A járvány szelllemtudományos nézőpontból

Járványhelyzet kapcsán, annak szellemi és lelki okairól érdemes pár szellemtudományos tényt megismernünk.

Rudolf Steiner a karma működéséről szóló előadásában arról beszél, hogy az emberiség fejlődésében milyen fontos volt az a pillanat, amikor az emberek a higiénia szerepére ráébredtek, ezzel bizonyos betegségek terjedését meg tudták akadályozni. Fontos meghallani azt is, amit e lehetőség kacsán hangsúlyoz, hogy ha így el is vesszük a lehetőséget a karmikus erők fellépése elől, azok később, immár megváltozott formában be fognak lépni életünkbe.
Bár a bacilus, vírus innen, az érzéki világból nézve objektív valaminek rajzolódik meg, de valódi okuk, igazi lapjaik az érzékfelettiben találhatóak. Csak ott tudnak gyökeret verni, ahol erre megvan a táptalaj, az utat az ember mélyebb, tudat alatti – karmáján alapuló – döntése nyitja meg a számukra. Az én ereje minden kívülről érkező hatás kapcsán a legfontosabb kérdés, mert csak az betegíti meg az embert – legyen az átvett érzés, étel, hő – ,ami „külvilág” marad bennünk, ez igaz egy FERTŐ-ződésre is. Rudolf Steiner a leprára okairól (GA155) azt mondta, hogy kialakulásában komoly alapja volt az Ázsiából korábban érkezett pusztító seregek miatt az emberekben megjelent rémültnek, félelemnek, amely állapot démoni lényekhez kapcsolta őket, így kapott teret a tömegekben a járvány.

“Tegyük fel, hogy két ember beszélget. Az egyik azt meséli a másiknak: láttam egy szobát, ami tele volt léggyel. Valaki azt mondta, ez teljesen természetes; én el is hiszem, mert a szoba nagyon piszkos, és a legyek a piszokban tenyésznek. Nagyon is érthető, ezzel okolni meg a legyek jelenlétét, szerintem is annak van igaza, aki azt mondja, hogy nem lesz több légy a szobában, ha egyszer alaposan kitakarítanak! – Másvalaki azonban azt mondja: ő másképp magyarázza, hogy miért van oly sok légy a szobában; ő nem adhat meg más okot, mint hogy abban a bizonyos szobában már régóta egy rettenetes lusta háziasszony lakik. – Mekkora babonaság, mintha a lustaság valamiféle személy lenne, akinek csak intenie kell, hogy a legyek bejöjjenek! Akkor mégiscsak helyesebb a legyek jelenlétét a felhalmozódott szennyel magyarázni!

Alig tér el ez attól, mint amikor azt mondják: valaki megbetegedett, mert valamilyen bacilustól fertőzést kapott; de ha kiirtják a bacilusokat, bekövetkezik a gyógyulás. Vannak emberek, akik valamiféle mélyebben fekvő szellemi okról beszélnek! Pedig hát semmi mást nem kell tenni, csak a bacilusokat kiirtani! – Az se nagyobb babona, ha betegség esetében elismerve minden egyebet – szellemi okról beszélünk, mintha a legyek jelenlétét a háziasszony lustaságával magyarázzuk. És nem kell háborogni, ha valaki azt mondja, nem lesznek ott többé legyek, ha egyszer kitakarítanak. Nem az kell, hogy az egyik álláspont a másik ellen harcoljon, hanem hogy megtanuljuk egymást kölcsönösen megérteni, hogy tekintettel legyünk arra, amit az egyik vagy a másik akar. Ezt pedig mindenképpen figyelembe kell vennünk, ha jogosan a közvetlen kiváltó okokról van szó.(…)Vegyünk most szemügyre egy olyan embert, aki bizonyos események következtében korábbi életében olyan okokat iktatott magába, melyek a halál és egy új születés között odáig hatnak vissza, hogy ezek az okok az étertest a fizikai testbe való mélyebb behatolásához vezetnek. Ebből olyan cselekedetek származnak majd, melyek mélyen rejlő betegségfolyamatokhoz vezetnek. Nos, így kényszerülhet az ember arra, hogy egy betegség külső előidézőit egyenesen felkeresse.

Különösnek tűnhet, hogy mindez nem világos az átlag én-tudat számára. De átlag éntudatából fakadóan az ember soha nem is tenné ezt. Sosem fogja átlagos én-tudatával megparancsolni magának, hogy egy bacilusgócba behatoljon. De tegyük fel, hogy az a bizonyos tompa tudat szükségesnek találja egy külső sérülés bekövetkezését, hogy mindaz lejátszódhasson, amit a tegnap a betegség mibenlétének értelmeként neveztünk meg. Akkor ez a tudat, mely benyomul a fizikai testbe, felkeresi a betegség okozóját. Az ember saját lénye keresi fel a betegség okát, annak elérése érdekében, amit tegnap a betegség lefolyásának nevezünk.” GA120

