A forma, amelyben az ember, emberként megjelen

“Az ember láthatatlan, valóban láthatatlan. Önök, akik itt ülnek, a fizikai szem számára mindnyájan láthatatlanok! Ennyi meg ennyi alak ül itt, akik bizonyos belső vonzóerővel így gyűjtötték össze az anyagi részecskéket (rajzol): ezt látják, az anyagi részecskéket. Mert csak az ásványt látjuk. Az itt ülő valódi emberek láthatatlanok, érzékfelettiek. A michaeli gondolkodásmód abból áll, hogy az ember teljes tudattal, és az élet minden éber pillanatában ilyesmit tud mondani: hagyjuk abba ezt, hogy az embert ásványi anyagrészecskék bizonyos elrendezésű konglomerátumának nézzük. A növény, az állat is így viselkedik, csak az ásványok nem. Tudatában lennünk annak, hogy láthatatlan emberek között járunk – ez a michaeli gondolkodás.” GA194

“…az a látszat-valami, az a maja, amely, mint az ember fizikai teste jelenik meg előttünk, nem az, amit látunk. A fizikai testről egész másképpen kell gondolkodnunk, ha mivoltát meg akarjuk ismerni. Az igazság az, hogy az ember fizikai testének, mint olyannak a szemlélése a szellemi látás legnehezebb, legeslegnehezebb problémái közé tartozik. Mert tegyük fel, hogy a természeti világgal végeztetjük el azt az emberre vonatkozó kísérletet, amely a víz elemeire, a hidrogénre és oxigénre való szétbontásnak felel meg. Nos, a természeti világ a halálban ezt el is végzi. Látjuk, hogy az ember a halálban leveti fizikai testét. De vajon igazán leveti-e ezt a fizikai testet? A kérdés tulajdonképpen nevetséges. Mert mi látszik világosabbnak, mint az, hogy az ember a halálban tényleg leveti fizikai testét? De hát végül is mi az, amit az ember a halálban levet? Valami, amiről mindenesetre meg kell állapítanunk, hogy a legfontosabbat, amivel a fizikai test az életben rendelkezik, vagyis a formát már nem tartalmazza. Ez ugyanis a halál pillanatában elkezd feloszlani. Feloszló anyagokat látunk csak tehát, a forma már nincs jelen. Amit az ember levetett, az alapjában véve a természet anyagaihoz és elemeihez tartozik. Ezek pedig nem tudnának a természeti törvények szerint egy emberi formát létrehozni. Az ember fizikai testéhez viszont ez a forma alapvetően hozzátartozik. Alacsonyabb szellemi látással először valóban úgy látszik, mintha az ember egyszerűen leverné magáról a fizikai anyagokat, amelyeket az enyészetnek, vagy a tűznek adnak át, és így fizikai testéből nem maradna semmi. Ezzel az alacsonyabb szellemi látással azután látni lehet azt a kapcsolatot, amelyben az én, az asztráltest és az étertest a halál után megfigyelhetők, amikor az ember a halál utáni élet kezdetén visszatekint elmúlt életére. Ez a szellemi látó azután látja azt is, hogy az ember leveti étertestét, látja, hogy az étertest extraktumát tovább viszi magával, míg az étertest többi része ilyen vagy olyan módon feloszlik az általános étervilágban. És így tényleg úgy tűnik, mintha az ember a halállal levetné fizikai testét a fizikai anyagokkal és erőkkel együtt, majd néhány nap múlva étertestét is. Ha azután a szellemi látó tovább követi az embert a kamalokában, látja, amint az asztráltestből is tovább visz egy extraktumot a halál és az újabb születés közötti életben, asztráltestének többi része pedig feloszlik az általános asztrálvilágban.

