Eredendő-BŰN-betegség

“Miután az emberek beléptek a kétneműségbe, útravalóul adták utódaiknak azt, amit ők maguk átéltek az érzéki világban. Itt tehát most két emberlénnyel van dolgunk. Ez a két emberlény a fizikai világban él, és érzékeikkel észlelik a világot, ezáltal fejlesztik ki ezt vagy azt a külső által ösztönzött hajlamot vagy vágyat, különösen az egymás iránti, kívülről ösztönzött, érzéki hajlandóságuktól ösztönzött vágyakat és szenvedélyeket. Ami most kívülről az ember elé lép, az az önálló ember szférájába húzódik le, már nincs teljes összhangban az isteni-szellemi kozmosszal. Ez a fizikai megtermékenyítés aktusával adatik az embernek, amely beléje oltódik. S ezt a saját, világi életüket, amit nem az isteni világból birtokolnak, ezt adják az emberek a megtermékenyítéssel utódaiknak útravalóul. Ha egy ember e vonatkozásban rosszabb, akkor rosszabb tulajdonságokat ad át utódainak, mint a másik, aki tiszta és jó.

S ezzel eljutottunk oda, amit valóságos, igazi értelemben kell képzelnünk az „eredendő bűnről”. Ez az eredendő bűn fogalma. Az eredendő bűnt az idézi elő, hogy az ember olyan helyzetbe kerül, hogy egyéni élményeit a fizikai világban utódaiba ülteti át. Minden alkalommal, amikor a nemek szenvedélye felgyullad, az asztrális világból alászálló emberekbe belekeverednek mindkét nem alkotóelemei. Ha egy ember inkarnálódik, alászáll a devacháni világból, és kialakítja asztrális szféráját egyéniségének sajátossága szerint. Ehhez a saját asztrális szférához hozzákeveredik valami abból, ami a szülők saját asztráltestét, ösztöneit, szenvedélyeit és vágyait alkotja, így az ember azt is megkapja, amit elődei átéltek. Ami így a nemzedékeken keresztül történik, amit a nemzedékek emberileg valóban megszereznek és ilymódon örökül hagynak, ez az, amit az eredendő bűn fogalmán értünk. S most még valami máshoz is eljutunk: egy egészen újszerű pillanat lépett be az emberiség létébe az ember individualizálódásával.

Az isteni-szellemi lények korábban – egészséges módon – az embert saját hasonmásukra alakították ki. Most azonban az ember önálló lényként kitagozódott az isteni-szellemi egészség teljes harmóniájából. Bizonyos vonatkozásban ellentmondott saját egységében ennek a teljes isteni-szellemi környezetnek. Gondolják meg, hogy van egy lény, amely csak a környezet befolyása alatt alakul ki. Itt mutatja fel, amit ez a környezet jelent. De gondolják csak meg, hogy ez a lény lezárja magát a bőrével, és környezete tulajdonságai mellett még saját tulajdonságaival is rendelkezik. Amikor az emberek a nemekre osztódással egyéniekké váltak, kialakították tehát önmagukban saját tulajdonságaikat. Ezáltal ellentmondás lépett fel a nagy, önmagában egészséges isteni-szellemi harmónia és aközött, ami individuálisként volt jelen az emberben. S mialatt ez az individuális tovább működött, reálisan ható tényezővé vált, először tagozódott bele az emberiségfejlődésbe a belső megbetegedés lehetősége. Most megragadtuk azt a pillanatot, amikor az emberségfejlődésben fellép a megbetegedés lehetősége, mivel ez az ember individualizálásához van kötve. Korábban, amikor az ember még összhangban állt az isteni-szellemi világgal, a megbetegedésnek ez a lehetősége még nem volt adott. Ez az individualizálódással lépett fel, s ez ugyanaz az időpont, mint a nemek szétválása. Ez az emberiség fejlődésére érvényes, s nem szabad ugyanígy átvinni az állatvilágra is.

