Szabadon tartani a szellemiségbe vezető hidat
” Az V. korszak a Föld halálának a kezdete. Míg minden előző időszak azáltal járulhatott hozzá az univerzum említett szelleméhez, ami magából a Földből adódott, addig az V. korszakban kialakult ragyogó kultúra – távíró, telefon, vonat – nagyon jelentős ugyan a Föld számára, de a Földön kívül nincsen jelentősége. Ami az egyiptomiaknál, görögöknél létrejött, abból semmi sem pusztul el a Földdel együtt, ami azonban korunkban a tisztán materialista kultúra terén jön létre, az elpusztul a Földdel, amikor a Föld maga kozmikus holttestté válik. Amit a jelenlegi materialista kultúra hoz létre, az elpusztul a Földdel együtt. Ennek a kornak be kellett következnie. Mert az embereknek szabaddá kell válniuk. Nem kényszerből kellett a szellemet megtalálniuk, hanem a szabad belső tudat cselekvéséből. Ezért érkezett el ez a korszak, amikor mindaz csak külsőleg létezik a Föld számára, amit külsőleg találhatunk meg, és amire olyan büszkék vagyunk, a szellemi világ számára azonban nem létezik semmi sem. Azért olyan kor ez, amely a szellemhez való felemelkedést az ember döntésére hagyja, rábízza az ember belső világára, lelkére, szívére, érzületére, hogy szellemivé akar-e válni, és nem kényszeríti arra, hogy szellemibbé váljon, tőle függ, hogy tönkre akar-e menni a külső, romló kultúrával együtt vagy sem.
Ezt a most kimondott, az emberiség számára mindenképpen szükséges igazságot a szellemtudomány révén láthatjuk be. Amit a szellemtudományos irodalomban találnak, az építőelemeket nyújt annak belátásához, amit most összefoglaltam. De ha a szellemtudomány révén egy kissé felkészültünk, úgy leolvashatjuk ezeket a korunkba belejátszó hatalmas jelekről is. Az emberek azonban még kevéssé hajlamosak arra, hogy az idő jeleiből olvassanak. Gondolják meg a következőt. Aki a legutóbbi évtizedekben kissé körülnézett az emberiség fejlődésének területein, igen különös megfigyeléseket tehetett. Ha azt kérdezte, hogy az emberek hogyan törekednek eljövendő ideálokra, szellemi megújulásra, úgy a dolgok igazi megismerését követve, élénk igyekezetet, szellemi törekvést, szellemi tevékenységet talált, annak felismerését, hogy a Földön változásnak kell bekövetkeznie azon a területen, amelyet a munkások világában, mozgalmában szocialistának szoktak nevezni. Egyfelől tehát a tisztán materiális, de helyes eljövendő ideálok mindig azt kérdezik, hogy hogyan kell a világot átformálni, hogyan kell valami újnak eljönnie.
Ha viszont nem a szocializmus területén kérdezzük meg a kor eszméit igazán megértő okos embereket, úgy a legutóbbi évtizedekben mindenütt rettenetes szellemi sivárságot találunk. Hiszen a mi szellemi mozgalmunk még csak egészen kis csoport, és mint mondják, néhány bogaras, félbolond emberből áll. Az egyházi teológiában a legkülönösebb viták alakultak ki: vajon élt-e egyáltalán Jézus Krisztus vagy sem, Földön túli lény semmiképpen sem lehetett; végül is csak az „egyszerű názáreti emberrel” törődtek. Mit találtak még? Ebben a korban, amikor az emberek „megszabadultak a tekintélytisztelettől” és csak azt az alapelvet követték, hogy „vizsgáljatok meg mindent, és tartsátok meg a legjobbat”, minden területen a tudományos követelmények iránti legvakabb tekintélytiszteletet találták, a történelemtől egészen az orvostudományig. Hiszen senki sem találta nagyon kényelmesnek, hogy sokat tudjon arról, amin az egészségünk múlik; ezt rábízzák ennek a területnek egy szaktekintélyére. Egyszerűen a legszörnyűbb tekintélytisztelet! Annak a maradványain és foszlányain csüggenek, amit a múltból mentettek át, ehhez kényelemből ragaszkodnak. Nem létezik olyan tudatból kiinduló törekvés, hogy az emberiség szellemi vonatkozásban való megújulása szükséges!
Aki képes volt a szellemtudományos megfigyelésre, az észrevette, hogy Európa keleti részén, mondhatnám, a lángok jegyében, tisztán természeti folyamatok révén valamelyest új szellem köszöntött be, és a legszégyenletesebb külső leigázás alatt, még Kelet-Európa tompult lakosságának lelkületében is kibontakozott egy eljövendő kor. Különös, hogy Európa többi részéből a 9. század óta, mintegy Kelet felé tolták el mindazt, aminek a Nyugattól megkímélve kellene fennmaradni. Ez azután az úgynevezett orosz birodalom külső alakjában jelenik meg a különböző századokban, belsőleg különös módon őrzi a régit, és a régi mintegy bebábozott burkában készíti elő az újat, egy későbbi kultúra számára! Azt mondhatjuk, hogy ebben az orosz népben még fennmaradtak a misztérium-kultuszok, ez a nép együtt él a misztériumok képzeteivel. Keveset értett a nyugati elvont vallásos fogalmakból, de mélységes benső lényében sok olyan kultikus formát átérez, amely az ember lelkületét képszerű alakban viszi át az Istenséghez. Keleten az ember saját lelkében érzi a nyugati vallás uralkodójának elnevezését: a „pontifex” a hídverő, a szellemiséghez átvezető híd létrehozója. Keleten még megőriztek azonban a régiből annyit, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy az új materializmustól érintetlenül, legalább szabadon tartsák a szellemiségbe vezető hidat.
