Miként is élünk, miként is élhetnénk?

Az antropozófiai iskolázás egyik legfontosabb gyakorlata arra irányul, hogy úgy igyekezzünk saját megélt helyzeteinkre kívülről, elfogulatlanul tekinteni, mint ahogy egy idegen életének történéseit szemléljük. Nézzük, miként látja kívülről a nyugati ember életét a Dalai láma?
„Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben: úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

Az antropozófiához kötődő emberekkel beszélgetve gyakran hallani arról, hogy a létfenntartás és a bürokrácia által támasztott számos feladat mennyi időt és erőt vesz el az embertől. Így általában csak igen kevés erő és idő marad az antropozófiai irodalom olvasására, a gyakorlatokra, és az egymással való találkozásokra. A szellemtudomány ugyanakkor fényt vet arra is, hogy ez nem véletlen. Jól látható, miként igyekeznek az ellenerők az érzéki világ kulturális, politikai és gazdasági folyamatait saját érdekeik szerint alakítani; a letompult gondolati és akarati erőket magukhoz ragadni. Rudolf Steiner erőteljesen rávilágít valódi helyzetünkre: „Gyárainkat ellátjuk, vonataink a síneken futnak, gőzhajóink a tengereken, megy a sürgöny és szól a telefon, ezt mind megtesszük, és közben az életünk automatikusan halad, és mi engedjük, hogy életünknek ebbe a mechanizmusába bele legyünk szorítva.” *

Nem feladatom eldönteni, hogy Michael híveinek pusztán lehetősége, vagy esetleg vállalt kötelessége-e az, hogy ebből a szorításból a szabadulás, a szabadság útját keressék és meg is mutassák azt embertársaiknak. Ha azonban az ember a szellemtudomány segítségével megérti és átérzi a világot, s abban önmagát és helyzetét , akkor felébred benne a tetterő. A lényegi kérdés tehát az, hogy pontosan miként találjuk meg a belső hajtóerők forrását?

„Az élet sokrétegűségével kapcsolatos sok lehetőség az antropozófustól iniciatívát követel, megkívánja, hogy lelki életének belső iniciatívája legyen. Meg kell tanulnunk, hogy az antropozófusokra a következő mondat érvényes, hogy az antropozófusoknak így kell szólniuk magukhoz: Ha már karmám által antropozófus lettem, akkor az, ami engem az Antropozófiához irányított, azt kívánja tőlem, figyeljek arra, hogyan jelenik meg – többé vagy kevésbé mélyen – lelkemben az a szükségszerűség, hogy az életben lelki iniciatívával rendelkezzem, hogy valamit lényem legbensőjéből kezdeményezni tudjak, valamit meg tudjak ítélni, el tudjak dönteni. – Minden egyes antropozófus karmájába bele van írva: légy kezdeményező ember, és légy tudatában annak, hogy ha tested akadályai vagy egyéb előtted álló akadályok miatt, esetleg nem találod meg lényed középpontját, ahonnan az iniciatíva kiindul, szenvedéseid és örömeid, alapjában véve a személyes kezdeményezés megtalálásától, vagy meg nem találásától függenek! (…) Arany betűkkel kellene, hogy állandóan minden antropozófus lelke előtt álljon: az iniciatíva a karmájában van, és sok minden, amivel életében találkozik, attól függ, mennyiben tud benne ez az iniciatíva akaratlagosan tudatossá válni.(…)

Mivel elméletileg és gyakorlatilag mindenütt a materializmusba ütközünk, és mivel a materializmus hatalmas, iniciatívánkat megzavarja.
Ha az antropozófus érzékeny erre, akkor az elméleti és gyakorlati materializmus mindenhol, egészen akaratának legintenzívebb impulzusáig megzavarja és visszaveti. Ez azonban sajátságos módon alakítja a karmát. (…)