A betegség valójában az éppen most leírt folyamatok hatása, és láthatják, hogy alapvetően az asztráltest az, amelyet eredendően befolyása alá von. Az asztráltesttel, amelybe mindenekelőtt beletagozódik az ember, ha a devacháni világból alászáll, szembekerül az, ami mindkét nem hatásával beleáramlik. Az asztráltest tehát az a rész, amely a nem-istenit a legélesebben juttatja kifejezésre. Az étertest már istenibb, mivel erre semmiféle nagyobb befolyása sincs az embernek, és a legistenibb a fizikai test, az istenek e temploma, mert ez ugyanakkor alapvetően az ember befolyása alá került. Mialatt az ember asztráltestében keres minden lehetséges élvezetet és minden lehetséges vágyat megtalálhat, amely károsan hat a fizikai testre, fizikai teste még ma is olyan, mint egy csodálatos eszköz, hogy az asztráltest mérgeinek és egyéb zavaró hatásainak évtizedekig ellen tud állni. S így azt kell mondanunk, hogy az emberi asztráltest e folyamatok által a legrosszabbá vált az emberben. Aki mélyebben belemerül az emberi természetbe, a betegségek legalapvetőbb okait az asztráltestben és az asztráltestnek az étertestre gyakorolt rossz hatásában találja meg, majd csak azután azokon a kerülőutakon, amelyeket az étertest tesz meg a fizikai testen. Most meg fogunk érteni olyasmit is, amit különben nem érthetnénk meg. A szokásos ásványi gyógyszerektől szeretnék most beszélni.

Az ásványvilágból való gyógyszer elsősorban az ember fizikai testére hat. Milyen értelme van tehát, hogy az ember fizikai testének ásványi gyógyszer juttat? Jegyezzék meg tehát jól: nem valamiféle növényi gyógyszerről kell itt beszélnünk, hanem tisztán ásványiról, amely fémekből, sókból, stb. áll. Tegyük fel, hogy az ember magához vesz valamely ásványi gyógyszert. Ekkor a tisztánlátó tudat számára valami egészen figyelemreméltó dolog mutatkozik meg. A tisztánlátó tudat ugyanis a következő trükköt mutathatja fel: mindig megvan a képesség arra, hogy a figyelmet valamitől eltérítsük. Önök el tudják vonni figyelmüket az egész fizikai testről. A fizikai testet tehát erős negatív figyelemmel eliminálták. Ha most valaki valamely ásványi gyógyszert vesz be, elő tudják hozni mindezt a figyelmükből, és csupán az ásványra vagy a fémre irányítani tisztánlátó figyelmüket, amely anyag most a betegben benne van. Tüntessék el tehát, ami csont, izom, stb. van benne, és fordítsák figyelmüket csak arra, ami egy meghatározott ásványi anyagként áthatja őt. Itt a tisztánlátó tudat számára valami egészen figyelemreméltó lép fel: ez az ásványi anyag egészen finoman eloszlott, és magának az embernek az alakját vette fel. Egy emberi alak áll Önök előtt, egy emberi fantom, abból az anyagból, amelyet a ember bevett. Tegyük fel, hogy az ember az antimon nevű fémet vette be, akkor egészen finoman eloszlott antimonból egy emberi alakot látnak maguk előtt, s így van ez minden ásványi gyógyszernél, amelyet az ember magához vesz. Önök önmagukban egy új embert alkotnak, amely ezekből az ásványi anyagokból áll; ez illeszkedik be Önökbe. Most feltehetjük a kérdést: mi a célja és az értelme ennek?

