Az ember három koponyája

„Az ember fizikai szervezete rendkívül bonyolult, és tanulmányozása a következő gondolatokra adhat okot, amelyek bizonyára ostobaságnak tűnhetnek azok számára, akik ma tudósoknak nevezik magukat. Igen, de Szent Pál azt mondta, hogy sok minden, ami Isten szemében bölcsesség, az emberek szemében bolondság. És így talán hasznos lesz elgondolkodni ezen a “bolondságon az emberek szemében”, az “bölcsesség lehet Isten szemében” dolgon.

Gondolkodjunk el a következőkön. – Mi a helyzet a kezünkkel? A kezünk egészen biztosan kapcsolatban áll a lelkünkkel. Ha valakinek élő érzéke van ahhoz, ami a kezében zajlik, akkor nem minden jelentőség nélkül való az, ha amit egy másik embernek mond, a keze gesztusaiban is kifejeződik. Ez már önmagában is jelent valamit! A köztes lépések közül sokat átugrok, ezt a saját meditációjukra bízom.

Tegyük csak fel, hogy nem az emberi testből kiindulva, hanem egy, a Kozmoszban gyökerező folyamat eredményeként a kezünk nem úgy alakult volna ki, hogy szabadon mozgathatnánk vagy akaratunkat követhetnénk vele. Tegyük fel, hogy a kezünk a testünkhöz van kötve, kénytelen teljesen merev maradni, mivel a külső Természet mintegy kívülről a testhez rögzítette. Hogyan alakulnának akkor a dolgok? Lenne kezünk, de képtelenek lennénk mozgatni. De ha lenne kezünk, de nem tudnánk használni, akkor is meglenne bennünk a késztetés, hogy használjuk! Bár fizikailag nem tudnánk mozgatni őket, de az éteri kezeket mindig meg kellene akaratlagosan mozgatni! A fizikai kezek mozdulatlanul feküdnének, az éteri kezek mozognának. A valóságban ezt tesszük az agyunkkal. Az agy bizonyos lebenyei, amelyek most a koponyába zárva fekszenek, szabadon mozogtak az Ős-Hold evolúciója során. Ma már merevek, és fizikailag már nem tudnak mozogni. De éterikusan mozognak, amikor gondolkodunk. Az éteri agyat mozgatjuk, amikor gondolkodunk. Ha nem lenne ez a szilárd koponya, amely körülveszi az agylebenyeket, akkor ezekkel a lebenyekkel kinyújtózkodnánk, és gesztusokat tennénk velük – olyan gesztusokat, mint amilyeneket most a kezünkkel teszünk -, de nem gondolkodnánk. Az agylebenyeket először fizikailag merevvé kellett tenni, és lehetővé kellett tenni, hogy az éteri agy felszabaduljon.

Amit most mondok, az nem fantázia. Eljön az idő, amikor a kezünk és sok minden más is megmerevedik. Ez a Jupiter-korszakban lesz. Az, ami ma oly szabadnak tűnik – mintegy a szív régiójához kapcsolódva -, akkor egy burokkal lesz körülvéve, ahogyan az agyat ma egy koponya zárja körül. Az, ami a leglátványosabban a kezekben fejeződik ki, az valami olyasmi, ami a gondolkodás szervévé készül válni. Egyelőre csak kezdetleges szerveink vannak, amelyek jelenleg kis szerkezetűek, mert még nem fejlődtek ki teljesen. Tegyük fel, hogy ma a koponyának csak bizonyos részei vannak itt elöl … hátul meg ott vannak a lapockák. Ezek abban a síkban fekszenek, amely később a jövő agyát fogja körülvenni. Igazi képet kapunk az emberi test lapockáiról, ha úgy tekintünk rájuk, mint apró csontdarabokra, amelyek valóban egy majdan kialakuló koponyához tartoznak – csak a többi rész még nem fejlődött ki. Ezzel mintegy egy második embert ad az elsőhöz. Sőt – és itt valami nagyon furcsát fogok mondani – vannak más szervek is a testben, amelyek szintén egy másik koponya darabjai, amely egy még távolabbi jövőben fog kifejlődni. Ezek a szervek most még egészen aprók a szervezet egészéhez képest: ezek a térdkalácsok. A térdkalácsok most ezek az apró felületek – puszta jelzések, amelyek később egy másik szellemi szervvé alakulnak át. Jól jellemezzük az emberi szervezetet, ha azt mondjuk (bár ez csak egy elszigetelt példa): Az embernek valójában három koponyája van. Az egyik meglehetősen jól fejlett, minden oldalról lezárt. A másodiknak csak darabjai vannak a lapockákban, a harmadiknak még csak a térdkalácsokban. De a két utóbbi – a lapocka és a térdkalács – gondolatban kiterjeszthető és gömb alakúvá kerekíthető. Így kapunk három agyat. Ami belső emberként vagyunk, az csak kis mértékben fejlődik kívülről a második agyban. Ma még külsőleg nyilvánul meg; később belső agy lesz belőle. Amikor ma gesztusokat tesznek a kezükkel, akkor előkészítik azt, ami később gondolatok lesznek – gondolatok, amelyek egészen ugyanúgy képesek lesznek majd megragadni az elemi világ folyamatait, mint ahogy a fejünk most megragadja a fizikai világ folyamatait. És bármennyire is furcsán hangzik: minden, ami a térdkalácson kívül és azon túl fekszik, vagyis az alsó lábszárak, a lábfejek – ezek még mindig meglehetősen tökéletlen szervek, amelyek a Föld gravitációjával állnak kapcsolatban. Ezek a szervek, azzal együtt, amit ma szellemileg kapnak a Földtől, arra készülnek, hogy ne csak fizikai, hanem szellemi szervekké váljanak, amelyek a szellemi világokba vezetnek majd, amikor a Földet felváltja a későbbi Vénusz-fejlődés. A jelenlegi fizikai formának el kell hullania, és valami másnak kell átvennie a helyét.

