Figyelemmel élni

“A fejlődés általános jellege abban nyilvánul meg, hogy ebben az Atlantisz után ötödik korszakban bizonyos hatalmi viszonyoknak, bizonyos erős hatásoknak kis embercsoportok kezébe kell kerülnie, amelyek ERŐS HATALMAT FOGNAK GYAKOROLNI A NAGY TÖMEGEK FELETT.
Az általános vélemény részben ma élénken ez ellen dolgozik, de ez mégis ki fog alakulni. Azért fog kialakulni, mert az emberiség nagy része ez alatt az Atlantisz utáni ötödik korszak alatt egyszerűen belső lelki érettség folytán, a fejlődés szükségszerűségéből bizonyos spirituális képességeket fejleszt ki, egyfajta természetes betekintést a szellemi világba. Az emberiségnek ez a része, amely, bár a legjobb alapokat adja ahhoz, ami az utánunk következő Atlantisz utáni hatodik korszakban be fog következni, az emberiségnek ez a része ebben az Atlantisz utáni ötödik korszakban, amelyben erre felkészül, KEVÉSSÉ HAJLAMOS ARRA, HOGY A FIZIKAI SÍK ÜGYEIT HATÁROZOTTAN SZEMÜGYRE VEGYE. Tulajdonképpen csekély érdeklődést mutat a fizikai sík ügyei iránt, sokat foglalkozik azzal, hogy a lelki életet magasabb fokra emelje, hogy bizonyos szellemi ügyeket helyezzen előtérbe. EZÁLTAL mások, akik kevéssé hajlamosak erre a spirituális életre, bizonyos hatalmi viszonyokra törekszenek.
Ez olyasmi, ami egy bizonyos szükségszerűséggel jön létre. Olyasmi, ami azoknak a köreiben, akik ezekről a dolgokról tudnak, a 19. század utolsó harmadában sok szó esett, és amiről mindig úgy beszéltek, hogy a legnagyobb szükségszerűség követeli meg, csak ezt a lehetőséget nem rossz, hanem jó vágányra kell terelni. A 19. század utolsó harmadában, és különösen a 20. század fordulóján az emberek eljutottak oda, hogy az okkultisták részéről mindig ezt lehetett hallani: gondoskodni kell arról, hogy akik ilyen módon hatalmi impulzushoz jutnak, méltóak legyenek erre. – magától értetődően, egy egészen kis kör kivételével, mindenkit méltónak tekintettek, akik ilyen vagy olyan viszonyok következtében közel álltak ahhoz, hogy méltóknak tűn jenek. Ez azonban, mondhatnám, az okkultisták között mindennapos megbeszélés tárgya volt, és bizonyos értelemben ma is az.” Rudolf Steiner: A külső világ spirituális háttere, a sötétség szellemeinek bukása II. (ga178)