Armen Töugu: Szívlogika

Armen Töugu a Keresztény Közösség papja. 1990-ig Jerevánban dolgozott fizikusként. Utána Németországba utazott, Stuttgartba, ahol 1996-ban elvégezte a Keresztény Közösség papi szemináriumát. 1996-1999-ig Stuttgartban papként dolgozott, 1999-2007-ig Tallinban és Vilniusban szolgált. 2007 nyarán ismét Stuttgartba utazott. Nős, 4 gyermeke van.

A mai előadás címe „szívlogika”. Ezzel a fogalommal Rudolf Steinernél találkozunk, de ha megkérdezzük, mit lehet ez alatt érteni – „szívlogika” –, akkor tudjuk, hogy a gondolkodásnak van logikája, ami Arisztotelész 4 törvényén alapszik; ezeket a törvényeket, még az is lehet, hogy a jelenlevők többsége nem ismeri, azonban ezek alapján a törvények alapján gondolkodunk logikusan. Sőt, észre sem vesszük, hogy használjuk őket, de ha nem használnánk, nem lennének logikus érvelések, nem lennének helyes következtetések. Azaz a gondolkodás törvényei teszik lehetővé, hogy helyes következtetésre jussunk. De ismert az életből, hogy a logikailag helyes következtetések gyakran nem igazak. Saját idejének az egyik legnagyobb gondolkodója volt Immanuel Kant. S ő tökéletesen helyes módon két bizonyítást hozott fel, melyek egymás ellenkezőjét bizonyítják. Azaz helyesen bebizonyította, hogy nincs Isten, majd szintén helyes módon, hogy van. Mindkét bizonyítása logikailag tökéletesen hibátlan. A különbség az axiómákban, a kiinduló helyzetben van. Az axióma az, amit már nem lehet logikusan bizonyítani.

Tételezzük fel, ha azt mondom, hogy ez a függöny sötétkék, akkor ez nem logikai bizonyítás, tapasztalaton alapszik, hogy ez kék. Ebben az értelemben ez axióma. S az embernek ahhoz, hogy valamilyen logikai következtetést végezzen, mindig axiómákra van szüksége, azaz arra, hogy mindig válasszak egy kiindulási helyzetet, ami nem bizonyított, de amiben hiszek. Nincs semmilyen logika, ami axiómák nélkül boldogulna, mindig vannak valamiféle helyzetek, amiket nem bizonyítunk, ezeket el kell hinnünk.Akkor felmerül egy kérdés, hogy melyik axiómák igazak? Nem az, hogy melyek logikusak vagy bizonyíthatóak, hanem hogy melyikek igazak bizonyítás nélkül? Azaz, a gondolkodás logikája arra a kérdésre végződik, hogy hol van az igazság, és hol a hazugság, és ott kezdődik a szívlogika. Arra a kérdésre kell választ adnia, hol van az igazság és hol a hazugság, melyik helyzet igaz, és melyik hamis, melyiket kell axiómának vennem. Az axióma azt jelenti, hogy még nincs bizonyítva, de el kell fogadni kiindulásnak.