Látják tehát, hogy sok, nagyon sok mindent tartalmaz a világ okkult tanulmányozása. A legfontosabb nem az, hogy mi tudjuk: Ez vagy az a könyv létezik, és ezt vagy azt tartalmazza a magasabb világokra vonatkozóan. Nem ez a legfontosabb. Amit a könyvek tartalmaznak, azt természetesen el kell sajátítani, mert ez az egyetlen módja annak, hogy megtaláljuk a helyeset és az igazat. De a szükséges dolog a lélek egy bizonyos “vérmérséklete”, amely által az ember új módon viszonyul a világhoz, amely által megtanulja, hogy másként tekintsen a világ dolgaira. Az a fontos, hogy az olvasás által felkészüljünk a gondolati élet belső változékonyságára és mozgására, a gondolat szövődésére, a gondolat önmagában való megtapasztalására; hogy felkészüljünk arra is, hogy a fizikai világot másképp lássuk. Mert a dolgok még külső formájukban sem olyanok, mint amilyennek látszanak. Bármilyen furcsán hangzik is, a lapocka nem az, amit fizikailag látunk. Hogy ilyen határozott határai vannak, az Maya, az hamis. A lapocka, ha igazán nekilátunk megérteni, sokkal részletesebb szervvé tágul. És amikor egy térdelő embert látunk, fokozatosan meg kell szereznünk a benyomást: Ez egy hamis kép! Az ottani térdkalácsok, azok az apró részek illuzórikusak; ezt a térdelő embert egy nagy gömbfelület veszi körül, és ő ebben a gömbben él. A felszín gömbbé válik, és amikor az ember imádkozik, az agyában felkészül arra, hogy abban a gömbben éljen, amelyben élni fog, amikor a gömb, amelynek a térdkalácsok csak apró részei, körülveszi majd őt.

Így fokozatosan megtanulunk olvasni a fizikai világban. Nem pusztán megnézünk egy térdelő vagy valamilyen gesztust végző embert, hanem kezdjük felismerni, hogy bár ami azonnal mutatkozik, az a valóság, de ettől függetlenül hamis és valótlan. A “betűkből” megtanuljuk, hogy mi a Kozmosz, nemcsak a jelenben, hanem azt is, amit a “mivé válásában” fejez ki. Az imádkozó ember a maga formájában azzá válik, ami a Vénusz embere valamikor lesz. Így tanuljuk meg lépésről lépésre megfejteni, értelmezni, valódi értelemben olvasni, és megragadni a világot olyannak, amilyen valójában. A fizikai világ nem több, mint egy megírt lap előttünk. Ha csak bámuljuk, megfigyelhetjük anélkül, hogy egyáltalán olvasni tudnánk. Nem tudunk semmit a világról, ha pusztán a fizikai érzékelés képességével nézzük, mert akkor nem fejtjük meg, nem hatolunk be igazán a világba. Olvasnunk kell a világot, meg kell tanulnunk a jelentését.

Ha egyre inkább tudatosul bennünk, hogy a világ egy könyv, amelyet a Hierarchiák írtak nekünk, hogy mi olvashassunk benne, akkor válunk a szó teljes értelmében Emberré.”

GA156 Okkult olvasás és okkult hallás – 4. előadás: A gondolat belső mozgékonysága 1914-10-06.