Otto Wolf: Vegetáriánus étel vagy hús?

részlet a szerző “Mit eszünk?” c. írásából

Ez a kérdés már több évtizede élénk vitát idéz elő. Egyrészt meggyőző módon be lett bizonyítva, hogy az embernek bizonyos, csak a húsokban megtalálható aminosavakra van szüksége – következésképpen az ember nem tud hús nélkül élni. Másrészt vannak emberek, akik egész életükben nem esznek húst, és nemcsak hogy egészségesek, hanem – statisztika alapján – még egészségesebbek is a „húsevőknél”. Egészen a mai napig mindkét táplálkozási rendszernek vannak védelmezői, akik a maguk rendszerét tartják „egyedül elfogadhatónak”. Mi is ennek az ellentmondásnak az alapja?

A vegetáriánus életmód azt jelenti, hogy az emberek nem esznek húst, de nem utasítják el a tejet és a tejtermékeket, a tojást és a halat – igaz, a halra vonatkozóan nincsen erős szabály, és ezen a ponton nincsen egyetértés. Éppen ezért a tudományos életben a vegetáriánus táplálkozási módot „lakto-vegetariánus diétának” nevezik. Mi is az, ami a húsban ennyire különös? A vegetáriánusok miért éppen a húst utasítják el, és nem a tejet vagy a tejtermékeket?Némely ember a hústól ösztönösen fordul el, születésétől fogva. Másoknak a következő az érvük: ha mindenkinek magának kellene a csirkét vagy a borjút levágnia, hogy megegye, akkor rögtön emberek milliói válnának vegetáriánussá. A hús valójában az állat izma, amihez a szív is hozzátartozik. A különböző belső szerveket, mint a máj, tüdő, csecsemőmirigy, gyomor, régebben gyakrabban fogyasztották, ma gyakorlatilag csak az izmokat tartják húsnak. Az ősi időkben jól tudták, mit jelent a hús. Ha kb. kétezer évvel ezelőtt azt akarták mondani, hogy valamilyen szellemi vagy lelki lény csatlakozik egy szervezethez, akkor ezt a folyamatot „inkarnációnak”, vagyis „megtestesülésnek” hívták, testbe, húsba lépésnek (a latin carnis – hús szóból). Ez a kifejezés a mise latin szövegében is megőrződött ( „et incarnatus est”). Akkor nagyon pontosan érezték, hogy az ember a testében él, mindenekelőtt a szívében, most pedig nem is gondolkoznak el azon, hogy a lélek tényleg az agyban van-e, ahogyan azt a kortársaink feltételezik.Az elmondottakból arra a következtetésre lehet jutni, hogy a csirke, a disznó vagy a tehén húsában nemcsak élet van, hanem valami a megfelelő állat lelki lényéből is. Ekkor nem annyira biológiai, mint inkább lelki potenciáról van szó, amelyik az adott lényt meghatározza, hiszen elválaszthatatlan kapcsolatban áll a testével. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki sok csirkehúst eszik, az fokozatosan a csirke tulajdonságait veszi fel. Ugyanakkor az állat húsával együtt az állati, vad természetének egy töredéke is bejut az emberbe. Ezt valóban észre lehet venni, ha megnézzük azokat az embereket, akik sok húst esznek. Élénkebbek, impulzívabbak a többieknél, néha még agresszívabbak is, a lelki eredet bennük nagyon élesen megjelenik. És az emberről való igazi tudomány számot ad arról, hogy ezek a minőségek egyáltalán nem függnek az adott táplálék biológiai értékességétől, habár ez adja meg az alapot a lélek megnyílására. Biológiai élet nélkül nem lehet meglenni, de hogy ez utóbbi mennyire van szellemmel áthatva, ez egy speciális kérdés.