S íme, itt szintén négy törvény van, melyek lehetővé teszik az embernek megtanulni megkülönböztetni az igazat a hamistól. De akkor ez nem gondolati tevékenység, ez valamiféle érzékelés, tapasztalat. Ugyanúgy, mint ahogy korábban mondtam, hogy a kék tapasztalata – ez nem logikai gondolkozás folyamata, ugyanúgy fel lehet nyitni az igazság érzékelésének szervét, és ez az igazság vagy hamisság tapasztalata. S alapvetően Steiner „Hogyan jutunk a magasabb világok megismerésére” első fejezetei leírják ezt az utat.
Az első fejezetben nagyon röviden beszél arról, hogy a beavatás további útjához az előkészület ez: megtanulni szabaddá válni a szimpátiától és az antipátiától. Steiner nem ezt mondja: megtanulni megszabadulni a szimpátiától és az antipátiától – a kritikával és lelkesedéssel való belső munkáról beszél. A kritizáló hangulatban az antipátia erői találják meg a kifejeződésüket (melyek helyett áhítatos hangulatot kell magunkban fejleszteni), és az, ami a lelkesedéssel kapcsolatos, az a szimpátia erőivel kapcsolatos, természetesen – az ezekhez az erőkhöz való viszonyban is belső szabadságot kell elérni. De alapjában Steiner keveset beszél arról, hogyan kell ezt tenni. Azaz mégis, egy helyen, ott még rámutat: ha önökben, feltételezzük, a türelmetlenség érzése megszületik, valahogy le kell azt gyűrni, nem kell hagyni erősödni. Íme ez egy példa az antipátia erőitől való megszabadulásra.Ha valaki megpróbálja – én próbáltam – legyűrni magában az antipátia erejét – ez szintén az én személyes utam volt. Íme szó szerint vettem Steinernél a „Hogyan jutunk …” c. könyvből ezt a helyet, ahol mondja: ha türelmetlenség-érzés keletkezik, próbáljuk meg legyűrni. S mit jelent „legyűrni”? Már maga ez a kifejezés, mozgásra utal, igaz?
Ilyen gesztus lesz: ha önöknél valamilyen érzés – a türelmetlenség általában itt van (a gyomor területén) – így tesznek belsőleg: lenyomják. Ez természetesen szellemi erőfeszítés, de azt vettem észre, hogy ez nem hasznos. Először is, ilyen módon magától a türelmetlenségtől nem szabadulok meg: legyűröd, és a legalkalmatlanabb pillanatban a felszínre bukkan, mint az orosz „ványka keljfel” (magyar „keljfeljancsi”).
Vagy még rosszabb is lehet, tételezzük fel, hogy valóban sikert értünk el ebben – lenyomni valamilyen érzést – de utána pszichoszomatika keletkezik. Azaz, a gyomorban türelmetlenség helyett gyomorbetegség lesz, vagy valami más. Ma már ismert tény, hogy az egészség fiziológiai rendellenességei, az ún. pszichoszomatikus megbetegedések gyakran elnyomott érzésekkel kapcsolatosak. A pszichoterápia gyakran azzal foglalkozik, hogy ami valamikor mint átélt dolog a tudatalattiba ment, újból előszedjék, és valamit tegyenek vele, hogy ne ártson tovább a testnek. Ezért egyszerűen azt mondani, hogy a „legyűrtem” azt jelenti, hogy megbirkóztam vele – ez illúzió. Legyűrhetem, de ez a testemben betegségként fog csücsülni.

Steinernél különös módon egy másik kifejezés is van – azt mondja: „kihelyez magából”. Ugyanennek a könyvecskének a második fejezetében beszél a belső nyugalomról, és ott alapjában véve ezt mondja: az érzésekre kívülről nézzünk. Azaz, ne küldjük el őket oda, ahol nem látszódnak, hanem fordítva – állítsuk őket magunk elé. Ezt a kihelyezési folyamatot szintén nem írja le részletesen. Én most egyszerűen megkísérlem leírni ennek a folyamatnak a kis lépéseit, és azt, hogy ezek hova vezetnek. A szimpátiától és antipátiától való megszabadulás első változatát senkinek sem tanácsolnám. A második változatot viszont mindenkinek tanácsolom, mivel ott egy ellenkező folyamat megy végbe.
Feltételezzük, hogy valamilyen lelkiállapotot tapasztalnak, vegyük – feltételesen – a félelem állapotát. Ha legyűrik a félelmet, akkor önöknél fiziológiai rendellenesség lép fel. De ha kihelyezik, akkor önöknek a következő tapasztalatuk lesz: minél pontosabban látják ezt a félelmet, annál kevésbé hat önökre.
De felmerül egy kérdés: hogyan lehet látni az érzést, például a félelmet?

