Csanádi József: Kenyér mint a szeretet legfőbb jelképe!

Tegyünk egy gondolat kísérletet! Képzeljük el, hogy a “Miatyánk” ima eltűnt volna a Föld színéről, és ma senki sem ismerné. Egy ásatáson találnánk egy kőtáblát, amin egy vers, egy szöveg található. Minden sora tökéletesen olvasható, csak az egyik szó nem, mert az lekopott. A sor így olvasható “A mindennapi ……..add meg nekünk ma!” Más utalásokból tudnánk, hogy valami táplálékféle volt eredetileg odaírva. Milyen táplálékot helyettesítenénk be, a kőről lekopott szó helyére?

– A munkánk eredményeiből tudunk enni, ezért vagyunk “kenyér keresők”.
– Ha egy jó, szeretetteljes emberrel, találkozunk, akkor őt, a “kenyérre lehetne” kenni.
– Ha testvériesen megosztjuk a kenyerünket másokkal, akkor ő a “kenyeres bajtárs”.
– Ha az élettapasztalatokkal bölcsen elérjük az öreg kort, akkor “megettük a kenyerünk javát”.
– Ha valaki megbízik bennünk és kisegít minket, akkor a “kölcsön kenyér visszajár”!
– Aki megállja a helyét a világban, önálló, az a “maga kenyerén él.”
– Ha valaki együtt él valakivel, egy közösséget alkotnak, akkor “egy kenyéren élnek.”
– Ha ártatlanul vádolnak, bántanak, akkor a kő helyett dobd vissza szeretetteljes kenyérrel!
– Ha valaki nagy szükséget szenved, úgy hiányzik neki valami, mint egy falat kenyér.

Az ókorban a gabonák, a keresztény középkorban meg a kenyér fontos helyet kapott a szakrális életben. A búza vagy árpa mag, mint egyéni szem feláldozódik, “meghal” amikor elültetjük. Amikor meg kinő feltámad, és kalász lesz belőle, akkor az emberek legfőbb táplálékává válik. A magyarok ősei, a búzát “ÉLETNEK” nevezték. Ma Nagycsütörtökön az “Utolsó vacsorára” emlékezünk, ahol az egyetlenegy út a szeretet lesz nyilvánvalóvá. Ekkor az életet adó kenyeret amiért megdolgoztunk, mi magunk áldozzuk fel másokért. Végül is itt nem mást áldozunk oda, hanem önmagunkat, a legkedvesebbet, a saját énünket egy másik emberért. A szeretet csak szabadságból fakadhat, ha az önző „NEKEM” irány átfordul az önzetlen „NEKED” iránnyá. Ez pont a fordítottja a tudás fájáról való szakításának, amiben az egoisztikus akarattal faljuk a tudást. A tudás szeretet nélkül semmit sem ér, az önzetlenség viszont mindig áldozattal jár. Az önkéntes egyéni áldozatból, így lesz megáldó áldozó, amely áldást hoz a világra.