Fogas kérdések

Ezáltal kibontakozik Önök előtt a morfológia dinamikája. Ha ebből kiindulva meditálnak, feltárul Önök előtt egy anatómia és egy fiziológia. És máris tudják a belső intuíció útján, hogy a felső és alsó állkapocs mennyiben végtag és a fej mennyiben egy egész organizmus, amely fenn csücsül, végtagjai elkorcsosultak és elkorcsosodásukban állkapcsokká alakultak. És megvilágosodik Önök előtt, hogy milyen poláris ellentétben állnak egymással a fogak és a lábujjak. Nézzék csak meg jól az állkapocscsontok nyúlványait, és ezekben felfedezhetik az elsatnyult kéz és láb képződéseit. GA317

A hétköznapi anatómus azt mondaná: a fluornak szerepe van a fogak felépítésében, megtalálható a vizeletben is, tehát fluor van itt is, ott is. Nem erről van szó. A fluor a fogak felépítésében pozitív szerepet játszik; fluor nélkül nem alakulhatnának ki a fogak. A vizeletben az a fluor található, ami kioldódott, aminek le kell épülnie. Fontos, hogy különbséget tegyenek, hogy valami az egyik helyen kiválasztódik, és azért képződik, vagy abszolút szükséges a felépítéshez. És így van ez. Ha van egy olyan darab csont, ami lényegében a kozmoszból képződött, akkor a foszforsavas mész a felépítő. Egy másik csontrészben a foszforsavas mész kiválasztott anyagként található. És fordítva: a csöves csontnál a szénsavas mész felépítő, és üledékként aszerint a rész szerint választódik ki, amelyik a kozmoszból képződött. Azt kell mondanunk, sohasem az a fontos, jelen van-e valamilyen anyag, hanem az a fontos, milyen utat tesznek meg ezek az anyagok, mi a jelentőségük a szervezet valamely helyén (…)

Nos, a dolog úgy áll: ahogy a fluor szükséges a fogképződéshez, úgy a magnéziumra is szükség van. De a fogképződés nem csak a szájban, a felső és alsó állkapocsban történik, hanem az egész szervezet részt vesz benne, a magnézium-folyamat az egész emberi szervezetben játszódik le. És a fogváltásig ez a legeslegfontosabb az embernek. Utána, a fogváltás után nincs akkora jelentősége a magnéziumnak, mint korábban, mert az emberben levő magnéziumerők megkeményítik a szervezetét. Magába zárják a szervezetét, és azt mondhatnám, az emberi szervezet konszolidációjának a befejezése, az erőknek és anyagoknak ez a magába tagozása befejeződik a fogváltással, amikor megkapja második fogait. Addig azonban a magnézium felhasználása a legnagyobb jelentőségű az emberi szervezet számára. GA316

Ennek a fizikai szervezetnek a legfeltűnőbb jelensége, hogy ezen belül az életének az első szakaszában, a fogváltásig az első fogai vannak, amelyek a fogváltással kicserélődnek. Nos, a fogak kicserélődése, mondhatnám, a legextrémebb, ami az embernél kicserélődik. Mert a valóságban az ember materiálisan csak a fogváltásig hordozza azt, amit fizikai testként a gyermekkorral kap, a születéssel kapott. A formánkból folyamatosan fejtjük ki a fizikai anyagot. A folyamat mindenesetre összetettebb, ha pontosak akarunk lenni, mint hogy egyszerűen úgy képzeljük el: Az ember hét-nyolc év alatt a teljes fizikai anyagát leveti és megújítja. – Ebben van valami igazság, de elég csak a fogváltást tekinteni, hogy azt találjuk, némileg módosítani kell az elképzelésünket. Mert ha ilyen elvontan igaz lenne a dolog, akkor hétévente új fogakat kéne kapnunk. De ez nem így van. Csak egyszer kapunk. A fogak éppen azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyek egyszeri csere után nem újulnak meg. A legextrémebb értelemben tartoznak ide. De az ember földi fejlődésének a folyamata olyan, hogy mondhatni, minél idősebb lesz, a régi fizikai anyagból egyre inkább megtart valamit magában. A fizikai anyag legnagyobb részének kicserélődése hét-nyolcévenként megtörténik, de az emberben meg különbséget kell tennünk aközött, ami mégis megmarad; a hetedik életévvel csak a fogak kerülnek oda és maradnak, de az ilyen átmeneti időszakok további ritmikus ismétlődésével az emberi lényben mindig megmaradnak olyan anyagi részek, amelyek nem cserélődnek, holott az ember legnagyobb része hét-nyolc év alatt kicserélődik. Így tehát radikálisan azt kell mondani az első körülbelül hét életévről, hogy az ember az egész anyagát, amije születésekor van, leveti, semmit sem tart meg belőle, hanem csak a bennük működő és létező erőket tartja meg, amelyek úgy teszik magukévá az első hét életév egészen újonnan szerzett matériáját, hogy az ember fizikai teste a fogakkal bezárólag megújul a fogváltással. (…)

