“Az ember maga válik művészi eszközzé…”
“Ahogyan az építészettel, a szobrászattal, az öltözködésművészettel és a festészettel találkozunk, ha a külvilág felől közelítünk az emberhez, úgy a zeneiséggel, a ritmussal találkozunk, ha a belső emberhez közeledünk, és követjük a csodálatos, művészi alakítást és működést a vér- és az idegrendszer között. Mindenfajta külső zenéhez képest az a zene, ami az emberi szervezetben a vér- és az idegrendszer között játszódik, valami sokkal, sokkal fenségesebb. S amikor a zeneiség a költőiségbe megy át, érezzük, hogy ez a belső muzsika, ami a vér és az idegek között játszódik le, kifelé ismét szavakba oldódik. S akkor például érezzük a hexameterben, a görög versben, amelynek három hosszú szótagja van és utána egy cezúra, ahogyan a lélegzet a fél hexameteren át eljut a cezúrához, felveszi azt, és érezzük, ahogyan a vér lüktetése belejátszik a kilélegzett levegőbe, ami négy hosszú szótagot hordoz. A pulzus lüktetése ülteti bele a négy hosszú szótagot a lélegzetvételbe; itt van a fél hexameter. S ha a fél hexametert helyesen szavaljuk, akkor éppen a hexameter skandálásával adjuk meg azt a mértéket, ahogyan a vér lüktetése idegrendszerünkhöz csapódik.
A belső, isteni művész rejtélyét próbáljuk az emberben kibogozni, ha deklamálni és recitálni kezdünk. Erről részletesen a következő előadásban szeretnék beszélni. De látják, ha kívülről, az építészettől, a szobrászattól és festészettől hatolunk az emberi bensőbe, és eljutunk a zenei-költői-művészi elemhez, akkor a világ és az ember eleven felfogása mindenütt művészi érzületbe és művészi alkotásra való törekvésbe megy át.
Ha ekkor az ember úgy érzi: ide vagy lehelyezve a világba, s a földi létben nem teljesíted be azt, ami ebben az ősképben rejlik, a te ősképed valójában az égben van, akkor, ha művészi módon érzi, ez azzá a szükségletté válik, hogy ennek az ősképnek most létrehozza külső képmását is. Látják, ekkor az ember maga válik művészi eszközzé, amivel az ember önmaga által fejezi ki kapcsolatát a világgal. Az ember euritmista lesz. Az euritmista tulajdonképpen azt mondja: mindaz, amihez én itt a Földön az emberi végtagok mozgását használom, nem tökéletesen elegendő az ember mozgó ősképéhez. Nekem az ember ideális ősképe kell, de előbb bele kell tudnom helyezkedni az ideális emberi őskép mozdulataiba. Ez a mozgás, amelyben az ember bizonyos fokig a térben is le akarja képezni égi ősképének mozgását, ez jut kifejezésre az euritmiában. Ezért nem lehet az euritmia puszta mozdulatművészet, sem csupán táncmű Középen van a tánc- és a mozdulatművészet, a mimikai művészet között. A mimikai művészet bizonyos mértékig csupán a kimondott szó alátámasztására szolgál. Ha az ember valamit ki akar fejezni egy összefüggésben, amihez a szó nem elegendő, a mozdulattal akarja alátámasztani a szót, akkor lép előtérbe a mimikai művészet; kifejezve azt, hogy a puszta szavak elégtelenek. Ezért a mimikai művészet egyfajta sejtető, utaló mozdulat.
A táncművészet akkor lép fel, ha a szó többé már egyáltalán nem jöhet számításba, ha az akarat olyan erősen éli ki magát, hogy a lélek kilép önmagából és követi testét, ami a mozgásokat előírja számára. Ez a túláradó mozdulat: a táncművészet. Így azt mondhatjuk: a mimika, a mimikai művészet = sejtető mozdulat. Táncművészet = túláradó mozdulat. Ezek között van az euritmia valóságos, látható beszéde, ami se nem csupán sejtető, se nem csapongó mozdulat, hanem kifejezés-teli mozdulat, mint ahogyan maga a szó is kifejezés-teli mozdulat. Mert hiszen a szó is csak levegőmozdulat. Ha a szót megformáljuk, akkor a levegőt egy bizonyos mozdulattal préseljük ki. Aki érzéki-érzékfeletti módon tudja látni azt, ami az emberi szájból kifelé megformálódik, az látja a levegőben a mozdulatokat, amelyek ott történnek, s ezek a szavak. Ha ezeket után- képezi, megkapja az euritmiát, ami éppúgy kifejezés-teli, látható mozdulat, ahogyan a beszédben a levegőmozdulat láthatatlan mozdulat, amelybe bejut a gondolat, a mozdulat hullámokat vet s ezáltal válik hallhatóvá az egész. Az euritmia a levegőmozdulat átvitele a végtagok látható mozdulatára, kifejezés-teli mozdulatba.”
Rudolf Steiner: A művészet küldetése a világban (GA276) – forrás és a teljes mű ITT