Ami a szimpátia és antipátia területét érinti – ez az érzelmek egy meghatározott területe – ahhoz, hogy meglássák őket, az ilyen érzések vizualizációjára, mindennél jobban a szín felel meg. Azt mondhatjuk, a kérdés ez: ha van valamilyen lelki érzés, akkor az ilyen érzés milyen színt hívna elő bennem? Világos, hogy a fehér szín másképpen hat az emberre, mint a fekete, vagy a sárga másképpen, mint a kék. S a színek különböző hatása olyan állapotokat idéz elő, melyek hasonlítanak arra, amit a szimpátia és antipátia erői idéznek elő a lélekben. Ebben az értelemben, feltételesen mondhatjuk: minden szimpátiához és antipátiához választható szín. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen színű, hanem azt, hogy a kívülről szemekkel látható fény bennem ugyanilyen érzést hívna elő. De mivel ilyen kapcsolat létezik: a szimpátia és antipátia erői között és azok között az érzések között, melyeket a színek előhívnak, ezért lehet azt mondani, hogy feltételesen ki tudom fejezni a szimpátiát és az antipátiát színek segítségével.

A kihelyezésben az első lépés abból áll, hogy először is, meg kell érteni, a lelkemben most milyen szimpátia és antipátia érzések hatnak, hol található ennek hatásnak a területe: a szívben vagy a napfonatban, s aztán megkeresni a színeknek azt a kombinációját, amelyik ennek a hatásnak megfelel. Ekkor a második lépés az lenne, amit Rudolf Steiner a második fejezetben leírt, ahol ezt mondja: tanulj meg kívülről magadra nézni az összes szimpátiáddal, antipátiáddal, hangulataiddal… Egyszerűen nézd kívülről magadat. Elképzelheted magadat a széken ülni, stb., elképzelni, hogy valahonnan nézem ezt. De az érzéseinket is kívülről látni – ez azt jelenti, hogy valójában vizualizálom őket az ilyen módon helyesen megválasztott színkészlettel. Akkor egy valamilyen képre néznék, amelyik hasonlít rám, és meglátnék ott valamilyen helyen, ott, ahol ezeket az érzéseket érezni, egy fény-aurát. Az, aki így csinál, azaz az érzést ilyen módon vizualizálja, a tudata számára láthatóvá teszi – azt veszi észre, hogy ennek a folyamatnak az eredményeképpen ez az érzés belül gyengül, a lelki tekintet előtt fényesebbé válik. S ha valaki ki akar szabadulni a félelem érzése alól, akkor neki egy ilyen eljárás tud segíteni: nézze saját magát a félelem ilyen színaurájával. S éppen ez az értelme a szívlogika első törvényének, hogy azok az érzések, melyeket magad számára láthatóvá, tudatossá teszel, nem fognak már annyira erősen hatni rád. De az, aki ezt a gyakorlatot végzi, azt veszi észre, hogy tényleg, valójában, amíg magam előtt tartok egy ilyen érzést, belül szabad vagyok tőle. Mindamellett, van egy de: ha abbahagyom az érzéssel való foglalkozást, gyakran visszatér, mintegy visszatér a gazdájához. Ezért egy kihelyezéssel valamilyen érzéstől hosszú időre megszabadulni általában nem sikerül.

S itt segít a szívlogika második törvénye. Azt mondja, hogy minden lelki megélés egy kiegészítő megélést hív elő – ez a kiegészítés törvénye. Ez a külső érzékelésekkel is így van: ha élénk piros fényt nézek, akkor a szemben a kiegészítő zöld szín jelenik meg: ezt a zöld színt lehet észlelni, ha abbahagyom a piros szín nézését, akkor a szemben zöld folt lesz. Ez a kettő kiegészítő, mondjuk így, folyamat: az egyik kívülről jön, ahhoz hasonlóan, ahogy a piros szín hat a lélekre, a másik belülről ellentétesen hat, mint zöld folyamat – ezek olyan módon hatnak, hogy amikor intenzitás alapján egyensúlyba kerülnek, kioltják egymást. Ez ismert. Különböző kísérletekben a hangokkal ugyanezt lehet csinálni: ha egy ember egy kamrában ül, ahol végig egy hang hallatszik, akkor 20 perc múlva, vagy kicsit később, megszűnik ezt a hangot hallani, mivel a fülében már egy kiegészítő folyamat működik, amit észreveszel, ha kikapcsolod a hangot a kamrában – akkor a fülben megszólal. Ez a kiegészítő hang a 20 perc alatt erősödik, és olyan erőssé válik, hogy kiolthatja a külső hangot, és az ember már nem hallja. Ugyanígy van a szimpátia és antipátia érzésekkel is: ha egy ember pl. félelem állapotot él meg, akkor a lélekben egy kiegészítő folyamat kezd el hatni, amelyik általában, ha kellőképpen megerősödik, kioltja a félelem érzését. A kérdés egyszerűen az, hogy ez mennyi ideig tart. De íme, alapvetően leírtam a szívlogika újabb kettő törvényét. A második törvény azt mondja, hogy minden elementáris szimpátia vagy antipátia-átélés, a lélekben kiegészítő átélést, kiegészítő folyamatot kelt életre.

