A Golgotai Misztérium természetben tükröződő ténye

„Ahol Artus régi várának már csak a romjai vannak meg, mintegy magunk előtt látjuk, hogy Artus áramlatának létrejötte óta, századokon át folyamatosan morzsolódtak ezek a kövek, így most már alig ismerhető fel valami abból a régi várból, ahol Artus király és hívei laktak. Ha azonban szellemi szemmel tekintünk szét arról a helyről, ahol a vár magasodott, és kipillantunk a tengerre, amelynek hullámai színesen csillognak a partnak ütődve, amikor így arrafelé nézünk – egyfelől ott egy hegycsúcs, másfelől a tenger – akkor az az érzésünk támad, hogy az ember itt különösen mélyen képes megragadni a természet és a kozmosz elementáris oldalát. Ha azután okkult tekintettel visszapillantunk azokba a néhány évezreddel ezelőtti időkbe, amikor Artus áramlata kezdődött, akkor megértjük, hogy az Artus várában élő emberek azért szemelték ki ezt a partszakaszt – és minden ilyen okkult helynél erről van szó – mert ez szükséges volt impulzusaikhoz, kitűzött feladataikhoz, mert a világban elvégzendő minden tevékenységükhöz rá voltak utalva arra, ami itt a természetben lejátszódott körülöttük.

Elragadóan szép a mélységekből feltörő tengeri hullámok játéka, csodálatos fodrozódásuk egyébként is a természet legnagyszerűbb látványa; nem tudom, hogy mindig így van-e, de azokban a pillanatokban, amikor ott voltam, ilyennek jelent meg. A tenger hullámainak a sziklafalakon megtörő és ismét visszahúzódó forgataga, amelyekben lentről az elementáris szellemek törnek fel és tombolják ki magukat, fentről pedig a legváltozatosabban a Nap fénye tükröződik a levegő mozgásaiban, ez olyan látvány, amely kiválthat az emberben valamiféle pogány vallásosságot. A fentről és lentről egybeáramló, egymással játszó elementáris kavargások a Nap egész erejét megjelenítik, és mindez nagy hatással van az emberre. Aki befogadja magába azt, amit a fényben születő elementáris lények művelnek fent, és azt, ahogyan a mélyből felmerülő elementáris lények játszanak lent, az a Nap erejét, impulzusát veszi fel magába. Ez más jellegű, mint a keresztény jámborság. A pogány vallásosság azt jelenti, hogy átadjuk magunkat azoknak a természeti isteneknek, akik mindenütt ott kavarognak, működnek, hatnak és mozognak a természetben és annak mozgásában. Kétségtelen, hogy a természet egész működését és mozgását magukba fogadták azok, akik Artus királlyal együtt voltak és őt körülvették. Éppen az volt a jelentős, amit ezek az emberek vettek fel, akik a Golgotai Misztérium utáni első századokban ott voltak Artus király körül.

Most azt szeretném kifejteni, kedves barátaim, hogy valójában milyen is volt Artus kerekasztalának ez a sajátos szellemi élete. Egy olyan jelenségből kell kiindulnom, amelyet már valamennyien ismernek. Amikor az ember meghal, akkor először fizikai testét hagyja el, étertestét pedig még magán viseli néhány napig. Néhány nap múlva leveti az étertestét is, és már csak asztráltestében és énjében él tovább. A halál kapuján átlépő emberrel lejátszódó történés úgy jelenik meg a szellemi látó tekintete előtt, hogy az ember halála után éterikusan feloldódik: egyre nagyobbá és elmosódottabbá válik, beleszövődik a kozmoszba. A Golgotai Misztériummal kapcsolatban egy világtörténelmileg sajátos, ezzel ellentétes jelenség játszódott le. Mi történt akkor, amikor a Golgotai Misztérium végbement? Krisztus mindaddig naplény volt, hozzátartozott a Naphoz. A Golgotai Misztérium eseménye előtt Artus kerekasztalának lovagjai fent álltak sziklás hegyeiken, rátekintettek a Napból született és a Földből született szellemek játékára, és azt érezték, hogy ami ebben az erőben kavarog, az áthatja szívüket, mindenekelőtt pedig étertestüket. Így vették fel a Krisztus-impulzust, amely leáramlott akkor a Napról, és benne élt mindabban, amit a Nap sugárzása hozott létre.

