A kóros vérnyomás okáról és gyógymódjáról

„A materialisták úgy képzelik, hogy az embernek is szüksége van egy pumpára, hogy a vért keringtesse. Amit most felrajzoltam önöknek, az csupán egy külső szerkezet. A valóságban az emberi testben egyáltalán nincs ilyen pumpa, és a szív sem az. Az embernek nincs pumpája, a vért valami egészen más mozgatja. Ezt szeretném én ma tisztázni önökkel. Mindenekelőtt azonban azt szeretném, ha belátnák, hogy az a véroszlop, amelyen keresztül a vérnyomást mérjük, különböző magasságú. Az egészséges embernél van egy bizonyos magassága, mondjuk harminc és negyven év között körülbelül 120-140 mm magas. Ha ez a folyadékoszlop a magasságát úgynevezett manométerrel lehet – mérni például csak 110 mm magas, akkor az illető beteg. Ha 160 mm magas, akkor is beteg. Ha 160 mm magas, akkor magas vérnyomásról van szó, azaz ilyenkor a vérnek a testben nagyon erős a nyomása. Ha csak 110 mm magas, akkor alacsony vérnyomásról beszélhetünk, ekkor a vér nyomása túl gyenge. Márpedig a testünknek mindig egy meghatározott vérnyomásra van szüksége. A vér nyomásának egy bizonyos erősségűnek kell lennie. Vérnyomásunk teljesen betölt bennünket. Ha felmászunk egy kellően magas hegyre, akkor a levegő ott ritkább, és ebből adódóan a test belső nyomása felerősödik. Ha ez olyan fokot ér el, hogy a vér a pórusokon keresztül szivárogni kezd, kialakul az úgynevezett hegyi betegség. Ebből is láthatják, hogy egészen meghatározott vérnyomásunknak kell lennie.
Nézzük meg mindenekelőtt azokat az embereket, akiknek alacsony vérnyomásuk! Ezek általában rendkívül a gyengék, fáradékonyak, sápadtak és sokat szenvednek az emésztésükkel. Belsőleg tompák, testi funkcióik nem működnek megfelelően, és fokozatosan romlik az állapotuk. Az alacsony vérnyomás tehát az embert fáradttá, gyengévé, beteggé teszi.

Most pedig nézzük azokat, akiknek magas a vérnyomásuk! Néha egészen sajátságos jelenségek lépnek fel náluk. Látják, ha az ember egy ilyen dolgot belehelyez a bőrbe – itt elöl hegyesnek kell lennie -, ha ezt elhelyezi és magas lesz a vérnyomása, akkor biztos lehet benne, hogy a veséi megromlanak. A vesék elkezdik véredényeiket, tehát az ereket, mindazt ami a vesében van úgy alakítani, ahogy azt nem kellene. Duzzanatok keletkeznek, meszet raktároznak el; elkorcsosulnak, ahogy mondani szokták. Nem azt formát veszik fel, amelyet tulajdonképpen kellene. Ha a magas vérnyomásban szenvedő embernek a veséjét a halála után szétvágjuk, tapasztalhatjuk, hogy az teljesen tönkrement.

Most megkérdezhetjük, hogyan jön létre mindez. Ez az összefüggés a vérnyomás és a vesebetegség között a materialista gondolkodású ember számára teljességel homályos. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a bennünk lévő vérnyomásban az asztráltest él, amiről mint az ember érzékfeletti testéről beszéltem. Egyáltalán nem igaz, hogy az asztráltest valamilyen szubsztanciában, valamilyen anyagban él, hanem egyfajta erőben a vérnyomásban -, és akkor egészséges, ha a vérnyomás megfelelő, tehát a középkorú embernél 120 és 140 mm közötti. Ha a vérnyomás megfelelő, akkor felébredéskor asztráltestünk beleszáll fizikai testünkbe, jól érzi magát benne, és mindenfelé kiterjed. A megfelelő vérnyomás a testben tehát körülbelül 120 mm – ekkor az asztráltest a vérnyomásban megfelelően ki terjed, felébredéskor pedig a fizikai test minden részébe be tud hatolni. Ébrenlétünk idejére normális vérnyomásnál az asztráltest mindenfelé kiterjed. Az asztráltest idézi elő, hogy szerveink mindig a megfelelő formát, a megfelelő alakot kapják meg. Ha folyton csak aludnánk, tehát az asztráltest mindig kívül lenne, ahogyan alváskor, akkor szerveink nagyon hamar elzsírosodnának. Nem a megfelelően alakulnának. Azért van szükségünk az asztráltestre, hogy étertestünket ösztönözze, hogy szervezetünk egészséges legyen, és mindig a megfelelő alakot vegye fel. Az asztráltestnek tehát mindig meg kell találnia a megfelelő vérnyomást, hogy ki tudjon terjedni.