“…felhívom a figyelmüket arra, hogy a természetben mindenhol előfordulnak kicsiny kis élőlények, már nyilván hallottak róluk: baktériumok, bacilusok, vírusok. Valahányszor keresztülmegyünk a levegőn, ott repked számtalan ilyen élőlény. (…) Ezeknek a kis lényeknek (már beszéltem erről korábban) megvan az a tulajdonságuk, hogy rettentő gyorsan elszaporodhatnak. Ha egy van, akkor még a legkisebből is azonnal millió másik lesz. Rettenetesen szaporák. Ezen alapszanak a járványos betegségek. Nem arról van szó, hogy ezek a kis élőlények okoznák a betegséget, hanem arról, hogy ha bennünk valami beteg, akkor ők ott jól érzik magukat. Mint a virág a trágyában, ezek a kis lények a beteg szervben érzik jól magukat. Szívesen vannak ott. Aki azt állítja, hogy a betegségeket ezek a kis lények okozzák, vagyis aki például azt mondja, hogy az influenzát az influenzavírus okozza, az legalább olyan okos, mint aki azt állítja, hogy az esőt a békák okozzák, mert brekegnek. (…) Természetesen nem szabad azt állítanunk, hogy a bacilusok vizsgálata semmire sem jó. Hasznos lehet annak, aki tudja, hogy az ember ki van téve a betegségeknek, ahogyan tudjuk, hogy a békák brekegnek, ha esik. Ámde nem szabad a gyereket a fürdővízzel együtt kiönteni és azt mondani: a bacilusokat felesleges vizsgálni. Másfelől azonban tisztában kell lenni azzal, hogy nem a bacilus a betegség oka. Az semmit sem magyaráz meg igazán, ha csak annyit mondunk, hogy a kolera bacilusa vagy az influenza bacilusa. Ez felesleges időpocsékolás, de az emberek nem akarják az igazi okokat vizsgálni. Azonban, ha egy ilyen kis élőlényt, egy bacilust elviszek az élőhelyéről, akkor nem képes tovább élni. Nem vehetnek ki például egy kolerabacilust az ember beléből, hogy máshová tegyék. Ezt nem lehet. Csak az emberi bélben képes élni vagy, mondjuk, egy patkány belében. Vagyis ezek az aprócska élőlények mindig valamilyen speciális körülményhez vannak kötve. De miért van ez így? Az ugyanis egy nagyon fontos tény, hogy csak bizonyos körülmények között maradnak életben.

Például a kolerabacilusra, amikor az emberi bélben van, nem hat olyan nagy mértékben a Föld gravitációja, mintha kívül lenne. A kolerabacilust, ha a saját környezetéből kikerül, a Föld gravitációja szétrombolja. De életének kezdetén az ember is pont ugyanilyen kis élőlény, mint ezek a megszámlálhatatlan kis lények. Az emberi magzat egy ugyanilyen kis lény. És ezzel most egy nagyon fontos fejezethez jutottunk. Vegyünk egy kolerabacilust és hasonlítsuk össze az emberrel. A kolerabacilus tehát csak az ember belében élhet meg. Mindenfajta bacilusnak olyan helyen kell élnie, ami képes megóvni őt a Földtől. De mit jelent az, hogy megóvni a Földtől? Azt jelenti, hogy nem a Földnek, hanem valami másnak kell hatnia rá: valójában az a helyzet, hogy minden ilyen kis lényre a Hold hat, még akkor is, ha furcsának tűnik, hogy a Hold, ami olyannyira változékony és hol így, hol úgy világít a Földre, ilyen hatóerőt fejthet ki. Ezeknek a lényeknek védelem kell a Föld hatásai ellen, hogy átadhassák magukat a kozmosz, a világ, de elsősorban a Hold befolyásának. (…)

Az exoterikus tudományok könnyedén megmagyarázzák ezt azzal, hogy a betegtől, akinek például influenzája van, átrepülnek a bacilusok hozzám, amiket én belélegzek, és ezek beteggé tesznek. Ez olyan, mintha valaki egy fejszével megütne, és attól megbetegednék. A beteg hozzám vágja a bacilusbombáját, és ettől én megbetegszem. Csakhogy a dolgok korántsem ilyen egyszerűek. Ezt akkor tudják igazán jól megérteni, ha abból indulnak ki, hogy az életben az ember egy kicsit mindig beteg, és egy kicsit mindig gyógyítja magát. Az életünk fizikai része lényegében abból áll, hogy egy kicsit mindig megbetegszünk, majd meggyógyítjuk magunkat. Mindannyian betegek vagyunk egy kicsit ha szomjazunk vagy éhesek vagyunk, és kicsit gyógyírjuk magunkat, amikor iszunk vagy eszünk. Önök tudják, hogyan kell érteni azt, hogy az éhség egy betegség kezdete, ha sokáig tart. Az ember meghalhat. Mert végső soron az ember belehalhat az éhezésbe vagy még inkább a szomjazásba. Vagyis már magában az általános létezésben eleve van valami, ami egy betegség kezdete lehet. Minden alkalom, amikor a szomjunkat oltjuk, egyben gyógyítás is, mint ahogy minden étkezés is az. Most tisztáznunk kell, hogy mi is történik, amikor az ember éhes vagy szomjas. Nézzük azt, mi van akkor, ha éhesek vagyunk. A testünk belseje sosincs nyugalomban, odabent mindig történik valami. Ezt a belső tevékenységet, amelyet a testünk folytat, megpróbálom önökkel egy rajzon keresztül érzékeltetni.

