Euritmia bizonyíték az ember és az érzékfeletti világ együttélésére

“S figyeljük meg az euritmiát! Itt magát az emberi testet hozzuk mozgásba. Mit hozunk mozgásba? Az emberi orga­niz­must, oly módon, hogy az a tagjait mozgatja. Mindenek­előtt a végtagok azok, amik tovább élnek a következő földi életig, amelyek a jövőre, a halál utáni életre utalnak. De ak­kor hogyan alakítjuk ki azt, amit az euritmiában a végtagok mozgásában hozunk létre? Érzékszervi-érzékfeletti módon tanulmányozzuk azt, amit a gégefő és a beszédszervek egésze a fejből kiindulva – az intellektuális hajlamok és a mellkasban lévő érzelmi adottságok által – a korábbi életre alapozva formált meg. A születés előtti létet közvetlenül a halál utánihoz kapcsoljuk. Szinte csak azt vesszük át a földi életből, ami most a fizikai anyag: magát az embert, aki az euritmia eszköze, instrumentuma. De hagyjuk, hogy meg­jelenjen az emberen az, amit bensőleg tanulmányozunk, ami az előző életben jött létre benne, és ezt átvisszük a végtagjaira, vagyis arra, amiben a halál utáni élet készül elő. Az euritmiában az emberi organizmus olyan megformálását és mozgását valósítjuk meg, ami közvetlen külső bizonyí­téka az ember és az érzékfeletti világ együttélésének. Köz­vet­len módon kapcsoljuk hozzá az embert az érzékfeletti világhoz, amikor euritmizálni engedjük.

Mindenütt, ahol igazi művészi felfogásból hoznak létre mű­vé­szetet, a művészet tanúbizonysággal szolgál az ember és az érzékfeletti világok összefüggéséről. Ha korunkban az embert arra szólítják fel, hogy az isteneket mintegy saját lelki erejébe fogadja be, úgy, hogy ne csupán hívőként várja, hogy az istenek ezt vagy amazt hozzanak számára, hanem cselekedni is akarjon, mintha az istenek az ő cselekvő akara­tában élnének, akkor ez az az időpont, mármint ha az em­beriség ezt egyáltalán át akarja élni, amelyben az embernek túl kell lépnie a külsőleg megformált, objektív művészete­ken, egy olyan művészethez, amelyet még egészen más di­men­ziókban és formákban, a jövőben kell elsajátítania: egy olyan művészethez, amely közvetlenül az érzékfelettit ábrá­zolja. Hogyan lehetne ez másként? Hiszen a szellemtudo­mány az érzékfelettit is közvetlenül akarja ábrázolni, tehát lé­nyegében egy ilyen művészetet is önmagából kell létre­hoznia.

S a pedagógiai-didaktikai alkalmazás fokozatosan olyan em­bereket nevel ki majd, akik az ez irányú nevelés révén magától értetődőnek találják, hogy érzékfeletti lények, hi­szen kezüket, karjukat, lábukat úgy mozgatják, hogy ben­nük az érzékfeletti világ erői hatnak. Hiszen az ember lelke, érzékfeletti lelke az, amely az euritmiában mozgássá válik. Az euritmia mozdulataiban az érzékfeletti eleven kiélése válik nyilvánvalóvá.”

Rudolf Steiner: Művészet és művészetmegismerés (GA271) – forrás: antropozofia.hu