A harmadik törvény azt mondja, hogy a kiegészítő átélés érzés kioltja az elsődleges átélést. Azaz valójában azt mondhatjuk, hogy az ember néhány állapoton megy át, ha mondjuk kihelyezést végez. Tegyük fel, hogy félelmet érez. Most azt kihelyezi – már ismertettem, milyen módon. Akkor a félelem érzése megszakad, de a szemei előtt, úgymond a félelem képe lesz. A félelem érzése helyett ugyanazon a helyen valamilyen kiegészítő érzés jelenik meg. Ez lehet erős vagy gyenge, attól függ, hogy milyen sokáig erősödött már ez a kiegészítő érzés. Ha a kihelyezésnek a második lépését megtesszük: a kiegészítő érzést szintén kihelyezzük, és látjuk, mint képet, akkor elementáris szinten egy bizonyos alkímiai folyamat megy végbe. Tegyük fel, hogy az az erő, ami a félelemmel kapcsolatos (erről mondhatjuk, hogy antipátia-erő), és a kiegészítő erő (ami minden bizonnyal szimpátia-erő lesz) – kölcsönhatásra lépnek, és minden bizonnyal semlegesítik egymást. Ez megközelítőleg ugyanaz, mint ami a kémiában a sav és a lúg kölcsönös semlegesítése: ha egybeöntünk savat és lúgot, akkor kölcsönhatásra lépnek, egy semleges só képződik, s az leülepszik. Ugyanilyen módon a szimpátia és antipátia szubsztanciákból, melyek asztrálisan aktív szubsztanciák, egy semleges szubsztancia keletkezik, egy új minőségű szubsztancia. Az ember számára ez azt jelenti, hogy már nem kerül a félelem erőinek hatása alá. De amíg nem kötődik a kiegészítő erőhöz, mindig visszatérhet, és újra elkezdi nyugtalanítani az embert. De ha már kötődésben van, akkor a lélekben más állapot keletkezik, amit nem nevezünk szimpátiának vagy antipátiának, hanem empátiának.

Az empátia fogalma viszonylag új fogalom. Az empátia állapota az a pont, amiből kiindulva érezhetjük az igazat és a hamist. S akkor az ember észre veheti: újból ránézhetek arra a szituációra, ami félelmet idézett elő benne. De a félelem-erő már kötésben áll a kiegészítő erővel, és nem lesz már félelem. De ez nem jelenti, hogy közömbösség lesz, hanem bizonyára ilyen tapasztalat lesz: látom ezt a szituációt, a szívemben olyan érzékelés keletkezik, amit nem lehet színekkel összehasonlítani, hanem inkább zenével, hangzással, harmóniával vagy diszharmóniával. Sőt mondhatjuk pontosan ezt: ha a szituáció összhang vagy harmónia érzékelését hívja elő, akkor ez igazság, ha disszonancia, diszharmónia érzékelését, azt jelenti, hogy valahol valami nem igaz. A igazság érzékelésének kezdetleges, tompa, intuitív érzékelése keletkezik. S éppen ezt mondja a szívlogika negyedi törvénye, hogy az empátia állapotában, ami a szimpátia és antipátia erők összekapcsolásával érhető el, az ember elkezdi az igazat és a hamist intuitív módon tapasztalni.