Képzeljék el, hogy van egy része a testnek, amely most táplálékhoz jut az evés által, vagyis külső anyagokhoz, amit étkezéssel vehetünk magunkhoz. De ha ezek a tápanyagok belénk kerülnek, akkor egész emberi mivoltunk berzenkedni kezd ezek ellen az anyagok ellen. Emberi lényünk nem hagyja meg ezeket az anyagokat olyannak, amilyenek, hanem lerombolja őket. A tápanyagokat le kell rombolni, vagyis szétforgácsolni. Már a szájban oldódni kezdenek. Szinte azt mondhatnánk, megsemmisülnek. Ez pedig azért van így, mert testünk belső folyamatai állandóan működnek. Ezt a tevékenységet úgy kell tekinteni, ahogy az ujjakra vagy a kezekre tekintünk, mert a test folyamatosan tevékenykedik, és ezért nem tehetünk úgy, mint ahogy az exoterikus tudományok tesznek, hogy miközben felületesen szemléli mindezt, azt látja, hogy ha megeszünk egy szelet kenyeret, az feloldódik a szánkban, majd eloszlik a testünkben. Figyelembe kell venni, hogy a test folyton dolgozik. Most gondolják csak át, mi történik, ha a test nem kap táplálékot, az étkezés már rég elmúlt, több óra is eltelt, és még mindig nem kap táplálékot, de a belső tevékenység folytatódik. (…) Az önök szervezete tekinthető egy olyan üres tömlőcsőnek, amiben sosincs nyugalom. Valami folyton lármázik odabent. Belső tevékenységet folytat. Ameddig van valami, ami lefoglalja ezt a belső tevékenységet, amíg van mire irányulnia, addig tetszik nekünk ez a folyamat. így minden anyagot fel tud oldani, meg tud semmisíteni. Ezzel megelégszik. Ez a különbség maga az ember és e között a belső tevékenység között. Az ember elfáradhat. De ez a belső tevékenység sosem fárad el, soha nem marad abba. Ha pedig semmit nem esznek, akkor az olyan, mintha egy üres liszteszsákban működne folyton valami tevékenység, olyankor is, amikor minden anyagot elkerülök. A szellemtudományban ezt asztráltestnek nevezzük, bizonyos okokból, amiről majd később beszélek. Ez a test sosem fáradt, mindig működik. Ha tevékenykedhet, ha a tápanyagokat szétrombolhatja, feloldhatja, szétzúzhatja, akkor belső elégedettség uralja, mert élvezi, amit tesz. Ha nem viszek tápanyagot a szervezetembe, akkor elégedetlen, és kifejezésre is juttatja ezt az elégedetlenségét: ez az éhség. Az éhség nem valamifajta nyugalom. Az éhség egy belső tevékenység bennünk. Az éhség egy valós lelki-szellemi tevékenység, amit nem tudunk kielégíteni. Ez a bennünk lévő tevékenység egy szeretőhöz hasonló, akinek az étel a szerelme, és ha nem kapja meg, akkor elégedetlenné válik, mint a szerető, aki mellől eltávozott a szerelme, és most nincs jelen. Ez az elégedetlenség az éhség. Az éhség valami teljesen szellemi dolog. A tevékenység, ami odabent folyik, abból áll, hogy a táplálékot porrá zúzzuk azért, hogy ami használható, az bejusson az erekbe, ami meg nem, az a vizeletbe vagy a székletbe kerülve kiürüljön. Az emberben az az egészséges tevékenység folyik, hogy az asztráltest – amennyiben lehetősége van rá, hogy megfelelő módon dolgozhasson – a tápanyagokat a helyes úton lerombolja és feloldja, hogy azt, amit kell, a testbe beépítse, és ami nem kell, azt kiürítse. A embernek ez a tevékenysége nem közönséges dolog. Ebben a tevékenységben hatalmas bölcsesség rejlik. Tegyük fel, hogy itt fent van a tüdő, odalent a lép. Fent a tüdő, lent a lép, és mind a kettőhöz folyamatosan áramlik az oldott állapotban lévő tápanyag a vérereken keresztül. A tüdőnek teljesen más anyagokra van szüksége, mint a lépnek. Úgy tűnik, az asztráltest sokkal okosabb, mint maga az ember. Az ember erre nem lenne képes. Az ember arra képes, hogy az ételt a szájába pakolja. De ez a működés képes a kiválasztásra, ahogyan önök teszik, amikor két anyag közül az egyiket ide, a másikat oda dobják, mivel az egyiket itt, a másikat ott tudják használni. Ezt teszi ez a működés is. Bizonyos anyagokat kiválaszt és a tüdőbe küld, más anyagokat a lépbe, ismét másokat a gégefőbe stb. Odabent bölcs elosztás van. Az, amit asztráltestnek nevezünk, félelmetesen bölcs, sokkal bölcsebb, mint mi magunk. Még a legbölcsebb ember sem tudna rá választ adni, hogy hogyan oldja meg a megfelelő anyagoknak a tüdőhöz, a léphez vagy a gégefőhöz juttatását. De a belsejében az ember tudja. Az asztráltest tudja. így történik mindez, hajói megfigyeljük. De ugyanez az asztráltest buta is tud lenni – persze közel sem annyira, mint az ember -, de a saját bölcsességéhez képest igenis lehet buta. Tegyük fel, hogy a következő butaságot csinálja. Attól függően, hogy az ember ilyennek vagy olyannak születik, különböző erőkkel van ellátva. Az ember asztrálteste, amely az éhséget is érzékeli és amely belül tevékenykedik, rá van utalva, hogy ne csak egy belső mozgás legyen jelen. Az a tevékenység, ami azért alakul ki, hogy a táplálékot feldolgozza, akkor is működik, ha valaki egész nap csak ül mint egy keleti porcelánszobor és meg sem moccan. Az asztráltest ekkor is dolgozik. De ez nem elég. Valamit külsőleg is tennünk kell. Járkálnunk kell legalább. Még ha az égvilágon semmi munkánk sincs, akkor is el kell mennünk sétálni. Az asztráltest igénye, hogy menjünk. Ez viszont minden embernél eltérő: az egyiknek kevesebb, a másiknak több mozgásra van szüksége. Tegyük fel, hogy van valaki, akit a születése olyan adottságokkal ruházott fel, hogy ő egy ülő típus. A kis buta fejének, vagy mondjuk, inkább a kis énjének tetszik ez a sok ücsörgés. Ha valaki sokat ül, miközben az asztráltest mozogna, akkor az asztráltest elbutul, pont ugyanúgy, ahogyan túlerőltetni sem szabad. Mindkét esetben elbutul az asztráltest. Ekkor pedig nem képes megfelelő módon kiválasztani a tápanyagot és elküldeni a megfelelő szervhez. Mindezt hibásan fogja tenni. Tegyük fel, hogy nem tudja, milyen anyagokat küldjön a szívhez vagy a gégefőhöz. Ekkor történik valami! Ha az ember a szívhez nem a megfelelő anyagokat küldi, akkor – bár a táplálékban a megfelelő mennyiségben vannak jelen – valahol máshol a szervezetben lerakódnak. Mivel tulajdonképpen hasznos anyagokról van szó, nem ürülnek ki sem a vizelettel, sem a széklettel. Lerakódnak a testben. De az ember rosszul viseli, ha valami, ami nem tud a megfelelő helyen tevékenykedni, lerakódik a testben. Ezt nem képes elviselni. Mi történik azzal, amit az asztráltest mint valami piszkot kiválaszt, mert nem jól működik? Mit okoz ez? Tegyük fel, hogy bennünk van ez a szemét. Egy különleges piszokra szeretnék rávilágítani, ezért a gégefőben lerakódó piszkokat választottam. Amiatt, hogy az asztráltest nem tud rendesen dolgozni, a testben mindenütt gégefő-szennyeződéseket választ ki. Az első, ami történik, hogy meggyengül a gégefő – mivel nem kapja meg a megfelelő felhozatalt -, és közben felgyűlik a testben a gégefő szemete. Mit okoz ez a szennyeződés? Először is ott van bennünk és lerakódik. Azt is mondtam már, hogy az ember nem csak szilárd részekből áll, mert például kilencven százaléka víz. Tulajdonképpen olyan, mint egy vízoszlop. Ennek pedig az a következménye, hogy ebben a folyadékban a gégefő szennyeződése feloldódik. Ekkor az embernek nem az a tiszta folyadék teszi ki a testét, amire szüksége volna, hanem egy olyan folyadék, amiben oldott állapotban ott van a gégefő szemete. Nagyon gyakran előfordul velünk, hogy a vízember folyadékában benne van a szívkosz, a lépkosz, a gyomorkosz és még sok más, de oldott állapotban. Tegyük fel, hogy van bennünk oldott gégefőkosz. Az eljut a gyomorba. Ott nem okoz különösebb kárt, hiszen a gyomornak nincs rá szüksége. Nem tőle vonták el. De a víz az emberben mindenhová eljut; a gégefő környékére is. A gégefő viszont már legyengült, mint mondtam. Most még ebből a piszokkal teli nedvességből is kap. Abból a vízből, amiben oldva van a gégefőkosz. Ettől a gégefő megbetegszik. A többi szerv nem betegszik meg a gégefőkosztól, de maga a gégefő igen. Vegyünk most egy nagyon egyszerű jelenséget. Tegyük fel, hogy van egy ember, aki nagyon érzékeny, és egy másik embert hallgat, amikor az beszél. Nagyon kellemes, ha valaki szépen beszél, de ha valaki kotkodácsol, mint egy tyúk, vagy röfög, mint egy disznó, hát azt nem kellemes hallgatni, még ha érthető is, amit mond. Kellemetlen olyasvalakit hallgatni, aki károg, mint a holló, és röfög, mint a disznó, különösen az rossz, ha még be is van rekedve. Mitől támadnak ilyen érzeteink, amikor hallgatunk valakit? Onnan, hogy egyfajta nagyon érzékeny módon mindig mindent utánamondunk. A másik hallgatása nemcsak hallgatásból áll, hanem egy hallhatatlan utánzásból is. Nem csak azt halljuk, amit a másik mond, hanem közben ugyanazt végigmondjuk a saját beszélőszerveinkben.