Az értelem a következő: ha Önök az embert, akinek ily módon szüksége van valamire, úgy hagynák, ahogy van, ha nem adnának neki gyógyszert, és neki valóban szüksége lenne rá, akkor az történne, hogy mivel bizonyos rossz erők vannak asztráltestében, az asztráltest az étertestre és az étertest a fizikai testre hatna, és ezt fokozatosan szétrombolná. Most a fizikai testet egy hasonmással /Doppelgänger/ hatották át. Ez úgy hat, hogy a fizikai test az asztráltest befolyásának nem engedelmeskedik. Gondolják el, hogy van egy babnövényük: ha adnak neki egy karót, akkor feltekeredik rá és már nem követi a szél mozgását. Ily módon ez a hasonmás is egy karó az embernek a beletagozódott anyagból. Magához erősíti a fizikai testet és megvonja tőle az asztrál- és étertest hatását. Így úgyszólván függetlenné teszik az embert fizikai testében asztrál- és étertestétől. Ez a hatása egy ásványi gyógyszernek. De ugyanakkor beláthatják a dolog rossz oldalát is, mivel van egy igen rossz ellenpólusa is. Mivel a fizikai testet mesterségesen kivették a többi testtel való összefüggéséből, így legyengítették az asztrál- és az étertest befolyását a fizikai testre, önállósították a fizikai testet, s minél többször juttatnak testüknek ilyen gyógyszert, annál jobban eltűnik benne az asztrál- és az étertest befolyása is, s a fizikai test önmagában megkeményedett és önállósodott lénnyé válik, amely saját törvényeinek engedelmeskedik. Gondolják csak meg, mit tesznek az olyan emberek, akik egész életükben ilyen különféle ásványi gyógyszereket juttatnak szervezetükbe. Egy olyan ember, aki fokozatosan sok ásványi gyógyszert vesz magához, később magában hordja ezeknek az ásványoknak a fantomját; az ásványi gyógyszerek egész tucatját hordozza magában. Ezek úgy tartják a fizikai testet, mint a szilárd falak.

Igen, az asztrál- és az étertestnek még milyen befolyása lehet rá? Egy ilyen ember valójában maga körül vonszolja fizikai testét és meglehetősen tehetetlen vele szemben. Ha ekkor egy ilyen ember, akit hosszú ideje ily módon gyógyszereztek, egy másikhoz próbál menni, aki őt lelkileg akarja kezelni, aki különösen a finomabb testekre kíván hatni, akkor az érintett azt tapasztalja, hogy a lelki, pszichikai hatásra többé-kevésbé érzéketlenné vált. Mivel fizikai testét előbb önállósította, és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy az, ami a finomabb testekben történhetne, egészen a fizikai testig hatolhasson. S ez ugyanis úgy történt, hogy az embernek sok fantomja van magában, amelyek egyáltalán nem illenek össze, az egyik itt, a másik ott rombolja őt. Ha az ember elvonta magától a lehetőséget, hogy szellemi-lelki részeiből kiindulva működjék, akkor egyáltalán nem kell csodálnia, ha egy szellemi gyógykúrának a legkisebb sikere sincs számára. Ezért ha fizikai hatásokról van szó, mindig mérlegelniük kell, milyen ember az, akit gyógyítani kell. Ha az ember asztrál-, vagy étertestét tehetetlenségre késztette, mialatt fizikai testét önállósította, akkor igen nehéz lesz, hogy az ilyen emberhez szellemi gyógyítással hozzáférjünk.

Így tehát most megérthetjük, hogyan hatnak az ásványi anyagok az emberre. Hasonmásokat hoznak létre benne, amelyek konzerválják fizikai testét, és elvonják tőle asztrál- vagy éterteste hatásait, amelyek károsak lehetnek. Csaknem minden gyógyszerünk manapság ebből indul ki, mivel ezek a materiális gyógyszerek az ember finomabb tagjait nem tudják kezelni, csak valamely módon a fizikai testét.
Ma elsősorban a ásványi anyagok hatásait tekintettük át. Még egyszer beszélnünk kell majd a növényi gyógyítóerők és az állati anyagok hatásairól az ember organizmusra, majd áttérünk azokra a hatásokra, azokra a gyógyszerekre, amelyek lénytől lényig, tehát szellemileg történhetnek. Látják azonban szemlélődéseinkhez szükséges, hogy először újra eljussunk olyan fogalmakhoz, mint a bűnbeesés fogalma, s ezt helyesen értsük meg.”
Rudolf Steiner: SZELLEMTUDOMÁNYOS EMBERTAN – GA107

forrás: antropozófia.hu