Borúra derű – légköri jelenségek a halál után
“Amikor az ember belép a Devachanba, a tegnap leírt régiókat érzékeli; a kontinentális régiót, amely minden földi forma archetípusából áll; az óceáni régiót, amely mindabból áll, ami az élet; a levegő régióját, amely mindenből áll, ami a lélekhez, örömhöz és fájdalomhoz, örömhöz és szenvedéshez stb. tartozik. A kontinentális régióban az ember először a saját fizikai testének archetípusát érzékeli, a levegő-régióban pedig természetesen kezdetben azt is érzékeli, ami a saját lelkében történt a földi életében az öröm, a szenvedés, az öröm, a fájdalom és a szenvedélyek formájában. Más szóval, ismét érzékeli az előző életének minden tapasztalatát, de teljesen más módon, mint a Kamaloka-korszakon való áthaladása során, amelyet már leírtam önöknek. Kamalokában még egyszer átélte őket, hogy elveszítse a tőlük való függés szokását. A Devachan vizes régiójában az ember a testi életének minden sajátosságát megtapasztalja, a mennyei világ levegő-régiójában pedig a szellemi tapasztalatai mindegyikén átmegy.
Fontos és nagyon érdekes felismerni, hogy mindaz, amit egy-egy életünk során megtapasztaltunk – a világgal kapcsolatos érzéseink, öröm, fájdalom stb. -, hogy a szellemi világban mindez külső világként vesz körül bennünket. Nem kell szomorkodnunk, hogy ott a szenvedéseink elterülnek előttünk. Ez egyáltalán nem szomorú, mert ott minden szenvedésünk ugyanúgy létezik, mint ahogy a fizikai világban a viharok, és a szellemi világban minden örömteli élményünk csodálatos felhő-jelenségként jelenik meg számunkra. A Devachanban a saját belső élményeink nem bennünk léteznek, mint itt a földön, hanem külső formában élnek a környezetünkben, ugyanúgy, ahogyan a természet képe terül el előttünk. Belső tapasztalataink úgy élnek körülöttünk, mintha képek, hangok vagy légköri jelenségek lennének; tárgyiasultak, mint égi formák.”
Rudolf Steiner: Emberiségfejlődés és Krisztus-megismerés (GA100) – megrendelhető: antropozófia.hu