Most tételezzük fel, hogy nem hallgatunk senkit, és így nem is utánozunk éppen senkit, hanem éppen egy influenzás mellett ülünk együttérzőn. Az influenzás, az egy egész sereg mérget oldott fel vízemberében. Betegségét azok az anyagok okozzák, amik a testében folynak. Az pedig többé nem a tiszta élet vize, hanem a benne feloldott mérgektől éppen hogy káros az egészségére. Meg is tudom mondani egészen pontosan, miféle anyagok vannak ott feloldva. Tegyük fel, van önöknek egy kis darab földjük, amibe bármit beültethetnek. De nem minden növekszik ugyanolyan gyorsan ugyanabban a földben. Mégis én csak azért is, hagymát és fokhagymát akarok ültetni. Bár fura ízlésre vall, de tegyük fel, hogy éppen hagymát és fokhagymát akarok. Nem tehetem, hogy egyszerűen csak beültetem a hagymát és a fokhagymát, mert akkor icipici kis hagymáim és fokhagymáim lesznek, mivel a talaj nem alkalmas a termesztésére. De ha előbb ként és foszfort juttatok a talajba, akkor gyönyörű szép hagymáim és fokhagymáim lesznek. És az illatuk is olyan! Ha valakinek influenzája van, akkor ugyanazok az anyagok vannak feloldva a vízemberében, amiket nekem a talajba kell juttatni, hogy a leggyönyörűbb hagymákat és fokhagymákat kapjam, sőt, a szaguk is pont olyan lesz. Ha valakiben éppen influenzapiszok van, akkor benne, a víz-emberben feloldódnak azok az anyagok, amelyeket be kell vinnem erre a talajra, hogy a legszebb hagymákat és fokhagymákat kapjam, és a betegnek kezd olyan szaga lenni, ahogy elmeséltem. De ezt most együtt teszem vele, és talán észre sem veszem, hogy az ő hagymaszagában, a fokhagymaszagában ülök, mert nem szükségszerű, hogy ez a szag annyira erős legyen. Mindenesetre ez a fokhagymaszag úgy hat, hogy a fej tompa lesz, mivel a fejnek egy bizonyos szerve, amit szenzoriumnak nevezünk, nincs rendesen ellátva tápanyaggal. Emiatt van bennünk a náthakosz, mivel a fej közepén egy bizonyos szerv nincs megfelelően ellátva. Ebben a szagban egy egészen érzékeny orr még érzékeli is – mindig ott terjeng a hagyma és a fokhagyma szaga. Ez pedig szintén közös tevékenység: mint ahogy vele együtt krákogunk és károgunk a hangunkkal, azt is közösen tesszük, hogy kipárologjuk ezeket a szagokat, azt pedig csak úgy tehetjük, ha az asztráltestünket és saját belső tevékenységünket meggyengítjük. Ez pedig azt idézi elő, hogy ahogyan a megfelelő talajba át lehet ültetni a hagymát és a fokhagymát, úgy átjön a nátha is. Ennek még semmi köze a baktériumokhoz vagy bacilusokhoz. Ennek kizárólag az ember-ember közti kapcsolatokhoz van köze. Ha van egy kertem, amibe legfőképpen hagymát és fokhagymát akarok ültetni, és a talajába kén- és foszfortartalmú anyagokat juttatok, akkor csak ülök és várok, mert megtettem a kötelességemet. Hagymát és fokhagymát akarok, ezért a talajt a megfelelő módon előkészítettem kénnel és foszforral. De őrült lennék, ha azt hinném, hogy pusztán ettől ott hagymák fognak nőni. A hagymákat először el kell vetni. Pont ilyen őrült lennék, ha azt hinném, hogy csak mivel az emberben alkalmas táptalaj vált arra, hogy ott bacilusok és baktériumok éljenek, már ott is lesznek. Először be is kell jutniuk. Mivel pont úgy, ahogyan a hagymák is jól érzik magukat egy foszfor- és kéntartalmú talajban, ugyanúgy a bacilusok is jól érzik magukat az előkészített talajban. Egyáltalán nem a bacilusokra van szükség ahhoz, hogy megkapjam az influenzát, hanem elég, ha a vázolt módon utánzóm azt, amit a beteg az ő vízemberében tett, és ezzel magamhoz vonzóm a bacilusokat, mivel megfelelő táptalaj leszek a számukra. Semmi sem kedvesebb számukra, mint ha egy kis kénben lehetnek. A betegnek nincs szüksége rá, hogy rám bombázza a bacilusait. Ezért, látva mindezt, fel kell tennünk magunknak a kérdést: végül is mitől leszünk betegek? Azt kell mondanunk: ha valami megsért minket, attól betegszünk meg. Ugyanígy a belső betegségeknél is megsért minket valami. A víz, ami nem tiszta, amiben feloldódik az, amiket egyébként meg kellene emésztenünk: ez az, ami belül megsért minket.” GA348

