Út a gépeket meghajtható éteri erőkhöz
“… eljön az az idő, amikor az ember ugyanúgy befogadja a maga természetébe a növényiséget, ahogyan befogadta már az ásványiságot. És ahogy az ásványból házat épít, ahogy az ásványvilág erőit sokféle módon használja, úgy készít majd a növényvilág jól ismert és alapjaiban megértett erőiből, anélkül, hogy növényi magvakra vagy egyéb, teljesen még fel nem fogott természeti erőkre szüksége lenne, növényi képződményeket és még magasabb rendű dolgokat. De ha az élőlények laboratóriumban való előállítása idő előtt valósul meg, akkor az igazi szellemtudomány igazságait valló emberek ezt nem nevezhetik másnak, mint fekete mágiának. Az embereknek mindig felkészülten kell várniuk a fejlődés következő lépéseit.
Egy okkult igazság így hangzik: az ember csak akkor alkothat élőlényt a munkaasztalon, úgy, ahogy ma ásványi vegyületeket állít elő, ha a munkaasztalát oltárrá, a vegyi eljárást pedig szakrális cselekménnyé változtatja. Ez egy olyan okkult igazság, amit már gyakran elmondtak. Valóban, amíg az ember azt hiszi, hogy szentségtelen gondolatokkal ugyanazt véghez viheti a laboratóriumban, mint szent érzésekkel, addig azoknak az akarata szerint, akik helyes irányban vezetik a fejlődést, sohasem keletkezhet élőlény a laboratóriumban. Élőlényt csak akkor alkothat az ember, ha belátja, hogy valamilyen ásványi produktumot bárki létrehozhat a laboratórium munkaasztalán, még egy gazember is, de élőlényt semmiképpen sem. Mert az élőlénybe, amikor létrejön, mindaz beleáramlik, ami az alkotójában él. Aki gonosz ember, abból átömlene a gonoszság az újonnan létrejött lénybe, és az magán viselné a gonoszság jegyeit. Ha az ember majd teljesen megérti, mit jelent az, hogy a maga egész lényével, egész belső világával működik abban, amit megalkot, csak akkor válik a világ éretté arra, hogy szabad tevékenysége révén növényt, állatot és embert hozhasson létre. Az ember akkor emelkedik fel a növényvilágba, a növényi birodalomba, ha a növényt már éppen olyan jól ismeri, mint most az ásványt. Az állatvilágba, az állatok birodalmába akkor emelkedik majd fel, ha már annyira ismeri az érzéseket, hogy szellemének erejével ugyanúgy képes lesz érző lényeket alkotni, mint ahogyan ma tárgyakat készít. És az embervilágba, az emberek birodalmába akkor emelkedik fel, ha szabad tevékenysége révén újjá tudja formálni az embert.
Az ember tehát ma az ásványvilágban van jelen, és ez a lény – aki vagyunk – lényege szerint az egyetlen olyan lény, aki már teljesen kifejlődött az ásványvilágban, míg a többi birodalom sok vonatkozásban alsóbb fokon áll, mint az, amelyet az okkultizmus ásványvilágnak nevez. A növényekben valamiféle elő-fokát, elő-állapotát láthatjuk annak, amit az ember él át, ha majd maga is a növényvilágba, a növényi birodalomba lép, de a növények nem tartoznak a növényi birodalomhoz, hanem legfeljebb csak előképei annak. Nem ősképek, hanem irányjelzők egy jövőbeli birodalom felé, ahová akkor érkezik majd el az ember, ha képes lesz belsőleg ugyanúgy átélni a növényi természetet, mint az ásványit.
A növénybirodalmat, amelybe a jövőben lép az ember, még sok más tényező jellemzi, mindenekelőtt egy erkölcsi alapelv, amelyet ma némelykor kimond ugyan az értelem, de anélkül, hogy horderejét valóban felismerte volna. Azt mondhatjuk: ma úgy él az ember, hogy ha nyíltan nem is vallja be, szilárd meggyőződése szerint egyesek boldogok lehetnek, míg mások ugyanakkor boldogtalanul élnek. Lehetséges tehát, hogy valaki meglelje szerencséjét, amikor a többiek mind szerencsétlenek. Habár az értelem olykor kimondatja velünk, hogy a legfőbb erkölcsi elv mindenkinek a boldogulása, de az ember mégis elhiszi, hogy egyedül is megtalálhatja a boldogságát, és boldog lehet anélkül, hogy mindenki más éppoly boldog lenne, mint ő. Ha az ember felemelkedik a növényi birodalomba, morális vonatkozásban is feljebb lép egy fokkal, és ez lehetetlenné teszi számára, hogy boldog legyen, míg mások boldogtalanok. „Az egyén boldogsága elválaszthatatlan attól, hogy mindenki boldog legyen”. Ez az elv uralkodik majd, ha az embert befogadja a növényvilág. Többé egy ember sem érezheti boldognak magát, ameddig boldogsága elüt a többiekétől.(…)
Ahhoz, amit az ember most létrehoz, értelemre és intelligenciára van szüksége; a feltaláló moralitásán nem múlik semmi. Ez később másképpen lesz. Például a vegyész munkája most az anyagok összeállítására korlátozódik csupán. Eljön azonban az az idő, amikor életet áramoltathat az általa előállított képződménybe. Ahhoz azonban, hogy idáig eljusson, az embernek először ki kell fejlesztenie magában a legfinomabb és legnemesebb impulzusokat; kizárólag ekkor lesz majd képes arra, hogy a benne lévő erőt beleáramoltassa művébe. Az ember ma még túlságosan fejletlen és immorális, és a legnagyobb szerencsétlenséget okozná az, hogyha ilyen erők állnának a rendelkezésére. Ezért ez nem is sikerülhet neki hamarabb, mint amikor már képes lesz nem csupán értelmet, hanem moralitást, lelkiséget és szeretetet is áramoltatni mindabba, amit tesz. Lehetetlenné kell válnia az áhítat nélküli, egoista szándékú kísérletezésnek; a szeretetnek kell minden alkotás hajtóerejévé válnia, és a laboratóriumi asztalnak oltárrá kell válnia.” Rudolf Steiner: Krisztus megjelenése az éteri világban – GA118
“A természetnek végzett szolgálatban, még a kémiai kísérletben is tudatosulnia kell a laboratóriumi asztalon működő nagy kozmikus törvényszerűségnek, amikor valamilyen anyagot elegyítünk egy másikkal, hogy a csapadékot vagy más egyebet megkapjuk. Az embernek benne kell éreznie magát az egész világmindenségben, úgy másként fog munkához látni, és egész mást is talál, mint amit ma találnak. Ez nagysága ellenére sem tud megfelelő termést hozni, mert áhítat nélkül találták, érzésüket nem hatotta át a világmindenség harmóniája. Hányan absztrahálták a püthagoraszi-szférák zenéjét! Pedig itt a szférák zenéjének érzése a világegyetemen átlüktető ritmus átélése. Nem absztrakcióra kell gondolnunk, ezt az eleven érzés fogadja be.” Rudolf Steiner: A halál mint az élet átalakulása – GA182
Forrás: antropozófia.hu