancia. Badarság azt mondani, hogy egy darab durva szubsztancia, mert az ólom az a folyamat, mely az ólom kiterjedésének kiszabott határai között zajlik le; folyamatként létezik minden! Mondhatjuk, ugye, hogy az emberben a szubsztanciális folyamatok nem csak olyanok, hogy bizonyos szubsztanciális folyamatok feldolgozhatók az emberben, mások pedig elháríthatók, mint az ólomfolyamat, amelyre soha nincs szükségünk, hanem vannak mások, mint a magnézium-folyamat, ami olyan, hogy ritmikusan váltakozik, és életünkben ténylegesen ritmikus szakaszokban a magnézium-erőket felhasználó, azután kiválasztó folyamatokat alakítunk ki.Ez mutatja meg Önöknek, hogy tulajdonképpen semmire sem jutunk, ha pusztán elemzünk, és azt mondjuk, hogy az emberi szervezetben magnézium van. Ezzel semmit sem mondtunk, hiszen a tizenkettedik életévben egészen más jelentősége van ezeknek a szubsztanciáknak, mint az ötödikben vagy a negyedikben. És csak akkor ismerjük meg az embert, ha tudjuk, hogy mi a jelentősége bizonyos szubsztanciális folyamatoknak, tehát szubsztanciáknak az emberi szervezetben. Ha azt akarjuk megtudni, hogy a kint, a természetben található szubsztanciák hogyan hathatnak tovább az emberi szervezetben, akkor a szubsztanciák pusztán vegyi természetének tanulmányozása valóban a legkevésbé sem fontos. Olyasmit kell tanulmányozni, amivel ma alig foglalkoznak.
Ha a XIII. vagy a XIV. századig megfigyeljük a szubsztanciákról szóló tanulmányokat, akkor ott csak a mai kémia alapgondolatait találjuk meg. Ezeket az alapgondolatokat az akkori, számunkra gyakran balgának tűnő alkímiai folyamatok tartalmazzák. De van bennük még valami. Volt akkoriban valami, ami egyáltalán nem folytatódott, valami, amit ma szignatúratannak nevezhetnénk, amit különösen a növényeknél alkalmaztak, de ásványoknál is, és ez nem fejlődött tovább.Vegyünk egy olyan anyagot, mint az antimon, az antimonit: ennek az antimonércnek az a különlegessége, hogy az ismert tűszerű alakot, ezt a hajszálformájú alakot veszi fel.Ha egy bizonyos kohászati módon kezelik, akkor megkapják az antimon-tükröt, mégpedig akkor, amikor az elillanó antimon egy hideg felületen lecsapódik. Az antimonitban mindenütt megvan a hajlam, hogy olyan formákat képezzen, amelyek tulajdonképpen nagyon egyértelműen az étertest formáiként jelennek meg. Ami ilyenkor képződik, nagyon hasonlít bizonyos egyszerű növények formáira, amelyek az étertesthez illeszkednek. Ha megfigyeljük az antimon-szubsztanciát, mindjárt az az érzésünk, hogy ez az antimon nagyon fogékony az éteri erőkre. Beleilleszkedik az éteri erőkbe. Ezt bárki megállapíthatja azzal, hogy elektrolitikusan kezeli az antimont, bizonyos körülmények között a katódhoz vezeti: egy sor robbanás történik, melyek átvezetnek az antimon éteri erőkkel való kapcsolataiba. Ez egy feltűnő eset, de ezekhez a dolgokhoz egykor nagyon erős felfogóképessége volt az embernek, ma már egyáltalán nem rendelkeznek ezzel a felfogóképességgel; már egyáltalán nem becsülik az olyan szemléletmódokat, mint amilyenekről beszéltem. Ezért jutottunk oda, hogy tanácstalanul állunk a lényeges észlelések előtt.
Látják, van a gyémánt, a grafit, az antracit és a kőszén: mind szén, mégis annyira különböző. Miért van ez így? Ha az emberek tényleg képesek lennének felfogni azt, ami nem pusztán vegyi összetétel, hanem azt, ami az ősi értelemben vett szignatúra, akkor elkezdenék megérteni a kőszén és a grafit közötti különbséget. A kőszén a Föld-folyamat alatt keletkezett. A grafit a Hold-folyamat, a Földet megelőző planetáris folyamat során, és a gyémánt a Nap-folyamat alatt. És ha kozmikusan vizsgálják a dolgokat, bepillantást nyernek abba is, hogy megint nem a szubsztancia a fontos, hanem arról van szó, hogy egy szubsztancia milyen körülmények között és időben vett fel egy bizonyos, tehát szilárd formát. Nos, ha azonban a szubsztanciális, a fizikai valóságot az idő befolyásolja, akkor ugye az időnek is van bizonyos jelentősége. Mert gondolják meg, ha elfogadják, amit mondtam, akkor azt mondhatják, a kőszén gyerek, még nem nagyon idős; a grafit ifjú, már idősebb; a gyémánt, ha nem is aggastyán, de legalábbis erősen férfias. Ha van valamilyen feladat, ami érett kort kíván meg, akkor nem egy gyerekre bízzák, az életkor a fontos. Így beláthatják, hogy akárhol is van jelen a szén, egyszerűen a kozmikus kora miatt más a feladata, mint a grafitnak, ami érettebb korú. Ezért szükséges, hogy betekintsünk a kozmikus folyamatokba, ha meg akarjuk ismerni az emberek kapcsolatát mindazzal, ami kint, a kozmoszban van. Ha az antimon különösen érzékeny az emberi étertestre, és gyógyszerként antimont visznek be az emberi szervezetbe, és meg akarják ismerni, hogy mit serkent az emberi étertestben, akkor meg kell ismerniük, hogy az emberen kívül milyen kapcsolata van már. Ha meg akarják érteni, hogy mi is legyen az emberben valamilyen gyógyszer, akkor mindenképp meg kell ismerniük a természet finom folyamatait.”
Rudolf Steiner: A gyógyítás művészetének elmélyítése (GA316) – forrás: antropozofia.hu