Képzeljük azt el, hogy valaki bemegy egy szobába, és ott nem levegő lenne, hanem szénsav. Az illető elpusztulna, mert nem tudna lélegzeni. Egy olyan testben, amelyben nincs megfelelő vérnyomás, az asztráltest és az én nem tud élni. Ezeknek a testeknek alváskor mindig újra el kell távozniuk. Képzeljük el, hogy valakinek túl alacsony a vérnyomása. Ha a vérnyomás túl alacsony, akkor felébredéskor az asztráltest nem tud rendesen visszatérni, belépni a fizikai testbe. Ekkor, mivel kevés benne az asztrális tevékenység, az ember olyasmit érez a testében, mint valami folyamatos kisebb ájulást. Alacsony vérnyomásnál tehát az ember mindig egy kisebbfajta ájulást érez, ennek következtében meggyengül, és szervezete nem tud megfelelően felépülni, mert azt mindig újra kell építeni. Azt mondtam önöknek a szervezetnek minden hét évben meg kell újulnia. Ezért aztán az asztráltestnek mindig tevékenynek kell lennie.

Most pedig képzeljük el, mi történik akkor, ha a vérnyomás túl magas. Ha emlékeznek, egyszer azt mondtam: ha a levegőben más lenne az oxigén és a nitrogén összetétele, akkor életünk rosszul folyna le. A levegőben 79% nitrogén van, és a maradék legnagyobb része oxigén. Tehát a levegőben kevés oxigén van. Ha több lenne benne, akkor már húsz évesen aggastyánok lennénk gyorsan megöregednénk. Az asztráltesttől függ, hogy a fizikai test korán vagy későn öregszik-e meg. Ha a vérnyomás túl magas, akkor az asztráltest szívesen marad a fizikai testben. Ez az ő igazi eleme, a vérnyomás. Ilyenkor egészen mélyen ül a fizikai testben. És mi ennek a következménye? Az, hogy harminc éves korunkra már olyan veséink lennének, mint egyébként csak hetven éves korunkban. A magas vérnyomás következtében túl gyorsan élnénk. Minthogy a vesék nagyon érzékeny szervek, korán elkorcsosulnak. Az öregedéssel együtt jár, hogy az ember szervei egyre inkább elmeszesednek. Ha tehát a vérnyomás túl magas, akkor az érzékeny szervek túl korán elmeszesednek, és olyan vesebetegség lép fel, amely tulajdonképpen annak a jele, hogy az ember túl hamar öregedett meg – az érzékeny vesék már az illető fiatal korában úgy alakulnak, mintha már öreg volna.

Nos, uraim, ez az egész magyarázat azt mutatja, hogy az ember fizikai testében van valami, amit asztráltestnek neveztem, és ami éjjel kiemelkedik belőle. S azt is mondhatjuk az ember azokban az erőkben él, amelyek a testében kifejlődnek. Az erőkben él, nem a szubsztanciában, nem az anyagban. Ezért fordulhat elő, hogy az olyan jelenségekkel szemben, mint amiket most elmondtam, mennyire tehetetlen a materialista tudomány. Nem tudja, hogy miről van szó. A könyvekben mindenütt azt találják: magas vérnyomásnál mindig attól kell tartani, hogy az illetőnél vesebetegség lép fel. De hogy tulajdonképpen mi az összefüggés a magas vérnyomás és a vesebetegség között, azt a könyvekben nem tudják megmagyarázni. Valójában mindez azt jelenti, hogy a materialista tudomány hívei nem akarják tudomásul venni, hogy az emberben valami érzékfeletti, valami szellemi-lelki is jelen van. Ezt nem akarják elfogadni.