Akinek van érzéke hozzá, a lelkiélet legnagyobb átalakulását látja, amikor az első, hétéves életszakasz átmegy a másodikba. Véget ér az étertest nehéz munkája, amit a második test kialakításával a szó szoros értelmében végeznie kellett. Felszabadul; és ezt csak akkor látjuk be, ha tudjuk, hogy tizennégy évesen az embernek nem nőnek új fogai, hanem megmaradnak a meglévők, és hogy más is megmarad a fizikai-anyagi alkatában. Az, ami megmarad, amit azonban az első hét életévben szintén ki kell cserélni, az szabadítja fel az étertestet, szabaddá válik az étertestben. Ez mennyiségileg kicsi, de minőségileg borzasztóan fontos dolog. Ez az, ami azután lelki tulajdonságként borzasztó hatásos lesz. Azzal, hogy nem kell szert tennie harmadik fogakra, azzal, hogy több más dolgot, amivel az evolúció ugyanúgy bánik, mint a fogakkal, nem kell újra kialakítania, valami megmarad az étertestből. Ami megmarad – az első hét életévben a fizikai fejlődésbe áramlott be -, az most a fizikai fejlődésből marad meg, a lényének megfelelően, tisztán lelkileg hat. A gyermek a tejfogaknak második fogakká alakítását és egyebeket azokkal a képességekkel hajtotta végre, amelyekre Önök az iskolában tanítóként apellálnak, amelyeket Önök alakítanak ki. Azzal az erővel, amit megkímél, mert nem kell harmadik fogakat kialakítania, azzal kezdi el a lélek képességeit fejleszteni. Ez az emberi természet mélyén történik, úgy, hogy a lelkiek egészen a fizikai fejlődésben vannak, amelyet éppúgy szellemi-lelki, mint ahogy fizikai-testi folyamatként kell felfognunk. Az első hét életéve alatt az emberben a szó legszorosabb értelmében a szellem működését látjuk. (…)

A későbbi években az időszakok (a hétéves ciklusok) már nem annyira szigorúak, mint a fogváltás és a nemi érés szakasza. Mindig több marad meg a szubsztanciából, rögződik az emberben, tartós váz lesz. Lassanként valóban sok tartós váz lesz az emberben. Minél idősebb az ember, a csontokból annál kevesebb anyag válik ki és újul meg. A szervezet többi részében is bizonyos részeknek több időre van szükségük a kiválasztásra, mint másoknak, és belátható, hogy a fogakra egyszerűen ez érvényes: Ha egyszer másodszorra kinőttek, akkor az, hogy később megvannak-e még, attól függ, hogy meddig tartanak, úgy, mint ha van egy késünk, addig használhatjuk, ameddig tart. A kés nem tudja az anyagát megújítani. Lényegében a fogak sem tudnak megújulni. Biztos, hogy minden mozgásban van, létezik megújulás, de éppen a meg nem újulás állapotába tart, és így olyasmiről van szó, aminek az életfolyamata lényegében sokkal lassabban zajlik le, mint az ember többi részéé, az intenzitását tekintve sokkal lassabban, ezért fordított arányban, gyorsan károssá válik a tartósság minőségét tekintve, mielőtt az emberi alkat más, mindig megújulni képes részei károssá válhatnának. De ha a fogakra ugyanazok a törvények vonatkoznának, mint az emberi test sok más részére, akkor nem lehetnének fogorvosok. De ha az emberi test más részeire ugyanazok a törvények vonatkoznának, mint a fogakra, a modern civilizációban mindnyájan elég fiatalon meghalnánk. És Svájcnak ez a része, amelyről azt mondják, hogy a fogorvosoknak nagyon sok munkája van, mert a fogak olyan könnyen romlanak, egyáltalán nem lenne olyan népes, mert a korai halálozás helyének tartanák. Így függenek össze a dolgok egymással. GA318