Most vessék össze ezzel korunk mai jeleit! Éppen Kelet-Európára zúdult az emberi fejlődés legkeserűbb iróniája! A leninizmusban, a trockijizmusban az emberiség minden magasabb törekvésének karikatúrája érvényesült, a tisztán materialista szocialista eszmék végső torz következményeként és ezt, mint rosszul illő ruhát húzták rá a keleti emberekre. Még sohasem ütköztek össze egymással nagyobb ellentétek, mint a kelet-európai lélek és az emberellenes trockijizmus vagy leninizmus. Ezt nem valamilyen rokonszenvből vagy ellenszenvből, hanem olyan megismerés alapján mondom, amelynek meg kell mutatnia, hogy mi fortyog olyan rettenetesen a valaha is összejött legnagyobb ellentétek egyesítése révén Kelet-Európában. Utaljon ez arra is, hogy az idők jelei milyen lényegeset mondanak el. Mutassa meg mindenekelőtt, hogy a szellemtudományt újra olyan komolyan kezdjük venni, hogy be akarjunk lépni általa a valóságba; Mert behatolhatunk vele jelenkorunk valóságába. Rabindranath Tagore japán szelleméről tartott különös beszédet a japánoknak. Keleti emberként beszél, de a keleti ember ma már úgy beszél, hogy az európai ember is megérthetné egy kissé, ha akarja. Ha elmélyedünk abban, amit Tagore Japán szelleméről mondott és mintegy az egész világnak el akart mondani, úgy azt találjuk, hogy Tagore minden megértő keleti emberrel együtt tudja, hogy a Kelet olyan régi spirituális kultúrát őriz, amelyet a keleti bölcsek gondosan eltitkoltak, és nem engedtek ki a köznép körébe. Ezt a spirituális kultúrát felvették azonban a legújabb korig a szociális intézményekbe. Teljesen spirituális kultúra, de lejárt az ideje. Ez jelenik meg előttünk az egész ázsiai Keleten, mondhatnám, különös, természetellenes módon. Az emberek régi spirituális érzületükhöz nyugati gondolkodásmódot, nyugati kultúra-alakzatokat sajátítanak el. Ebből alapjában véve szörnyűség jön létre, mert különösképpen a japánok alakítottak ki mozgékony spirituális gondolkodást, amely behatol a valóságba. Ha ez társul az európai-amerikai materializmussal, úgy bizonyára túlszárnyalja, ha ez az európai materializmus nem akar szellemivé válni. Mert az európainak nincs olyan mozgékony szelleme, mint a japánnak. Neki öröksége a régi spiritualitás.
Az orosz népszellemet mondhatnám, csodálatos bölcsesség óvta meg mindattól, ami hanyatló fejlődéshez, dekadenciához vezet. De most a leninizmus, trockijizmus akarja megmérgezni, hogy az fertőzze meg, ami az egész földi kultúrából kioltaná a szellemet, ha uralomra kerülne. Ennek természetesen nem szabad bekövetkeznie. A szellemi eredmény azonban azon múlik, hogy rászánjuk magunkat arra, hogy a szellemtudományt ne csak elvont elméletnek tekintsük, ne csupán kényelmes eszközöknek bizonyos belső élvezetül, misztikus álmodozásként bontakoztassuk ki lelkünkben, azzal a kellemes érzéssel áltatva magunkat, hogy a világhoz semmi közünk, és lenézve ezt a hitvány világot, egy szellemi túlvilágba éljük bele magunkat. Ez egy magasabb rendű egoizmus, de mégiscsak egoizmus. Ne foglalkozzunk ilyen misztikával, ilyen teozófiával, csakis az élet olyan szellemi megragadásával, amely valóban felfogja és átéli a szellemet, de általa a valóságot akarja megragadni.
Mindezt feladatnak, jelenkorunk komoly feladatának kell felismernünk. Az ilyesmi azonban olykor kényelmetlen. Bizonyos testvériségek őrizték eddig, és éppen kényelmetlensége miatt tartották titokban a széles tömegek előtt. Ez már nem időszerű. Az az időszerű, hogy az emberek tudatos benső lényükből törekedjenek szabad szellemi életre. Most közölni kell az emberekkel az évezredeken át eltitkolt tényeket. Be kell látnunk, hogy Keleten már létezett a régi letűnt korokban spirituális bölcsesség, de ennek már elmúlt az ideje. Másik spirituális bölcsességnek kell jönnie. Itt az emberek sokszor tévedés áldozatai. Hiszen a keresés mostani korában igen sokan jelentek meg az európaiak kényelmét szolgálva, mivel a mi szellemtudományunk nagyon is nehéz, gondolkodni kell, és ez olyan kényelmetlen! Ehhez szellemi éberség szükséges, és ez az éberség oly kényelmetlen! Ekkor sok olyan ember került elő, aki meg akarta „kímélni” az európaiakat, hogy megkeressék a szellemhez vezető saját útjukat, különféle keleti bölcsességre tanították őket, zarathusztrai bölcsességre, és amire csak lehetett. Az európaiak jól érezték magukat, ha a szellemet nem maguknak kellett megkeresniük, hanem készen kapták a régi Indiából. Ez kábítószer volt, mert a világmindenséget nem akarták a szellem révén keresni. A régi megismerés eszközének megragadásával akarták elkábítani magukat. Ezt a hibát követték el sok Keletre irányuló területen.”
Rudolf Steiner: A HALÁL MINT AZ ÉLET ÁTALAKULÁSA (GA182) – forrás: antropozofia.hu