A különbség még világosabban megnyilvánul, ha olyan emberekkel van dolgunk, akik egyáltalán nem esznek semmilyen állati eredetű ételt: sem tojást, sem tejet, sem tejtermékeket; ők a legszigorúbban vett „keményvonalas” vegetáriánusok. Az az ember, aki évtizedeken keresztül ilyen életmódot él; benne teljesen megszűnnek azok a tulajdonságok, melyeket fentebb említettünk – az agresszivitás, érzelmi viharok megjelenése stb. Némely dietetikus azt állítja, hogy a vegetáriánus életmód kompromisszum nélküli szigorú megtartása az embert bizonyos fokig életidegenné teszi, sőt bizonyos fokig életképtelenné. Legyen így, de feltehetjük a kérdést: a mai fokozott agresszivitás vajon az embert életképesebbé és jobbá teszi? A táplálkozás komolyan tud hatni mindenre, egészen a társadalom életéig bezárólag.A felhozott példákból világos, hogy a hús az ember lelki oldalaira ébresztően hat. A hús fogyasztása biztat és tettre ösztönöz. Hogy hogyan használja az ember ezt az ébresztést és önmagát ezzel kapcsolatban hogyan jeleníti meg – ez már más, tisztán lelki probléma. Egy kifogás merül fel: a tapasztalat azt mutatja, hogy nehéz húsételek fogyasztása után sokkal fáradtabbaknak érezzük magunkat, mint zöldséges ételek után. A megfigyelés mindenképpen helyes. De mi nem a közvetlen hatásokról beszélünk, hanem a következményekről, melyen néhány hónap, év vagy évtized után jönnek, vagyis a felépítésre való hatásról.