“A bennünket körülvevő teret nemcsak levegő tölti ki, hanem a legkülönfélébb szellemi lények is. Olyanok is vannak itt, amelyeket elemi lényeknek nevezünk. Úgy jellemezhetők, hogy többségükben éppen azzal nem rendelkeznek, ami tulajdonképpen emberré teszi az embert: vagyis erkölcsi felelősségérzettel. De ezzel nem is rendelkezhetnek, mert olyan a felépítésük, hogy erkölcs értelemben nem vonhatók felelősségre. Ne higgyék azonban, hogy ezeknek a lényeknek, amelyek testünkben ki –és beáramlanak – legalábbis bizonyos fajtájuknak – ne volna értelme, intelligenciája. Némelyek közülük igen agyafúrt lények, olyan lények, akik okosság és értelem tekintetében alig maradnak el az ember mögött. Itt nevezetesen azokra a lényekre akarjuk a figyelmünket fordítani, amelyek a külső világban találhatók, de amelyek bizonyos kapcsolatban állnak magával az emberrel, éspedig olyan kapcsolatban, amelynek megvannak a hatásai az életben. Ezt akarjuk szemügyre venni. (…)
Különleges jelentőségük van azoknak a hatásoknak, amelyeket fizikai testünkre mindaz kifejt, ami hazugság, rágalom és képmutatás formájában van az ember lelkében. A materialista felfogás azt hiszi, hogy a hazugság, rágalom és képmutatás olyasmi, ami csak annyira hat károsan, amennyire azt külsőleg megfigyelhetjük. Ez nincs így, mert finom hatásaik – bár a mikroszkóp számára nem érzékelhető – egészen a fizikai testig hatolnak. Ha a lélek hazugságot, rágalmazást és képmutatást fejt ki, a lélek kiáramlik, de a hatások bennmaradnak a fizikai testben és ezek a lények rájuk találnak. Itt azonban nemcsak azok a lelki élmények jönnek számításba, amelyeket nagy vonásokban hazugságnak, rágalmazásnak és képmutatásnak jelölünk, hanem a finom, szokásos kis hazugságok, rágalmak és képmutatások is. Például azok, amelyeket ma a társadalmi rend szükségessé tesz. Az udvariasságból vagy illendőségből eredő hazugságok és az őszinteség hiányától a képmutatáson keresztül a kis rágalmazásokig felsorolható egész skála – mégha csak gondolatban történt is – mindez kifejezésre jut a fizikai testre gyakorolt hatásokban és ezt találják meg az emberbe szálló említett lények!
Azáltal, hogy ezek a lények éjszaka benne vannak a fizikai testben, valamilyen különleges hatás jön létre, darabok szakadnak le ezeknek a testbe leereszkedő lényeknek a szubsztanciájából. Azáltal, amit az emberek fizikai testében találnak, le kell válniuk a magasabb lények bizonyos részeinek. A nappal elkövetett hazugság, képmutatás és rágalmazás következménye bizonyos lények leválása éjszaka idején, amelyek ennek révén bizonyos rokonságba kerülnek az ember fizikai testével. E lények ezáltal a minket körülvevő szellemi világban önálló életre kelnek, ezek azok a lények, akiket a fantomok osztályába sorolunk. A fantomok olyan szellemi lények, akik tehát külsőjükben az emberi testtagoknak és alaknak fiziognómiai kifejezései, bizonyos módon utánzatai. Anyagi voltuk olyan ritka, hogy a fizikai szem nem láthatja őket, de azt mondhatnánk, fizikai formájuk van. A látó azonban emberi fejek, emberi kezek darabjait, egész alakokat, sőt emberi testek belső részeit látja a levegőben körülötte elsurranni, pl. a gyomrot, a szívet. Látja mindazokat a fantomokat, amelyek azáltal váltak le, hogy az ember átadta fizikai testének azt, ami a hazugság, képmutatás és rágalmazás következménye.
Az ilyen fantomok, amelyek folyton átsurrannak szellemi terünkön, bizonyítékul szolgálnak arra, hogy maga az emberi élet az oka az ilyen lények keletkezésének, amelyek semmiképpen sem hatnak kedvező módon az emberre, ezeknek ugyanis bizonyos tekintetben intelligens tulajdonságaik vannak és nincsen erkölcsi felelősségük. Azzal töltik idejüket, hogy az emberek életébe akadályokat helyeznek, sokkal inkább, mint amiket baktériumoknak nevezünk. Sőt, még tovább is mehetünk. Ezekben a lényekben (a fantomokban) fontos kórokozókat kell látnunk; Mert amikor az ember által létrejönnek, akkor a bacilusokban és baktériumokban jó lehetőséget találnak a létük fenntartásához, azok úgyszólván táplálékként szolgálnak számukra. Többé-kevésbé elszáradnának szellemi létükben, ha ez a táplálék nem volna elérhető számukra. Ezeket a baktériumokat viszont bizonyos módon megint csak ők hozzák létre. Azáltal tehát, hogy a fizikai világ ezen lényei (baktériumok) itt vannak, szolgálhatnak is valamire. Így amire bizonyos módon szükség van (a fantomoknak a baktériumokra), az titokzatos okok folytán elő is áll. Mellesleg szólva, a húsevéstől való tartózkodással szemben felhozott bizonyos ellenvetések tárgytalanná válnak általa: „ ha az emberek többé nem ennének húst, vadat, akkor ezek olyan túlsúlyba kerülnének, hogy magát az embert falnák fel…” Már maga a természet is gondoskodik arról, hogy így ne kerüljenek túlsúlyba, mert ha kevesebb vadra vadásznak, kevesebb vad is áll rendelkezésre! Hazugsággal, rágalmazással és képmutatással úgyszólván maga az ember teremti meg a fantomok osztályába tartozó szellemi lények seregét.” GA98

