Gennagyij Alekszandrovics Bondarev

A szerzőről:

1936-ban született Belorussziában egy egyszerű orosz-belorusz családban. Iskolás évei nagy részét Rzsevben, édesanyja szülővárosában töltötte. Az iskola elvégzése után három évig a hadseregben (haditengerészeti repülés) szolgált. Ezután elvégezte a moszkvai Bányászati Főiskolát. Dolgozott szénbányában, a moszkvai metró építésénél és egy tervezőirodában. Társadalmi előrejelzéssel foglalkozott. A filozófia doktora. Szociológusként dolgozott a szovjet szakszervezetek kutatóközpontjában.

Antropozófiával szisztematikusan és intenzív módon a 60-as évek közepén kezdett foglalkozni. Antropozófiai csoportot szervezett, ami elsőként indította újra az antropozófiai munkát Oroszországban az 1923-as megsemmisítését követően. Bondarev mély barátságot kötött a 60-as években Tbiliszi (Zviad Gamszahurdia, Merab Kostava, Omar Tsikolia és a Balanchivadze család) és Észtország antropozófusaival (Tallinnban volt egy antropozófiai csoport, amelyet az Antropozófiai Társaság egykori észt főtitkárának özvegye, Zinaida Sepp vezetett).

Gennadij Bondarev egy egész sor könyvet és cikket írt antropozófiai tematikában. Ő a szerzője-összeállítója az „Anthropos” c. szellemtudományos enciklopédiának is.

Jelenleg Svájcban él. [ ✟ 2022. július 21.]

Az utóbbi 10 évben metodológiai szemináriumot vezet Svájc egy sor városában és Svájc határain túl. Az antropozófiai mozgalomban valójában ez az első alkalom, hogy ennyi éven keresztül tartanak egymás után antropozófiai metodológiai tanuló kurzust.

Bondarev orosz és német nyelven egy sor könyvet írt és jelentetett meg; van aminek hamarosan meg kell jelennie angol nyelven. A szellemtudomány metodológiája az ő fő feladata, témája. Erről ír most egy ciklust, amit 3-4 éven belül remél befejezni.

Gennadij Bondarev műveinek biográfiája

1. Stimme aus dem Osten. Moskau-Basel-Verlag, 1992. Cikkgyűjtemény.

2. Várakozó kultúra. Ezoterikus esszék az orosz történelemről és kultúráról. (Ожидающая культура. Эзотерические очерки русской истории и культуры) Moszkva „ЭКСМО”, 1986.(van német nyelvű kiadása is)

3. Az ember test, lélek és szellem hármassága. (Триединый человек тела души и духа) Általános Humán Kutatóintézet, Мoszkva-Szentpétervár, 1999 (van német nyelvű kiadása is)

4. АNTHROPOS. A szellemtudomány enciklopédikus ismertetése.(Опыт энциклопедического изложения духовной науки) Általános Humán Kutatóintézet I – II. kötet, Moszkva 1999

5. Az antropozófia a modern okkult-politikai áramlatok kereszteződésében (Антропософия на скрещении окультно-политических течений современности. ) . М- Moskau-Basel-Verlag. Тома I – II. 1996. (Van német nyelvű kiadás)

6. Michael Arkangyal és a michaeliták. „A gonosz kimondhatatlan titka” Мoszkva. “Informpress”, 1998 (Van német nyelvű kiadás)

7. Az Antropozófia Misztériuma (Мистерия Антропософии) . М., 1997. Filozófiai-antropozófiai kiadó (Van német nyelvű kiadás)

8. A Szentírás a szellemtudomány fényében (Священное писание в свете духовной науки.) Az Újszövetség fordítása, kommentárok Rudolf Steiner előadásaiból, bevezető cikk, 2. kiadás М. “Informpress”,1998. 2. kiadás М.-B.-V. 2000.

9. Mit tegyünk? (Что делать?) М., 1999. М. Szamizdat. М.-B.-V. (Cikkgyűjtemény)

10. A Karácsonyi Gyűlés az új idők megváltozott körülményei között (Рождественское Собрание в изменившихся условиях нового времени) М.2005. Szamizdat. М.-B.-V.) (Van német nyelvű kiadás és angol nyelvű fordítás)

11. Rudolf Steiner „A szabadság filozófiája” c. műve, mint az érzékelő gondolkodás logikájának alapja. A gondolkodó akarat vallása. A modern kultúrkorszak Organonja (“Философия свободы” Рудольфа Штейнера как основание логики созерцающего мышления. Религия мыслящей воли. Органон современной культурной эпохи. М. 2007. “Добрая книга” kiadó) (Van német nyelvű kiadás és angol nyelvű fordítás)

12. A Mikrokozmosz és a Makrokozmosz (“Микрокосм и макрокосм”) 3 kötetben

bdn-steiner.ru

Ezt írta róla Vlagyimir Szelickij, a bdn-steiner.ru oldal „házigazdája”:

Ma elhagyott bennünket az orosz antropozófia egyik kulcsszereplője, Gennagyij Bondarev, mennyei útjára lépve… A 60-as évek vége óta az orosz antropozófia második karmikus összehívása három pilléren állt: Bondarev (Nap), Prokofjev (Hold), Gyemidov (Szaturnusz). Most az utolsó hagyta el a Földet… 2022. július 21.
http://predela.net/forums/index.php?topic=1014.0

A kép ebből a youtube-videóból származik: https://www.youtube.com/watch?v=EcXenl_Bva8