A mai időkben, az egyoldalú materiális szemléletmód miatt a hús és a tejtermékek – mint például a sajt – közti különbség elmosódik, hiszen egyiknél is, másiknál is csupán a fehérje és zsírtartalomra korlátozódnak. Ez durva egyszerűsítés, aminek semmi köze sincs a dolgok valódi helyzetéhez. A húsról mondottak egyáltalán nem vonatkoznak a tejre és a tejtermékekre. Eléggé beszédes már az a tény is, hogy a hús – piros, a tej pedig – fehér. A piros színhez az ember, akinek még van érzéke a színhez, a meleget társítja, egy belső izgatottságot, sőt agresszivitást, míg a fehér szín semleges, és nyugtatóan hat. Természetesen ezt a különbséget kémiailag is meg lehet magyarázni: a vér vasat tartalmaz, és ez adja a színét. A tej ellenben vasat szinte egyáltalán nem tartalmaz. A baba, aki számára a tej rendeltetett, egyáltalán nem kell, hogy aktív, sőt hiperaktív legyen, hanem nyugodtan kell növekednie, és ez a nyugalom nem lenne szabad, hogy elhagyja őt egészen a nemi érésig. Mivel ezt ma sok orvos nem érti, a gyermek számára készült tejtermékekbe gyakran vasat tesznek, amely mellesleg az esetek többségében hatás nélkül marad. Már többször rámutattunk, hogy a tejfehérje nagyon érzékeny és múlékony, és nem tartalmazza az állat lelki komponenseit, amelyek a húsban megvannak. Ezért a hús bármely formában – alkalmatlan táplálék a gyermek, különösen a baba számára.Ebből következik, hogy a nagyobb gyermekek számára meghatározott körülmények fennállása esetén kell adni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a húshoz vagy a felvágotthoz, kolbászhoz leggyakrabban azok a lányok vonzódnak, akik kissé visszafogottak, lassúak. Ha engedik őket húst enni, akkor észre lehet venni, hogy néhány hét alatt szó szerint „felébrednek”, és a koruknak megfelelően kezdenek fejlődni. Természetesen ezt lehet azzal magyarázni, hogy a hús – megint csak a tejjel ellentétben – több foszfort és vasat tartalmaz, melyekre a növekvő gyermeknek szüksége van. Mindenesetre ez a probléma teljesen individuális, szoros kapcsolatban áll a gyermek alkatával. Ugyanakkor számításba kell venni, hogy a mai túlzott húsfogyasztás hasonló módon változtatja az alkatot már gyermekkorban, és mélyen hat rá. Mindenesetre a hús nem tartozik a feltétlenül szükséges alaptáplálékok közé, inkább csemege, és ezen alapszik a növekvő fogyasztása.Először is nézzük meg az alapvető húsféléket. Ahogyan korábban mondtuk, minden hús tartalmaz valamit a megfelelő állat lényiségéből. Innen érthető, hogy időtlen idők óta miért nem esznek az emberek sem macskát, sem kutyát – legalábbis mindennapi húsként. (Kínában a kutyahúst csemegeként fogyasztják, és nem „normál húsként”.) Arról is beszéltünk már, hogy a macska és a kutya viszont főképpen más állat húsát eszi. Emiatt a kutyahúst biológiailag nem teljes értékűnek, alacsony minőségűnek nevezhetjük. Még egy speciálisan vad lelki komponenst is számításba kell venni. A macskák és a kutyák lényegében ragadozók. Ha az emberek nagy mennyiségben vagy hosszabb időn keresztül (több évtizedig vagy egész nemzedékeken keresztül) ennék a húsukat, akkor valószínűleg valami átjönne ezeknek az állatoknak a lelki természetéből az emberbe. Éppen ezért utasította el régtől fogva az ember a húsevők húsát, mint normál táplálékot. Ha most a figyelmünket a kutyákkal és macskákkal szemben a tehénre irányítjuk, rögtön világossá válik, miről is van szó. Némileg buta, álmodozó kinézet, lassúság, testesség, ezek arra utalnak, hogy ez az állat egy megingathatatlan belső nyugalommal rendelkezik – egy olyan minőséggel, amit ma is hiba nélkül érzékelnek India lakói. Ezért a marhahús – igazi, számunkra ideális hús.Az utóbbi évtizedekben ugyanakkor egyre inkább a sertésfogyasztás népszerűsödik és növekszik, és ebben senki sem lát semmi különöset. A sertést olyan termékként népszerűsítik, mint ami fehérjében gazdag, és az etetés új módjainak köszönhetően, egyáltalán nem zsíros, ugyanakkor B-vitamint tartalmaz. Jóllehet, mindez igaz, de eltávolít a probléma lényegétől. Habár az 1994. évtől kezdve a sertéshús fogyasztása némileg csökken, az összes húsfogyasztásban való részesedése a legmagasabb (64%) – Németországban ez fejenként 40 kg volt.Közismert, hogy a zsidóknak és az araboknak a vallásuk tiltja a sertés fogyasztását. Ez a tiltás abban a korban gyökerezik, amikor a vallás az élet minden területét áthatotta. Éppen ezért ezeknél a népeknél – kezdetben pedig az összesnél! – vannak olyan előírások, melyek a gyógyítás, a táplálkozás, a higiénia kérdéseit érintik. Vajon miért éppen a sertésfogyasztás lett megtiltva az ősrégi időkben (pontosabban az összes párosujjú patásé – azoké az állatoké, melyek hasított patájúak és nem kérődzőek)? A modern ember ezt a sertések tisztátalanságával próbálja „megmagyarázni”. Ez a magyarázat igen felületes, ráadásul nem is igaz. A sertések számára természetes, hogy túrják a földet, mert ott találnak ennivalót. Érthető, hogy eközben nehéz tisztának maradni. De ha megfigyeljük a sertés életét egy jól felszerelt istállóban, akkor látható, hogy a sertések nem ürítenek akárhol, erre egy speciális sarkot választanak, és van egy saját alvóhelyük, és egyáltalán nem piszkosak. Más kérdés, hogy mindenevők, és itt megint a már említett problémába ütközünk: az embernek nem szabad mindenevő állat húsát enni.

