A Michael-ünnep átéléséről

“Érezzük most, érezzük ismét a Michael-erőket! Michael sárkánnyal vívott küzdelmének képe a régi ösztönös szellemi látás korában egészen más feltételekből jött létre. Ha azonban most teljes elevenségében felfogjuk, hogy van természeti tudat és van öntudat, van tavasz, nyár, ősz és tél – akkor szeptember végén ismét ugyanaz az erő lép az ember elé, ami megjeleníti, hogy miután részt vett a természet elhalásában, ebből a sírból győzelmes erőként bontakozik ki, és ez a győzelmes erő lobbantja világosságra az igazi, erős öntudatot az ember bensejében. Most újra itt van a sárkányon győzedelmeskedő Michael!

Kedves barátaim, az antropozófiai tudásnak, megismerésnek tehát egyszerűen erőként kell az ember lelkületébe áradnia. Az út egzakt, de száraz és elvont képzeteinktől elvezet oda, ahol a lelkületünkbe felvett eleven megismerés ismét olyan elevenséggel áll velünk szemben, mint amilyen a régi korokban a sárkányt leküzdő Michael csodálatos képe. Ezzel világszemléletünkben lelkünk elé ismét nem absztrakt fogalmak tárulnak. Ne higgyék, kedves barátaim, hogy az ilyen átélésnek nincs következménye az ember egész földi létére. Itt Bécsben is gyakran leírtam az évek során antropozófus összejöveteleinken, hogy az ember hogyan éli bele magát a halhatatlanság tudatába, a földi létet megelőző tudatba. Mostani összejövetelünkön éppen azt akartam leírni, hogy az ember lelkülete hogyan kaphat a szellemi világból – most azonban teljesen konkrét értelemben – szellemi erőt. Csakugyan nem elegendő, hogy „általánosságban” panteista vagy egyéb módon beszéljünk arról, hogy a „külső is szellemen alapszik”. Ez éppen olyan absztrakt volna, mintha beérnénk azzal, hogy kimondjuk: az embernek van szelleme. Mit jelent, ha csak azt tudjuk mondani, hogy „az embernek szelleme van”? A „szellemnek” csak akkor van számunkra jelentősége, ha konkrét részleteiben szól hozzánk, ha minden pillanatban konkrét részleteiben nyilvánul meg, ha vigaszt, áhítatot, örömet tud nyújtani. A filozófiai spekulációk panteista szellemének nincs semmiféle jelentősége. Az ember lelkületébe az az élő szellem tud csak éltetően és felemelően beköltözni, amely a természetben szól hozzánk, úgy ahogy egy ember lelke szól hozzánk. Akkor azonban ez az emberi lelkület az ilyen átváltoztatott megismerésből a földi lét számára is megkapja azokat az erőket, amelyekre az emberiségnek éppen a szociális élet számára van szüksége.

Az emberiség 3-4 évszázadon át megszokta, hogy minden természeti és emberi életet csak intellektuális, absztrakt képzetek útján szemléljen. Most, amikor az ember a szociális káosz nagy problémái előtt áll, szociális problémáit is ezzel az intellektualizmussal szeretné megoldani. Azonban ezzel az emberek agyrémeknél egyebet nem hoznak létre. Szociális területen csak teljes emberi szívvel lehet működni – ez azonban nem lehetséges, ha az ember nem talál kapcsolatot a kozmosszal, és főként a kozmosz szellemi tartalmával! A pillanatnyi szociális kérdések szükségszerű megoldása akkor fog felderengeni, amikor az emberi lelkek felveszik a szellem tudatát, azt a szellemi tudatot, ami a természeti tudat átalakításából áll, abból, hogy a tavaszi-nyári tudat öntudattá: őszi-téli tudattá alakul. Mélyebb értelemben nem a szociális probléma intellektuális tartalma, hanem a szociális problémához szükséges erő függ attól, hogy megfelelően nagyszámú ember tudjon belső világába ilyen szellemi impulzust felvenni.

Mindezt az ember lelkülete elé kell azonban tárni, ha arra gondolunk, hogy a karácsony, a húsvét és a János-nap ünnepéhez hozzá kell fűznünk az őszi ünnepet, Michael ünnepét. Csodálatosan szép volna, ha ezt a szeptember végi Michael-ünnepet szívünk teljes emberi erejével ünnepelhetnénk! De nem szabad valamilyen elvont hangulati élményként lejátszódó rendezvénnyel ünnepelnünk; a Michael ünnephez olyan emberek kellenek, akik teljesen átérzik lelkükben mindazt, ami elevenné teheti az ember bensejében a szellem tudatát. Hogyan helyezkedik el a húsvéti ünnep az év ünnepei között? A feltámadás ünnepeként. Arra a feltámadásra emlékeztet, amely a Nap-szellemnek, Krisztusnak emberi testbe való leszállása révén történt meg a Golgotai Misztériumban. Először halál, azután feltámadás – ez a Golgotai Misztérium a külső szemlélet számára. Aki ilyen értelemben fogja fel a Golgotai Misztériumot, az a halálra és a feltámadásra tekint ezen a megváltó úton. Lelkében talán így szól: lelkületemben a halált legyőző Krisztussal kell szövetkeznem, hogy halálomban megtaláljam a feltámadást. A kereszténység azonban nem zárul le a Golgotai Misztériumhoz fűződő hagyományokkal, tovább kell haladnia. Az ember lelkülete bensőségessé válik az idők folyamán, és az embernek szüksége van a Krisztus halálát és feltámadását szeme elé táró ünnep mellett arra a másik ünnepre is, amely bensőséges formában jeleníti meg az év lefolyását. Így az év folyamán először a lélek feltámadására találhat rá, fel kell támasztania a lelket, hogy méltóképpen áthaladhasson a halál kapuján. Húsvét: először halál, azután feltámadás; Michael ünnepe: először a lélek feltámadása, azután a halál.

Ezzel Michael ünnepe a húsvét megfordított ünnepévé válik. Az ember húsvétkor Krisztus halálból való feltámadását ünnepli. Michael ünnepén viszont lelke teljes intenzitásával éreznie kell: ha nem akarok halálom és újabb születésem között tompa öntudattal, félholtan aludni, hanem teljes világossággal akarok a halál kapuján áthaladni, akkor ehhez belső erőkkel kell a lelkemet a halálom előtt feltámasztanom. Először a lélek feltámasztása, azután a halála, hogy a halálban megtörténhessék az a feltámadás, amit az ember maga ünnepel belső világában.

Jó lenne, ha ezek az előadások egy kissé hozzájárulnának ahhoz, hogy mintegy hidat verjünk az antropozófia tisztán értelmi megismerésétől ahhoz, amit az emberi lelkület számára jelenthet! Akkor nagyon boldog leszek, és szívesen gondolhatok vissza a jövőben éppen arra, amit ezekben az előadásokban megbeszélhettünk, ahol valóban nem értelmükhöz, hanem lelkükhöz akartam szólni, és ma, nem a szokásos módon, azokra a szociális impulzusokra is utalni kívántam általuk, amelyekre az emberiségnek ma égetően szüksége van. A szociális impulzusok iránti érzéseket valóban csak lelkületünk ilyen benső elmélyítésével nyújthatjuk az emberiségnek.”
Rudolf Steiner: Az év körforgása – Az antropozófia és az ember lelkülete (GA223) – forrás és vásárlási lehetőség ITT