„Történelmi tapasztalat, hogy az emberiség fejlődése során olyan betegségek is megjelennek, amelyek korábban nem léteztek. Koroknak és népeknek is vannak betegségei. Ma először ezekről a kor- és népbetegségekről fognak hallani. Az orvos megmagyarázza őket, és elmondja, hogy ez vagy az a betegség a bacilusoktól származik. De nekünk fel kell tenni a kérdést: Honnan származnak maguk a bacilusok? – Ezek éppen olyan testbe inkarnálódott lények, mint az ember. Még az ilyen emberi életet romboló lényekkel kapcsolatban is meg kell kérdeznünk, hogy honnan származnak. Mi késztette őket erre a jelenlegi anyagi létformára? Mik voltak, mielőtt megtestesültek volna?

Tételezzük fel, hogy egy nép, vagy rassz hanyatlásnak indul. Védekezik ez ellen a hanyatlás ellen, amely védekezés szellemileg fejződik ki, és az adott nép asztráltestében éli ki magát. Ha egy ilyen hanyatló nép magában halna el, akkor az ennek során jelentkező érzéseknek semmilyen különösebb hatása sem volna a világra. Tegyük föl azonban, hogy összetűzésbe keveredik egy másik néppel, amelyet félelemre késztet és rémületbe ejt. Ekkor ennél a másik népnél előáll egy hatás. Most már két dologgal kell számolni: egyrészt a hanyatló néppel, másrészt azzal a viszonnyal, ami a hanyatlás ellen védekező nép között, valamint aközött áll fönn, ami másik nép félelméből és rémületéből keletkezik. Ez már nem múlandó.

Példaként vegyünk egy jellegzetes esetet: a középkori tatárjárást, amikor a mongolok összecsaptak az európai népcsoportokkal, amelyekben félelmet és rémületet keltettek. Ez a félelem és rémület innentől kezdve jelen van ezekben a népekben. Ha szemügyre vesszük azokat a néptömegeket, amelyek az európaiakat lerohanták, s amelyek közül a mongol invázió az utolsó volt, és a középkori népcsoportok lelkiállapotába helyezkedünk, akkor láthatjuk, ahogy a negyedik gyökérfaj [Atlantisz] magukat a hanyatlástól óvó utolsó törzsei és a megrémített, megfélemlített európaiak szellemi képződményeket hoztak létre. Ha feltételezzük, hogy egy ilyen inváziót bátorsággal és szeretettel fogadnának, akkor a szellemi bomlástermékek feloldódnak. De a félelem, a gyűlölet és a rémület konzerválják az ilyen elbomló képződményeket, és a bacilusokhoz hasonló lények táptalajává válnak, amelyek később a számukra megfelelő anyagi formákba inkarnálódnak. Így ágyazódtak be a szellemi bomlástermékek bomláscsíraként az európai népek félelmébe és rémületébe. És ezek parányi élőlények. Így keletkezett a középkori lepra, ami a hanyatló mongol népek szellemi bomlásterméke volt.

Honnan származnak tehát ezek az ember fizikai természetét romboló lények? Korábbi szellemi alkotórészekből, bűnös tettekből. Így hat a karma a népekben. Láthatják tehát, hogy egy nép moralitása meghatározza a jövőjét. Egy nép tehát saját maga határozza meg fizikai jövőjét egy megfelelő, jelenidejű morális döntéssel.

Európa minden okkult iskolájában beszédtéma, hogy a modern kor összes bakteriális betegségeinek hasonló eredete van. A bacilusok okozta megbetegedéseket szellemi eredetükre vezetik vissza. Ez szellemi tradíció a rózsakereszteseknél és más titkos társaságoknál, ahol ezeket a dolgokat tanítják. Titkos társaságok szűkebb köreiben alaptétel, hogy a[z ezernyolcszáz-] hetvenes években bizonyos küzdelmek zajlottak az asztrális világban… Ezeket a folyamatokat nevezik a keresztény ezotériában Michael arkangyalnak hívott lény seregei és a Mammon seregei közötti küzdelemnek. Mammon az akadályozás istene, aki a haladás útjába romboló, gátló dolgokat helyez. Másrészt viszont ebben a Mammon istenben egészen meghatározott képződmények létrehozóját is látják. Olyan képződményekét, amelyek a fertőzéses megbetegedések során az emberi életre rombolóan hatnak. A korábban ismeretlen fertőzéses megbetegedések Mammontól származnak…