Még fontosabb a következő tény: a sertés az egyedüli állat, amelyik hasonlít az emberhez: „meztelen”, vagyis nincs szőre, hanem bőre van ritka hajszálakkal. Ez nem véletlen külső jegy, hanem a lényeg kifejeződése! Ezenkívül a disznó fogai ugyanúgy helyezkednek el, mint az embernél, habár méret alapján természetesen másmilyenek. Továbbá a legfontosabb belső szervei egyenesen megtévesztően hasonlítanak a megfelelő emberi szervre. Ezért napjainkban, amikor nincs elegendő emberi szerv a transzplantációhoz, a sebészek megkísérlik az emberi szív disznóéra való cseréjét. Az, hogy ez ma már gyakorlat, a jövőben pedig lehetséges, hogy szélesebb körű alkalmazást nyer, arról tanúskodik, hogy az embernek ködös elképzelése sem maradt az élet, a lélek és a szellem lényegéről.Természetesen néhányan úgy érvelhetnek, hogy a sertés és az ember közötti hasonlóság éppen arra utal, hogy a sertés az ember számára különösen jó. Ellentmondásos, de bizonyos szintig igaz, mivel a sertéshús az ember számára valóban könnyen emészthető. Éppen itt van a bökkenő: mivel a sertésfehérje viszonylag hasonlít az emberi fehérjére, nemcsak könnyen emészthető, hanem némely ember számára egyáltalán nem minősül ismeretlennek, ezért a szervezetben nem bomlik le teljesen, és az anyagcserében csak félig-meddig bontódik le. Az eredményt bizonyára már minden reumás ember tapasztalta. Ha szívből eszik disznóhúst, az állapotának jelentős romlását érzékeli. És mindez azért, mert a nem teljesen lebontott fehérje a szervezetbe kerül, és az már az anyagcserében, az izmokban és az ízületekben kell, hogy ellenálljon neki, ami egészen fájdalmas gyulladásokhoz vezet.Itt megint ellenvethetik, hogy az elmondottak csak a reumásakat érintik. Pedig az ő példájuk pontosan megmutatja, miről is van szó. Természetesen egy egészséges ember számára a sertéshús egyszeri vagy mértékletes fogyasztása semmilyen kárt nem okoz. Másban áll a veszély: a túlzott vagy hosszú ideig – évezredeken át! – tartó sertéshús-fogyasztás képes az egész nép alkatát megváltoztatni, nem abban az értelemben, hogy az emberek a sertésekre kezdenek hasonlítani, hanem úgy, hogy a sertés túl közeli „állatias” természete eltorzíthatja az alkatát. Tízezer évvel ezelőtt ez az igazság megnyílt az emberiség akkori Tanítóinak.

Általában az egészséges emberek félelem nélkül fogyaszthatnak sertéshúst, igaz olyan feltételek mellett, hogy a disznókat úgy tartják, ahogyan az korábban minden paraszti gazdaságban történt, amikor ezeket étel-maradékokkal etették, mivel az ennivaló isteni ajándéknak minősült, és sosem dobták ki, mint ma. Aztán évi egy disznót megöltek. A mai időkben sokkal több disznó kerül piacra, mint korábban, és hosszú távon ez igen komoly következményekkel jár, különösen az anyagcsere területén.A tyúk: madár, és az embertől sokkal távolabb áll, mint az emlősök. A madarak valójában a levegőben élnek, és nem teljesen kapcsolódnak a Földhöz. Ezért a húsuk, vagyis a lelki lényiségük hordozója „könnyebb”, és némileg közelebb áll a „Kozmoszhoz”. Nem csoda, hogy néhány éve vagy még inkább évtizede széleskörűen ismert volt, hogy a tyúkhúsleves ideális erősítő táplálék, különösen azok számára, akik súlyos betegségből lábadoznak. Az erőlevesben nincsen hús, csak a kivonatát tartalmazza. Később a gyógyultaknak tyúkhúst is adtak. Ez összhangban állt az ősi tudással, amely az állat lényéből indult ki, most ennek semmilyen jelentősége nincsen, mivel a tyúktartás iparivá vált, és nem feltétlenül áll összhangban a természetük törvényeivel. Mindenki ragyogóan tudja, hogy a tojótyúkok cella-ketreces tartását nem lehet helyesnek és környezetbarátnak nevezni; azonban a tudatos állattartás gyakorlatilag nem tud versenyezni a magas termelékenységű, profitorientált csirkegyárakkal és azok olcsó termékeivel.