Azt látjuk tehát, hogy a fizikai testet, étertestet és asztráltestet levetjük, és úgy tűnik, hogy a fizikai test nem egyéb, mint azoknak az anyagoknak és erőknek az összessége, amelyek az enyészet, a tűz, vagy a feloszlás más módján kerülnek vissza az elemekbe. Minél inkább kifejlődik azonban korunkban az emberek szellemi látása, annál világosabb lesz előttünk, hogy amit fizikai testként az ember levet, mint fizikai anyagokat és erőket, az egyáltalán nem az egész fizikai test, egyáltalán nem a fizikai test egész alakja. Ezekhez az anyagokhoz és erőkhöz ugyanis még valami más is tartozik, amit – ha szakszerűen akarjuk kifejezni magunkat – az emberi „fantom”-nak kell neveznünk. Ez a fantom az emberi forma alakja, amely, mint valami szellemi szövedék, hatja át a fizikai anyagokat és erőket, úgy, hogy azzá a formává alakulnak, amelyben az ember, emberként a fizikai síkon megjelenik. Ahogy a szobrász sem úgy formál meg egy szobrot, hogy a márványnak, vagy más anyagnak csak úgy vaktában nekiesik, hogy az egyes darabok úgy pattanjanak le, ahogy az anyagról éppen lepattannak, hanem ahogy a szobrászban a „gondolat” él, amelyet az anyagban ki akar fejezni, úgy az emberi testnek is a gondolat az alapja. De nem úgy az alapja, ahogy a szobrásznál – mert az emberi test anyaga nem márvány vagy gipsz – hanem, mint a világban megjelenő reális gondolat: mint a „fantom”. Ahogy a szobrász belevési az anyagba a maga gondolatát, úgy van belevésve a Föld anyagaiba – amelyeket a halál után a Földnek vagy a tűznek adunk át, a fizikai test formáját jelentő fantom, mint gondolat. A fantom hozzátartozik a fizikai testhez, magának a fizikai testnek a része, és fontosabb, mint a test anyagai, mert mindez alapjába véve nem egyéb, mint ami az emberi forma szövedékét kitölti, ahogy mondjuk, almák töltenek ki egy kosarat. A fantom rendkívül fontos valami! A halál után széthulló anyagok lényegében ugyanazok, mint kint a természet világában, azzal a különbséggel, hogy ezeket összefogja az emberi forma.

Ha komolyan utána gondolunk, hihetjük-e, hogy mindannak a munkának, amelyet a magasztos isteni lények, a Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődés során végeztek, az eredménye csak az lett volna, hogy amit létrehoztak, az a halállal a Föld elemeibe kerüljön? Nem! A Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődésnek korántsem ez az eredménye. A fantom, a fizikai test formája az eredménye. Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy a fizikai testet nem érthetjük meg olyan könnyen. És hogy különösen a maja, az illúzió világában nem érthetjük meg. Tudjuk, hogy a fizikai test fantomjának alapját, hogy úgy mondjam, csíráját a trónok rakták le a Szaturnuszon, hogy tovább dolgoztak rajta a bölcsesség szellemei a Napon, a mozgás szellemei a Holdon és a formaszellemek a Földön, és csak ennek eredményeként születhetett meg a fizikai test fantomja. A formaszellemeket azért is nevezzük formaszellemeknek, mert tulajdonképpen abban élnek, amit a fizikai test fantomjának nevezünk. Ezért ahhoz, hogy a fizikai testet megértsük, előbb meg kell ismernünk a fantomot.

Ha visszamegyünk a Föld-fejlődés kezdetére, azt mondhatjuk, hogy a hierarchikus lényeknek az a csoportja, amely a Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődés folyamán egészen a Föld-fejlődés kezdetéig az emberi fizikai test formáját készítette elő, az helyezte bele a fantomot a Föld-fejlődésbe. A valóságban tehát az ember fizikai testéből először a fizikai szemmel nem látható fantom volt meg. Ez a fantom erőkből áll, és teljesen láthatatlan. Ami fizikai szemmel látható, az a fizikai anyagok összessége, amelyeket az ember felvesz magába, és amelyek ezt a láthatatlan valamit kitöltik. Ha egy ember fizikai testét szemünkkel látjuk, valójában csak az ásványi anyagokat látjuk, amelyek fizikai testét kitöltik, és egyáltalán nem magát a fizikai testet. Feltehetjük azonban a kérdést: hogyan kerültek bele ezek az ásványi anyagok, ahogy ott vannak, az ember fizikai testébe, a fantomba? Hogy erre a kérdésre is választ kapjunk, nézzük meg még egyszer az ember keletkezését, első megjelenését a Földön.