Artus kerekasztalának lovagjai a Golgotai Misztérium előtt a Napszellemet, vagyis a kereszténység előtti Krisztust fogadták be saját lényükbe. Ezután kiküldték küldötteiket egész Európába, hogy leküzdjék, megtisztítsák, civilizálják az európai népesség asztráltestének vadságát, mert ez volt a feladatuk. Látjuk, hogy az Artus kerekasztalának lovagjaihoz hasonló emberek elindulnak a mai Anglia nyugati pontjáról, és elviszik az akkori európai emberiséghez azt, amit a Napról kaptak. Megtisztítják az akkori igen vad európai népesség asztráltestét, mindenekelőtt Közép- és Észak-Európában, ahol az emberek a legvadabbak voltak. Azután elérkezett a Golgotai Misztérium. Mi történt Ázsiában? Odaát Ázsiában úgy látszott, hogy világtörténelmileg bekövetkezett az, hogy a magasztos Naplény, akit később Krisztusnak neveztek, elhagyta a Napot. Ez egyfajta halál volt Krisztus számára. Krisztus úgy távozott el a Napról, ahogyan mi távozunk el a Földről, amikor meghalunk. Ahogyan az okkult látó annál az embernél, aki meghal, azt látja, hogy eltávozik a Földről, és három nap múlva leveti étertestét is, miután hátrahagyta a Földön a fizikai testét, úgy hagyta ott Krisztus a saját szellemember-részét a Napon, amely A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei című könyvem szerint az ember lényének hetedik tagja.

Krisztus „meghalt” a Nap-lét szempontjából, a Napról kozmikusan „lehalt” a Földre, azaz lejött a Földre. Életszelleme a Golgota Misztérium pillanatától kezdve láthatóvá vált a Földön. Mi a halálunk után elhagyjuk az életétert, az étertestünket, vagyis az élettestünket. Krisztus kozmikus halálakor a Napon hagyta saját szellemember-részét, az életszellem-része pedig már a Föld környezetében található meg. Így a Golgotai Misztérium óta Krisztus életszelleme szellemi módon körülveszi a Földet. A fizikai helyek egészen más módon függenek össze a szellemi élet szempontjából, mint a fizikai életben. Ezt az életszellemet mindenekelőtt az ír misztériumokban, a hyberniai misztériumokban élhették meg az emberek, és elsősorban Artus király kerekasztalának lovagjai. A Golgotai Misztérium időpontjáig a Földön erről a helyről indult ki a Nap Krisztus-impulzusa: ezeket az impulzusokat a Napról itt fogadták be. Később az Artus-lovagok ereje csökkent. De eleven és folyamatos kapcsolatban álltak Krisztus életszellemével, amely kozmikus módon vette körül a Földet. Ebben pedig állandóan ott vibrált a fény és a levegő játéka, a felső és alsó elementáris lények kavargása.

Képzeljék maguk elé: ha rátekintünk arra a szirtre, amelyen Artus vára állt, akkor meglátjuk, ahogyan fentről a Nap a fényben és a levegőben tükröződik, lentről pedig a földi elementáris lények játéka figyelhető meg: fent és lent az elementáris lények a Nap és a Föld eleven kölcsönhatását láthatjuk.