Ez az objektív és általános helyzet, és ezzel kell számolni. Nemcsak a növénytermesztésben, hanem a marha- és csirketenyésztésben is a biológiai hasznosság áldozatul esik a gazdaságosságnak. A disznókat a húsukért tartják; de hiszen a hús: izom, az izmok pedig a mozgásra szolgálnak, és a mozgás által formálódnak, de milyen mozgásról lehet szó a szűk ketrecekben? Ilyen módon olyan mozgásszervekből lesz hús, melyek az állat életében nem mozogtak, vagyis nem helyes módon fejlődtek.A borjú természetes módon gyengébb a marhahúsnál, és ezért drágább. Csodálkozhatunk-e, hogy az állattartók arra törekszenek, hogy a borjú minél tovább borjú maradjon: a borjakat sötét istállókban tartják, hogy a hemoglobin-képződést megakadályozzák, vagyis a vérképződést, és ennek következtében a hús világos színű marad. Ezen kívül, a már eléggé nagy „borjút” továbbra is csak tejjel táplálják – pontosabban a jórészt zsírtalanított tej-maradékokból készült tejporral, mivel a tehén-anya teje eladásra került vagy a tehén ismét vemhessé és ezáltal megszűnt „fejőstehénné” válni, ahogyan ezt falun mondják.A fentebb mondottakból nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy az állat lelke, ami a szervezetében minden szinten hat, egészen a fehérjéig, az élelmiszerekben is folytatja a hatásgyakorlását. És az a szenvedés, amit az állatnak tudatosan vagy tudat alatt okoztak a helytelen tartással és az erőszakos megölésével, szintén nem tud nem átmenni a termékbe. Alá kell húzni, hogy az ilyen jellegű hatások sohasem láthatók azonnal, de ha ezt nem veszik számításba, évek vagy évtizedek múltán mindenképpen megjelennek. Egészen különleges hússal látnak el bennünket a halak. Természetesen még messzebb állnak az embertől, mint a madarak, ezt a lakóhelyük és az életmódjuk alapján állapíthatjuk meg. Igaz, a halak életmódjuk alapján nagyon különbözőek – a pisztrángoktól kezdve, amik fénnyel áthatott folyókban és patakokban élnek, lehetőség szerint felhúzódva magáig a forrásig, egészen a mélyvízi tengeri halakig, melyek örök sötétségben élnek, és látványra a legborzalmasabb, legszokatlanabb formájúak. Ezek között a végletek között találhatók a „szokásos” tengeri halak, melyeket időtlen idők óta kifog és elfogyaszt az ember. Ezek közül a halak közül sok hírhedt ragadozó, mely halat eszik. Ilyen módon itt is a már említett táplálék-lánc működik, amikor azáltal, hogy egyik szervezet a másikat ismételten megemészti, a biológiai élet csökken. De ez a szabály nem teljes mértékben vonatkozik a halakra, mivel a tengervíz, amiben élnek, élettel teljesen áthatott. A tenger valójában a Föld élet-tartaléka. A halaknak nincsen olyan magasan fejlett tudata, mint a szárazföldi állatoknak, ami a lebontási folyamatokkal kapcsolatos. Mellesleg az Újszövetségnek abban az epizódjában, amikor Krisztus kis mennyiségű ennivalóval ötezer embert jóllakatott, öt kenyérről és kettő halról van szó. Nyilvánvaló, hogy a hal, akárcsak a kenyér, kozmikus impulzusok hordozója lehet. Tegyük hozzá, hogy gyakorlatilag minden hal állít elő A és D-vitamint; különösen a lapos-hal és a tőkehal gazdag ezekben, melyek zsírja (a köznyelvben egyszerűen „halolaj”) nagyon értékes gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik – elsősorban a magas A és D-vitamin-tartalmának, és telítetlen zsírsavtartalmának köszönhetően. Az utóbbi években felfedezték, hogy a hideg tengervízben élő halak, mint a makréla, rendkívül aktív olajat állítanak elő, ami olyan betegségek gyógyítására használható, melyek káros lerakódásokkal kapcsolatosak – különösen érelmeszesedésnél és szívbetegségeknél.