E nélkül azonban ezt a dolgot nem lehet megérteni. Ez okozza azt, hogy az emberek ma úgy állnak a világban, hogy nem értenek belőle semmit. Mert a manapság lépten-nyomon megjelenő külső dolgok, a világban elharapódzó nyomorúság, a következő időkben még sokkal erőteljesebben jelentkeznek majd, éppen azért, mert az emberek a gondolataikba semmiféle szellemiséget nem akarnak fel venni – ehhez először a dolgokat meg kellene ismerniük.
A nyomorúság abból adódik, hogy az emberek nem akarnak tudni az igazságról! Márpedig ha nem hatolnak bele a szellemibe, akkor a valóságról sosem fognak tudomást szerezni. A 19. század folyamán úgy alakultak a dolgok, hogy az embereknek csak a külsőségeket tanítják meg. Egyáltalán nem látnak rá a szellemiségre, a lelkiségre, semmit sem értenek meg belőle. Az emberek úgy jönnek-mennek a világban, hogy sejtelmük sincs a szellemiség és a lelkiség világban való jelenlétéről.

Látják, uraim, ebben a pillanatban valami rendkívül fontos dolognak lehetnek a részesei. Ha hosszú idő múlva az emberek a körülmények hatalma folytán a dolgokat el kezdik újra szellemileg nézni, akkor azt mondják majd, hogy 20. század elején valami roppant fontos dolog játszódott le az emberiség történetében. Mindaz, amit ma el lehet mondani a régi háborúkról, korántsem olyan jelentős, mint ami itt és most köröttünk zajlik. Néha egészen hihetetlen, hogy emberek egyáltalán nem jönnek rá, az hogy ezek a háborúk, ahogy a történelemkönyvekben le vannak írva, tulajdonképpen csekélységek ahhoz képest, ami 1914-től a mai napig lejátszódott. Nem nagy dolgok, amiket a történelem leír, mindazzal szemben, ami korunkban az emberek között végbement. Annak érdekében, hogy beláthassuk, miről is van szó, mélyen bele kell tekintenünk a valóságba. Ezt azonban az emberek nem teszik meg.(…)

Manapság az emberiség fejlődésében ténylegesen zajlik egy folyamat, amelynek során a vérnyomás lassan egyre erőteljesebbé válik, az emberek pedig szenvednek ettől. A helyzet az, hogy ha az ember ma felébred, akkor magas a vérnyomása, és ez így bizonyos módon az asztráltest és az én után kapkod, hogy azok teljesen behatolhassanak a fizikai testbe. Ezt azáltal kell helyrehozni, hogy az ember szellemi ösztönzést kap, hogy valóban érdeklődést tanúsít a szellemiség iránt. Ezt persze nem úgy tudjuk megtenni, hogy antropozófiai elméleteket tanulunk. Ha csupán ezt tennénk, az arra a módszerre hasonlítana, mint ahogyan a 19. században megtanultunk olvasni; ez csak a külsődleges gondolkodás módszere. Ennek nem szabadna így lennie. Mindaz, amit felveszünk magunkba, belsőleg kellene hogy áthasson bennünket. Hogyan?

Nos, uraim, ha önök az elhasznált levegőjű teremből kimennek a friss levegőre, akkor belsőleg örömöt éreznek, így kellene belső örömöt érezniük, egyfajta belső érdeklődést tanúsítaniuk minden dolog iránt, amit ma tudásnak neveznek, ha kikerülnek a friss lelki levegőre, ami a szellemiségről mesél önöknek. Ez a belső örömérzés, ez a mély érdeklődés az, ami a szellemi élethez szükséges! Azáltal, hogy az embert áthatja ez az érdeklődés, a nehézzé vált vér – mára mindenkinek nehézzé vált a vére – újra könnyebbé válik. A vesék szellemivé válnak, és ennek az lesz a következménye, hogy a világban valami jobbá válik, ami kor az emberek ismét tudni akarnak valamit arról, amit évszázadok óta elvettek tőlük. Ez az, amit mindig újra el kell mondani, és amit minden formában az önök tudtára kell adni. Szembe kell néznünk az igazsággal, és nem szabad, hogy elvakítson bennünket a látszat-tudomány!”

Rudolf Steiner: Ritmusok a kozmoszban és az emberi lényben, hogyan jutunk el a szellemi világ látásához? (GA350) – forrás: antropozofia.hu