Ma olyan emberek mellett élünk, – gyakran karmikus kapcsolatban – akiknél a következő a helyzet: van fizikai testük, de mivel a kozmikus intelligencia elszakadt Michaeltől, és úgyszólván individuálisan személyesen él az emberben, az én, az egész lelki-szellemiség, benne marad a fizikai testben. Mellettünk élnek, miközben szellemi-lelki mivoltuk mélyen belemerül fizikai testükbe. Azt azonban, hogy nem-spirituális emberek mellett élünk, a valóságnak megfelelően kell szemlélnünk, nem szabad, hogy ez csupán a mindennapi értelemben vett szimpátiát és antipátiát keltse fel bennünk, nem – ennek valami megrázót kell tartalmaznia. És ez lehet megrázó, kedves barátaim, csak azokra a materialistákra kell gondolnunk, akik gyakran nagy tehetségűek, akiknek ösztönös alapon egészen jó hajlamaik vannak, de nem tudnak a spiritualitáshoz eljutni. Ami ebben megrázó, azt éppen akkor észleljük, amikor a materialisták nagy tehetségét nemes emberi tulajdonságait vesszük figyelembe. Mert arról szó sem lehet, hogy aki ma, a nagy döntések idején nem talál el a szellemiséghez, annak lelki élete ne szenvedne kárt a következő inkarnációban. Kárt fog szenvedni. És ma, amikor az emberek egy részében karmájuk alapján belső vágy él a szellemiség iránt, más részük nem jut el a szellemiséghez – ennek az ellentétnek szemlélése közben, az olyan emberekkel való együttélésnél, akiket jellemeztem, valami mélyen megrázót, lelkünket mélyen érintőt kellene éreznünk. Csak így jövünk rendbe saját karmánkkal, különben nem.”**

Napjainkban sajnos fájdalmasan kell megtapasztalnunk azt is, hogy a pandémiás helyzet kapcsán számos antropozófiához kapcsolódó ember számára nem a lelki-szellemi, hanem döntően a fizikai-higiénés szempontok lettek a meghatározóak. Ha ezt valóban lelkünk tartalmává tesszük, akkor többszörösen és különös súllyal tudjuk átélni a szellemnélküli (szeml)élet és karmikus következményeinek megrázó voltát. Ebben az együttérző fájdalomban találhat ránk Krisztus – és a tudatküszöb alatt hallatott vigasztaló szavai a tudatosba átcsillanva, szándékokat érlelnek meg bennünk. Ezek – az Alapkő meditáció utolsó mondataira utalva – magukban hordozzák a szív melegét, a fej világosságát; valamint a céltudatosságot, hogy a jót érlelhessék meg.

Az egyéni kezdeményezések megvalósulásához egyéni utak vezethetnek; ugyanakkor Michael híveiben természetszerűen ébredhetnek fel olyan szándékok , amelyeknek alapja a közös felismerés, érzés, akarat és cél.
„És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy.”***

Az egyén szabadságát rohamosan korlátozó, valódi szükségleteit el- és megtagadó társadalmi forma minden pontján beteg és hanyatló; ugyanakkor világosan átgondolható, átélhető, megvalósítható az új: Rudolf Steiner immár bő száz éve megfogalmazta a társadalmi hármas tagozódás elvét és gyakorlatát. Ebben egyrészt a szellemi szféra által közvetített felismerések, másrészt az egyének testi, lelki-szellemi szükségletei a meghatározóak; a felmerülő kérdésekben pedig kölcsönösen előnyös megoldásokat kereső egyeztetéseket tartanak az érintettek.
„Az egyedül élő ember nem alakít ki szociális gondolkodásmódot sem, szociális érzést sem és szociális ösztönöket sem. A társadalmi élet csak a megfelelő közösségben fejlődhet ki.”****

Az elmúlt évtizedek szociális próbálkozásainak fényében látható, hogy a társadalmi hármas tagozódás megvalósítására most már csak az antropozófiára épülő közösségekben lehet módot találni. Egy ilyen közösség a szellemtudomány bölcsessége alapján felismerheti, hogy saját életében milyen arányokkal legyen jelen a munka, az élethosszig tartó magasabb tudás felvétele és gyakorlása, a kultúra, a pihenés; a tulajdon milyen formái lehetnek előrevivőek; a testvériség mely fokát kívánják együtt megvalósítani,…stb.

E közösségeket nem lehet felülről megszervezni. Csak ha már nem akarjuk, “hogy életünknek ebbe a mechanizmusába bele legyünk szorítva.”; csak ha átéljük azt a megrázó tényt, hogy akik nem találnak el a szellemhez, lelkükben kárt fognak vallani; csak ha belátjuk, hogy az antropozófia gyakorlati életbe való bevezetése reánk vár – akkor fognak azok megvalósulni. Általunk!

Balogh Gábor

forrás:

* GA194
** GA237
*** Máté evangéliuma
**** GA193