Látható tehát, hogy a fizikaiság az azt megelőző szelleminek a következménye, és hogy az embereknek az összefüggések ismeretében megvan a lehetőségük a fizikait annak szellemi eredetével összekötni. Aki például tudja, hogy egy adott betegség meghatározott benyomásokkal (Empfindung) és érzésekkel függ össze, az tudja azt is, hogy ezeknek a benyomásoknak és érzéseknek az előhívásával magát a betegséget is előidézheti. A feketemágus felhasználhatja ezt a tudást az embertömegek tönkretételére. Ezért nem lehet a mélyebb okkult tanokat minden további nélkül bárkinek átadni, hiszen ez azonnal a jó és rossz éles elválásához vezetne. Ez az okkult tanok elterjesztésének a veszélye. Mert senkit sem lehet megtanítani a gyógyításra anélkül, hogy a betegség előidézésére is meg ne tanítanánk. Ahol okkult tanok a nép körébe mélyebben beszivárogtak, ott előfordultak ilyen dolgok.” GA93a

„Ismeretes, hogy korunkban elterjedt egy félelem, amelyet egészen  jól párhuzamba lehet állítani a középkori ember kísértetektől való félelmével. Manapság az emberek a bacilusoktól félnek. A kétfajta félelem gyakorlatilag azonos. Még abban az értelemben is azonosak, hogy mindkét kor, a középkor és az újkor is úgy viselkednek, ahogy az a maguk számára legjobban megfelel. A középkorban hittek a szellemi világban, ezért értelemszerűen szellemi lényektől féltek. Az újabb kor elvesztette a hitét a szellemi világban, az anyagban hisz, ezért anyagi lényiségektől fél, ha mégoly parányiak is azok. A különbség valójában csak abban áll, hogy a kísértetek legalább  némiképp rendes lényeknek mondhatóak a picinyke bacilusokkal szemben, akik, hogy úgy mondjam, nem nyomnak sokat a latban, ezért nem is lehet tőlük olyan komolyan félni, mint egy tisztességes kísértettől. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a bacilusokat gyámolítani (pflegen) kellene, és hogy valamiképpen jó dolog volna sokáig együtt élni velük. Nem ezt akarom mondani. Mindzonáltal ez nem áll ellentétben azzal, amit korábban mondtam, hisz a bacilusok végül is léteznek, ahogy a kísértetek is léteztek. Azok számára, akik ténylegesen hittek a szellemi világban, ez egyáltalán nem jelent különbséget a valóságosság tekintetében.

Arról van szó, és ez a lényeg, amit ma hangsúlyozni akarok, hogy a bacilusok csak akkor válhatnak veszélyessé, ha tenyésztik (pflegen) őket. Ne tenyésszük őket. Nyilván a materialisták is igazat adnak nekünk, hogy ne tenyésszünk bacilusokat. De ha továbbmegyünk, és egy valódi szellemtudomány alapján elmondjuk, hogy hogyan tenyésznek leginkább, akkor a materialisták a továbbiakban már nem fognak velünk egyetérteni. A bacilusokat akkor tenyésztjük leginkább, amikor az ember semmi mást, mint materialista érzületet visz magával az alvásba. Semmivel nem tudjuk őket jobban tenyészteni, minthogy kizárólag materialista képzetekkel megyünk át az alvásállapotba, és onnan, a szellemi világból, az énből és az asztráltestből visszahatunk a fizikai test szerveire – arra, ami az idegrendszeren és a véren kívül van. A materialista érzülettel alvásnál nincs jobb mód a bacilusok táplálására. Ez azt is jelenti, hogy van még rá legalább egy mód, ami éppolyan jó, mint az előbbi. Ez pedig egy járvány, vagy epidémia gócpontjában élni, és semmi mást nem venni föl, mint a betegség mindenütt jelenlevő képeit, úgy, hogy az embert kizárólag a betegségtől való félelem töltse ki. Ez is éppolyan hatásos. Ha az ember csak a betegségtől való félelem képzeteiben képes élni, amelyeket a járványgócban körülötte mindenütt megalkotnak (abspielen), és a félelem érzésével alszik el, akkor a lélekben tudattalan utóképek és imaginációk képződnek, amelyeket átitat a félelem. És ez egy remek eszköz a bacilusok táplálására és tenyésztésére. Ha viszont csillapítani tudjuk a félelmet cselekvő szeretettel, amelynek segítségével a beteg az ápolás körülményei között el tud feledkezni egy időre arról, hogy megfertőződhet, akkor azzal a bacilusok tenyészerejét is gyengítjük.

…és kimondhatatlanul többet lehetne tenni az emberiség jövője érdekében, ha az embereknek olyan képzeteket adnának, amelyek a materializmustól eltávolítják, és a szellemből fakadó cselekvő szeretetre ösztönzik. Századunkban egyre inkább el kell majd terjednie a felismerésnek, hogy a szellemi világ a fizikai testünk számára sem közömbös, hogy a fizikai világot átható jelentőséggel bír, hisz elalvástól felébredésig ténylegesen a szellemi világban tarózkodunk, és onnan hatunk a fizikai testre. Valóban ez a helyzet, még ha ez nem is mutakozik meg közvetlenül.