Még egy lehetőség van annak meghatározására, hogy az empátia állapotában vagyok-e vagy még nem, vagy lehet, hogy vannak még bennem szimpátia és antipátia erők, amikor nézem a szituációt. Ezt nagyon egyszerű ellenőrizni: elegendő, ha azt az érzést, ami a szívben keletkezik, ismét kihelyezem, akkor elméletben egy kiegészítő érzésnek kell keletkeznie, és ha ez az érzés – ugyanolyan, mint a kihelyezett érzés, akkor ez azt jelenti, hogy már az empátia állapotában vagyok. Az empátia állapota önmagának kiegészítője. Ebben az értelemben hasonlít a nulla fogalmához a matematikában: plusz nulla és mínusz nulla – ugyanaz, nincs különbség. Ha az egyes elé, vagy bármely más szám elé pluszt vagy mínuszt helyezünk, a különbség nagy, de a nulla előtt – ez az egyetlen hely, ahol nincs különbség. Ha a szimpátia állapota elé mínuszt helyeznek, egészen más lesz. Empátia állapotában változás nem lesz – ekkor abban a pontban helyezkednek el, amit belső nyugalomnak lehet nevezni.
Ebben az értelemben a belső nyugalom (az emberi lélek számára) olyan, mint ahogy a számsornak a nulla a nyugalompontja vagy középpontja.Van még egy negyedik lelki állapot, amit apátiának nevezünk – nem szabad az empátiával összekeverni.

Feltételesen egy ilyen keresztet állíthatunk: az egyik oldalról szimpátia, a másikról antipátia, az empátia állapota nem középen található, hanem fent – ez egy magasabb szellemi állapot. Az apátia állapota a szimpátiánál és antipátiánál lejjebb helyezkedik el. Ha az empátia állapotában a lélek éberebb, mint a szimpátia és antipátia állapotában, akkor az apátia állapotában a lélek halott. Az apátia állapotába kerül az ember, ha elnyomja az érzéseit – úgy, ahogyan kezdtem. Ismeretes, hogy ha elnyomunk valamilyen nehéz veszteség-érzést, akkor depresszió állapotába kerülhetünk. A depressziónak az ilyen elnyomott állapota már közel áll az apátiához – az ember azt érzi, hogy a lelke meghal. A lelki halálnak vagy ahhoz hasonlónak az ilyen állapota elviselhetetlen.Az empátia állapota élőbb, mint a szimpátia és antipátia állapota. Egyik oldalról, egy képesség keletkezik az igaz és hamis intuitív érzékelésére, azaz, rögtön intuitívan érezni a világharmóniát vagy diszharmóniát. Ezen kívül, egy belső szabadságom ébred, hogy saját akaratomból egyesüljek valamilyen szimpátiával vagy antipátiával: ki lehet emelkedni a szimpátia és antipátia világából, és bele lehet újból merülni. Bele lehet merülni egy másik lélek szimpátia és antipátia-világába. Akkor a másik emberrel való együttérzés képessége keletkezik, kulcs a másik ember, vagy általában a világban más lények megértéséhez.

Ha elolvassák, milyen gyakorlatokat javasol Rudolf Steiner a „Hogyan jutunk…” következő fejezeteiben, akkor ezek mind azon alapulnak, hogy valamilyen világfolyamattal érezzünk együtt. Ezért az empátiának vagy belső nyugalomnak ez az állapota mindig kiindulási pozíció az összes gyakorlat végzéséhez, melyeket ebben a könyvében ad. Például van ott egy gyakorlat: nézni kell egy növényt, amelyik virágzik vagy hervad. Ha előzetesen nem jutunk az empátia állapotába, csak egyszerűen nézünk valami virágot, ami virágzik, akkor bennünk lehet, hogy szimpátia-érzés keletkezik, mivel tetszik nekünk a növény, vagy antipátia – mivel nem tetszik. Egyik érzés sem kapcsolatos a virággal, ezek csak a mi személyes viszonyulásaink hozzá. Tegyük fel, hogy észrevették ezt a személyes szimpátia-érzést, kihelyezik és egyensúlyba hozzák, s utána újból megnézik a virágot. Megpróbálhatják beleélni magukat a virág formájába, felvenni a formáját. Akkor önöknél egy egészen más belső élmény tűnik fel. Újból érezni fognak egy erőt, amit szimpátiához vagy antipátiához lehet hasonlítani, de pontosan tudni fogják, hogy ez nem az Önök szimpátiája vagy antipátiája, hanem egy olyan szimpátia és antipátia, amelyik egy másik lényben él, ebben a virágban. Ezt is leírja ott Rudolf Steiner. De bármelyik másik gyakorlat is az empátiának ettől a pontjától indul.

Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy a „Hogyan jutunk…” c. könyv magában nem bonyolult, ha az előzetes feltételeket helyesen teljesítettük. Íme a szívlogika négy törvénye:

1, kihelyezés törvénye: ha kihelyezek valamilyen érzést, láthatóvá teszem, akkor ebben az időben megszűnik rám hatni;
2. kiegészítés törvénye: minden lelki szimpátia és antipátia érzés a lélekben egy kiegészítő érzést ébreszt;
3. semlegesítés törvénye: ha kihelyezem ezt a kiegészítő érzést is, akkor ezek mindketten semlegesítődnek, mindkét erő;
4. empátia törvénye: a szimpátiáim és antipátiáim semlegesítésén keresztül egy belső nyugalomhoz jutok, a belső egyensúlypontomhoz, ennek köszönhetően már egy objektív lelki világ nyílik meg nekem, olyan képesség ébred bennem, mellyel egyrészt a lelki erőket – szimpátiát és antipátiát – mint valós objektumokat tudom megfigyelni, másrészt az igazat és a hamist intuitív módon tudom érezni;– ez ilyen értelemben egy kulcs a tudat magasabb szintjéhez.
A mi időnk éppen olyan, hogy valójában az emberiség tanulja a szívlogikát. Az emberek tanulják, tanulniuk kell, mivel észreveszik, hogy az érzelmeik világa kilépett az egyensúlyból – ez gyakran előfordul. Ennek a következménye a pszichológusok, pszichoterapeuták nagy száma, akik úgyszintén azzal foglalkoznak, hogy a lelket egyensúlyra vezessék. Ez éppen annak a ténynek a következménye, hogy a lelkek kiléptek az egyensúlyból, és ez arra kényszeríti őket, hogy megtanulják egyensúlyra vezetni magukat. Ebben az értelemben az emberiség jelenleg tanulja a szívlogikát. Ennek az útnak a végén sok olyan ember lesz, akik szív-intuícióval és tisztánlátással rendelkeznek. Azok a lelkek, akik néhány inkarnáció leforgása alatt teljesen végigjárták ezt az utat, éteri tisztánlátással és szív-intuícióval fognak rendelkezni. Pontosan ugyanúgy, ahogy azok az emberek, akik a korábbi inkarnációik folyamán megtanultak logikusan gondolkozni, most a logikus gondolkozás született képességével rendelkeznek.
Azután az akarat-logika tanulásának az ideje következik. S ott is meg lehet alkotni a négy alaptörvényt. S ott is egy egész korszak lesz szükséges a megtanulásukhoz. Ha valaki teljesen megtanulta az akarat-logikát, akkor rendelkezni fog azzal a képességgel, amelyet az elmúlt előadásban a szociális művészet mesterségének hívtam, azaz a társadalomban olyan módon tevékenykedni, hogy teljesen tudatosan fogja harmonizálni a helyzeteket. S ehhez az akarat törvényeit fogják tanulmányozni. De a szív logikája, mint ahogy mondtam, segíti a gyógyítást is. Azaz, a pszichoszomatikus betegségek gyógyíthatók lesznek a szívlogika segítségével. S ezt Rudolf Steiner szintén leírja, mint a jövő képességét, hogy az embernél megjelenik a gyógyítás valódi képessége.

Harduf (Izrael) 2008.október 15.

fordította: Rákos Éva

http://bdn-steiner.ru/modules.php?name=Books&go=page…