Az erőknek az az összessége, amely a fizikai testnek ebben a láthatatlan fantomjában, a maga igazi alakjában jelenik meg előttünk, és amelyet csak a magasabb szellemi látás tud észlelni, ha elvonatkoztatja a fantomtól az azt kitöltő fizikai anyagot, a Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődésről jött át a Földre. Ez a fantom áll tehát a Föld-fejlődés kiindulópontján. Az ember tehát fizikai testében láthatatlan volt a Föld-fejlődés kezdetén. Tegyük fel mármost, hogy a fizikai test fantomjához az ember megkapta az étertestet is. Vajon a fizikai test, mint fantom, ezzel láthatóvá vált? A legkevésbé sem. Mert az étertest maga is láthatatlan. A fizikai és étertest együtt tehát még mindig nem láthatók fizikai értelemben. És az asztráltest még inkább nem. Úgyhogy a fizikai test, mint fantom, és az étertest meg az asztráltest együtt még mindig láthatatlanok. És ha ezekhez hozzájön az én, akkor ez bár belülről észlelhető lenne, de kívülről még mindig nem. Az ember tehát úgy, ahogy a Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődésből megérkezett a Földre, láthatatlan lenne, és csak szellemi látással lenne észlelhető. És minek a következtében lett mégis láthatóvá? A luciferi hatás következtében. Sohasem lett volna látható, ha nem következik be a luciferi hatás, amelyet a Biblia szimbolikusan a szellemtudomány pedig a maga valóságában ír le. Mi volt ez a luciferi hatás?

Nézzük, mit mond erre vonatkozóan „A szellemtudomány körvonalai” című könyvem. Azt, hogy a fejlődésnek abból az állapotából, amelyben fizikai, éter- és asztrálteste még láthatatlan volt, az embert letaszították a sűrűbb anyagba, és ezt a sűrűbb anyagszerűséget úgy vette fel, ahogy a luciferi hatás következtében fel kellett vennie. Ha tehát asztráltestünkben és énünkben nem hatott volna a luciferi erő, akkor a sűrű anyagszerűség nem lett volna olyan látható, mint, amilyen látható lett. Ezért azt kell mondanunk, hogy az ember eredetileg láthatatlan volt, és csak a luciferi hatás következtében áradtak bele azok az erők, amelyek láthatóvá teszik az anyagi világban. A luciferi hatás révén jutnak tehát a fantomba a külső anyagok és erők, és hatják át a fantomot. Ez olyan, mintha az átlátszó üvegbe színes folyadékot öntünk, amely így színesnek hat, holott átlátszó. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy a luciferi hatás erőket árasztott az emberi fantomba, és ezáltal az ember képessé vált a Földön arra, hogy azokat az anyagokat és erőket felvegye, amelyek az egyébként láthatatlan formáját láthatóvá teszik.

Mi teszi ezek szerint láthatóvá az embert? A bensőjében ható luciferi erők. Ezek teszik úgy láthatóvá, ahogy előttünk a fizikai síkon megjelenik, ezek nélkül a fizikai teste örök időkre láthatatlan maradt volna. Ezért is hangoztatták mindig az alkimisták, hogy az emberi test valójában ugyanabból az anyagból van, mint a teljesen átlátszó, kristálytiszta „bölcsek köve”. Fizikai testünk valóban a tökéletes átlátszóság, és csak a bennünk lévő luciferi erők eredménye, hogy átlátszatlan lett, és láthatóan és foghatóan jelenik meg a világban. Ebből láthatjuk, hogy az ember csak azáltal lett azzá a lénnyé, aki felveszi magába a föld anyagait és erőit, amelyeket azután a halállal újra levet, hogy engedett a luciferi csábításnak, és ennek a hatására asztráltestébe bizonyos erők áradtak be. Mi következik azonban szükségképpen ebből? Az, hogy az ember csak azért lett olyanná itt a Földön, amilyenné lett, mert énje a luciferi hatás következtében a Földfejlődés során behúzódott fizikai, éter- és asztráltestébe. Csak ezért hordja magán a földi alakját, különben nem ilyen lenne.”

Rudolf Steiner: JÉZUSTÓL KRISZTUSIG (GA131) – forrás: antropozofia.hu