És mit tesz az asztráltest? Ezt rendkívül fontos tudnunk. Az asztráltest bizonyos vonatkozásban a tudatos élet folyamán – nem az alváskor – arra törekszik, hogy az étertestet folyamatosan a halál felé vigye, azokat az erőket, amelyeket az étertest kifejleszt, lecsökkentse, letompítsa. Ezért van az, hogy az asztráltest a nap folyamán a testet elfárasztja, kimeríti. Az asztráltest folyamatosan rombolja az étertestet. Ha nem ezt tenné, akkor nem jönne létre a tudat, mert a tudat nem lehetséges anélkül, hogy az élet fokozatosan és állandóan ne rombolódna szét. Ezt rendkívül fontos, hogy tudjuk. Ez a szellemi tevékenység – az étervilágban való lét, az élet csodálatos fellobbanása az étervilágban, ami a legnagyszerűbb mozgásokban és ritmusokban fejeződik ki, és amit az asztráltest folyamatosan letompít – ez az, ami a tudatot előhívja, még a legegyszerűbb állati tudatot is. Ezek a szellemi folyamatok a fizikai világban úgy fejeződnek ki, hogy abban a pillanatban, amikor a puszta létbe a tudat betör, a fizikai testben megkeményedés, megcsontosodás következik be. Természetesen vannak átmenetek, puhatestűek, és így tovább, ezeknek egészen sajátos tudatuk van. A tudat azáltal lesz egyéni, akkor közeledik egyre inkább az öntudathoz, ha a puha, organikus életmasszát minél inkább belsőleg áthatja kemény, rostos zárványokkal. Az asztráltestnek az étertestre való hatása tehát az, ami – mint a puhatestűeknél, csigáknál, kagylóknál, és így tovább – kívülről a héjrészt elkülöníti, hogy abba bevigye azt a homályos tudatot, amivel ezek az állatok rendelkeznek. A magasabb rendű állatoknál, amelyeknél az öntudat erősebb, az asztráltestnek egy melléktevékenysége figyelhető meg az idegrendszer kialakítása mellett, hogy minden csontosodót, megkeményedőt elkülönítsen. Ugyanolyan mértékben, ahogy az öntudat erősödik, a puha, kocsonyaszerű tömegtől elkülönül a szilárd porcogó- és csontszerű. A magasabb rendű állatoknál ez már nagyjából kialakult, az asztráltest létrehozott egy csontrendszert, amely a maga módján csaknem befejezettnek tekinthető.

Az embernél az asztráltesttel valami sajátságos történik, egy újfajta hatás jön létre. Az asztráltest az én útján részlegesen átalakul, és ez idézi elő a csontosodási tendencia megváltozását, ami korábban jelen volt. Ha az ember asztrálteste változatlan maradna, és tovább dolgozna a csontváz-képződésen, akkor semmilyen emberi kultúra nem alakulhatna ki a Földön. Az emberi fejlődés minden előrehaladása attól függ, hogy az emberi asztráltest egy része elkülönül, és az én hatása alá kerül. Ennek az elkülönült résznek sajátos feladata van, új tendenciát hoz létre, és ezáltal a csontváz-képződés, csontosodás az asztráltest elkülönült részének uralma alá kerül.

Mit fejez ez ki? Nagyon figyelemreméltó. Míg korábban az asztráltest tendenciája arra irányult, hogy az illető lényt egyre inkább megkeményítse, mintegy a csontrendszer fejlődésében egy végpontot hozzon létre, most az emberi asztráltest visszatart egy erőt, egy tendenciát alakít ki, hogy újra lágyítson, úgyhogy a fejlődés, a kibontakozás ismét lehetségessé válik. Ha ez nem lenne, mindaz, ami megszilárdulhat, beleáradna az emberi csontrendszerbe, és így semmilyen haladás, semmilyen kultúra nem jönne létre. Ahogy az állatfajtáknál semmilyen haladás nincs – az oroszlán- és tigrisfélék teljesen lezártak, készen vannak – az embernél is ez lenne a helyzet. Az ember azonban az asztráltest elkülönült részével újra visszaveheti azt, ami megkeményedett. A csontképződés, a megkeményedés tendenciája mellett az emberi testben mindig jelen van az a tendencia, hogy valamit vissza kell tartani, úgy, hogy új szervek jöhessenek létre, amelyek puhák. Ezt rendkívül fontos figyelembe vennünk. Ez a tendencia az állatoknál nincs jelen.

Nézzünk meg most egy embert élete delén, hogyan viszonyul egyrészt a megkeményedés tendenciájához, másrészt ahhoz a tendenciához, hogy valamit visszafordítson. Látjuk, hogy ez a két tendencia ott válik el egymástól, amikor az ember hétéves kora körül második fogazatát megkapja. Az a tendencia, hogy a csontképződés folytatódjon, véget ér abban a megkeményedésben, amely a második fogazatban fejeződik ki, ezt a gyermek hétéves kora körül kapja meg. Az asztráltest elkülönült része okozza, hogy az ember – eltérően az állattól – bizonyos életerőket visszatart, úgyhogy tovább tudja alakítani magát. Az embernél hetedik évéig csak a fajtaszerűség jut kifejeződésre, akkor következik be az az időpont, amikor korunk kulturális körülményeibe bele tudja élni magát. Megkezdődik az iskolás kor. Ez a két dolog lényegében összefügg: a megkeményedési tendencia, ami a fogképződésben fejeződik ki, és a felpuhulási tendencia, aminek valamit vissza kell tartania, amit aztán az étertest, amely a hetedik év körül szabaddá válik, további fejlődéséhez felhasznál. Ez a két tendencia egymáshoz kapcsolódik, ami az élet folyamán világosan és tisztán megmutatkozik.

Könnyen tehetünk olyan megfigyelést, hogy az életben van néhány jelenség, amely nehezen kapcsolható össze, ha nem a szellemtudomány nézőponjából vizsgáljuk őket. Ha például az úgynevezett gyermekágyi lázat nézzük, azt találhatjuk, hogy legtöbbször a romlott fogakkal van kapcsolatban. Azoknak a nőknek, akiknek gyermekágyi lázuk alakul ki, gyakran rosszak a fogaik. Miért? Mert ez a két tendencia – a megkeményedés tendenciája, amely a fogképződésben fejeződik ki, és az a tendencia, hogy a fejlődés folytatódjon, nyitottá váljon és túlnőjön önmagán, ami a reprodukciós erőben, a szaporodási erőkben nyilvánul meg – összefügg egymással. Ha az egyik károsodik, a másik is kárt szenved.

Az emberi életben mindenütt találkozunk azzal, hogy ez a két tendencia, a megkeményedésé és bizonyos szervek meglágyításáé, összefügg egymással. Fontos, hogy ez a két tendencia kiegyenlítődjön. Az életet úgy kell irányítanunk, hogy az egyensúly létrejöjjön, mert a kulturális viszonyok következtében, amelyekben az ember tevékenykedik, gyakran lényeges változások jönnek létre. Vegyük például azt a parasztot, aki a földekről, a szabad természetben eltöltött életből bekerül a városba, egy gyárban dolgozik, és így tovább. A megváltozott életkörülmények folytán organizmusában elveszti az összhangot, az egyensúlyt a megkeményítő és fellágyító erők között. Mi ennek a következménye? A két tendencia közül az egyik felülkerekedik, vagy a megkeményítő, vagy a fellágyító erő. Az okok a szellemi világban keresendők, a hatásokat a fizikai világban találhatjuk meg. Gondolják meg, hogy a felpuhító erők kerekednek felül, akkor angolkór vagy hasonló betegségek jelennek meg, Ha viszont a megkeményítő tendencia kerekedik felül, akkor az organizmus bizonyos puha részei sajátságos módon elkezdenek megkeményedni. Ha a megkeményítő folyamat lép megengedhetetlen módon előtérbe, akkor tüdőbaj következik be. Az állatoknál, akik a természetben élnek, ilyen betegségek nem fordulnak elő. Ha azonban ezeket az állatokat a megszokott környezetükből áthelyezzük a miénkbe, például a majmokat, és még be is zárjuk őket, akkor elég gyakran megkapják a tuberkulózist, és a fogságba bele is pusztulhatnak. Miért történeik ez így? Mert itt a megkeményítő tendencia túlsúlyba jut, amikor egy majom olyan környezetbe kerül, ami nem felel meg neki.

Láthatjuk így, hogy a szellemi erők hogyan hatnak fizikai létünkre, és megértjük a külső fizikai hatásokat azok szellemi okaiból. Sok mindent kellene még mondanom, ha ezeket az összefüggéseket pontosan meg akarnám világítani. Minthogy azonban kevés orvos van itt önök között, ezzel meg kell elégednem.

Gondolják el, hogy mindaz, amit most elmondtam, mennyire összefügg az ember boldogságával vagy szenvedésével, az egész emberi élet egyensúlya mennyire attól függ, hogy szervei a fejlődés megfelelő idejében veszik fel a helyes alakjukat. Ha egy szerv egy korábbi fokon visszamarad, a felpuhulás vagy megkeményedés szabálytalan módon következik be, és ennek következménye egy boldogtalan élet. Minden szervnek az élet egy meghatározott időszakában kell elérnie a maga meghatározott formáját. Ha egy régi szerv megmarad a maga korábbi fokán, ez boldogtalanságot, szenvedést hoz létre. Az ember rejtett, nem egészen látható szervei is a fejlődés során vagy kulloghatnak, vagy előresiethetnek. A tüdővész olyasmi, ami a jövőben nem fogja károsítani az embert, csupán egy állapot túl korai megjelenése, ami később magától értetődő lesz. Ma ez az állapot beteges, később egészségessé fog válni. A szokásos betegségek mellett, amelyek az állatvilágban is megtalálhatók, megkülönböztethetők ezek a sajátos kultúr-betegségek. GA101

Ha tovább haladunk ezen a területen, láthatjuk, van olyan állat, amelyik éppen a közép táján kell erős legyen, ott, ahol a fejorganizáció, az ideg-érzékszervi organizáció a légzés irányába fordul, másfelől pedig az anyagcsere organizációja fejlődik ritmikussá, ahol ez a kettő tehát átjárja egymást. Miféle állatnak kell ilyen értelemben erősnek lennie? Éppen a tejelő állatoknak! Nekik kell itt az erősítés. Mire kell itt vigyáznunk? Mivel éppen a tejtermelés követeli, hogy az állat ezen a középtájon erős legyen, vigyáznunk kell, hogy a fejből hátrafelé haladó, elsősorban erőjellegű áramlás és a hátulról előre irányuló, elsősorban anyagjellegű áramlás között megfelelő együttműködés legyen. Ha ez úgy történik, hogy a hátulról előrehaladó áramlást az elölről hátrafelé haladó jól át tudja dolgozni, akkor jó és bőséges tej képződik. Mert a jó tej olyasmit tartalmaz, ami ugyan az anyagcserében képződik, de anyaga úgy van átdolgozva, hogy a leghasonlóbb legyen ahhoz, ami átmegy a szexuális emésztés folyamatán, azonban mint tej, mégsem megy még át a szexuális rendszeren. A tej egyszerűen nem más mint a szexuális mirigyek átalakult váladéka. Átalakulását a beáramló fejerők okozzák. – Az ember beletekinthet a valóságosan itt zajló folyamatokba.

Az ember valóban beletekinthet ezekbe a folyamatokba és megkeresheti a táplálékokat, melyek nem fognak annyira a fej irányába hatni, mint a gyökér a maga én-jellegű erőivel. Mivel a szexuális erőkkel kell rokonságban maradjon, az asztralitásból sem kaphat túl sokat, abból tehát, ami már a virág és a termés felé hajlik. Vagyis ha tejet akarunk termelni, a gyökér és virág között levőre kell néznünk, mindarra, ami a levélzetben, a zöld hajtásban fejlődik. GA327 forrás: antropozofia.hu