Egyvalamihez azonban hozzá kell szoknia az embernek, ha megfelelő fényben akarja látni ezeket a dolgokat. Hozzá kell szoknunk, hogy amit a szellemtudomány gyógyerejének tekintünk, annak az emberi közösségen keresztül kell hatnia…” GA154

Napjaink rendkívüli történéseinek valód hátterére csak igen kevesen látnak rá. Sokakban merül fel a kérdés, hogy a járványt okozó vírus a természet ajándéka, avagy emberi kezek alkották-e meg? Nem nehéz az események előzményének tekinteni Kína és az USA közötti rendkívül erőteljes gazdasági és a média által kevésbé bemutatott katonai rivalizálását. Pár éve egy kínai tábornok kevéssé ismert nyilatkozatában arról beszélt, hogy országa immáron érett arra, hogy az USA-tól átvegye a világhatalmi meghatározó szerepet. Kína egyre kevesebb bóvlit termel, elképesztő új technikai megoldásaik vannak, ezek egy része olyan haditechnikai fejlesztés (pl. hadrendbe is állított ötödik generációs vadászgépek, repülőgép hordozó anyahajó romboló rendszerek), amelyek komolyan aggasztják az amerikai szakértőket. A Huawei körüli hercehurca csak a felszín, óriási amerikai állampapírtömeg és részvény van kínai kézben. Többek szemében a járvány egy Kína elleni válaszcsapásnak tűnt fel, de a világtörténelemben sok csavaros helyzetet ismerve, nagyon elképzelhető az ellenkezője is. Az utóbbi meglátást van hivatva igazolva az is, hogy az elmúlt bő hét összeomló tőzsdéinek dermedt pillanataiban – a rendkívül alacsony részvényárak idején – Kína óriási felvásárlásba kezdett. Rudolf Steiner foglalkozott az eljövendő Kína-USA közötti konfliktussal, amelyről Bistey Zsuzsa egy könyvében így ír:

„1950-2050 között ismét esedékes egy roham Európa ellen. Az ezredfordulóig egyre több olyan esemény zajlik majd Ázsiában, amely összefügg az európai jövővel (lásd Hongkong). Steiner 1924-ben azt mondta, hogy az igazi ellentét nem Oroszország és Amerika között van, ez csak látszat. Az igazi konfliktus Amerika és Ázsia (pontosabban Kína) között zajlik majd. Hogy ez a konfrontáció Európán keresztül, vagy a Csendes-óceánon keresztül történik-e, attól függ, lesz-e Európában olyan erős keresztény szellemi impulzus, amely ismét gátat vet a démoni erőknek. Európa szellemi helyzete dönti el tehát a világ sorsának további alakulását. A szellem tudományát kultiváló közép-európai embereknek tehát elsődleges fel adatuk egy olyan keresztény infrastruktúra kiépítése, amely közösségek szellemi aspiráció a gyakorlati életben megvalósítja. Egy-egy ilyen kis közösség hatalmas erőt képvisel majd. Létrejöhetnek biodinamikus gazdaságok, környezetvédelmi egyesülések, háziipari csoportosulások, óvodák, iskolák, vagy a szellem tudományával foglalkozó csoportok. Ezeknek az egymástól független, talán térben is távol eső közösségeknek komoly éteri összekapcsolódási lehetőségük van, amellyel az egész földrész, sőt az egész világ további sorsára hatni tudnak.”

Rudolf Steiner egy előadásában a következőről beszél: „A Kelet bizonyos tájain lehet valós híreket hallani arról, hogy vannak bizonyos szekták, amelyek bizonyos betegségek létrehozását tűzték ki maguknak feladatul.” GA93a

E kijelentéshez kapcsolódik egy 2020-ban, Olaszországban előkerült elgondolkodtató 2015-ös videó.

Mit tehetünk járvány idején? 

Rudolf Steiner e kérdés kapcsán elhangzott előadásaiból világosan látható, hogy a félelemnek és a materialista képzeteknek döntő szerepe van a járványok terjedésében. E kettő természetesen össze is kapcsolódik, mert ha elsődlegesen szellemi lényként tudja, érzi és éli meg magát az ember, akkor a félelem nem kap teret. Ezen mindenki alapvetően csak maga dolgozhat, de érthető, hogy bizonyos közösségeknek is felelőssége van e téren. Több fórumon is joggal merült fel már, hogy keresztények, antropozófusok milyen reakciókat, megnyilatkozásokat adnak e helyzetben. Ennek hasonló súlya lehet, mint az 1930-as években az éteri Krisztus megjelenésére várva, amikor – Rudolf Steiner halála után – a fellobbanó nagy belső ellentétek határozták és ragadták meg az antropozófusok képzeteit. A szellemtudománnyal találkozni nem csak egy nagyszerű élmény, egy hatalmas lehetőség, hanem – és ez általában nem kerül kimondásra – óriási felelősség is!

Lehetőségeink, belső erőforrásaink megtalálásához fontos támpontot jelentenek azok a gondolatok, amiket Rudolf Steiner az örökletes hajlamok kapcsán mondott el : „…a fizikaiság csak addig ellenállhatatlan hatalom számunkra, amíg nem alakítunk ki a szellemiségünkben valamilyen erőt vele szemben.”(GA116). A beslő minőségek hatóereje kapcsán többen mondják, hogy Olaszországban sok pap is meghalt már, de éppen a hit, a meggyőződés próbája is a jelen helyzet, az égető felismeréseké, szembesüléseké, változásé is – ezekért éppenséggel hálásak is lehetünk.

Rudolf Steiner egyszer arról beszélt, hogy a táplálkozás csak arra való, hogy bevezesse a testben ható akarat (én)erőit, a felépítő, szubsztanciákkal gazdagító „táplálkozás” az érzékszerveken keresztül történik. Ennek fényében érdemes jót enni és jót tenni, de különösen szép, felemelő élményeket újra és újra felkeresnünk. Erre a tavasz kibomlása ezer lehetőségeket ad, de ott van tengernyi művészeti alkotás, amelyek áhítattal, csodálattal tölthetik el a lelkeket és ha vannak erre még nyitott embere, akkor a figyelemmel telt találkozások, együttlétek is. Különösen a szellemi tartalmú találkozásoknak lenne most nagy gyógyerejük… Elegendőt aludni, lehetőleg nem kipattanni az ágyból, hanem az ébredés utóhatásaira figyelni, Fontos „mozogni” , de a munka, amit másokért végzünk egy fontos plusz minőséget ad a mozgáshoz. Kertészkedni, lehetőleg rendszeresebben közeli erdőt, e hiányában parkot felkeresni. Szellőt, szelet érezni, virágokat szimatolni, felhőkben gyönyörködni és minél többet a szellemtudományban merítkezni, hogy a szél ne csak szél, az illat ne csak illat, a vírus ne csak vírus maradjon számunkra!

Balogh Gábor