A tengeri halakkal ellentétben a pisztráng, amit elsősorban tavakban tenyésztenek, nem rendelkezik a fenti tulajdonságokkal. Mivel ezeknek a halaknak a tápláléka szinte teljes egészében gyári tápból tevődik össze, és elkészítés előtt be kell áztatni vagy jól át kell mosni, a fehérje-tartalma inkább csak csemegének minősül. Mivel az embereknél és az állatoknál is a fehérje közvetlenül az élet hordozója, gyakran azt tartják, hogy minél több fehérjét eszünk, annál több élet jut a szervezetünkbe. Ugyanakkor fentebb egyértelműen aláhúztuk, hogy a tápláléknak nem a mennyisége, hanem a minősége számít, továbbá az, hogy az ember mit tesz vele. Ma már ismert, hogy a túlzott fehérjebevitel krónikus mérgezéshez vezethet. Ezért manapság az ajánlott optimális bevitel lényegesen alacsonyabb, mivel az emberek általában túl sok fehérjét esznek. Mégis sokan, és nemcsak a vegetáriánusok, törekszenek növényi fehérjét keresni, és azt a gombában találják meg. Valóban, a gombafogyasztás az utóbbi években hirtelen és meredeken megnőtt. 20-30 évvel ezelőtt a gombát csak akkor ették, amikor azok a természetben előfordultak, vagyis nyár végén és ősszel. Az új módszerek lehetővé teszik, hogy bármely évszakban teremjenek, és ne kelljen időt vesztegetni az unalmas keresésükre és begyűjtésükre.Milyen is a gombák lénye? Habár erdőben és mezőkön nőnek, egyáltalán nem zöldek. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs bennük klorofill, és nem a fénynek köszönhetően élnek. Ezért gombát sokszor pincékben, teljes sötétségben termelnek. Itt már probléma jelentkezik: a gomba eljátssza, mintha növény lenne! Ugyanakkor pedig nem az, hiszen egy „normális” növény napfény hatására él, a gombáknak pedig lebomló, rothadó, vagyis már nem élő táplálékra van szükségük. Éppen ezért sötétben termesztik, lótrágya alapon. Az anyagcseréjük inkább állati jellegű, és a fehérje, amit előállítanak, teljesen fénymentes. A lényeg megint csak nem az összetétele, az aminosav- vagy vitamin-tartalma, hanem az, hogy a gombában olyan fehérje keletkezik, ami nélkülözi a fényt – ezt a fehérjét a szervezetünk természetesen fel tudja dolgozni, de a minőségi hatása nem felel meg a valódi életfolyamatoknak. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy az ehető gombákat teljesen száműzni kell a táplálkozásunkból.Kétségbe vonható az a tendencia, hogy szinte minden húsételhez és gyakorlatilag minden salátához szárított gombát adnak (az USA-ban). Mivel a gombákkal a szervezetbe egy olyan szubsztancia kerül, ami nélkülözi a fényt, következésképpen ez nemcsak a biológiai, hanem a lelki szférában is negatívnak minősülhet.

fordította: Rákos Éva

forrás: http://bdn-steiner.ru/modules.php?name=Books&go=page…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük