Tüdő-lelki élet-félelem-szeretet


“Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!” – Máté evangéliuma

“Amikor az ember a Földön a várakozási idejét tölti, hogy egyre magasabb szellemiséget fejlesszen ki, ezzel külső fizikai kifejeződésként eléri azt a képességet, hogy a máj-erőket legyőzze. Bizonyos mértékben a májjal ellentétes szerv a tüdő, az a szerv, amely nem gyömöszöl be az emberbe mindenféle egoista törekvést – mert a máj ezt teszi -, hanem az embert SZABADON KINYITJA kifelé, ahol a levegő útján, amelyet felvesz, és újra kiad magából, folyamatosan KAPCSOLATBAN ÁLL A KÜLVILÁGGAL.”

“A szimpátia megfelel a belégzésnek, az antipátia pedig a kilégzés asztráltesti erőit képviseli. Ha elolvassák „Teozófia” című írásomat, akkor az asztráltestet az antipátia és szimpátia által átjárt lényként ismerik meg. Az asztráltest az emberben összlégzésként szimpátiában és antipátiában van jelen, ez a belső tevékenysége.”

“Szervezetünk önmagában egészséges, mert egészséges énből, asztráltestből és nem kevésbé egészséges éteriségből született. Itt a Földön csak olyasmi tud megbetegíteni,ami kívülről közelít az emberhez, és AMIT AZ EMBER NEM KÉPES BELSŐ LÉNYÉNEKMEGFELELŐEN ÁTALAKÍTANI. Ezt megfigyelhetjük a legegyszerűbb jelenségeken. Tételezzük fel, hogy önök valamilyen meleg vagy hideg helyiségben vannak, és befogadják a meleget vagy a hideget. Ezek nem úgy járják át önöket, mint egy fa- vagy kődarabot(…), hanem feldolgozzák a külső meleget vagy hideget. A külső csak indítékot ad, a belül hordozott meleget szervezetükben önök saját maguk hozzák létre. Ha azonban erre nem képesek, vagyis úgy illeszkednek környezetükbe, mint egy fa- vagy kődarab, és úgy viselkednek a környezetben, mint ezek, akkor a külső úgy hatol be, hogy önök nem tudják átalakítani, és máris megfáznak. Az ember nem tudja átalakítás nélkül felvenni a földi környezetet,még az élelmiszerek esetében sem. (…) Ha erre nem képes, akkor megbetegszik: ez a betegség fizikai oka. A betegségeknek azonban sorsszerű jellegük is van,sorsszerűen illeszkednek az ember életébe.…ebben az életünkben a környezetünk csak úgy betegíthet meg, ha közvetlenül hatránk. Legalábbis ha a meleg, a hideg, vagy valamilyen káros levegő vagy hasonlóhat ránk.(…) Ha tehát CSAK LELKI BENYOMÁSunk van valamiről, akkor nem betegszünk meg. Ehhez KÖZVETLEN HATÁSnak kell létrejönnie.”

“A betegség pedig valóban úgy függ össze az érzéssel, hogy azt mondhatjuk: az ember érzelmi élete egyszerűen a betegségfolyamatok lelki tükröződése.”

“A betegség csak az ember érzelmi életének abnormis állapota. Az érzelmi élet a lélekben marad, mivel az éteriben folyamatos a kiegyenlítődés. Amint nincs meg többé a kiegyenlítődés, az érzelmi élet lehatol a fizikai testbe, összekapcsolódik a testtel, tehát amint az érzelmi élet belövel a szervbe, megjelenik a betegség. Ha tehát az ember normális esetben meg tudja tartani az érzést a lelkében, akkor egészséges; ha nem tudja, az érzés valahol lejut a szervekbe, így betegség keletkezik.”

“…ebből láthatják, mennyire fontos, hogy az orvosnak tényleg finom érzéke legyen az ember lelki életéhez is. És alapjában véve egyáltalán nem lehet kifejleszteni a diagnosztikai érzéket, ha nincs meg a finom érzék az ember lelki életéhez.”

“Ha elfogadják, amit ma a fiziológia és az anatómia nyújt Önöknek, amit ott olyan szépen lerajzolnak, és a teljes embernek tartják, ha ezt elfogadják, akkor soha nem lesz lehetőségük, hogy ettől az embertől, aki a valóságban nem is létezhet, eljussanak a lélekhez vagy akár a szellemhez. Hol a csudában volna bármi köze is a lelkiekhez vagy szellemiekhez ennek az embernek, melyet a mai fiziológia vagy anatómia ábrázol? Ezért is keletkezett mindenféle, látszólag jól kigondolt elmélet a szellemi-lelkiek és a test kölcsönös viszonyáról. A legszellemesebb, mert a leghülyébb – ez korunkban legtöbbször együtt jár – a pszichofizikai paralellizmus. Azt mondja, a kettő egyidejűleg történik, és egymással párhuzamosan folyik, egyáltalán nem keres hidat. De abban a pillanatban, hogy felemelkednek a szervezett hő-differenciálódáshoz, és a szervezett hő-differenciálódásban az én-szervezet beavatkozását látják, rájönnek: Igen, a hőéterben rögtön elképzelhető, hogy az én-szervezet beavatkozik, mégpedig a hő-szervezet kerülőútján az egész emberbe, egészen az élesen körvonalazott fizikai szervezetig. – A fizikai és lelki ember közötti hidat csak azért nem tudták megtalálni, mert nem vették tekintetbe az emberi szervezet ezen egymásutániságát, amelybe a szellemi-lelki szervezet megint csak beavatkozik.
Valójában úgy van ez, hogy ha például félnek, ez az egyszerű lelki tényállás először a hő-természetükre képes hatni. Természetesen nem tudják elgondolni, hogy a FÉLELEM átélésének lelki tényállása a tagjaik reszketését okozza, ez elgondolhatatlan, és ezért kell olyasmit kitalálniuk, mint a pszichofizikai paralellizmus. De azt el tudják gondolni, hogy a FÉLELEM által megérintődik a hőéterben lehorgonyzott lelki szervezet, és hogy a FÉLELEM a hőállapot megfelelő változásában éli ki magát. Ezzel a hő-szervezet áttevődik a levegő légzésére, a folyékony és le, egészen a szilárd emberbe. Csak ilyen módon van lehetőség, hogy hidat verjenek a fizikaitól a lelkiekhez. Anélkül, hogy belátnák ezt az emberről, sohasem lesznek képesek eljutni az egészséges embertől, az egészséges emberbe való bepillantástól, a beteg emberbe való bepillantáshoz.”

“…amit az ember a gyógyszerekről való tudásként szerez, ha valóban imaginatív vagy inspirált tudás – és nem kell, hogy saját imagináció legyen, hanem csak valaki másé, és ahogy többször elmondtam, erre mindenki képes -, az valódi gyógyszer, abban van gyógyító erő. Ha van eszméjük egy gyógyszerről, az hat, de csak addig, amíg Önök nem félnek. A FÉLELEM ugyanis a szeretet ellentétes pólusa. Ha félve lépnek be a betegszobába, akkor az egész terápia, amit felállítottak, nem segít. Ha szeretettel lépnek be, el tudnak tekinteni saját maguktól, ha egész lelkükkel azok felé tudnak fordulni, akiket meg kell gyógyítaniuk, ha szeretetben tudnak élni az imaginatív, inspirált tudásukban, látják, akkor nem egyszerűen olyan személyes minőségként, nem olyan FÉLELMET HORDOZÓ MEGISMERŐ SZEMÉLYISÉGKÉNT, hanem a szeretetet hordozó megismerő személyiségként fognak belehelyezkedni a gyógyítási folyamatba. Így az orvoslás nem csak kívülről kerül be a morálisba, hanem belülről is.”
forrás: ga313, ga102, ga240, ga316

VISSZA A CÍMLAPRA