A Golgotai Misztérium utáni századokban mindez Krisztus életszellemében játszódott le. Így a tenger, a szikla, a levegő és a fény játékában, mintegy szellemi tündöklésében, de a természeti világ közegében a Golgotai Misztérium szellemi ténye is ott tükröződött ezen a helyen. Értsék meg jól, kedves barátaim. Kitekintettek a tengerre, és ha már elvégezték azokat az állatövi misztériumokra támaszkodó gyakorlatokat, amelyeket Artus király körül azok tizenketten műveltek, akkor – az I., II., III., IV., V. keresztény században – nemcsak a természet játékát látták, hanem mintegy belekezdhettek egy olyan ott lévő írás olvasásába is, amelyre pusztán rá is bámulhatunk, de el is olvashatjuk. Hol egy lángocska csillant fel, hullám fodrozódott, a sziklaszirten napsugár tükröződött, hol a tenger csapott fel a szikla szirtjére – mindez alakot ölt, ömlik, áramlik, örvénylik, irányt mutat, de olyan igazságként, amely megfejthető. Ha megfejtjük, akkor a Golgotai Misztérium szellemi tényét olvashatjuk ki belőle, mert mindezen már Krisztus életszelleme hullámzott át.

A Golgotai Misztérium odaát Ázsiában történt meg, megragadta az emberek szívét, lelkét, mélységesen beleélte magát az emberi szívekbe, lelkekbe. Csak rá kell tekintenünk az első keresztényekre, a lelkükben átélt változásra, és azt fogjuk találni, hogy mialatt itt nyugaton az előbb leírt jelenségek zajlottak, ott a valóságos Krisztus hatolt be az emberi szívekbe. Az a Krisztus, aki leszállt a Földre, a szellemember-részét fennhagyta a Napon, életszelleme belekerült a Föld atmoszférájába, és míg énjét szellem-énjével együtt lehozta a Földre, keletről nyugatra Görögországon, Észak-Afrikán, Itálián, Spanyolországon át behatolt Európában az emberek szívébe, ugyanakkor áthatotta a természetet is. Itt viszont nyugatról kelet felé jött létre egy hatás, és aki érzékelni tudta, az kiolvashatta a természetből. A Golgotai Misztérium története mintegy az Artus-kerekasztal magas szellemiségű tagjainak természettudománya lett. De keletről nyugat felé most nem a szelek és hullámok, a hegyeken és napsugarakon átömlő levegő és víz áramlását látjuk, hanem ez az áramlás az emberek vérén és szívén át történik, megragadja az emberi vért, Palesztinából indul el és Görögországon át Itáliáig és Spanyolországig ér el.

Így azt mondhatjuk: egyfelől a természeten, másfelől a véren, az emberek szívén halad át az áramlás. E két áramlat szembehalad egymással: az egyik a természetben tükröződik, ma is megvan még, mint pogány áramlat, ez a kereszténység előtti, pogány Krisztust hordozza, akit a Golgotai Misztérium előtt, mint naplényt tiszteltek a kerekasztal lovagjaihoz hasonló emberek, de sokan mások is. Ez az áramlat még a Golgotai Misztérium korában is képviseli a világban a kereszténység előtti Krisztust. Nagy része abból indul ki, amelyet Artus kerekasztalának áramlataként foglalnak össze. Még ma is megragadhatjuk ezeket a dolgokat, a pogány kereszténységet, amely közvetlenül nem kötődik a Golgotai Misztérium történelmi eseményéhez. Ezzel ellentétes irányból az a kereszténység halad, amely a Golgotai Misztériumhoz kötődik, és áthalad az emberek vérén, az emberi szíveken, lelkeken. Egymással szembefutó két áramlatról van tehát szó: az egyik a kereszténység előtti Krisztus-áramlat mintegy éterizálódva, a másik a keresztény Krisztus-áramlat. Az egyik Artus áramlataként vált ismertté, a másik a Grál áramlataként. Később találkoztak. Mégpedig Európában, de mindenekelőtt a szellemi világban.”

Rudolf Steiner: A KARMIKUS ÖSSZEFÜGGÉSEK EZOTERIKUS VIZSGÁLATA VI. (GA240) – forrás: antropozofia.hu